Az előző részben megtudhattuk, hogy hol, milyen feltételek teljesülése mellett horgászhatunk. Most megtudhatjuk azt is, hogy milyen halakra nem szabad horgásznunk, és mi a teendő, ha mégis ilyen hal akad a horgunkra.
A horgászatban az a legnagyszerűbb, hogy valójában soha sem tudhatjuk, mi akad a horgunkra. A helyes csali megválasztásával persze valamelyest tudunk válogatni a halak között, de bizony gyakran érhetik meglepetések az embert. Mivel nagyrészt a halakon is múlik, hogy mikor milyen faj veszi fel a csalinkat, a jogszabály a következőképpen fogalmaz. Tilos kifogni, pontosabban megtartani (a horgászatot szabályozó joganyag a „kifogni” kifejezést használja, de az ott a hal megfogását és megtartást jelenti) azokat a halakat, amelyek
-természetvédelmi oltalom alatt állnak,
-ívási idejük (faj szerinti és általános tilalmi időszak) vagy kihelyezésük miatt tilalom alá esnek,
-nem érték még el a legkisebb fogható méretet,
-megtartásukkal a horgász túllépné a napi mennyiségi korlátozásokat.
Láthatjuk, hogy ezek szerint vannak úgynevezett tiltott halak. Nézzük, mit is jelent ez, és melyek ezek!
Az egész évben és az ország valamennyi vízterületén tiltott halak azok a fajok, amelyek természetvédelmi oltalom alatt állnak. Védettségüknek több oka is lehet, ezt soha nem helyi szinten kell megítélni. Elképzelhető, hogy egy védelem alatt álló hal a közvetlen környezetünkben rettentően elszaporodott, de ha a valamikori egész élőhelyére vetített elterjedése és gyakorisága csökkent, akkor megilleti a védelem. Fogjuk fel ezt úgy, hogy a környékünk ennek a halnak a bölcsője, ahonnan újra lehetősége lesz meghódítani azokat az élőhelyeket, ahol régen hasonló elterjedésnek örvendett. Fontos megemlíteni azt is, hogy a védelem nem csupán a kifejlett egyedeket illeti meg, hanem valamennyi fejlődési stádiumára vonatkozik. Ikrára, lárvára, ivadékra, kifejlett halra egyaránt.
A „tiltott halak” megfogása persze nem a célzott, rájuk történő horgászat eredménye: a legtöbb esetben véletlenül akadnak a horgunkra. Általánosan betartandó szabály, hogy ebben az esetben a horgot óvatosan, a halnak a lehető legkisebb sérülést okozva távolítsuk el, és azonnal, késedelem nélkül engedjük vissza a halat a vízbe akkor is, ha a hal esetleg időközben valamilyen oknál fogva elpusztult. Ez utóbbi kitétel, miszerint az elpusztult halat is vissza kell engednünk, csak első pillanatban meghökkentő. Gondoljunk bele, hogy e nélkül a kikötés nélkül milyen könnyen kijátszható lenne a szabály. Az ellenőrzésnél a rosszlelkű horgász azt mondhatná az ellenőrnek, hogy „kérem, ez a viza belepusztult a szákolásba, ezért megtartottam”…
Sok esetben a horog túl mélyen akad a hal szájába, és kiszabadítása nagyobb sérülést okozna a halnak, mint amennyire zavaró számára a bent maradó horog. Ebben az esetben habozás nélkül vágjuk el a zsinórt úgy, hogy a lehető legrövidebb damil maradjon a hal szájában. A bent maradó horog idővel ugyanis vagy kilökődik, vagy betokozódik, és nem zavarja a hal életét, ellentétben a kiszakított horog okozta sebbel, ami könnyen az állat halálát okozhatja, de enyhébb esetben is elfertőződhet. (Ma már nem ritka az olyan horgász, aki a horog ütötte sebet lefertőtleníti, mielőtt a halat visszahelyeznél a vízbe.)
