Nyár van. Az évszakhoz képest is tikkasztó a hőség. Ilyenkor néha veszem a "kalapom" és meglátogatom a régi horgászhelyeim egyikét, a bakai zárásokat. Ezek a zárások a Duna folyó egyik mellékfolyamán találhatóak. Vadregényes táj, csend, madarak, halak... Másra nincs is szükség, ha pihenésre vágyok.
Általában barátommal, Balázzsal járunk le egy kis éjszakai kiruccanásra. Amikor már kicsit alábbhagy a nap ereje, kocsiba ülünk, s alig fél óra alatt már ott is vagyunk. Mindketten más-más módszerrel kezdjük a horgászatot. Balázs általában pergetéssel kezdi a napot. Balinólom, rapala, egyaránt nyerő lehet. Ma is így történt. Először a balinokat támadta. Az első két-három dobás általában nem jár eredménnyel. Most is így volt ez. Talán a hatodik dobásnál járt, mikor odaszólt: "kopogtat az első". Nagy érdeklődéssel figyeltük, mi lesz az eredmény. Hát persze, hogy balin. Lehetett vagy kilós. Szákolt és már repült is az ólom vissza. Így ment ez felváltva: pár dobás üresen, majd egy-egy újabb balin. Másfél óra elteltével fogott hetet, egy kivételével mind azonos alomból való volt. Az az egy viszont, messze kitűnt a többi közül. Legalább is méretben. Úgy fél hét körül járt az idő, mikor nagy mérgesen odaszólt: elakadtam. Pár pillanatig valóban úgy tűnt, hogy tényleg elakadt, de egyszer csak megindult a hal. Az igazat megvallva, azt hittük az előzőekhez hasonló példány lesz. Az első kirohanást követően, ami elég erőteljes volt, nagyon könnyen feladta. Pár perc elteltével már mérlegeltük is a hármas bálintot.
| 
|
Az én esetemben más a helyzet. Nem szoktam, vagy csak nagyon ritkán, pergetni. Nálam a spiccbot a nyerő. Az átfolyás szélénél az alig két-három méter széles növényzet mögött etetek. Nem kell sok anyag, hiszen az oxigéndús vízben anélkül is a közelben tartózkodik a hal. Nagyjából kiló, másfél kilónyi anyagot keverek, hozzá nehezítőnek ugyanennyi kavics és pár deci csonti. Csalinak szintén csontit használok. Az etetőanyag általában Mosella Canal Brassen és PV1. Adalékként dobok rá egy kis pirított kendermagot. Nyolc-tíz nagyobb gombóc alapozásnak untig elegendő, majd ha a jobb halak beálltak, húsz-huszonöt percenként egy-két gombóc. Eleinte mindig a kisebb dévérek és karikakeszegek csapnak le a kajára. Úgy fél óra elteltével már bejönnek a nagyobb, kiló körüli dévérkeszegek is. Nem ritka a fél kilónál nagyobb paduc sem.
A most sem volt ez másként. Adta a víz szépen a halat. Egy kis eltérés azért mégis csak akadt. Először mindketten csodálkoztunk is, hiszen sosem fogtunk ezen a vizen pisztrángot. Sőt! Életemben először adatott meg, hogy pisztrángot akasszak. Először azt hittük, hogy véletlenül keveredett ide ez a hal. Mikor a hatodik darabnál jártam, ezt már végképp nem értettük. Pár nappal később megtudtam, hogy telepített halról volt szó. Végül is nyolc darab lett a végeredmény. Lassan be kellett fejezni a spiccbotozást, hiszen már nyolc fele járt az idő. Elő kellett készülni az éjszakai műszakra. Másik dolog az, hogy már volt a szákban a pisztrángokon kívül kb. tíz- tizenkét kilónyi hal. Kiválogattam a nagyját, a többit pedig szélnek, vagyis víznek eresztettem.
Mielőtt nekilátnánk az éjszakai előkészületekhez, jól esik egy kis frissítő fürdő. Száradás után jó adag szúnyogriasztó és már szerelünk is. Állvány, két-két fenekező cájg. Csalinak többnyire nadályt használunk. Két három szál a horgokra, és jöhet a várva-várt harcsázás. Nem kell hozzá komolyabb felszerelés, hiszen a legnagyobb példány, amit itt valamikor is fogtak, az tizenkét kilós volt. Nem is vágyunk nagyobbra. Megelégszünk mi a két-három kilósakkal is. Mire mindennel készek vagyunk, már kilenc óra. Jöhet az első kapás. Várakozunk, közben beszélgetünk. Belefér egy kis vacsora is. Mikor teljesen besötétedik, körülöttünk elcsendesedik az élet. Nem zavarja a nyugalmat néhány rabláson és a szúnyogokon kívül semmi.
| 
|
Tíz óra is elmúlt, mire megjött az első hal. Az első harcsácska a maga két kilójával. Röpke "kézfogás", és már újra szabad. Az első két halat én akasztottam. Ezután jött Balázs. Ez már egy hármas. Felváltva szedtük a harcsát, míg éjfél tájt nagyot néztem, mikor a sötétben egy össze vissza tekeredő valami nézett velem farkasszemet. Angolna! Rövidke hirtelen mozdítás a kapásjelzőn, mégis gyomorra nyelt. Kénytelen voltam elvágni az előkét és a szákba tenni a halat. A maga hatvanhárom centijével nálam rekordnak számított. Balázs barátom sem adta alább. Igaz nem angolnát, hanem újabb harcsát akasztott. Nem is akármilyet. Az általunk megszokottnál kissé nagyobbacskát. Jó hetes. Bilincsre vele. Nem telt el tíz perc, és nekem is ismét munkám akadt. Örültem, mert úgy nézett ki, hogy valamilyen jobb harcsa. Mikor a partra került, akkor lepődtem meg, hiszen ismét "csak" angolna. De nem akármilyen ám! Méter huszas. Nem csoda hogy először harcsára gondoltam, hiszen amit a horgomon lerendezett, az nem volt piskóta! Nagy megelégedéssel folytattam a horgászatot. Szerettem volna még fogni egy jobb bajuszost, hiszen a családnak pörköltet igértem másnapra vacsorára. Nem volt olyan szerencsém, mint barátomnak. Jött még kettő kilós, de már csak hosszú szünetek után. Fél négy. Úgy döntöttünk, befejezzük. Az egyik botomat már kihúztam, összeraktam, mikor megszólalt a kapásjelzőm. Berántok. Hoppá! Az eddigieknél sokkal nagyobb ellénállásba ütköztem. Ennek már jobb harcsának kell lennie! Hajlott a pálca rendesen. Óvatosan dolgoztam vele, hiszen nem kellett félnem az akadóktól sem. Eléggé egyenletes a vízfenék. Jött is lassan komótosan kifele. Végül megpillantottam a bajuszost. Végre egy rendesebb. Kerek négy és fél kiló. Meglesz a vacsora!
Nagy megelégedéssel csomagoltunk. Rég volt már ilyen jó napunk. Akarom mondani: éjszakánk. Szinte alig éreztünk fáradtságot. Mikor hazaértünk, belefért még egy deci borocska is áldomás gyanánt és sokáig emlegettük ezt a szép horgászatot.
Méhes Csaba /csomike/
