Finomszerelékkel a nagyhalak birodalmában - CARP PARADISE II.

Finomszerelékkel a nagyhalak birodalmában - CARP PARADISE II.

Azt tartja a közmondás, hogy a puding próbája az evés. Így gondolkodtam én is, amikor úgy döntöttem, hogy bemutatom Szlovákia első bojlis tavát a Haldorádó portál olvasóinak. Nem lenne hiteles az írás, ha jómagam meg sem próbálkozom a horgászattal. Volt azonban ennek a túrának egy másik, nem titkolt célja is. Nagyon sok olyan horgászt ismerek, főleg kis hazámban, akik nem hajlandóak megvásárolni egy matchbotot vagy egy bolót, a rakósról nem is beszélve, mondván mit bír ki egy ilyen finom kis botocska? Ezekkel csak keszegezni lehet! Ők a nagyobb potykákra vadásznak és azt csak a 100-200 gramm dobósúlyú botjaik bírják. Az csak ám az igazi! Szóljon elsősorban nekik ez a cikk, megcáfolván állításaikat.

Amikor időpontot egyeztettem a tulajdonossal Janits Igorral, annyi kérésem volt csupán, hogy csatlakozzon hozzám. Mivel él-hal a horgászatért, nem kellett sokat győzködnöm. Reggel egy gyors koffeinszint beállítás után, már a parton is találtuk magunkat. Először az etetőanyag elkészítésének álltunk neki. Mivel a bejárat mellett működik egy mini horgászbolt, ezért a vendéglátóm arra kért, hogy próbáljak összeállítani egy keveréket, az általam (Szlovákiában) forgalmazott TOP MIX etetőanyagokból. Ha fogósnak bizonyul, szívesen tartaná azt az üzletében is. Azt a keveréket választottam, amely már többször bizonyított horgászataim során. 2 kg HP Ponty, 1 kg Extra ponty és 1 kg kukorica pogácsa. Csalinak csontkukacot és csemegekukoricát szántam.

Ahogy már a bevezetőben említettem, csak és kizárólag finomszerelékkel készültem, s erre kértem házigazdámat is. Ezek alapján a felszerelésünk a következőképpen állt össze. Igor a Triana gyár egyik legújabb termékét használta.

Bot:

Triana Ping Matchbot

Hossza:

4,20 m

Dobósúlya:

10-30 g

Főzsinór:

0,16 mm Platil Match

Előke:

0,11 mm Platil Technik

Úszó:

Exner Super Match 12 g

Horog:

Triana Takara AT200 BRZ 14-es.


Az én szerelékem a következőképpen alakult:

Bot:

Shimano Antares 14,5 m rakós bot

Gumi:

Kamasan 1,6 mm

Főzsinór:

Tubertini Winter 0,15 mm

Előke:

Platil Technik 0,11 mm

Úszó:

Exner Lamia 0,5 g

Horog:

Triana Takara AT200 BRZ 14-es

Azt hiszem, ha ezt a fentebb említett horgászkollégák látták volna, rögvest dobtak volna egy hanyattast a nevetéstől.

A kiválasztott horgászhely a part menti nádas csücskénél

Az alapozó etetés után nekiláttunk a horgászatnak. Csontkukaccal indult a csalizás, de sajnos nagyon hamar be kellett látnom, hogy ez nem lesz működőképes. A vízben ugyanis oly sok a kisebb nagyobb pirosszárnyú, bodorka és egyéb fehérhal, hogy mellettük a pontyoknak esélyük sem maradt, hogy a csalit megtalálják. Váltani kellett tehát kukoricára. Innentől kezdve minden megváltozott. Szinte azonnal megjött az első jobb kapás és hal, egy négy kilós ponty formájában. Nem sokkal utána egy jó kettes dévérkeszeg kötött ki a haltartóban, melynek használatát Igor kivételesen lehetővé tette.

Az első jelentkező

Nem tétlenkedett közben Ő sem. Két kilós dévérkeszege mellett a merítőbe vezetett egy szép ötös körüli pontyot. Horgászatának érdekessége, hogy alig két-három méterre a parttól etetett és horgászott. Nem hittem volna, hogy ilyen közelre is kimerészkednek a halak.

Az első jobb partközelben elejtett ponty

Szinte alig telt el öt-tíz perc egy-egy kapás közt. Hol nekem, hol pedig társamnak akadt dolga egy szép hallal. Talán egy órája horgászhattunk, amikor egy kiemelős kapásba húztam bele. Az igazat megvallva sok mindent nem tudtam vele kezdeni, ugyanis a halam megállíthatatlanul, egyenesen a nádasba vette az irányt. Szerelékem úszóstól, mindenestől odalett. Mielőtt nekiláttam volna a cserének, pár adag kukoricát és csontit lőttem az etetésre. Miután végeztem a szerelkedéssel, folytattam a pecát. Alig telt el pár pillanat, arra lettem figyelmes, hogy Igor nagy munkába kezdett. Kegyetlenül görbült a matchbot, visított az orsó. Beletelt pár percbe, mire először megpillanthattuk a halat. Ezután még két kirohanást kellett kivédeni, mire megadta magát a "kicsike" ( 9 kg )! Szép zsákmány!

Keményen küzd a hal, de a bot jól bírja a próbatételt.
A kapituláció pillanata
Nincs annál szebb, örömtelibb pillanat, mint egy ilyen hallal pózolni

Rövid hatásszünet után nagy izgalommal álltunk az újabb megpróbáltatások elébe. Nem is kellett sokáig várni. Ezúttal nekem adatott meg a lehetőség, hogy próbára tegyem felszerelésem. Annyira feszülten figyeltem az úszómat, hogy szinte megijedtem, amikor hirtelen nyoma veszett. A gyors bevágás után következett egy olyan tíz perc, amit talán soha nem felejtek el. Ez alatt a tíz perc alatt bizonyosodott meg bennem is igazán az a tudat, hogy az ilyen finomszerelékben mekkora erőtartalékok rejlenek. Amikor már azt hittem, hogy a több mint tíz méterre kihúzott gumi és a bivalyölőnek éppen nem mondható főzsinór és előke már nem bírja tovább, akkor egy finom húzás a rakóssal, és pardon nélkül megfordítottam a halat. Ily módon sikerült kivédenem halam összes kirohanását. A szákolásnál már keményen citeráztak a lábaim. Szinte nyelni sem tudtam, úgy kiszáradt a torkom. Életem halát fogtam! A mérleg kerek nyolc kilót mutatott.

íme a bizonyíték azoknak, akik kételkednek a finomszerelék erejében

Szinte alig ocsúdtam fel az előbbi izgalmakból, már megint munkám akadt. Ezúttal egy öt és feles potyka akadt a horogra. Közben visszaérkezett Igor, aki a nyolcasom után elugrott a büfébe, hogy illendően koccinthassunk (persze csak egy jó kávéval) mindkettőnk szép fogására. Míg a kávét kortyolgattuk, mindketten partra segítettük egy-egy jobb dévért, amivel lezártuk az aznapi horgászatot. Mielőtt hazaindultam volna, sikerült lencsevégre kapnom még egy szép pontyot, amelyet Igor apósjelöltje fogott epres bojlira.

A \'bojlis\' ponty, súlya 10,9 kiló

Mit is lehetne még a leírtak után zárszóként mondani? Talán csak annyit, hogy kívánok minden sporttársamnak legalább ilyen jó horgászatot. Igornak pedig annyit üzennék, hogy Köszönöm. Én valóban a Paradicsomban éreztem magam!

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.