Speciális horgászruházatok a Haldorádó kínálatában

Speciális horgászruházatok a Haldorádó kínálatában

Ahogy azt a Haldorádó Horgászportál követői megszokhatták, a minőségi csalogatóanyagok, felszerelések és kiegészítők mellett időről időre nagy figyelmet szentelünk a horgászruházatok fejlesztésének is. Ennek köszönhetően folyamatosan komfortos, elegáns, tetszetős megjelenésű ruhákat tudunk kínálni a horgászoknak, melyeket egytől egyig az a természetes használhatóság és színvonal jellemez, amit más termékeinknél már megszokhattak. Erre a szekcióra is igaz, hogy „mindig van új a nap alatt!” Az idei évben elérkezettnek láttuk az időt, hogy olyan különleges ruhadarabokat tárjunk a nagyközönség elé, amiket nemcsak kényelmes és jó érzés viselni, de kifejezetten érdemes is, mivel nagyfokú védelmet nyújthatnak az erős napsugárzás ellen. Ezekkel ismerkedhetnek meg az érdeklődők a következő sorokban!

A Haldorádó New Team Cap baseballsapkák új kollekcióját hoztuk forgalomba 2016-ban, mellyel két új változatot, a White&Blue-t és a HardBlue-t kínáljuk

Haldorádó New Team Cap 2016 White&Blue

A Haldorádó New Team Cap 2016 White&Blue egy királykék és fehér színvilágú, igényesen hímzett sapka. Alapanyagát a neves K-up biztosította, amely igazán kényelmessé teszi a sapka viseletét. Ez a név a garancia a minőségre, hisz kiemelkedő strapabíróság és tartósság jellemzi! A baseballsapka elején egy nagyobb méretű felirat, illetve logó található, míg oldalain, valamint a hátulján is precízen felvitt hímzés díszíti ezt a kiegészítőt. A fejmérethez tetszés szerint állítható, amihez egy tartós, fémből készült gyorszár van a sapka viselője segítségére. Minden Haldorádó terméket kedvelő sporttársnak ajánljuk!

Méret: tetszés szerint állítható

Anyaga: 100% pamut

A White&Blue sapkán az elöl lévő, nagyméretű hímzett logón kívül jobb oldalon egy igényes „Haldorádó Team”…
… míg bal oldalon egy hímzett „www.haldorado.hu” felirat található
A sapka mérete tetszés szerint állítható a hátul lévő erős fém kapocs segítségével

További információ a Haldorádó New Team Cap 2016 White&Blue termékünkről: ugrás az áruházba

Haldorádó New Team Cap 2016 HardBlue

A Haldorádó New Team Cap 2016 HardBlue egy sötétkék színvilágú, igényesen hímzett sapka. Alapanyagát a neves K-up biztosította, amely igazán kényelmessé teszi a sapka viseletét. Ez a név a garancia a minőségre, hisz kiemelkedő strapabíróság és tartósság jellemzi! A baseballsapka elején egy nagyobb méretű felirat, illetve logó található, míg oldalain, valamint a hátulján is precízen felvitt hímzés díszíti ezt a kiegészítőt. A fejmérethez tetszés szerint állítható, amihez egy tartós, fémből készült gyorszár van a sapka viselője segítségére. Minden Haldorádó terméket kedvelő sporttársnak ajánljuk!

Méret: tetszés szerint állítható

Anyaga: 100% pamut

A HardBlue sapkán azonosan megtalálható az első és jobb oldali…
… illetve a bal oldali hímzett felirat
Ezen a típuson egy praktikus gyorszáras kapocs található, amivel pillanatok alatt könnyedén állítható a sapka mérete, ráadásul a tartósság érdekében ez strapabíró fémből készül
A korábbi Haldorádó baseballsapkáinkhoz hasonlóan az új modellek hátoldalán is egy-egy hímzett magyar zászló található, így a világ bármely pontján tartózkodjon a sapka viselője, Magyarország egy kis „darabkája” mindig vele lesz

További információ a Haldorádó New Team Cap 2016 HardBlue termékünkről: ugrás az áruházba