Most már tudjuk, mi a teendőnk a „tiltott hal” kifogásakor, de melyek ezek a halak, és honnan ismerhetjük fel őket? Az alábbi ábrák ehhez nyújtanak segítséget.
Nem halászható (horgászható) halfajok és víziállatok (csoporton belül abc-rendben; két latin név esetén a második az, ami a hal-rendszertanban a cikk megjelenésekor elfogadott):
Rákok:
Leírása: Az olló zömök, gömbölyded. A fejtoron a szem mögött csak 1 pár kitinléc látható (a folyami rákon és a kecskerákon itt 2 pár kitinléc van). A hosszú, keskeny csőrnyúlványról hiányzik a középső él, szélei többé-kevésbé párhuzamosak. A félkörös nyakbarázda két végén nincs fog. Barnászöld, néha kékes árnyalatú. A tízlábú rákok között ez a legkisebb hazai faj, maximális testmérete ált. 8-12 cm. Hegyi, köves medrű patakokban él, nem gyakori.
„Halak” / állkapocsnélküliek:
Leírása: Megnyúlt, féregszerűen hengeres, pikkelytelen testén csak páratlan úszók találhatók, amelyek a kifejlett állaton egységes, összefüggő úszószegélyt alkotnak. Se mellúszói, se hasúszói nem fejlődnek ki. A felnőtt példányok állkapocs nélküli tölcsérszájának belül elhelyezkedő alsó ajaklemezén 5-9 sárgásfehér, tompa, sebzésre alkalmatlan fog alkot félkörívet. Apró sertefogaik a szájnyílás fölött 4-5 sort alkotnak. Utóbbiak közül a legbelső sor fogai lényegesen nagyobbak, mint a következő sorban lévők. Egyetlen orrnyílása a szemek előtt, középen helyezkedik el, a szemek mögött 7-7 kopoltyúnyílás sorakozik. Mérete nem nagy, maximális hossza 18-21 centiméter.
Leírása: Vékony, megnyúlt, hengeres teste a férgekéhez hasonló, de úszói elárulják, hogy a halak rokonságába tartozik. Kifejlett példányain a két hátúszó, valamint a farok- és farokalatti úszó egységes úszószegéllyé olvad össze, páros úszói hiányoznak, teste pikkelytelen. Szája alsó állású, tölcsérszerű, állkapcsa nincs. A kifejlett példányok esetében a fogak hegyesek, sebzésre alkalmasak, az idősebbeknél letompulnak. A tölcsérszáj felső részén az apró sertefogak 8-11 sort alkotnak. Teljesen kifejlett példányainak hossza 22-26 cm.
„Halak” / porcos-vérteshalak és csontoshalak:
Leírása: Teste megnyúlt, oldalról lapított, háta és hasa kevéssé ívelt. Feje viszonylag kicsi, a szeme nagy. Szája felső állású, erőteljes alsó álkapcsa kissé előreugró. A szájzug nem éri el a szem vonalát, többnyire csak az orrnyílásig ér. Pikkelyei kicsik, feltűnően lazán ülnek, számuk az oldalvonal mentén 58-68. Hátúszójának alapja a hasúszó alapjánál hátrébb indul, de még a farokalatti úszó kezdete előtt végződik. A háta kékeszöld, az oldala ezüstös színű, a hasa fehér. Maximális testhossza 30-35 cm.
