Pergetés a Dunán I. - A harcsák nyomában, Gyakorlat teszi - A jég birodalmában, A magyar halkincs - A sügér és a sügérezés, Körös-táji vadvizek - A Túrtői-holtág, Portyázó horgászok - Horgászbottal Szibériában III. , Fonott zsinórral - Kreatív menyhalazás, Téli pisztrángok pillebombával, Gyakorlat teszi - Van, aki hidegen szereti
Pergetés a Dunán I.
A harcsák nyomában
Nikl Béla, kis hazánk egyik legügyesebb rablóhalhorgásza. Kizárólag pergetve horgászik. Tanítómestere a vén Duna volt, amely gyermekkora óta kegyes hozzá. Lakhelye Dunaföldvár, innen indul nap mint nap horgászni. Csónakba száll és megkeresi halait.
Három, egymást követő hónapban mi is beszállunk Béla csónakjába, és elkísérjük, hogy bepillantást nyerjünk a dunai pergetés csodálatos és rendkívül nehéz világába. Ezúttal a harcsapergetés rejtelmeibe avat be minket.
Gyakorlat teszi
A jég birodalmában
Télen vastag jégpáncél borítja a tavakat, rendkívül zord időjárás uralkodik. Néhány fanatikus horgász mégis rendszeresen látogatja a jéggel borított vizeket, hiszen tudják, a léki horgászat hihetetlen élményeket nyújthat a leghidegebb és egyben leghaltalanabb időkben. Az is igaz, hogy ez a horgászműfaj fanatikusságot igényel, mivel komoly veszély leselkedhet a jég hátán tartózkodó horgászokra. Mégis egyre többen sóvárogva várják a fantasztikus varázzsal bíró léki horgászat kezdetét. Csuka, süllő, sügér és akár bodorka egy kis hozzáértéssel már fogható közelségbe kerülhet akár a téli hónapokban is.
A magyar halkincs
A sügér és a sügérezés
A sügér teste zöldes, sötét csíkozással, háta feketébe hajló, vörhenyes úszói nászidőben feltűnően pirosak. A hátán magas, kétosztatú hátúszót figyelhetünk meg. Egészében olajzöld benyomást kelt az állat. Szemei, szája testméretéhez képest nagyok. Fogai reszelősek. A sügér pikkelyei aprók, és erősen ülnek a bőrében. Nehéz tisztítani. Hajdan nem bajlódtunk a pucolásával, hanem kibeleztük, s agyagba bugyolálva a tábortűz parazsán sütöttük át a zsákmányt, közben a bőr, pikkelyestől, beleragadt az agyagba. A forró agyagkrumplikat feltörve ettük ki a fehér, ízletes húst. Ma persze mindenfélével szennyezett partjainkon az eljárás nem javallt.
Körös-táji vadvizek
A Túrtői-holtág
Ennek a valaha élő Körös-ágnak a medre olyan kacifántosan, nyakatekerten kanyarog, mint egy jelenkori, rafináltan nehezített, Forma 1-es versenyautópálya. A holtágat két földhíd - melyek alatt a víznek szabad átfolyást építettek ki - három szakaszra osztja. Az első szakasz, a Harcsás-zugba vezető összekötő csatorna alatti részen, tipikusan fáradtvíz jellegű, vagyis sekély és elmocsarasodásra hajlamos. Mégis élnek benne halak! A két híd közötti mederrész már mélyebb (1,50-2,20 méter), és kevésbé iszapos. A harmadik szakasz pedig már többnyire kemény, agyagos altalajú, melyben mély gödrök kapitális halakat rejtegetnek. Általában ez a szakasz nyújtja a legkedvezőbb létfeltételeket az értékes nemeshalak számára. Egyébként a vízmélység itt átlagosan 3 méter körül van, a gödrökben megközelíti a 4 métert. Azt is megemlítem, hogy ezen a részen egymást követik az utóbbi két-három évtizedben kialakított parcellákon épült kis horgásztanyák: bódék, faházak, kőépületek.
Portyázó horgászok
Horgászbottal Szibériában III.
