Október végén nyolc napot töltöttem el feleségemmel az Egyesült Arab Emirátusokban, és annak legnagyobb városában, Dubaiban. A kötelező látnivalókon kívül két halas programot is sikerült beiktatnom a menetrendbe. Egy tengeri horgászatot motoros jachtról és előző nap egy halakkal és a halászokkal való ismerkedést a halpiacon.
Sógorom és barátnője két és fél éve Dubaiban dolgozik, ismerik a helyi viszonyokat, és az ő segítségükkel sikerült a szokásos és kötelező látnivalókon kívül két halas programot is beiktatnunk.
Néhány szót a környezetről, az Egyesült Arab Emirátusról, Dubairól. Az UAE 77.700 négyzetkilométer területű, hét emirátusból álló államszövetség, legnagyobb városa Dubai, közel 1 millió lakossal.
Az Emirátusokban alacsonyak az adók, az állami bevételek több mint ötven százaléka jelenleg a szolgáltatásokból folyik be (jellemzően turizmus), egyharmada a kőolajhoz kapcsolódik.
Építkezések mindenütt, Dubai környékén egyszerre 4-5 százezres nagyságú város épül, mindegyikben sok tíz 40-50-60 emeletes épület, villák, szállodák, bevásárlóközpontok.
A városban légkondicionált buszmegállókat építenek, 80 Ft a benzin literje, 100 km-nyi metró épül egyszerre, este 10-kor is a 2 x 6 sávos dugóban araszol a város, négynaponta egy új emelet épül a már most is a világ legmagasabb épületeként hirdetett Burj Dubaiban, ami most a 160. emelet körül tart, de 300 emeletes, 900 méter magas lesz…
Mérhetetlen gazdagság, arany, luxus és csillogás, és ellenpontként nagyon sok indiai és filippínó, akik olcsó munkaerejükkel a nyári 50 fokban építik a városokat.
Európai embernek az október-novemberi időjárás elviselhető, mostanság nappal 35, éjszaka 27-28 fok a hőmérséklet, a tenger és az óceán szintén 27-28 fokos…
A nyári hőségben, árnyékban 50 fok feletti hőmérsékletet mérnek, a páratartalom nagyon magas. Légkondicionált szobából ki, légkondicionált autóba be. Egy percen túl ne legyél kint a szabadban, mert zihálva veszed a levegőt, és patakokban folyik rólad az izzadság!
Halpiac
A tengeri horgászat előtti napon, gondoltam, jó lenne megismerkedni a helyi halakkal, halászokkal, kereskedőkkel, ezért reggelre szerveztünk egy halpiaci sétát és vásárlást.
Hat órakor kitaxiztunk a piacra. (A taxizás Dubaiban külön történet. Majdnem hatezer taxi van a városban, de ha szükség lenne rá, akkor sohasem lehet egyet sem leinteni. A kb. 5-6 km-es útért 14 dirham (700 Ft) fizettünk. És nem horpadt, öreg gépek a taxik, szinte mindegyik modern és hatalmas Toyota Camry. A sofőrök szinte mind indiaiak, akik a világ legtermészetesebb módján tolakszanak és húzzák rá a kormányt a másik sávban autózókra).
A halpiac hatalmas, messziről érezni a levegőben, hogy jó helyen járunk. De ne a büdös halszagra gondoljatok, hanem a friss tengeri hal semmivel sem összetéveszthető „illatára”. Mondjuk erről az illatról otthon a feleségem más véleménnyel volt, és azonnali ruhacserére utasított.
A halak a sok száz halász és kereskedő egyenként 2-3 négyzetméternyi asztalain kifeszített kopoltyúval feküdtek, mutatva a frissességüket. Bevallom, kevés ismerős halat láttunk közöttük.
Az első érdekesség egy kb. másfél méteres kardhalszerű állat volt, aminek a még plusz egy méteres „kardját” éppen egy macsétával vágták le. Egy kalapáccsal ütötték a kést, de jó anyagból volt a kinövés, kemény munka volt leszedni. Volt még sok kicsi, 50-70 centis cápa, ráják, valamint 50-100 centis tonhalak.
Külön részlegben árulták az egykori életükben magasabb víztartalommal rendelkező tengeri állatokat: rengetegféle kiszárított halat, puhatestűt, rákot és különféle tengeri állatot láthattunk.
A halas pultokon nagy tömegben az előbb említett cápákon és tonhalakon kívül kingfish, barrakuda, sherii és a hamour volt látható. Mindegyik nagyon jóízű, kevés szálkát tartalmazó hal. Ezek közül talán a hamour a legnépszerűbb, ez a híres „fish and chips” hal részének alapanyaga.