Leírása: Elöl hengeres, hátulsó részén oldalról összenyomott, megnyúlt testű hal. Feje nagyon széles, fölülről lapított. Szája nagy, csúcsban nyíló, szöglete eléri a szem elejének vonalát, állkapcsain apró fogacskák ülnek. Szeme magasan helyezkedik el, aránylag nagy, de átmérője kisebb az orr hosszánál. Két hátúszója szorosan egymás mögött helyezkedik el. Farokalatti úszójának széle domború. Hasúszói, amelyek rendszerint nem érik el a végbélnyílást, a jól fejlett, széles mellúszók alatt foglalnak helyet. Teste csupasz, pikkelyei egyáltalán nincsenek, oldalvonala teljesen végighúzódik a testén, egészen a farokúszóig. Sárgásszürke alapszínét sötétbarna foltok márványozzák. Mell-, hát- és farokúszóján sötétebb harántsávokat visel. Apró termetű hal, jól fejlett példányai 10-12 cm hosszúak.
Leírása: Teste elöl hengeres, hátul két oldalról összenyomott. Nagy feje feltűnően széles, lapos. Széles, csúcsban nyíló száját húsos ajkak keretezik, állkapcsait apró fogak borítják. Szájszöglete nem éri el a szem vonalát. Közepes nagyságú szeme a fej felső részén található. Mellúszójának és farokúszójának a szegélye lekerekített, a hasúszója többnyire túlér a végbélnyílásán. Csupasz, pikkelytelen testén jól kivehető az oldalvonala, amely azonban a hátúszó vége táján megszakad. Színe sötét foltokkal tarkított olívzöld vagy barnásszürke, a hasa sárgásfehér. Az első hátúszó szegélye narancssárgás, különösen ívás idején. A hasúszót keskeny harántsávok díszítik. A farokúszó tövénél gyakran sötét folt látható. Maximálisan 10-15 cm-es testhosszt érhet el.
Leírása: Oldalról enyhén lapított teste erősen megnyúlt, hossza a testmagasságának legalább négyszerese. Feje nagy, hossza nagyobb, mint a test magassága. A szeme kicsi, átmérője mintegy fele az orr hosszának. Nagy, csúcsban, nyíló szájában erős fogak ülnek, fölső állkapcsa túlér a szem hátsó szélének vonalán. Enyhén homorú szélű farokúszója előtt a hátoldalon kis zsírúszót visel. Pikkelyei igen aprók. Ezüstös színű testét és fejét apró sötét foltok díszítik, melyek gyakran X, vagy félhold alakúak. Nagy növésű hal, testtömege 20-30 kg is lehet, de vizeinkből ilyen nagy példányok ritkán kerülnek elő.
Leírása: Teste megnyúlt, oldalról lapított, legnagyobb magassága meghaladja a fej hosszát. Hasának alján a pikkelyek fűrészes élt alkotnak. A szája nagy, csúcsba nyíló, felső állkapcsának szeglete túlér a szem középvonalán. Az állkapcsokat, a szájpadlást, az ekecsontot és a nyelvet jól fejlett fogak borítják. Szemének elülső és hátulsó részét szemhéj védi. A hosszú, mélyen bemetszett farokúszó tövénél az úszóra rányúló két hosszúkás pikkelylemezt visel. Sima szélű nagy pikkelyei könnyen leválnak. Oldalvonala nincs. Testszíne a háton sötét kékeszöld, oldalain világosodó, a hasán ezüstfehérbe megy át. Maximális testhossza 35-45 cm, testtömege 0,4-0,6 kg.
Leírása: Küllőink között viszonylag magas hátú, de a farokrészen erősen elvékonyodó, hengeres testű hal. Hátvonala a fejtől a farokig nagyjából szimmetrikus ívelésű. Feje hosszú, orra legömbölyített, aránylag kicsi szemei fölfelé tekintenek. Alsó állású szájának szögletében 1-1 hosszabb bajuszszálat visel. A hátúszó mögött, a hátoldalán három, ritkán négy sötétebb folt található. A hát- és a farokúszó nem pettyezett, legfeljebb 2-2 halvány harántsáv látható rajtuk. A faroknyél vékony és hengeres. Kis termetű hal, hossza általában 8-10 cm.
