Haldorádó Feeder Triatlon Kupa 2020 versenykiírás

Haldorádó Feeder Triatlon Kupa 2020 versenykiírás

A hagyományt 2020-ban is folytatva a Haldorádó szervezésében immár harmadik alkalommal kerül megrendezésre a Haldorádó Feeder Triatlon Kupa. E különleges versenyt úgy terveztük meg, hogy változatos helyszínek, körülmények, illetve lehetőségek mellett minden feederhorgász számára izgalmas kihívást jelentsen. Ha kedveled a ponty- és amurhorgászatot, valamint szívesen kipróbálnád magad Kiskunhalas legjobb vízterületein, köztünk a helyed!

A Feeder Triatlon Kupa különlegessége, hogy összesen 3 egymást követő fordulóból áll, melyek mindegyike más vízterületen fog lebonyolódni. Természetesen minden versenyt külön is díjazunk, de a legértékesebb nyereményekre azok számíthatnak, akik mindhárom fordulóban jól teljesítettek.

A verseny időpontja: 2020. május 22-24.

A verseny helyszínei

  1. forduló (péntek) Kiskunhalas – Sóstó
  2. forduló (szombat) Kiskunhalas – Tóth horgásztó
  3. forduló (vasárnap) Kiskunhalas – Ezüst-tó Horgászcentrum

Mint látható, a verseny összesen 3 fordulóból áll, melyek három egymást követő napon kerülnek megrendezésre. A program menete a szokásos rendszer szerint alakul, így a horgászat minden nap 9-től 14 óráig tart, azaz a tiszta horgászidő 5 óra.

A verseny részletes programja

1. forduló: 2020. május 22. (péntek) - Sóstó
07:00-ig Gyülekező és regisztráció a tóparton
7:00-7:30 Megnyitó és sorsolás
7:30-8:40 Helyek elfoglalása, felkészülés
08:40 Alapozó etetés megkezdése
09:00 1. forduló kezdete
14:00 1. forduló vége
14:00-15:00 Mérlegelés
14:30-tól Ebéd a tóparton
2. forduló: 2020. május 23. (szombat) - Tóth horgásztó
07:00-ig Gyülekező és regisztráció a halőrháznál
7:00-7:30 Megnyitó és sorsolás
7:30-8:40 Helyek elfoglalása, felkészülés
08:40 Alapozó etetés megkezdése
09:00 2. forduló kezdete
14:00 2. forduló vége
14:00-15:00 Mérlegelés
14:30-tól Ebéd a tóparton
3. forduló: 2020. május 24. (vasárnap) - Ezüst-tó Horgászcentrum
07:00-ig Gyülekező és regisztráció a halőrháznál
7:00-7:30 Megnyitó és sorsolás
7:30-8:40 Helyek elfoglalása, felkészülés
08:40 Alapozó etetés megkezdése
09:00 3. forduló kezdete
14:00 3. forduló vége
14:00-15:00 Mérlegelés
14:30-tól Ebéd a tóparton
16:00 Eredményhirdetés

A Haldorádó Feeder Triatlon Kupa első helyszíne a Kiskunhalas határában elterülő Sóstó lesz
E nagy kiterjedésű egyesületi tavon bizony nem könnyű megfejteni a siker titkát…
… viszont ha sikerült, nagyon szép fogások érhetők el!
Amurok is lakják a vizet, májusban pedig már gyakori vendégnek számítanak a horgon
A szerencsések akár ilyen gyönyörű, termetes pontyokkal is összeakadhatnak
A második, szombati pálya a Tóth horgásztó lesz…
… mely méltán híres gyönyörű halairól
Az amurok is gyakran tiszteletüket teszik a versenyeken, így rájuk is érdemes készülni
A harmadik fordulónak az Ezüst-tó Horgászcentrum fog otthont adni
Elsősorban itt is a pontyoké lesz a főszerep…
… azonban jó eséllyel horogra akadhat nagyobb példány is!
Sőt, ilyen különlegességek is horogra akadhatnak. Ez a csodás koi ponty Varga Balázs fogása volt tavaly, akkor 12.040 g-ot nyomott
Feeder technikával és végszerelékkel lehet a versenyeken horgászni

