A következő bemutatkozásnál azokat a keszegfajokat vettem szemügyre, amelyek a dévérkeszeg horgászata közben, úgynevezett járulékos halként akadnak horogra. Mivel ezek hasonlítanak a leginkább a dévérkeszegre, nem árt, ha rögtön őkelme után ismerjük meg őket. Tegye hát le névjegyét elsőként a karikakeszeg.
A karikakeszeg (Blicca bjoerkna L.)
A nép nyelvén: balinkeszeg, bordély, bolén, büke, dobókeszeg, fehérhajas keszeg, gyöngyhal, levélkeszeg, rügyő, rütyőke, tányérhal
Ha a horgász leül egy kis dévérezésre, szinte biztosra vehető, hogy összeakad vele. Kifejezetten karikakeszegre nem horgászunk, pedig nagyon sportos halról van szó. (Természetesen méreteihez képest. )
Hazánkban szinte mindenütt találkozhatunk vele. A tavak, holtágak, csatornák, a folyók lecsitult, lassú szakaszai mind kiváló élőhelyet jelentenek számára.
Európában a Földközi-tenger vízgyűjtő területéről azonban hiányzik, így a három nagy, déli félszigeten csak hallomásból ismerhetik. Az Alpoktól északi, és keleti irányban, egészen a Kaszpi-tengerbe ömlő folyókig számíthatunk jelenlétére. Míg Franciaország északi részén horgászók horogra csábíthatják, a Brit-szigeteken ez csak Anglia Yorkshire és Suffolk közötti területén adatik meg. (A Yorkshire puding azért híresebb, mint a terület karikakeszeg állománya). Míg Skandináviában, Svédországban mindenütt megtalálható, Finnországnak csak a déli részén, az északin már nem. (Még nem tudom, hogy Finnország melyik részén lesz a soron következő EB, de ha délen, akkor bízom benne, hogy ők is mindent megtesznek majd a magyar csapat sikeréért.)
Ivarérettségét -hasonlóan a dévérhez- 3-4 éves korukban érik el. Ekkor, ha eljön a május-június, csapatostól tódulnak a növényzettel benőtt szélvizekbe, hogy a nőstények lerakhassák a dévérénél nagyobb (2 mm) ikrájukat. A tejesek fejvesztve vetik magukat az elhullajtott több ezer ikrára. A szerelem karikákénál igen zajos. Ilyenkor szinte forr a víz. Vergődés, csapkodás, kétségbeesett igyekezet a vízszegély. Akik részt vettek az idei feederbotos kupán, azok szemtanúi lehettek ennek a hangos szerelemnek. A Maconkai víztározó sekély, nádasos része szinte pezsgett. Sokan az ő számlájukra írták a sekélyebb részeken horgászók szerényebb fogásait. Ja kérem a szerelem mindenek előtt.
Az ikrából néhány nap alatt kikelő apróságok -ellentétben a dévérkeszeggel- rendkívül lassan nőnek. Egy félkilós karika már ritkaság, ráadásul ezt a méretet akár16 év alatt érheti el, és ehhez a „hatalmas” tömeghez mindössze 26 centis test párosul. (Egy évesen 4-5 cm, három évesen is 10-14 cm.) A növekedés fenntartásához szinte a dévérkeszeggel azonos táplálékot fogyaszt, talán azzal az apró különbséggel, hogy a növényi törmelékeket is előszeretettel csipegeti. A nagy kedvenc azonban nála is az árvaszúnyog lárvája, így mint a dévér fő táplálék konkurense szerzett hírnevet magának a halászati szakirodalomban. Itt tudtam meg róla, hogy maximálisan 35 centis testhosszt, és 1 kg-os tömeget érhet el.
A rekordlistákra esetleg, -mint érdekesség-, az egyéb kategóriába tud felkerülni. Önállóan nem jegyzik, de ha valakinek sikerül egy kilós példányt horogvégre kapni, ne mulassza el azt bejelenteni. (Nagyobb érdem ez, mint egy 20 kilós ponty.) Erre leginkább nyár végén, ősz elején van a legnagyobb esélyünk.
Halászatilag sem tartják említésre méltónak, de talán jobb is így neki. Igaz, a dévérrel együtt kerül hálóba, és ezután piacra, így nem tudni, mennyit fognak ki vizeinkből. Mivel nagyon jól alkalmazkodik a váltózó környezethez, remélem, sokáig fogja még lerántani úszóinkat.
Hogy mindezt hol teszi a leggyakrabban?
Folyóvízen a lelassult, nyugodt, lecsendesedett mederrészeket szereti, akár a dévérkeszeg. Különösen szereti az öreg partvédő kövezések úgynevezett kőlábát. (Kőlábnak a kőszórás és a meder találkozásának határát nevezzük) Itt a nagyobb kövek árnyékában keresi táplálékát.
Állóvizeken, -ellentétben a dévérrel, aki szívesen húzódik a mélyebb részekre-, a karika inkább a sekélyebb, partközeli szakaszokat kedveli.
