Meknetis horgász mágnesek a Haldorádó kínálatában

Meknetis horgász mágnesek a Haldorádó kínálatában

Az elmúlt években rengeteget fejlődött a „mágneshorgászat” mint hobbi és közkedvelt szabadtéri tevékenység. E folyamatos előrelépésnek a Meknetis cég is szerves részét képezi, mivel több, mint 2 és fél éve egyedi, kifejezetten erre a célra készült mágneseket gyártat és forgalmaz. Mi sem hagyhattuk figyelmen kívül a mágneshorgászat töretlenül növekvő népszerűségét, ezért úgy döntöttünk, hogy a Meknetis céggel együttműködve bővítjük webáruházunk kínálatát néhány favorit típussal. Az alábbi írásban megismerkedhettek ezekkel és minden hasznos infót megtudhattok róluk!

Rövid bemutatkozó a Meknetisről
A Meknetis cég alapítói, Kovács Erik és Vinczellér Dávid 2016 nyarán ismerkedtek meg a mágneshorgászattal, amibe egyből bele is szerettek. Több oka is van ennek, hisz sok horgásztársunkhoz hasonlóan ők is szeretnek túrázni, kint lenni a természetben, illetve érdekes dolgokat találni, amelyeknek van története. Úgy gondolták, hogy Magyarország vizeiben rengeteg kincset lehet találni, amit az elmúlt évtizedes/évszázados hordalék maga alá temetett. Tevékenységük célja, hogy megismertessék ezt a nagyszerű hobbit másokkal, valamint, hogy minden lehetséges eszközt, amire szükség lehet hozzá, biztosítsák egy helyen és olyan minőségben, amit bátran használhat bárki!

Az elmúlt években rengeteget fejlődött a mágneshorgászat mint hobbi és közkedvelt szabadtéri tevékenység, ezért úgy döntöttünk, hogy a Meknetis céggel együttműködve bővítjük webáruházunk kínálatát néhány favorit típussal

Hogyan válassz horgász mágnest?
Rengeteg horgász mágnes létezik, ezek mind formában, méretben és tartóerőben eltérnek, így kiválasztani a megfelelőt nem egyszerű. A mágneshorgászat egyre kedveltebb szabadidős tevékenység, hazánk folyói és tavai pedig ideálisak a vízi kincskereséshez.

Alapvetően háromféle típusú horgász mágnest különböztetünk meg:

  1. fentről rögzíthetőt
  2. az oldalról rögzíthetőt
  3. a kettő keverékét
 

Minden kivitelnek megvannak az előnyei:
A fentről rögzíthető mágneseket tapogatásra, mártogatásra használhatjuk, illetve a keresőbotos horgászatnál is ezeket használjuk. Ennél a típusnál nem jelent hátrányt, ha a mágnest az oldalán húzzuk, mivel a fémtárgy felett elhaladva ráfordul arra. Ennél a kivitelnél még előnyt jelent, hogy az iszapban sokkal mélyebbre haladhat egy húzásnál.
Az oldalt megkötött mágnes előnye, hogy az aljzattal párhuzamosan húzva a legapróbb fogásokat is megtalálja és megtartja. Egy adott területet gyorsabban és alaposabban lehet átnézni, így a lehalászott részeken is talál fogást. A megfelelő felszerelés kiválasztásánál a meghorgászni kívánt helyet kell alapul vennünk. Akadós terepen, felderítésre a kisebb mágneseket érdemes használni, viszont az iszapos helyekre a közepes méretűek a megfelelőek. A lehalászott, gyors sodrású vizeken pedig a nagyméretűek jönnek jól.

Ismerjétek meg webáruházunk jelenlegi Meknetis horgász mágnes kínálatát!
Egységesen, mindegyik típus egy menetes hüvellyel ellátott, cink bevonatú fémtokba foglalt neodímium (NdFeB) mágnes.
A megadott tartóerőt a maximális adhéziós erő és optimális feltételek mellett (alacsony széntartalmú, legalább 10 mm vastagságú, sima felületű, mágnesezhető fémlemez), szobahőmérsékleten mérte a gyártó.

Meknetis Tökéletes kezdő szett! 85 kg-os mágnessel

Milyen a tökéletes kezdő szett? Pontosan ilyen, minden terméket belepakoltunk, amire szükséged lehet!

A 85 kg-os mágnesünket gyerekeknek ajánljuk, mert ezt a hobbit sem lehet elég korán elkezdeni!

A szett tartalma:
- 1 db 48 mm-es horgász mágnes
- 1 db M8-as gyűrűs csavar
- 1 db karabiner
- 1 db menetrögzítő
- 2 db kötélszív
- 1 pár kesztyű
- 1 db kulcstartó mágnes
- 1 db vödör 10L (kék)
- 1 db használati utasítás
- 20 m polipropilén 5 mm-es kötél

Horgász mágnes:
- Külső átmérő: 48 mm
- Magasság: 11 mm
- Súly: 190 g
- Átmenő csavar méret: M8
- Bevonat: cink (Zn)
- Max tartóerő: 85 kg

Leírás:
A mágnes maximális tartóereje: ~ 85 [kg]
A horgász mágnes egy menetes hüvellyel ellátott cink bevonatú fémtokba foglalt neodímium (NdFeB) mágnes.
A megadott tartóerőt a maximális adhéziós erő és optimális feltételek mellett (alacsony széntartalmú legalább 10 mm vastagságú sima felületű fémlemez) szobahőmérsékleten mérte a gyártó.

