II. Verba tanya páros horgászkupa versenykiírás

II. Verba tanya páros horgászkupa versenykiírás

Idén 2009. augusztus 9-én, kerül megrendezésre a második Verba tanya páros horgászkupa. A kétfős csapatoknak úszós és fenekező módszerben kell összemérni a tudásukat az egy fordulós horgászversenyen. Azért, hogy a lehető legtöbb hal akadhasson a horgászok horgára, a verseny kizárólag a nagy tó területén kerül lebonyolításra.

A Verba tanya horgásztó és szabadidő park 2009. augusztus 9-én (vasárnap) rendezi meg második alkalommal páros horgászversenyét.

A verseny helyszíne: Verba tanya horgásztó és szabadidő park - Nagy tó.

(A tóról részletes információért kattintson ide!)

A Nagy tó ad otthont a versenynek
A versenyre tervezett szektorbeosztás. Sárga színnel vannak jelölve a fenekező szektorok, míg pirossal az úszósok, így mindkét horgászmódszernél van nehéz, illetve könnyebb szektor is.

Szektorok

A versenyzőket az igazságos értékelés miatt szektorokba osztjuk be. Maximális nevezési létszám esetén mindkét kategóriában három darab nyolcfős szektor kerül kialakításra.

Reméljük, a versenyen is horogra kerülnek ekkora szépségek…

Díjazás

Mivel csapatversenyről van szó, még izgalmasabb lesz a végső sorrend megállapításának a módja. A csapat két tagjának a saját szektorában elért helyezési számát és fogási tömegét összesítjük. Ez a szám lesz az adott csapat összesített eredménye és fogott haltömege. A verseny végső sorrendjét a csapathelyezési pontszámok alkotják majd emelkedő sorrendben. Kizárólag pontegyenlőség esetén (az egyenlő ponttal rendelkező csapatok közötti sorrend megállapításához) vesszük figyelembe a fogott haltömegeket, értelemszerűen a nagyobb mennyiségű halat fogó csapat kerül a kedvezőbb helyre. Tehát ha a csapat úszós tagja a szektorában második lett (2 pont) 11 kg hallal, míg a fenekezős csapattársa megnyerte (1 pont) a szektorát 29 kg hallal, akkor ennek a csapatnak összesítésben 3 pontja lesz. Ha van másik 3 pontos csapat is, akkor kerül a fogott haltömeg is vizsgálatra, hogy ki fogott többet.

Az első 3 legkevesebb ponttal rendelkező csapat kerül díjazásra kupákkal, valamint vásárlási utalványokkal.

Az első helyezett csapat 100.000 Ft-os,

a második helyezett 60.000 Ft-os,

míg a harmadik helyezett 40.000 Ft-os vásárlási utalványt kap a nyíregyházi

Halcatraz Horgászcentrumba, melyet szabadon levásárolhat a 2009-es évben a bolt árukészletéből.

Külön díjazásban részesül még a legnagyobb halat fogó versenyző is.

Egy ilyen 10 kg feletti ponty bármelyik szektorban örömet okozhat
Munkában Dányi József kezében az érzékeny pickerbot!

A verseny szabályai

  • A versenyre (kizárólag!) kétfős csapatok jelentkezését fogadjuk el.

  • A verseny páros csapatverseny. A versenyzők horgászatát „külső” személy is segítheti, viszont horgászat közben a segítő nem etethet, nem dobhat be, nem fáraszthat, segíthet viszont a felszerelések, etetőanyag előkészítésében is (pl.: gubancolódott szerelék rendbe tétele, etetőgombócok készítése). Az egyéni verseny tapasztalatai alapján a segítő, ha a versenyző megbízik benne, szákolhat a versenyző helyett. Szákolás után a horogszabadítás a versenyző feladata. A felcsalizott szereléket a vízbe dobni addig tilos, ameddig az előzőleg fogott hal a megfelelő haltartóba (és vízbe) nem került.

  • Horgászni mindkét kategóriában csak egyetlen bottal lehet. Tartalékként bármennyi rendelkezésre állhat.

  • Mindkét kategóriában az annak megfelelő tetszőleges végszereléket lehet alkalmazni, de csupán egyetlen horoggal. Úszós kategóriában a szereléken etetőkosár alkalmazása nem engedélyezett. Fenekező kategóriában a végszereléken kötelezően alkalmazott minimális tömeg 10 gramm. Minimális dobástávolság egyik kategóriában sincs meghatározva.

  • Az alapozó etetés időtartama alatt - horgászbottal bejuttatható - etetőbója alkalmazása engedélyezett, amelyet a verseny kezdetét jelző dudaszóig ki kell venni.

  • Tilos az etetőhajó használata.

  • A szigetre bemenni a verseny időtartama alatt a versenybírók kivételével tilos.

  • A bekevert (megnedvesített) etetőanyag maximális mennyisége versenyzőként: 17 liter. Etetőanyagnak számítanak a szemes termények (kukorica, búza, kender stb.) valamint a bojli, pellet és a horgászföld is!

  • Az élő anyag (csontkukac, pinki, giliszta, szúnyoglárva stb.) versenyzőnként maximum 3 liter lehet.

  • Az értékelésbe minden halfaj beleszámít, mérettől függetlenül.