Délre halételeket ígértem a vendéglátóinknak, ehhez kellett vásárolnom alapanyagot. Egy kingfish-t, egy hamourt és egy kiló nagy garnélát (shrimp) vettünk. Egy 2,5 kiló körüli, 60-65 centis kingfisht választottunk, mennyi is az ára? A kereskedő 200 dirham mondott, miután megegyeztünk, hogy nem turisták vagyunk, és kettőt veszünk 50-ért, elhoztuk azt az egyet 40-ért… Az alku végén szinte kötelező a mosoly és a kézfogás, sógorom mindig egy „Thank you my friend” szófordulattal fejezte be a vásárlást, ami már-már arabos hangulatú volt…
A hamour kilója 10 dirham körüli, az egy kiló garnéla 15 dirham (50-nel szorzandók az árak a forintosításhoz). A hamourt a helyi hipermarketben 30 és 47 dirham között árulják…
Miközben megvettük a halakat és rákokat, folyamatosan érkeztek az indiai talicskás emberek, akik néhány dirham fizetség reményében a vásárlás ideje alatt követtek bennünket, és fuvarozták a megvásárolt portékát.
A halpiac mellett van a halfeldolgozó szekció. 150-200 ember pucolja, darabolja a halakat a vevő kívánsága szerint.
A terembe belépve választani kell egy főnököt, akivel meg kell beszélni, hogy milyen alakban szeretnénk viszontlátni a megvásárolt halat, rákot, miegymást. Mi filét kértünk, és hogy a rákokat pucolják meg, majd megkaptuk a sorszámunkat és az instrukciót, hogy negyedóra múlva jöhetünk a konyhakész halakért. Kilónként 1 dirhamért dolgozzák fel a halat, és tiszta zacskóba téve adják vissza. A maradék fejet és gerincet mindenképpen ránk akarták tukmálni, de nem kértük ezeket ez „értékes” részeket.
Otthon a garnéla fokhagymás hideg előétellé változott át (olívaolajos, petrezselymes frissen készült mártogatós majonézzel), a kingfishből búzasörös-citromos Orly-tésztába mártott halrudacskákat készítettem, a hamour frissen darált borssal, grillezve került az asztalra. Köretként pikáns krumplipürét (tejszínnel, tejföllel, őrölt szerecsendióval), vajas, friss párolt zöldbabot és spárgát ettünk.
Horgászat
Másnap reggel ismét korai kelés: a találkozót napfelkeltére beszéltük meg a kapitánnyal a halászok kikötőjébe. Pontosan érkezett is egy terepjáró egy hajóval, le is kezeltünk a tulajjal, de kiderült, nem ők a mi embereink… Kis késéssel befutott a hajónk, egy 31 lábas motoros, hátul két darab V6-os, 200 lóerős Yamaha motorral. Összenéztünk a többiekkel, tudtuk, ebből rossz nem sülhet ki.
A filippínó kapitányon és azonos nemzetiségű segítségén kívül öten vettünk részt a négyórás programon (rajtam és sógoromon kívül három ott dolgozó mérnök kollegája jött el a tengeri horgászatra). Rajtam kívül egy srácnak volt némi horgász előélete itthon, a többiek még sem édesvízben, sem tengeren nem pecáztak.
Négy bottartó cső volt a hajón, kettő hátul, a hajó sarkainál, kettő a bimini tető (vászontető) sarkainál, kb. két méter magasan.
Ezekbe a tartókban kerültek a 1,8 méteres Penn botok, tengeri multi orsókkal, 60-as monofillal, a végére kötve harapásbiztos félméteres előke, majd wobbler.
A wobblerek 15-20 cm-es Storm márkájú, műanyag testű műcsalik voltak, (arany, kékes és ezüstös színű), a négyből három mélyretörő, nagy terelőlapkájú, egy pedig tört, kicsi lapkás. Ezt az utolsót nem simán vontatták, hanem egy, a horgászbot mellett lévő, a hajó oldalától fél méterre kilógó bot fonott zsinórjára kötött öklömnyi ólomgolyó karabinerébe akasztva süllyesztették le a kívánt mélységbe.
Kényelmesen elhelyezkedünk a hajóban, lassan kipöfögtünk a kikötőből, majd a kapitány odatolta neki. Talán a repülőgép felszállásához hasonlítható érzés, amikor meglódult a hajó, és a hullámokon át nyargalva nagyon gyorsan elérte az 50 km/h-s utazósebességet.
Jó félórát mentünk befele a tengeren, már egy ideje a 160 emeletes Burj Dubai tornyát sem láttuk. Ebben a távolságban körbenézve 10-12 tankert és hatalmas konténerszállító hajót számoltunk meg. Hát igen, nagy a forgalom, közel a Hormuzi-szoros.
Lelassítottunk, a kapitány bekapcsolta a halradart. A vízmélység 22-24 méter körüli volt, és a műszer folyamatosan kisebb-nagyobb halcsapatokat jelzett.
A személyzet a botokat levéve, és 30-40 méter zsinórt adva vízbe tette a wobblereket, közben a hajó egyenletes sebességgel, lépésben haladt. Némi wobbler-összeakadás és gubancolás után elkezdődött a vontatás. A műcsalik szépen dolgoztak, folyamatosan vibráltak az ujjnyi spiccek. Beállítottam a csillagkerékkel a fékeket, a filippínó ellenőrizte, és rendben lévőnek találta…
Öt perc vontatás után megszólalt a fék az egyik készségen, kivettem a botot a tartóból, bevágtam úgy magyarosan, és elkezdtem tekerni a multit.