Haldorádó Tribord UPF 40+ UV szűrős ing világoskék

A Haldorádó Tribord UPF 40+ UV szűrős ingkollekció a saját ruházataink abszolút csúcsát képezi. Ez az ing minden olyan komfortbeli és gyakorlati elvárásnak megfelel, amit egy modern, igényes horgászruházattól joggal várhat el a tulajdonosa. Rendkívül kényelmes, rugalmas, könnyű, jól szellőző viseletet kínálunk ezzel a ruhadarabbal, ami bárkinek elegáns nyári megjelenést biztosít! Az ing speciális anyaga egyesíti a pamut puhaságát az elasztán kényelmével, valamint kiszűri az UVA és UVB sugarak 95%-át, mellyel garantáltan védelmet biztosít a nyári hónapok erős napsütésesében is. Az ing szellőzését segíti, hogy az ujjai felhajthatók és egy külön erre a célra felhelyezett gombbal és pánttal rögzíthetők. A mellrészen gombbal zárható két zseb található, amik az apróbb tárgyaink biztonságos tárolásához nyújtanak segítségét. A gombok igazán tartósak, nem törnek, kifejezetten jól bírják a strapát és mosáskor sem tudnak kárt tenni az ing anyagában. A hátoldalon, a hát jelentős részét beborító nagyméretű hímzés messziről árulkodik, hogy viselője a Haldorádó szimpatizánsa. Emellett az inghez ajánlunk egy exkluzív plusz szolgáltatást is, melynek keretein belül bárki számára elkészítjük a saját ingjét, névre szóló változatban! Ekkor egy igényes Haldorádó körlogó és a leendő tulajdonos neve kerül az ing mellrészének jobb oldalára (további képek között látható). A plusz hímzés költsége az ing alapára mellett 1000 Ft.

Minden olyan horgász számára szívesen ajánljuk, aki ad a vízparti megjelenésre és egy 100%-ig személyes, minőségi, komfortos öltözékben szeretne életstílusának hódolni!

Elérhető méret: M, M/L, L, L/XL

Nyak körmérete: 38 cm (M), 40 cm (M/L), 42 cm (L), 43 cm (L/XL)

Anyaga: 97% pamut, 3% elasztán

A Haldorádó Tribord UPF 40+ UV szűrős ingkollekció a saját ruházataink jelenlegi csúcsát képezi. Ennek egyik változata az elegáns világoskék színű verzió
Az ing hátoldalán egy nagyméretű, igényesen hímzett logó található
Az új ruházat kellemes esésű…
…kényelmes viseletet biztosít bárki számára a nyári horgászatokhoz
Az ingujj a csuklónk pereméig megbízható védelmet nyújt az erős napsütés ellen…
…ám igény szerint ez felhajtható…
…és a felkar résznél lévő gomb segítségével rögzíthető
Ezzel az apró módosítással nyáriasabb, rövid ujjú ingként is használható
A nyaki és gallér rész szintén igényes, erősített kialakítású
A váll jobb oldalán szolid „Tribord” felirat húzódik
A mellkasi rész jobb és bal oldalára egy-egy gombbal zárható zseb került, ami praktikus segítséget nyújt apróbb tárgyak tárolásához
Egy kis akasztófül is található a hátoldalon
Az ing minden varrása és szegélye strapabíró kivitelű, tartós használatra lett tervezve

További információ a Haldorádó Tribord UPF 40+ UV szűrős ing világoskék M termékünkről: ugrás az áruházba

További információ a Haldorádó Tribord UPF 40+ UV szűrős ing világoskék M/L termékünkről: ugrás az áruházba

További információ a Haldorádó Tribord UPF 40+ UV szűrős ing világoskék L termékünkről: ugrás az áruházba

További információ a Haldorádó Tribord UPF 40+ UV szűrős ing világoskék L/XL termékünkről: ugrás az áruházba