Átmenő gyűrűs csavar:
- Méret: M8
- Anyag: Ausztenites acél

Kötél:
- Külső átmérő: 5 mm
- Anyaga: polipropilén (pp)
- Max tartóerő: 320 kg
- Kis fajsúlyú, különösen tartós propilén belsővel ellátott kötél.

Tökéletes szett gyerekeknek, akik szeretnék a mágnes horgászatot kipróbálni
Ennek a mágnesnek a tartóereje max. 85 kg

Meknetis Tökéletes kezdő szett! 180 kg-os mágnessel

Milyen a tökéletes kezdő szett? Pontosan ilyen, minden terméket belepakoltunk, amire szükséged lehet!

A 180 kg-os mágnesünk a legnépszerűbb termékünk. Tökéletes választás nemtől, kortól függetlenül. 6 cm-es átmérővel, 180 kg-os tartóerejével élmény vele a horgászat. Ebben a mágnesben nem lehet csalódni.

A szett tartalma:
- 1 db 60 mm-es horgász mágnes
- 1 db M8-as gyűrűs csavar
- 1 db karabiner
- 1 db menetrögzítő
- 1 db korrózióvédő olaj
- 3 db kötélszív
- 1 pár kesztyű
- 1 db kulcstartó mágnes
- 1 db fekete tornazsák
- 1 db vödör 10L (kék)
- 1 db használati utasítás
- 20 m polipropilén 5 mm-es kötél

Horgász mágnes:
- Külső átmérő: 60 mm
- Magasság: 15 mm
- Súly: 340 g
- Átmenő csavar méret: M8
- Bevonat: cink (Zn)
- Max tartóerő: 180 kg

Leírás:
A mágnes maximális tartóereje: ~ 180 [kg]
A horgász mágnes egy menetes hüvellyel ellátott cink bevonatú fémtokba foglalt neodímium (NdFeB) mágnes.
A megadott tartóerőt a maximális adhéziós erő és optimális feltételek mellett (alacsony széntartalmú legalább 10 mm vastagságú sima felületű fémlemez) szobahőmérsékleten mérte a gyártó.

Átmenő gyűrűs csavar:
- Méret: M8
- Anyag: Ausztenites acél

Kötél:
- Külső átmérő: 5 mm
- Anyaga: polipropilén (pp)
- Max tartóerő: 320 kg
- Kis fajsúlyú, különösen tartós propilén belsővel ellátott kötél.

Ez a szett tökéletes választás nemtől, kortól függetlenül bárkinek, aki kedvet kap a mágnes pecához. Ennek a mágnesnek a tólóereje max. 180 kg

Meknetis Tökéletes kezdő szett! 300 kg-os mágnessel

Milyen a tökéletes kezdő szett? Pontosan ilyen, minden terméket belepakoltunk, amire szükséged lehet!

A 300 kg-os mágnes egy tökéletes kezdő / középkategóriás mágnes, garantáltan élménydús vele a horgászat.

A szett tartalma:
- 1 db 75 mm-es horgász mágnes
- 1 db M10-es átmenős gyűrűs csavar
- 1 db karabiner
- 1 db menetrögzítő
- 1 db korrózióvédő olaj
- 3 db kötélszív
- 1 pár kesztyű
- 1 db kulcstartó mágnes
- 1 db fekete tornazsák
- 1 db vödör 10L (kék)
- 1 db használati utasítás
- 20 m polipropilén 6 mm-es kötél

Horgász mágnes:
- Külső átmérő: 75 mm
- Magasság: 18 mm
- Súly: 640 g
- Átmenő csavar méret: M10
- Bevonat: cink (Zn)
- Max tartóerő: 300 kg

Leírás:
A mágnes maximális tartóereje: ~ 300 [kg]
A horgász mágnes egy menetes hüvellyel ellátott cink bevonatú fémtokba foglalt neodímium (NdFeB) mágnes.
A megadott tartóerőt a maximális adhéziós erő és optimális feltételek mellett (alacsony széntartalmú legalább 10 mm vastagságú sima felületű fémlemez) szobahőmérsékleten mérte a gyártó.

Átmenő gyűrűs csavar:
- Méret: M8
- Anyag: Ausztenites acél

Kötél:
- Külső átmérő: 6 mm
- Hossza: 20 m
- Anyaga: polipropilén (pp)
- Max tartóerő: 560 kg
- Kis fajsúlyú, különösen tartós propilén belsővel ellátott kötél.

