Megint eltelt egy év, és ahogy az lenni szokott, karácsony közeledtével egyre többet gondolkodunk azon, hogy jól használjuk-e azt az időt, amit ezen a világon tölthetünk. Mert, hát mire is megy el a legtöbb élet? Mindenki keresi a lehetőséget arra, hogy hatalomra vagy anyagi gazdagságra tegyen szert. Ezt a tevékenységet mindenki a saját szintjén, de műveli, a kérdés csak az, hogy eközben meg tud-e maradni embernek?
De mit is jelet ez? Szerény véleményem szerint a legnagyobb problémát korunkban azok a torz valóságképek jelentik, amelyeket mi generálunk magunknak. Csak nagyon kevesen képesek úgy élni, hogy a racionalitás és a minden irányból ránk ömlő hamis visszaigazolások közti vékony mezsgyén tudnak tartózkodni.
Életünk fent említett törekvései közt biztos pontot csak azok a dolgok jelentenek, amelyek az egész folyamatnak értelmet adnak. Ilyen a család vagy éppen az a tevékenység, amelyet szeretettel és gyermeki átéléssel tudunk folytatni. Nekünk ez utóbbi nem más, mint a horgászat!
Hihetetlen számomra az idő kegyetlenül gyors múlása. Míg fiatalon ez fel sem tűnik, addig már túl a negyedik X-en kézzelfoghatóan kínoz ez a tény! És ezt nemcsak az életemben és gyermekemen látom, hanem a horgászatomon is! Furcsa ez, mert nekem ez a tevékenység teljesen mást jelent, hiszen én az egész életemet úgy alakítottam, hogy ez legyen a középpontban. Nyilván már nem ez a legfontosabb, de kihagyhatatlan, az biztos!
Ha, „csak” 20 évet megyünk vissza az időben, teljesen más hozzáállásra emlékszem a magam részéről. Akkoriban kezdődött a feeder láz, amely elsősorban engem a versenyzés területén kapott el. Semmi más nem motivált akkoriban, csak hogy kitűnjek a tömegből és minél több kupát vigyek haza, legyen kézzelfogható megerősítése annak, hogy jó horgász vagyok!
Ahogy lenni szokott, egyre magasabb és magasabb szinteken szerettem volna bizonyítani a rátermettségemet. Hogy pontosan kinek szerettem volna bizonyítani, az máig nem derült ki számomra. Mert valójában a környezetemben soha senkit nem foglalkoztatott az, milyen horgász vagyok.
15 évvel ezelőtt már abból merítettem erőt, hogy szeretett szakágam nemzetközi szintű versenyzést is lehetővé tett, így célom immár nemcsak a kupák gyűjtögetése, hanem világversenyen történő bizonyítás lett! Ez a szintlépés azonban azt is jelentette, hogy szerény anyagi forrásaim mellé kellett egy stabil, erős háttér, különben az álmok maradnak álmok.
Tisztán emlékszem, hogy 2014-ben még a versenyhetet a kocsimban elszállásolva küzdöttem végig és álltam először magyar bajnoki dobogón. Fantasztikus hét volt, és azóta is hálás vagyok, amiért ez az esemény stabil pontként maradt meg az emlékezetemben, miszerint „tudd, honnan indultál!”
10 évvel ezelőtt már a Haldorádó Team Kft. főállású alkalmazottjaként horgászhattam, melynek hála olyan források nyíltak meg, amelyekről előtte csak álmodni mertem. Nemcsak anyagi források ezek, hanem iszonyú mennyiségű tudás és tapasztalat ömlött rám, melyeket nagyon gyorsan igyekeztem magamba szívni. Tudtam, hogy ebben a kis szakmában több lehetőségem nem lesz, így élni kell azzal, ami jön! Éheztem a sikert. Vágytam arra, hogy az egyik legjobb vagy akár a legjobb legyek ebben a sportban. Túlzás nélkül állíthatom, hogy számos ranglista győzelmem, magyar bajnoki dobogóm, magyar bajnoki címem, csapat-világbajnoki címem olyan eredmények, amelyek csak és kizárólag az olyan embereknek adatnak meg, akik képesek mindent mellőzni azért, hogy ennyire sikeresek legyenek valamiben.