Haldorádó Tribord UPF 40+ UV szűrős ing sötétkék

A Haldorádó Tribord UPF 40+ UV szűrős ingkollekció a saját ruházataink abszolút csúcsát képezi. Ez az ing minden olyan komfortbeli és gyakorlati elvárásnak megfelel, amit egy modern, igényes horgászruházattól joggal várhat el a tulajdonosa. Rendkívül kényelmes, rugalmas, könnyű, jól szellőző viseletet kínálunk ezzel a ruhadarabbal, ami bárkinek elegáns nyári megjelenést biztosít! Az ing speciális anyaga egyesíti a pamut puhaságát az elasztán kényelmével, valamint kiszűri az UVA és UVB sugarak 95%-át, mellyel garantáltan védelmet biztosít a nyári hónapok erős napsütésesében is. Az ing szellőzését segíti, hogy az ujjai felhajthatók és egy külön erre a célra felhelyezett gombbal és pánttal rögzíthetők. A mellrészen gombbal zárható két zseb található, amik az apróbb tárgyaink biztonságos tárolásához nyújtanak segítségét. A gombok igazán tartósak, nem törnek, kifejezetten jól bírják a strapát és mosáskor sem tudnak kárt tenni az ing anyagában. A hátoldalon, a hát jelentős részét beborító nagyméretű hímzés messziről árulkodik, hogy viselője a Haldorádó szimpatizánsa. Emellett az inghez ajánlunk egy exkluzív plusz szolgáltatást is, melynek keretein belül bárki számára elkészítjük a saját ingjét, névre szóló változatban! Ekkor egy igényes Haldorádó körlogó és a leendő tulajdonos neve kerül az ing mellrészének jobb oldalára (további képek között látható). A plusz hímzés költsége az ing alapára mellett 1000 Ft.

Minden olyan horgász számára szívesen ajánljuk, aki ad a vízparti megjelenésre és egy 100%-ig személyes, minőségi, komfortos öltözékben szeretne életstílusának hódolni!

Elérhető méret: M, M/L, L, L/XL

Nyak körmérete: 38 cm (M), 40 cm (M/L), 42 cm (L), 43 cm (L/XL)

Anyaga: 97% pamut, 3% elasztán

A Haldorádó Tribord UPF 40+ ingek másik, sötétkék színű változata is igazán elegáns, igényes megjelenést biztosító viselet
A hátoldalra ebben az esetben is egy jelentős részt lefedő, hímzett Haldorádó logó került
Csuklónk pereméig érő ingujjat…
… természetesen itt is felhajthatjuk…
… majd a feltekerve a felkarhoz gombolhatjuk
Ezáltal egy nagyon kellemes, még jobban szellőző nyári inggé alakíthatjuk
A világoskék típussal azonosan ennek az ingnek is erősített, kényelmes szabású a nyak- és gallérrésze
A váll jobb oldaláról itt sem maradt el a „Tribord” felirat…
… akárcsak a mellkas két oldaláról a gombos zsebek
Minden hasznos részletében megegyezik társával ez az ing, így a hátsó akasztófül is megjelenik rajta
Strapabíróságáról és tartósságáról ezúttal is gondoskodnak a precízen készített, erős varrások
Az inghez ajánlunk egy exkluzív plusz szolgáltatást is, melynek keretein belül bárki számára elkészítjük a saját ingjét, névre szóló változatban! Ekkor egy igényes Haldorádó körlogó és a leendő tulajdonos neve kerül az ing mellrészének jobb oldalára

További információ a Haldorádó Tribord UPF 40+ UV szűrős ing sötétkék M termékünkről: ugrás az áruházba

További információ a Haldorádó Tribord UPF 40+ UV szűrős ing sötétkék M/L termékünkről: ugrás az áruházba

További információ a Haldorádó Tribord UPF 40+ UV szűrős ing sötétkék L termékünkről: ugrás az áruházba

További információ a Haldorádó Tribord UPF 40+ UV szűrős ing sötétkék L/XL termékünkről: ugrás az áruházba