Leírása: Teste hengeres, a többi küllőfajénál kissé vaskosabb. Feje kúpos, orra hosszú és lekerekített, szeme aránylag kicsi. Szája alsó állású, a szögletében 1-1 rövidebb bajuszszál található. Úszói közül a hát- és a farokúszó erősen pettyezett. Faroknyele magas. Nagyobb példányainak hossza 10-15 centi.
Leírása: Teste áramvonalas, orsószerű, oldalról enyhén lapított. Lekerekített orra rövid, hosszúsága körülbelül a szem átmérőjével azonos. Szája félig alsó állású és kicsi, szöglete nem éri el a szem elülső szélének vonalát. Pikkelyei nagyon aprók, gyengén ülnek a bőrben, és nem alkotnak mindenütt szabályos sorokat. Oldalvonala nem teljes, rendszerint csak a test elején látható. A halak oldalát szabálytalan, sötét foltok sora mintázza, ívás idején a hímek hastájéka élénkpirosra színeződik. Fejlett példányainak a hossza 6-8, ritkán 10 cm.
Leírása: Teste megnyúlt, oldalról kevéssé lapított. Orra tompa, félig alsó állású szája aránylag kicsi. A hátúszójának és hasúszóinak töve egy képzeletbeli függőlegesre esik. A farokúszó hosszú, mélyen bemetszett. Testszíne a háton szürkésbarna, oldalain világosodó ezüstfehér, a hasa fehéres. Uszonyai szürkés színűek, áttetszők. Ívási időszakban apró gyöngyökre emlékeztető nászkiütések jelennek meg a tejes hátoldalán, és páros úszói halvány vörösre színeződnek. Maximális testhossza elérheti a 70 centimétert, tömege az 5 kilogrammot.
A küllők között magas hátúnak számító, hengeres testű hal. Hátvonalának íve a hátúszó kezdetéig domború, ettől hátra inkább homorú. Feje kúpos, orra lekerekített, a szemei nagyok és fölfelé tekintenek. Alsó állású szája szögletében 1-1 hosszabb bajuszszál található. A hát- és farokúszón legfeljebb 2-2 haránt irányú, halvány, sötétebb vonalakból összeálló sáv látható, nagyobb pettyek nem. Faroknyele oldalról lapított, kifejezetten magas, vagyis a legkisebb magassága is nagyobb, mint a farokalatti úszó alapja mögött mérhető vastagsága. Apró halunk, hossza 8-10, maximálisan 15cm lehet.
Küllőink közül a legnyurgább, hátvonala a legkevésbé ívelt. Feje viszonylag rövid, orra tompa, közepes nagyságú szemei kissé fölfelé tekintenek. Szája alsó állású, szögletében 1-1 hosszabb bajuszszál található. Hát- és farokúszóján nincsenek nagyobb pettyek, csupán finom, sötét vonalkákból álló halvány harántsávok. Faroknyele kissé vaskos, hengerded. Kis növésű hal, testhossza 10-12, maximum 15 cm.
Erősen megnyúlt, hengeres testű hal, a feje felülről, a faroknyele oldalról kissé lapított. Orra hosszú és tompa, szeme kicsi. Alsó állású száját húsos ajkak keretezik. Fölső állkapcsának közepén 2-2 rövidebb, szájszögletében 1-1 valamivel hosszabb bajuszszálat visel. Teste első pillantásra pikkelytelennek tűnik, mert elszórtan elhelyezkedő apró és vékony pikkelyei alig észrevehetőek. Oldalvonala ellenben végig jól látható, majdnem egyenes lefutású. Oldalainak világosabb alapszínét szürkésbarna, hol finom rajzolatokból, hol nagyobb foltokból álló szabálytalan márványozás díszíti. Kistermetű halunk, testhossza legfeljebb 10-15 cm.
Írta: Polyák Csaba (csabio)
Felhasznált szakirodalom: Harka Ákos - Sallai Zoltán:
Magyarország halfaunája,www.fishbase.org