A nagy lehetőségek ugyanis nagy felelősséggel és sok lemondással is járnak. Hosszú évekig csináltam ezt, az idő pedig telt, mígnem egyszer csak jött a beismerés, amelyet sokáig tartott magamnak bevallani, hogy ezek a sikerek, ezek az eredmények és ez az élet csak nekem jó, csak nekem fontos. Sokan a kornak vagy esetleg a „kiégésnek” tudják be az ilyen megvilágosodásokat, pedig egyikhez sincs semmi köze! Csupán az értékrend az, ami változik. És itt utalok vissza a cikk elejére! IDŐ! Nekem 20 évbe telt azt belátni, hogy valójában miért is vagyok ezen az úton, rájönni arra, hogy mi az, ami örömet okoz ebben az egészben.
Persze az út mindig értékes, sőt, az a legértékesebb, és pont ettől szép az élet, hogy nem tudjuk, az út végén vagy közepén járunk. De minden életszakasz változást hoz abban is, amit a legjobban szeretünk, a horgászatban!
Közhelyes ugyan, de a változás mindig belül kezdődik. Hiszen, ha az ember már nem tud 100%-ig azonosulni egy céllal, akkor azt sosem éri el. A nehézséget az okozza, hogy ne a távolodó cél után loholjunk, hanem olyan új célt vegyünk észre, amely eddig is ott volt, csak a másik kitakarta!
Kedves, Olvasó! Kérlek, ne hidd azt, hogy azért írok folyamatosan magamról, mert én vagyok mindennek az alfája és az ómegája! Csupán saját utamon keresztül szeretném szemléltetni azt, hogy a horgászat milyen változatos módon lehet ott egy ember életében, akár 30 éven keresztül is!
Mióta öncélú versenyzésemet egyre inkább háttérbe szorítottam, úgy lettem egyre nyitottabb! Sőt, én nyitottam azok felé, akik számára a horgászat megismeréséhez és elsajátításához személyes kontakt is szükségeltetik. Teljesen normális ez, hiszen a legtöbben akkor képesek bármit értelmezni és sajátjuknak érezni, ha az látják, tapasztalják, élőben mutatják meg nekik. Ez nem gyengeség, ellenkezőleg, ennek beismerése az egyik legértékesebb dolog! Értékes, hiszen egy ilyen beismerés nagyon sok IDŐ-t adhat.
Kezdő versenyzői élményeim közt meghatározó volt az, amikor tapasztaltabbaktól lehetett ellesni dolgokat, de pont ilyen szomorú élmény volt az is, amikor falakba ütköztem. A legelkeserítőbb ilyen tapasztalásom az volt, mikor magyar címerrel a mellkasomon kaptam elutasítást világversenyen csapattársamtól. De hálás vagyok, hiszen ez az élmény is kellett ahhoz, hogy más utat válasszak.
Olyan utat, mely visszakanyarodik oda, ahol a horgászat nem más, mint egy örömforrás! Éveket töltöttem úgy el, hogy nem élveztem a versenyszerű horgászatot, mert a cél nem az volt, hogy jól érezzem magam, hanem az, hogy az eredményeim jók legyenek. Ez lassú méreg volt, IDŐ kell a szervezetből történő kiürüléséhez. Azt akartam érezni, mint az elején! Örülni a kapásnak, a vízparton töltött időnek, a halaknak. Ezt kaptam vissza azzal, hogy olyanokkal járok pecázni, akik erre vágynak.
Mióta ugyanis lehetőség van arra, hogy a pecások velem együtt lépjenek tovább a horgászismeretek elsajátításának rögös útján, céljaik, vágyaik, álmaik is egy kicsit az enyémek lettek. Legyen az egy nagytestű ponty vagy egy 5 dekás kárász, márna vagy busa, vagy csupán egy adott technika megismerése, mind olyan impulzussal és pozitív energialökettel jár, ami újra és újra feltölt.
Karácsony napján mi más is lehetne az egyértelmű üzenete ennek az írásnak, mint az, hogy az időnket mi magunk osztjuk be. Minden más csak kifogás! Az időt soha nem kapjuk vissza, sajnos arra még nincs mód! Ragadjátok hát meg az alkalmat, és éljetek a lehetőségekkel! Persze nem szabad az életvezetési tudatosságot egy nagy „Carpe Diem”-re cserélni, de igyekezzünk úgy élni a mindennapokat, hogy időnk nagy része azzal teljen, ami örömet okoz, és ami még fontosabb, olyan emberekkel vegyük magunkat körbe, akik ennek az örömnek a részesei, nem pedig a gátjai!
Írta: Sipos Gábor
Fotók: Haldorádó Archívum, Sipos Gábor