Az Ob és mellékfolyóinak halállománya amúgy sem mindennapi, 35-féle halat sikerült az elbeszélések alapján nagyjából behasonlítani, többek között tokféléket, tajment, lenokot és persze a menyhalat, amelynek a hantik megkülönböztetett figyelmet szenteltek. A kifogott menyust óvatosan fejbe kólintották, és azonnal visszaengedték a vízbe. Nem tilalom védi a jókora halat, hanem egy monda, amely megérdemli, hogy papírra kerüljön. Ha szeptemberben menyhal kerül a hálóba, azt azonnal visszaengedik egy kis fejbeverés kíséretében, mert a menyhal megsértődik, és elindul megkeresni a nagytestű tokhalakat, és panaszkodik nekik a halászok durva bánásmódja miatt. Megdühödnek ezen a tokhalak, nagy csapatokba verődve felúsznak a verés színhelyére, hogy elégtételt vegyenek a menyuson esett sérelmen. Tudják ezt a halászok, és nagy kerítőhálóikkal megfogják őket. A menyhal mája itt is csemegének számít, de azok a vajákosságok, amelyek a magyar halászat menyhalas legendái között olvashatók - mely szerint a menyhal májából sajtolt olaj jó a szembajokra, meg visszaadja az elvesztett férfierőt -, itt ismeretlenek.
Fonott zsinórral
Kreatív menyhalazás
Bencze Jani barátommal a téli hónapokban szívesen horgászunk menyhalra. Neki ez a hal a kedvence, nekem pedig örömömre szolgál, hogy egy valóban kreatív ember társaságában áztathatom a zsinórt. János is állandóan variál, tökéletesíti a technikát, akárcsak én. Hol a szereléken újít, hol a csalin, hol pedig egészen elképesztő helyeken próbálkozik. Tavaly télen elhatároztuk, hogy már november elején elkezdjük a menyusozást. Amerre csak megfordult az országban a nyár folyamán, cimborám feljegyezte a lehetséges menyhalazóhelyeket, amelyeket a hideg idő beálltával szépen sorban végig fogunk horgászni. Én pedig új menyuscsemegéken törtem a fejem. Ha valaki elővenné a néhány évvel ezelőtti szakirodalmat, és fellapozná a menyhal horgászata címszó alatt, hát igencsak meglepődne, hogy ahhoz képest hol tart ma a menyhalazótudomány.
Téli pisztrángok pillebombával
A Böge egy hosszú, a végén kiszélesedő, lapos csatorna, ahol most nem pergetni fogok, hanem kisebb kárásszal mártogatok. A Sbiro 50-esnek a négyméteres változata van nálam, ez is IM6-os anyagból tizenkétszeres szálerősítéssel készült - elképesztő, hogy könnyűsége ellenére milyen erő van a botban. Még Szibériában kaptam rá a mártogatós csukázásra, nagy passzió, különösen a mai, korszerű botokkal. Itt persze közel sincs annyi csuka, de az egyik bokor széle mellől dühödt rávágással jelentkezik egy szép példány. A bot remek, kiterelgetem a halat az ágak mellől, lefényképezem, aztán visszaengedem. Mártogatok még egy kicsit, fura a következő kapás, maszatolósnak mondanám, nem is bírom cérnával, bevágok neki. Süllő fordul le a horogról - hát ez mit keres itt, lehet, hogy a különböző áteresztésekkor került a Bögébe?
Gyakorlat teszi
Van, aki hidegen szereti
Mert bizony a menyhalazásnak összehasonlíthatatlan hangulata van. Ahogy a hideg estékre rátelepszik a csend - hiszen jóval kevesebb élőlény mozog ilyenkor, mint nyáron -, valami leírhatatlan érzés tölt el. Az igazi szépségét talán mégis az jelenti, hogy sokszor hosszú ideig várakozva nézem a jelzőt, mégsem mozdul. Aztán nem sokkal napszállta után egyszercsak a bothoz tapad, onnan kezdve pedig tízpercenként kerülnek a partra a márványos testű, kutyafejű gyönyörűségek. Aztán fél óra csend, majd ismét kezdődik minden előről.
Nos, aki ezek után sem kap kedvet a menyusozáshoz, annak van még egy jó hírem: egyáltalán nem kell megvárni a telet! Októbertől már sikerrel vadászhatunk rájuk, sőt általában a testesebb példányok ekkor kerülnek horogra. (A rossz hír viszont az, hogy most már várni kell még néhány hónapot...) A legbiztosabb módja, hogy megtudjuk, érdemes-e próbálkozni, az, hogy a harcsa eszik-e még. Ha napok óta nem hallunk hírt harcsafogásról a legjobb helyeken sem, akkor szabad a pálya!
-