Kicsit szokatlan volt ez nekem, peremfutó orsón edződött édesvízi embernek. A gyűrűk felfele állnak, az orsót nehéz tekerni, az áttétel kicsi, a felszerelés súlya tekintélyes. Szó mi szó, elég komoly dolog kitekerni a felszerelést ebből a távolságból.
Gyorsan rácsatolták a derekamra a bottartó övet, aminek az elforgatható csonkjába kellett beletenni a bot végét, és így megtámasztva már mindjárt kényelmesebb volt kitekerni a felszerelést.
Úgy éreztem, elég nagy erővel húz a „hal”, de mikor közel ért a wobbler, kiderült, hogy nincs rajta semmi. A folyamatos hajós vontatásnál egyszerűen ilyen erővel dolgozik a nagy csőrű wobbler…
Pár perc után a kapitány egy 40 centi körüli barrakudát fogott, majd jó félóra eseménytelen vontatás következett.
Az időt töltendő kaptunk néhány szendvicset és üdítőt, mivel megéheztünk a nagy pecázásban. Előkerültek a hűtőtáskáinkból a sörök, mivel rendes muszlim ilyen förtelmes italt nem iszik, ezért vendégeinek sem kínálhatja.
Megálltunk egy nagyobb halraj felett, kitekertük a műcsalis botokat, és mindenki kapott egy spulnit (hasonlót, mint amire anno a 100-as Leska volt feltekerve), rajta 50-es monofil zsinórt. A szerelék végén 6 dekás ólom, az ólom felett 20 és 40 centire egy-egy rövid előke, azokon 2-es számú horog, a szárán bojttal. A csali kockacukornyi tintahaldarab, benne a horog teljesen elrejtve.
Leengedtük a csalit a fenékre, mutatóujjunkra egy darabka szarvasbőrt húztunk ujjvédő gyanánt, és így érzékeltük a kapást. Ha rángatta a hal a csalit, bevágtunk kézzel, és kihúztuk a jelentkezőt.
A halcsapatok mozgásának megfelelően szinte folyamatosan voltak kapásaink. A halak nagy része sherii volt, tenyérnyitől a kilósig. Fogtam a sheriik között egy barrakudát és néhány hamourt is.
A nap legnagyobb halát, egy két kiló körüli hamourt nekem sikerült kifognom. A kisebb halakat (a fél kiló alattiakat) visszadobtuk, a többit a hajó hátsó részében gyűjtöttük. Ha sűrűbben voltak a kapások, előfordult, hogy mindkét horgon hal fityegett.
Egyik társam egy furcsa - gályatartó, más néven bojtorjánhalat - is fogott, aminek a feje tetején redők voltak, amivel a nagyobb halakra szívja rá magát, és így utazik. A hajós ember a halat egy laza mozdulattal, fejjel előre a hajó belső burkolatára dobta, és a hal odatapadt. Megegyeztünk, hogy olyan, mint a hűtőmágnes, majd útjára eresztettük, keressen magának gazdahalat.
A víz nagyon tiszta volt, már 7 méteres mélységben látni lehetett a horgon megvillanó halakat.
A körülbelül egy órás horgászat alatt, hárman-négyen többé-kevésbé folyamatosan horgászva úgy 25 kiló halat foghattunk.
Feltekertük a zsinórokat, és ismét bevetettük a wobbleres szerelékeket. A jó órás vontatás közben nem volt kapásunk. Egy lehorgonyzott nagy konténerszállító hajó közelében köröztünk, a radar folyamatosan jelzett halakat. Volt, hogy a halradar képernyőn több volt hal, mint a víz, és a műszer folyamatosan csipogott, jelezve a nagyszámú vízlakót.
A kapitány kicsit csóválta a fejét, hogy nem így szokott ez lenni, halat szinte mindig fognak wobblerrel is, de hát nincs mit tenni, lejárt az idő.
Kifele motorozván megálltunk egy jó km-rel a Burj al Arab előtt, és egy jót fürödtünk a tengerben, valamint készítettünk néhány képet a nem mindennapi pozícióból.
A kikötőben a személyzet megkérdezte, hogy el akarjuk-e vinni a halakat. El akartuk vinni, és hazafele megálltunk a halpiacon, ahol néhány dirhamért megpucolták és lefilézték azokat.
Hát így sikerült életem első tengeri horgászata.
Köszönöm a meghívást és a kalauzolást sonysultannak és Anikónak.
Ez a kisfilm a számunkra ismeretlen, új világról ad némi betekintést
Írta: szigliget-koli Kollmann Tibor
Fotók és videó: Kollman Tibor (szigliget-koli), Fogarasi Anikó, Szőnyi Edit, Szőnyi Zoltán,
2. kép és UAE info - wikipédia
