A horogkötők

A horogkötők

Számtalan esetben előfordult már a vízparton, hogy idősödő sporttársak kértek meg arra, hogy egy-egy kisebb méretű horgot kössek fel a szerelékükre. Van, akinek ez a művelet rutinfeladat, másnak csaknem lehetetlen. Utóbbiaknak az alábbiakban bemutatásra kerülő két horogkötő segíthet. Az egyik manuális, a másik elektromos, mindenki eldöntheti, hogy ízlésének és céljainak melyik felel meg jobban. Kellemes horogkötést!

BEHR elektromos horogkötő

A horogkötőt különböző anyagvastagságú és méretű horgokkal és természetesen eltérő átmérőjű damilokkal próbáltam ki. A legvékonyabb damil 0,08-as volt, a legvastagabb 0,30-as, és mindegyikkel kitűnően működött. A horgok esetében 18-as volt a legkisebb és 4-es a legnagyobb, amit sikeresen használtam. A 18-asnál kisebb horgok már túl aprók, ezért nem fogathatók be biztonságosan a horogszorítóba; az extra vékonyhúsú horgok - mint pl. a szúnyoglárvás horgászathoz valók - szára pedig elhajlott az erős szorítás miatt. Egyébként a horogkötő az összes többi esetben kitűnően működött.

A horogkötő
Használat előtt toljuk le a fedelet és helyezzünk bele 1 db 1,5 V-os ceruzaelemet, a + jelzéssel felfelé
A fekete gomb jobbra tolásával nyitjuk ki a horogtartó zárat
Ütközésig toljuk ki jobbra a gombot, addig, amíg a fekete tárcsa közepén meg nem látjuk a kis méretű, narancssárga műanyag kart
A résbe szárával befelé helyezzük be a horgot. Ügyeljünk arra, hogy a narancssárga kis kart a horog lapkája benyomja. Amennyiben a kar mellé toljuk be a horogszárat, a kötés nem fog sikerülni
A horogkötő tetején találunk egy vágást. Ebbe kell belehelyezni a damilt. Az előkezsinór tekercs felőli részét B-vel, a végét A-val jelölöm
A B-vel jelölt szálvéget bal kezünk mutató ujjával fogjuk hozzá a kötöző hátlapjához, majd fordítsuk magunk felé a horogkötő előlapját, és a damil másik (A) végét húzzuk le teljesen a fekete-fehér tárcsa közepéig
Az A szálvéget kb. 8-10 centiméterre húzzuk ki a vágásból, a kötöző előlapján. A damil a befogott horogtól jobbra fut. Akasszuk be az A szálat a C-vel jelölt kis fém kar alá úgy, hogy kb. 4-5 cm damilt hagyjunk még szabadon
Alulról vezessük át a zsinór horogkötő hátlapjához szorított B részét a kötöző alján lévő L alakú, mozgatható, fekete műanyagon. Közben tartsuk szorosan a damilt
Az L alakú, fekete műanyagba történő beakasztás után, a B zsinórrészt vigyük függőlegesen felfelé és vezessük bele a horogkötő vágásába. A damil ismét a horog jobb oldalán fut
Bal kezünk egyik ujjával rögzítsük a zsinór B részét a kötöző hátlapján
A szerkezet tetején található narancsszínű gombot toljuk el balra, és addig tartsuk ebben a helyzetben, amíg a gép fel nem tekerte a kívánt számú menetet a horog szárára. Ha a gombot elengedjük, automatikusan visszaáll az eredeti pozícióba úgy, hogy a tárcsa vágását mindig a megfelelő (függőlegesen) pozícióba állítja
A damilt továbbra is a hátlaphoz szorítva az L alakú, fekete kart félkör alakú pályája mentén ütközésig eltoljuk. Közben ügyeljünk arra, hogy a köré tekert damil le ne csússzon róla
A felső ütközési pontnál toljuk le az L alakú csuszkáról a damilt és húzzuk vissza a csuszkát az eredeti pozíciójába
Jobb kezünkkel húzzuk meg a zsinór horogkötő hátlapjához szorított B részét. Ezzel a kötés meneteit megfeszítjük
Akasszuk ki a fém fül alól az A szálvéget
Toljuk jobbra a fekete gombot, és a horgot kivehetjük. Kézzel szorítsuk meg a kötést. Ezzel elkészült a horogkötés
A „megkötözöttek” egy csoportja


DRENNAN manuális horogkötő

A legapróbb horgokkal és a legvékonyabb előkékkel is nyugodtan használható.

A Drennan manuális horogkötője
Hajtsuk hátra a szorító fém fület
A fül hátrahajtása után a műanyag rész kettényílik, lehetővé válik a horog befogatása
Helyezzük a vágásba a horgot úgy, hogy az öble felfelé álljon, majd toljuk előre a fém fület, ezzel rögzítettük a horgot
Vegyük körül a fém fülön a damilt. A damil végét A-val, az előkezsinór tekercséről érkező részt B-vel jelölöm
A horogkötőt kezdjük el hossztengelye körül forgatni
Annyiszor forgassuk körbe, amennyi menetet a horog szárára szeretnénk kötni
A kötés menetei egyelőre még rendezetlenek, ezeket el kell majd igazítani. Különösen a vastagabb (0,20-0,30) damilok esetében fordul elő, hogy a kötés meneteit elsőre nem tudjuk szépen elrendezni. A forgatások végén akasszuk bele az A damilvéget a kötöző végén lévő kis fém csapba
Toljuk előre a fém fület, majd akasszuk le róla a köré tekert damilt
Hajtsuk vissza (a képen balra) a fém fület, hogy a kötöző végén lévő horogbefogó pofák kinyíljanak
Fogjuk ujjaink közé a kötés meneteit és emeljük le a kis csapról a rajta maradt damilhurkot
Szorítsuk meg a kötést - ezzel el is készültünk, már csak a damil felesleges részét kell levágnunk
Product catalogue

Haldorádó
Cataloque

The Haldorádó 2025 product catalog has been published, turn to it!

Visit Cataloque
2021 Széchenyi napelem

10seconds until we redirecting you to the payment page.