TOP MIX-MAHOR Kupa 2008, Balatonújlak versenykiírás

TOP MIX-MAHOR Kupa 2008, Balatonújlak versenykiírás

Az idei évben immár 7. alkalommal került megrendezésre a TOP MIX Kupa Nyílt Egyéni Horgászverseny. A verseny rangját tovább emeli, hogy idén már a Magyar Horgász is nevét adta a rendezvényhez. A verseny helyszíne ebben az évben is a Nyugati-övcsatorna (Balatonmáriai-árok) Balatonújlak melletti szakasza lesz. A szép környezetben lévő, halban gazdag csatorna egyenletes feltételeket, meglehetősen sok halat és jó, kényelmes körülményeket biztosít a versenyzők részére.

A versenypálya

Az idei verseny az eddigieknél is nagyobb érdeklődésre tarthat számot, hiszen itt rendezik az Országos Egyéni Bajnokság középdöntőjét is.

Egy szebb hal (kárász)

Visszatekintve a korábbi évekre, a versenyeken 60-70 fő körül mozgott a létszám, amely a verseny és a helyszín kedveltségére utal. A korábbi években több külföldi (szlovák, horvát, cseh, osztrák) versenyző is részt vett a versenyeken, és ez az idei évben sem lesz másképp. Olasz versenyhorgászok is jelezték érdeklődésüket.

A versenyzőknek minden évben komoly kihívást jelent a csatorna, hiszen más versenypályákhoz képest itt sokféle módszerrel lehet eredményt elérni.

A tavalyi versenyen Hamar Péter snecivel ért el jó szektorhelyezést
Volt, aki matchbottal a túloldali tökleveles elől fogta halait
Imre Gábor rakóssal próbálkozott
Horváth Tibor rövid rakósán szákolt szép dévért

Tavaly a fő hal a dévér- és karikakeszeg mellett a kárász volt. Nagyon változtak a mennyiségek: volt, aki csak néhány kilóig jutott el, volt azonban olyan is, aki akár tíz kiló feletti mennyiséget is tudott zsákmányolni.

Zsákmány a versenyen

A tavalyi első fordulóban ilyen eredményekkel lehetett szektort nyerni:

„A” szektor: Török Pál        5.360 g
„B” szektor: Kovács Krisztián 2.050 g
„C” szektor: Csőregi Balázs 2.640 g
„D” szektor: Benkő Tamás 3.940 g
„E” szektor: Imre Gábor 9.590 g

A második forduló szektorgyőztesei:

„A” szektor: Gábor András                      5.100 g
„B” szektor: Kovács Krisztián és Fülöp József 6.160 g
„C” szektor: Geröly Tibor 5.780 g
„D” szektor: Török Pál 9.020 g
„E” szektor: Tóth Norbert 10.590 g

A zsákmány nagyrészt 15-30 dkg-os dévérekből állt. A kisebbik részt a 10-15 dkg-os kárászok, a 2-10 dkg-os karikakeszegek, apró bodorkák és snecik adták.

Az egész versenyt jellemezte a pontos etetés fontossága, a precíz csali vezetés és a fogható halak sokaságából adódó változatos, gondolkodást és helyes döntést igénylő horgászat.

A verseny díjazása is kimagaslóan a legjobb volt, hiszen a hatalmas kupák mellett az első két helyezett egy-egy 13 m-es rakós botot, a harmadik helyezett egy STRADIVARI matchbotot kapott. További hét versenyző vehetett át egy-egy, direkt erre a versenyre, a verseny nevének és helyszínének feltüntetésével készített TEAM TOP MIX matchbotot.

A díjak
A verseny első három helyezettje

2007. évi eredmények:

 1. Török Pál         2 pont    14.380 g
2. Kovács Krisztián 2,5 pont 8.210 g
3. Csőregi Balázs 3 pont 5.020 g
4. Imre Gábor 4 pont 11.750 g
5. Várszegi Gábor 4 pont 9.620 g
6. Gábor András 4 pont 9.050 g
7. Fülöp József 4,5 pont 7.890 g
8. Hamar Péter 5 pont 7.100 g
9. Komáromi Levente 6 pont 11.210 g
10. Horváth Tibor 6 pont 7.370 g

Az idei évben is hasonló halakra, de talán nagyobb fogási mennyiségekre kell számítani, hiszen tavaly a nagyon korai tavasz miatt a Balatonból ívásra felúszó halak már dolgukat végezvén visszatértek a tóba. Most azonban úgy néz ki, hogy az ívási időszak egybeesik a verseny időpontjával. Ez a fogható halakat tekintve mindenképp a dévérek javára billenti a mérleget. A pályarekordot 29.600 g dévérrel is egy ilyen időszakra eső Somogy megyei bajnokságon sikerült felállítanom, 5 m-es spiccbottal.

TOP MIX-MAHOR Kupa 2008 versenykiírás

A verseny helye: a Balatonmáriai-árok (Nyugati-övcsatorna) balatonújlaki szakasza, az OEB Középdöntő helyszíne.

Ideje: 2008. május 10. szombat.

Lebonyolítása: egyéni verseny, két fordulóban; max. 12 fős szektorokban; az aktuális magyar és nemzetközi versenyszabályok szerint.

Értékelés: a két fordulóban elért összesített eredmények alapján

Díjazás: az 1-5. helyezettek, valamint fordulónként a szektor első helyezettek serleg, az 1-10. helyezettek tárgyjutalomban részesülnek. A legeredményesebb női és ifjúsági versenyző emlékserleget vehet át.

Nevezés: telefonon, e-mailben az alábbi elérhetőségeken

Tel: 74/463 667 vagy 20/562 4212; e-mail: papp@topmix.hu

Nevezési határidő: május 5. Helyszíni nevezést csak előzetes bejelentés után tudunk elfogadni.

Nevezési díj: 10.000 forint.

Program:

I. forduló:

06:00-06:30 jelentkezés a büfénél
06:30 megnyitó, sorsolás
07:00 rajthelyek elfoglalása
08:55 etetés kezdete
09:00 az első forduló kezdete
12:00 az első forduló vége, sorsolás a
második fordulóra, mérlegelés

II. forduló:

   12:30    rajthelyek elfoglalása a második fordulóra
14:25 etetés kezdete
14:30 a második forduló kezdete
17:30 a második forduló vége, mérlegelés
18:15 eredményhirdetés

A pálya megközelítése: Balatonkeresztúron a 7-es útról Marcali fele lehajtva, vagy Marcali felől a Balaton fele utazva, Balatonújlak központjáig, ott a kék ABC-nél lekanyarodva, kelet felé haladva a csatorna fahídjáig, ahol jobbra fordulva található a versenypálya.

Versenypálya: kb. 35 m széles, teljesen egyenletes, 1,8-2 m vízmélységű, lassú áramlású, iszapos fenekű víz. Közvetlenül a pálya mögött műút van, melyet a pályától szalagkorlát választ el. Az út szélén lehet parkolni. A csatornában a teljes balatoni halfauna megtalálható. Az ebben az időszakban leggyakrabban fogható hal a dévérkeszeg, 30-80 dkg-os súlyban.

Szálláslehetőség: Balatonmárián, a Mária hotelben. A szálloda közvetlen vízparti fekvésű, szép parkkal, saját stranddal, őrzött gépkocsi parkolóval. A szállásigényt kérjük előre jelezni.

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.