Tökéletes kezdő / középkategóriás mágnes szett, garantáltan élménydús vele a horgászat. Ennek a mágnesnek a tólóereje max. 300 kg

Meknetis Horgász mágnes 85 kg-os
A 85 kg-os mágnest gyerekeknek ajánljuk, ez a típus számukra is könnyen kezelhető, nem túl nehéz.
A szett tartalma:

  • 1 db 48mm-es horgász mágnes
  • 1 db M8-es átmenős gyűrűs csavar
  • 1 db használati utasítás
 

Horgász mágnes tulajdonságai:

  • Külső átmérő: 48 mm
  • Magasság: 11 mm
  • Súly: 190 g
  • Belső menet: M8
  • Bevonat: cink (Zn)
  • Max tartóerő: 85 kg
 

A 85 kg-os mágnest gyerekeknek ajánljuk…
… ez a típus számukra is könnyen kezelhető, nem túl nehéz

Meknetis Horgász mágnes 145 kg-os kétoldalas
A 145 kg-os kétoldalas mágnes a legfiatalabb kistestvér a kétoldalasak családjában, de már számtalanszor bizonyította, hogy nagyon értékes tagja. Tökéletes választás azoknak, akik a hobbi kipróbálása előtt állnak!
A szett tartalma:

  • 1 db 60 mm-es horgász mágnes
  • 1 db M8-es átmenős gyűrűs csavar
  • 1 db használati utasítás
 

Horgász mágnes tulajdonságai:

  • Külső átmérő: 60 mm
  • Magasság: 22 mm
  • Súly: 525 g
  • Átmenő csavar méret: M8
  • Bevonat: cink (Zn)
  • Max tartóerő: 145 kg
 

A 145 kg-os kétoldalas mágnes tökéletes választás azoknak, akik a hobbi kipróbálása előtt állnak!
Ez a legfiatalabb kistestvér a kétoldalasak családjában

Meknetis Horgász mágnes 180 kg-os
A 180 kg-os mágnes a Meknetis legnépszerűbb terméke! Tökéletes választás lehet bárki számára nemtől, kortól függetlenül. 6 cm-es átmérőjével és 180 kg-os tartóerejével élmény vele a horgászat! Ebben a mágnesben nem lehet csalódni!
A szett tartalma:

  • 1 db 60 mm-es horgász mágnes
  • 1 db M8-es átmenős gyűrűs csavar
  • 1 db használati utasítás
 

Horgász mágnes tulajdonságai:

  • Külső átmérő: 60 mm
  • Magasság: 15 mm
  • Súly: 340g
  • Átmenő csavar méret: M8
  • Bevonat: cink (Zn)
  • Max tartóerő: 180 kg
 

A 180 kg-os mágnes a Meknetis legnépszerűbb terméke!
Tökéletes választás lehet bárki számára, nemtől, kortól függetlenül

 

Meknetis Horgász mágnes 300 kg-os Díszdobozos
A 300 kg teherbírású mágnest erős sodrású, nagy és mély folyókba ajánljuk, illetve közepesen iszapos tavakba. Nagy súlya és tartóereje miatt tökéletesen át lehet vele pásztázni a meghorgászott vizet és az iszapban található, mágnesezhető fémtárgyakat igen nagy távolságból képes magához rántani. Horgász felszerelések gyűjtésére alkalmas, hiszen átmérője lehetővé teszi, hogy könnyen hatoljon át a fás, gyökeres akadókon, amelyekben a wobblerek és villantók rendszerint beszakadnak. A stégek környékén és horgászhelyeken beejtett tárgyak kiszedésére tökéletes, hiszen a kisebb résekbe is befér.
A 300 kg-os mágnes egy tökéletes kezdő vagy középkategóriás mágnes, garantáltan élménydús a horgászat vele! Egyedi díszdobozos szett most extrán megpakolva kiegészítő termékekkel! Ha ajándékot keresel akkor ez lesz az!
A szett tartalma:

 

  • 1 db 75 mm-es horgász mágnes
  • 1 db M10-es átmenős gyűrűs csavar
  • 1 db karabiner
  • 1 db menetrögzítő
  • 2 db kötélszív
  • 1 db kulcstartó mágnes
  • 1 db tornazsák
  • 1 db használati utasítás
  • 20 m polipropilén 6 mm-es kötél (max. 560 kg-os tartóerő)
 

Horgász mágnes tulajdonságai:

  • Külső átmérő: 75 mm
  • Magasság: 18 mm
  • Súly: 640 g
  • Átmenő csavar méret: M10
  • Bevonat: cink (Zn)
  • Max tartóerő: 300 kg
 

Ezt a 300 kg teherbírású mágnest erős sodrású, nagy és mély folyókba ajánljuk, illetve közepesen iszapos tavakba
Egyedi díszdobozos szett most extrán megpakolva kiegészítő termékekkel!

Fontos infó!
A mágneshorgászat legális tevékenység, viszont egyes tárgyak – robbanóeszközök vagy annak tűnő tárgyak – megtalálásakor haladéktalanul értesítenünk kell a helyi rendőrséget vagy az illetékes önkormányzat jegyzőjét!

Haldorádó Team

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.