  • Az 5 kilogramm feletti halak soron kívül mérlegelésre kerülnek. Kifogásukat a versenybíróknak jelezni kell, hogy mielőbb lemérhessék és visszaengedhessék.

  • A verseny során a sok halat fogó versenyzők fogása mérlegelésre kerül. Ezen mérlegeléskor a versenyző és a szomszéd versenyző is ellenőrizheti a mérés hitelességét. Valamennyi mérési eredmény felkerül a mérlegelő lapra, valamint a versenyzőnél található húzáskor kapott sorszám hátuljára, így a versenyző is nyomon követheti a pontos fogási eredményét.

  • A kifogott halat hosszú (minimum 2 m-es), versenyszákban kell tárolni a mérlegelésig. Ez alól egyedül a fenekező kategóriában a „pontyzsák” a kivétel, amiben engedélyezett a halak tárolása. Maximum kettő darab nemes hal tárolható 1-1 pontyzsákban. Semmilyen egyéb fajta haltároló eszköz (kötött szák, drótszák) nem megengedett!

  • A verseny lefújását jelző dudaszó előtt megakasztott hal még beleszámít az értékelésbe.

  • A termetes halakkal való kíméletes bánásmód érdekében a pontymatrac használata javasolt! Akinek nincs pontymatraca, korlátozott mennyiségben a halőrházban rendelkezésre áll!

  • A verseny minden időjárási körülmény esetén megrendezésre kerül. A versenyzők testi épségét veszélyeztető vihar esetén a verseny félbeszakításáról, vagy végleges lefújásról a tógazda és a versenybíró dönt.

  • A szabálytalankodás, vagy egyéb etikátlan magatartás, a versenyből való kizárást vonja maga után!

  • A rendezőség a verseny ideje alatt történt esetleges balesetekért, anyagi károkért felelősséget nem vállal!

  • A verseny időtartama alatt a halakkal való kíméletes bánásmód kötelező!

2009. augusztus 09. vasárnap
06:00regisztráció a tóparton
6:10-6:30megnyitó, sorsolás
6:30-8:00helyek elfoglalása, felkészülés
7:30 (!!)alapozó etetés megkezdése (az etetés megkezdését duda jelzi)
08:00horgászat megkezdése (a verseny kezdését duda jelzi)
14:00horgászat vége (a verseny végét duda jelzi)
14:00-14:30mérlegelés
15:00-tóleredményhirdetés, ebéd

Nevezési díj: 16.000 Ft

A nevezési díj tartalmazza a verseny időtartamára a pályabérletet, továbbá a versenyzők számára a reggeli kávét, „a halfogó italt”, az ebédet, valamint hozzá egy üdítőt, vagy sört.

A 2008-as páros versenyen akadt horogra ez a tőponty

Nem érdemes az utolsó percre hagyni a jelentkezést, mert kizárólag az első 24 csapat jelentkezését fogadjuk el, és az egyéni verseny tapasztalataiból kiindulva hamar meg fog telni a nevezési keret. A helyszínen, a verseny napján jelentkezésre már nincs lehetőség.

2008-as verseny legnagyobb hala 10.860 grammos volt, melyet Farkas Viktor fogott ki

Nevezni a jelentkezési lap elektronikus elküldésével (verbatanya@haldorado.hu), vagy személyes leadásával és a feltüntetett összeg befizetésével lehet. Utóbbit rózsaszínű postai utalványon kell feladni az alábbi címre, vagy személyesen be kell fizetni a helyszínen a megadott határidőig.

Verba Sándor

Nyíregyháza

Nádor út 33. fszt. 4.

4400

Reméljük, hogy idén is nagy csata várható az úszós szektorokban is

A jelentkezés kizárólag a nevezési díj befizetésével együtt érvényes, melynek elfogadásáról elektronikusan visszaigazolást küldünk, ezért a jelentkezési lapon e-mail címet mindenképp kérünk megadni.

A postai utalvány hátuljára írják rá a következő üzenetet „Verseny nevezési díj, csapatnév”.

A helyszínen nevezést NEM fogadunk el!

A jelentkezési lap letölthető innen

Jelentkezési határidő: 2009. július 31.

2009. augusztus 01-től a tógazda a résztvevők számára engedélyezi az etetőanyag használatot az eredményesebb felkészülés érdekében

A verseny hetében a csapatok etetőanyag használatára is engedélyt kapnak, hogy tesztelhessék felszereléseiket, etetőanyagaikat, csalijaikat.

Eredményes felkészülést és jó horgászatot kívánunk!

Nevezéssel kapcsolatos információ az alábbi e-mail címen kérhető:

(verbatanya@haldorado.hu),

(t_peti@haldorado.hu)

GYORSHÍR 2009.július 10.

A mai napon több, mint 26 nevezés érkezett, be, így jelenleg már nincs lehetőség nevezni. Amennyiben bármelyik versenyző csapat visszalép, akkor az ő helyükre a tartalék jelentkezőkből a soron következőt értesítjük!

2008 díjazott versenyzői

Verba Sándor, Takács Péter

Product catalogue

Haldorádó
Cataloque

The Haldorádó 2025 product catalog has been published, turn to it!

Visit Cataloque
2021 Széchenyi napelem

10seconds until we redirecting you to the payment page.