Tavaly karácsonyi írásom elsősorban a horgászat szeretetéről szólt, valamint arról, hogy mit adott nekem, nekünk ez a remek szabadidős tevékenység. Azóta eltelt egy év, és a megannyi vízparton töltött nap sok új élménnyel örvendeztetett meg, azonban most nem ezekről szeretnék beszámolni. Ez az írás sokkal inkább arról szól, hogy ez idő alatt mit tanultam. No, nem a pecáról! Sokkal inkább arról, ami a horgászaton túlmutat. Az emberségről és – sajnálatos módon – ennek egyre gyakrabban előforduló hiányáról. Mivel karácsony van, úgy gondolom, hogy az ilyen mélységű téma is belefér, és nem veszitek rossz néven.
Előre leszögezem, hogy se „néptanító”, se olyan nem vagyok, aki álszent módon próbálja az emberekre rátukmálni a saját értékrendjét. Egész egyszerűen próbálom olyan szemszögből nézni a világot, ami igyekszik felelősséggel viseltetni a jövő felé. A jövő pedig nem én vagyok, nem mi vagyunk, hanem a gyerekeink. A bökkenő mindössze az, hogy a gyermekeink a mi tükörképeink, és a világnézetüket, viselkedésüket és egymáshoz való viszonyukat nagyban befolyásolja, hogy mit mutatunk nekik.
Egyre nehezebb azonban jó példát mutatni, mert ti is érzékelitek, hogy egyre értéktelenebb tulajdonságok, felületes érzelmek uralják a világot és elsősorban a médiát. Ömlik a formálódó jellemekre a rossz példa, mely sok esetben ráadásul követendő példának van beállítva. Néha úgy érzem, mintha egy áradó folyót próbálnék megfékezni egy lapáttal és egy marék homokkal, amikor kisfiamat igyekszem emberségre nevelni.
Első gondolatom az volt, hogy néhány kellemetlen élmény és tapasztalat megosztásával megpróbálok amolyan tükröt tartani a társadalmunk elé, ami segít felismerni a hibáinkat. A sekélyességet, empátiahiányt, embertelenséget, vagyontárgyak személyiséggel történő felruházását és indokolatlan szeretetét… DE sajnos rájöttem, hogy az értékrendje mindenkinek más és más, amelynek kialakulása gyerekkorban kezdődik. Ezt az értékrendet sok minden befolyásolja és csiszolja, így a horgászat és a természet szeretete is. Hiszem, hogy szeretett kikapcsolódásunk és hobbink tud olyat adni, ami miatt mi, horgászok egy kicsit jobb emberekké válhatunk. Szerencsés helyzetben vagyok, hiszen nemcsak elméletben, hanem kisfiamon gyakorlatban is láthatom, milyen személyiségformáló hatása van a parton és a szabadban töltött időnek. Karácsonyi ajándék gyanánt összegyűjtöttem e tulajdonságokat, melyeket a fa alá téve talán ti is érdemesnek tartjátok arra, hogy átadjátok gyermekeiteknek, hogy boldogabb, szebb, emberségesebb legyen a jövő, mint a jelen!
Nyitottság a világra és egymásra
Nyilvánvaló, hogy a gyerekek kíváncsiak, érdekli őket a minket körülvevő világ. Én magam is így voltam ezzel kisgyermekként, és ez a mai napig meg is maradt. Mindent meg akarok ismerni, ami körülvesz, és tudni szeretném, hogy mi miért történik a természetben.
A nyitottság azonban nem csak e téren van jelen a vízpartot és a természetet látogató gyermekekben. Erre is kisfiam világított rá, aki számára elképzelhetetlen, hogy a szomszédban horgászóról 10 perc alatt ne derítsen ki mindent. Érdeklődése általában nyitott fülekre talál, és a közvetlenségtől még a legkeményebb, marcona fickók is megenyhülnek és kisvártatva átjönnek beszélgetni. Azok az emberek, akik amúgy még egy köszönésre sem méltatják az embert, ha összefutunk a vízparton. Miért van bennünk ilyen távolságtartás? És mi az oka annak, hogy az első lépés megtétele után a sztereotípiák és első benyomások szertefoszlanak, és mindenkiben lehet valami érdekeset, értékeset találni? Hajlamosak vagyunk falak mögé bújva élni, ám ez a fal a vízpartokon, horgászok közt talán nem olyan masszív, hiszen mint tapasztaltam, egy kisfiú közvetlensége képes ezeket ledönteni! Ha neki sikerült, talán nekünk, felnőtteknek is menne, főleg horgászat közben!
Elfogadás
Ahogy a való életben, úgy a vízparton is megannyi különböző emberrel találkozhatunk, akik mindenben eltérnek egymástól. Más módszerrel űzik a halakat, máshogy élik meg a vízparton töltött időt és más értékrend alapján bánnak a fogott zsákmánnyal. Számos alkalommal kérdezte már kisfiam, hogy az egyik „bácsi” miért teszi be a halat a haltartóba, míg a másik csókolgatja azt a pontybölcsőben? A két ember közt látszólag óriási szakadék van, de valójában még sincs, hiszen mindketten horgászbotot fognak a kezükben, és pont ugyanakkora szenvedéllyel űzik ezt a tevékenységet. Mindenki úgy éli az életét, ahogy csak akarja, ha az adott szabályokat, normákat betartja. Nincs jogunk követ vetni valakire csak azért, mert kissé eltérő értékrenddel éli az életét!