Quechua Profilter UPF 40+ UV szűrős nadrág

A Quechua sport- és túraruházatait világszerte előszeretettel használják, így nem kérdés, hogy a tekintélyes múltú cég minden terméke a legmagasabb minőségi elvárásoknak is megfelel. Praktikus és kényelmes túraruházataik egyik új darabja a Profilter UPF 40+ UV szűrős nadrág, mely egy maximális kritériumok szerint tervezett, rendkívül kényelmes és strapabíró öltözék. Speciális anyaga ellenáll az erős napsütésnek és kiszűri az UVA és UVB sugarak 95%-át, mellyel garantáltan védelmet biztosít a nyári erős napsütésesében. Az átszőtt „ripstop” anyag hihetetlenül jól terhelhető, nem gyűrődik és nagyon jól szellőzik is, ezáltal meggátolja a kellemetlen izzadást, valamint a külső nedvesedés után is gyorsan szárad. A nadrág 7 tágas zsebbel rendelkezik, melyekbe minden fontos aprótárgyunk elfér és biztonságban tárolható. A képeken látható, hogy egy mozdulattal lecipzárazható a nadrág alja, ezért viselhetjük térdnadrágként is, így a nagy nyári melegben is kényelmesen használhatjuk. Azoknak sem kell aggódniuk, akikre ez a nadrág nem passzol tökéletesen, hiszen tetszés szerint állítható a derékméret a nadrághoz gyárilag tartozó öv segítségével. Bézs színben kerül forgalomba.

Elérhető méret: M, M/L, L, L/XL

Anyaga: 85% pamut, 15% poliészter

A Quechua Profilter UPF 40+ UV szűrős nadrág egy maximális kritériumok szerint tervezett, rendkívül kényelmes és strapabíró öltözék
Speciális anyaga ellenáll az erős napsütésnek és kiszűri az UVA és UVB sugarak 95%-át, mellyel garantáltan védelmet biztosít a nyári erős napsütésesében
Az átszőtt „ripstop” anyag hihetetlenül jól terhelhető, ráadásul a nadrág kifejezetten kényelmesen, bő szabású…
… ezáltal szabad teret és érzetet biztosít a mozgáshoz…
… és garantáltan nem fog elkopni tartós, rendszeres használat mellett sem!
A nadrágszárak térdrésze felett található egy-egy rejtett cipzáros illesztés…
… amivel pillanatok alatt levehetők az alsó részek…
… így ha úgy szimpatikus, térdnadrágként is viselhetjük a nagy nyári melegben
A nadrágon összesen 7 db zseb található, melyekbe minden fontos apróságot belehelyezhetünk és biztonságosan tárolhatunk. Kettő zseb mindjárt az öv alatt, a derekunknál található…
… egy cipzáras és patentos dupla zseb a nadrágszár combrészének jobb oldalán…
… szintén egy patentokkal zárható a bal oldalán…
… valamint kettő tépőzáras zseb a fenékrésznél
A nadrág minden varrása és illesztése jól láthatóan erős, precíz munkát tükröz. Ezt a terméket úgy tervezték, hogy hosszú távon számíthasson rá tulajdonosa intenzív használat esetén is!
Azoknak sem kell aggódniuk, akikre ez a nadrág nem passzol tökéletesen, hiszen tetszés szerint állítható a derékméret a nadrághoz gyárilag tartozó öv segítségével
Az öv stabilitásáról számos bújtató gondoskodik a derék mentén
Minden apró részletre gondosan ügyeltek, ezért mindenkinek nyugodt szívvel ajánljuk, aki horgászathoz, túrázáshoz vagy bármilyen strapabíró nadrágot igénylő szabadtéri tevékenységhez keres ideális öltözéket!

További információ a Quechua Profilter UPF 40+ UV szűrős nadrág M termékünkről: ugrás az áruházba

További információ a Quechua Profilter UPF 40+ UV szűrős nadrág M/L termékünkről: ugrás az áruházba

További információ a Quechua Profilter UPF 40+ UV szűrős nadrág L termékünkről: ugrás az áruházba

További információ a Quechua Profilter UPF 40+ UV szűrős nadrág L/XL termékünkről: ugrás az áruházba

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.