A verseny szabályai

  1. Kizárólag 1 db feederbottal, feeder végszerelékkel (a kosár formája nincs szabályozva) és 1 db horoggal lehet horgászni.
  2. Etetni csak feederbottal és feederkosárral (ennek formája, mérete nincs szabályozva) lehet a verseny folyamán.
  3. Etetőanyag limit nincs, de mindenkit arra kérünk, hogy mértékkel etessen!
  4. Élő csali használat: maximum 1 dl csonti és/vagy giliszta engedélyezett, amely kizárólag horogra tűzhető. Minden más fajta élő csali használata tilos!
  5. A halvédelem különös hangsúllyal bír, ezért minden részvevőnek a következő eszközökkel kell rendelkeznie:
    - 2 db minimum 3 méter hosszú versenyszák
    - 1 db pontyzsák, ebbe kell helyezni a megfogott amurokat, tokhalakat vagy 5 kg feletti pontyokat, amelyeket soron kívül mérlegelünk
    - 1 db normál méretű pontyos merítő fej
    - 1 db nagyméretű vagy bojlis merítő fej (+ hozzá illő erős merítő nyél), amelybe könnyedén belefér egy 10 kg feletti ponty vagy amur is
    - 1 db nagyméretű pontymatrac (nem szivacs, hanem matrac vagy bölcső!)
  6. Tilos addig a végszereléket visszadobni, amíg a korábban fogott hal nincs a szákban (vagy pontyzsákban).
  7. A halak mérlegelése a tó halállományának védelme érdekében folyamatosan történik.
  8. Kívülről akasztott harcsa vagy busa az értékelésbe nem számít bele!
  9. A horgász a helyét fárasztás során nem hagyhatja el, csak az a hal számít, amely a saját helyén került végül szákba.
  10. A fárasztás során szomszéddal véletlenül összeakadt hal számít, de segítsük egymást, törekedjünk ennek elkerülésére.
  11. Engedélyezett fonott dobóelőke és fonott horogelőke használta. 
  12. A verseny lefújása előtt magakasztott hal a versenybe még beleszámít, ha az legkésőbb 14:10-ig szákba kerül (ezt az időpontot egy utolsó dudaszó jelzi).
 

A versenyzők változatos körülmények között kísérletezhetnek az etetőanyagokkal, csalikkal és aromákkal a siker érdekében

Jelentkezés
Fontos időben feladni a nevezést, mert csak az első 44 fő nevezését tudjuk elfogadni a pályák adottságai miatt! A nevezés elfogadásáról visszajelzést küldünk. Kérjük, töltsék ki a mellékelt jelentkezési lapot ( Feeder_Triatlon_HD-FTK.doc) és küldjék el a horgaszbolt@haldorado.hu címre.

Nevezési díj: 15.000 Ft/fő, mely tartalmazza az ebédet is minden napra.
Jelentkezési határidő: 2020. május 18.

A nevezési díjat banki átutalással a következő számlaszámra várjuk: K&H 10402568 50526648 54831003 A számlaszám tulajdonosa a verseny rendezője, a Haldorádó Feeder Horgász Egyesület. Amint a nevezési díj megérkezett, e-mailben visszajelzünk és ezzel együtt felvesszük a rajtlistára a versenyzőt, majd elküldjük postán a számlát. A nevezési szándék jelzése és a jelentkezési lap elküldése nem elég ahhoz, hogy a versenyző felkerüljön a rajtlistára. Ha esetleg időközben a létszám betelt, és további nevezések érkeznek, erről küldünk az érintetteknek egy levelet és visszautaljuk a nevezési díjat.

Értékelés
Az értékelés szektoronként történik. Teltház (44 fő) esetén 4 db 11 fős szektor lesz. Mindhárom helyszínen a szektor 1-2-3. helyezett versenyzők kupát kapnak. A három forduló után a szektorhelyezéseket összeadjuk, majd az 5 legjobban teljesítő (legkevesebb ponttal rendelkező) versenyzőt díjazzuk. Azonos pontszám esetén a fogott halsúly dönt, a legkevesebb pontszámmal rendelkező nyeri a versenyt.

Díjazás
Mindhárom helyszínen a szektor 1-2-3. helyezett versenyzők kupát kapnak.
Az összetett verseny első 5 helyezettje kupát kap (az első 3 kupa igazán impozáns méretű lesz).
A legnagyobb hal megfogóját is díjazzuk.

Tavaly ezekért a gyönyörű kupákért folyt a küzdelem, idén sem lesz szerényebb a felhozatal!
A Haldorádó Feeder Triatlon Kupa tavalyi győztesei. Idén Te is köztük leszel?
Az Ezüst-tó partján igényes szállások is várják az ide érkezőket, bővebb infók és foglalás az Ezüst-tó Horgászcentrum Facebook és/vagy weboldalán!

A jelentkezők névsora ebben a cikkben, itt lesz elérhető, amelyet folyamatosan frissítünk majd.

Jelentkezők névsora:

1. Gránicz Zsolt

2. Tarnóczy Gábor

3. Abonyi Szabolcs

4. Surányi Csongor

5. Forgó Attila

6. Fodor Csaba

7. Döme Gábor

8. Jagodics Zsolt

9. Herczeg Gyula

10. Kertész Zoltán

11. Csővári Tibor

12. Becz Gyula

13. Kerekes Ernő

14. Pittner Valentin

15. Klusóczki Béla

16. Ács János

17. Zelenák György

18. Tóth Jenő

19. Füstös Péter

20. Szűcs János

21. Győri Gyula

22. Győri Adrián

23. Szabadi Attila

24. Kuklis Pál

25. Bánfi Zénó

26. Győri Dominik

27. Kránicz Róbert

Szeretettel várunk Mindenkit!

Haldorádó Team

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.