Egymás tisztelete
A horgászat egy rekreációs tevékenység, ám versenyszerű űzése pont olyan sport, mint a többi. Akik olvassák e sorokat, tudják, hogy mennyi mindent köszönhetek a horgászsportnak, meg általában bármilyen sportnak! Kisfiammal gyakran járunk sporteseményekre is, mert hiszem, hogy a tisztességes küzdelem minden formálódó jellemre jó hatással van. Ellátogattunk a 2023-as, hazai rendezésű Atlétikai Világbajnokságra is, ahol maga a fantasztikus szervezés és látvány mellett a sportolók és főleg a közönség is meglepett. Soha nem láttam még olyat, hogy gyerekek százai szurkolnak egy vadidegen sportolónak, hogy ugorja meg azt, amit szeretne. Nemzeti hovatartozás nélkül, itt végre a teljesítményt értékelték az emberek. Az, hogy mire volt elég az a teljesítmény, már nézőpont kérdése, de itt láttam először, hogy mindenkit a saját mércéje alapján ítéltek meg. Aki tudott örülni annak, hogy utolsóként, de beért a célba, pont olyan örömujjongást kapott, mint aki aranyérmet nyert! Nagyon boldog vagyok, hogy láthatta ezt a gyermekem.
Ugyanilyen a horgászat is! Sokak számára már az is óriási teljesítmény, hogy egyáltalán eljut pecázni és fog 1 halat egész nap, míg másnak egy világbajnoki bronzérem kudarcot jelent. Mindenki más szemszögből nézi a világot, és mások az elvárásai saját magával szemben, viszont a tisztelet mindenkinek jár, aki elér egy számára értékes eredményt, tűnjön az nekünk bármilyen bagatellnek is.
Természet szeretete
Azok, akik életük nagy részét bezárva élik, nehezen látják azt, mekkora károkat okoznak ők maguk a bolygónak. Gyakran hallom az ilyen emberektől azt, hogy ők aztán milyen természettudatosan élnek, és milyen felelősséggel viseltetnek a fenntarthatóság irányában. Valójában fogalmuk sincs arról, hogy miről is beszélnek. Hogyan is lehetne azokat az embereket komolyan venni, akik télen 25 fokot csinálnak a lakásukban, míg nyáron 18 fokra hűtik azt vissza. Azokat, akik órákat töltenek a gyaloglógépen a konditeremben, de mozgólépcső vagy lift nélkül nem képesek feljutni az első emeletre. Minél többet tölt valaki a szabadban, annál jobban megtanulja tisztelni a természet erejét, és egyre kevésbé fog az élete a körülményektől függeni. Mi, horgászok, megtanultuk értékelni nyáron a fák által adott árnyékot, míg télen a szélvédett, napos helyeket és legfőképpen azt, hogy felkészületlenül soha ne menjünk sehova.
Megélni a pillanatot!
Ez a legfontosabb, amit tanultam az elmúlt évben, és nem csak horgászat közben! Sokan hajszolnak álomképeket, melyek elérhetetlensége a mindennapokat kínzó gyötrelemmé teszi. Legyen az egy tökéletes ház, szép autó, hibátlan test, mindenkinek más. Ezeknek a hajszolása és a felszínes érdemek elérése teljesen elhalványítja a hétköznapokat.
Nincs olyan horgászat, hogy ne jöjjenek oda néhányan, akiktől szinte mindig ezt a kérdést kapom:
„Tesztelsz vagy versenyre készülsz? Filmet forgatsz?”
„Nem, csak horgászom! Egyszerűen, csak pecázok!”
Akármilyen hihetetlen is, de gyakran járok el pecázni csak úgy, mindenféle terv nélkül. Régebben ez nem volt jellemző, de mostanában az elvárások nélküli horgásznapokat élvezem a legjobban, még ha időm sajnos kevésszer is van rá. Amikor csak bedobok, és nem várok semmit. Nyilván próbálkozom, de a horgásznap eredményességét nem attól teszem függővé, hogy 10 vagy 35 pontyot fogtam. Egyre fontosabb, hogy élveztem-e, vagy sem? Nem lehet mindig a teljesítésnek és az elvárásoknak élni, mert nem az az élet!
Mit is kívánhatnék számotokra mást, mint azt, hogy az ünnepek alatt és 2024-ben is töltsétek az időtöket szeretetben és békességben azokkal, akik számotokra a legfontosabbak! Az idő az egyetlen dolog, amelyet még pénzen sem lehet megvásárolni. Ettől olyan értékes! Használjátok hát arra, hogy tapasztaljatok, éljetek és legyetek boldogok! Ne sajnáljátok magatoktól az időt arra, hogy azt tegyétek, amire vágytok, de nagyon fontos, hogy legalább ugyanennyit adjatok a világnak és a többi embernek magatokból, mert az élet a harmóniáról szól! Amennyit adunk, annyit kapunk! Mindig, mindenből!
Írta: Sipos Gábor
Fotók: Sipos Gábor