Leírása, ismertető jegyei
A dévérkeszegre hasonlító, magas hátú hal, de míg rokonának a háta még a hátúszó előtt eléri a legnagyobb magasságot, addig a karikakeszeg hátélvonalának ívelő emelkedése, a hátúszó kezdetéig tart, vagyis egyenletesebb, arányosabb. Orra neki is tompa, lekerekített. Azok a jegyek, amelyek őkelmét egyértelműen megkülönböztetik a dévértől, azok a következők:
Pikkelyei nagyobbak, csillogóbbak. A mohos, bronzos jelzőt nála nem használhatjuk, hiszen még a nagyobb példányok is ragyogó ruhában járnak, a hát felé kékes-szürke színnel. Páros úszóinak töve vörhenyes színben pompázik, ami nász idején gyönyörűen megélénkül. Ilyenkor a tejesek testét fekete pöttyök, nászkiütések tarkítják, pikkelyei smirgliszerűen durvákká válnak. Így könnyebben „kisimogatja” párjából az ikrákat.
Ha azonban nem a nász idején zavartuk meg, és teljesen biztosra akarunk menni, akkor simítsuk hátra a mellúszóit, amik nem fogják megközelíteni a hasúszók tövének vonalát. Farokalatti úszójának kezdete a hátúszó végével függőlegesen egybevág. Farokúszójának két szárnya egyforma.
Horgászata
Hogy mégis miért érdemes akár célzottan is horgászni rá? Ha eddig is a dévérkeszeggel hasonlítgattam, akkor ildomos, hogy most is ezt tegyem, mert bizony ezen a téren felülmúlja rokonát. Elsősorban harciassága az, ami tiszteletet parancsol ennek a kis vitéznek. Én szerencsére sokszor akadtam már össze fél kilós példányokkal, és ki merem jelenteni, hogy küzdeni tudásuk felért egy másfél kilós dévérével. Rájuk nem jellemző a laponya módra való felfekvés a vízre. Éppen ellenkezőleg, végig a fenék közelébe húzódva vadul, hirtelen kitörésekkel fűszerezve igyekeznek megszabadulni a horogtól. Egy szebb, de akár egy tenyeres karikát is érdemes szákolni, mert főleg a spiccbotról könnyen leveri magát, ha könnyelműen csak kikapjuk a vízből. Roppant szívós, a fogságot is könnyen elviselő hallal van dolgunk. Kisebb bandákba verődve a dévérhez képest kevesebbet vándorolva keresi táplálékát. A téli időszakban azonban jobban kedveli a társaságot, így ilyenkor nagy bandákba tömörül a mélyebb folyószakaszokon. Aki ilyenkor rájuk talál, még télvíz idején is szenzációs horgászatnak nézhet elébe.
A horgászatánál meg kell említeni, hogy roppant falánk kis keszegfélével van dolgunk. Annyit tud zabálni, hogy a kifogott halak szinte kipukkadnak a darától, sőt engem nemegyszer „lehánytak” a szájukból kifolyó etetőanyaggal. Ez az etetőanyag a dévéreknek keverttel teljesen megegyezik, hiszen ő is édes szájú. A falánksága elleni orvosság egyedül az etetőbe kevert olajos magvak őrleménye (tökmag, kendermag, földimogyoró, napraforgó, len), amelyek meghajtják a kis mohót, így a rengeteg kaja hamarabb átszalad szervezetén, állandó zabálásra késztetve a kis „zabagépet”. Természetesen ez a trükk minden halnál beválik.
A szóba jöhető horgászmódszerekből én kizárólag az úszós módszereket ajánlom, mert fenekezővel lényegesen kevesebbet tudok horogra csalni. Általában nem kell messzire horgászni, így egy 6-7 méteres spiccbot, egy bolognai, vagy egy rakós bot kellően hatékony és gyors tud lenni. A matchbotos horgászat során a parttól beljebb húzódott csapatokat tudjuk elérni. A folyókon horgászva a keményen „letalpalt” szereléket csípik a legjobban az öregebb példányok. A kisebb karikák tapasztalataim alapján ráugranak a lassan sodródó csalira is, de a szebbjei csak a megállított, lassan engedett csalit veszik fel. A dévérezésnél bevált túlsúlyozott szerelék itt is hatékony egy hosszúra hagyott előkével. A testesebb karikák szeretik a szájukba szinte beúsztatott csalit. Ezt persze rakós bottal tudjuk igazán mesterien alkalmazni.
Tavakon ne ragaszkodjunk a fenék közeli horgászathoz. Ezeken a vizeken sokszor egészen a felső 50-60 centis rétegig is felcsalható. Főleg meleg nyári éjszakákon. Akinek van szeme, és kitartása, az alkony közeledtével folyamatos csonti-kendermag csúzlizással csalhatja fel barátainkat, hogy mozgalmas éjszakában legyen része.
A horogra csontit, szúnyoglárvát, apró trágyagilisztát, pinkit, és különböző tésztaféléket tűzhetünk.
Polyák Csaba (csabio)
Fotók: Csabio, Gazza, Origo
