A küszt - vagy ahogy mi, horgászok szólítjuk: a snecit - mindenki ismeri. Legtöbbünknek első horgászélménye is vele kapcsolatos, hiszen kevesen vannak, kiknek nem ő akadt volna elsőként a horgára. Ha valaki gyerekfejjel kezdett horgászni, a fickándozó kis ezüstös valami egy életre szóló „fertőzést” okozhatott. Bevallom, én mind a mai napig a snecizést tartom a horgászat iskolájában az első osztálynak. Innen kiindulva lenne érdemes eljutni a felsőbb osztályokba.
Küsz (Alburnus alburnus L.)
A nép nyelvén: bőke, bökle, dobóka, kisz, kis szélhal, pehelyhal, szélhajtó küsz, peszmetke hal, szellőkeszeg, snöci, snájder, ruszli, ribahal, rütyőke, tejhal, ünhal.
A küsz szinte egész Európát elfoglalta, a Pireneusoktól egészen az Urálig. Az északi területeket valamiért nem kedveli, így Skócia, Írország és Skandinávia északi részén nem találkozhatunk vele. Hazánkban a gyors folyású patakok kivételével mindenütt fellelhető, ahol életre alkalmas a víz minősége, még a félsós vizű folyótorkolatokban is megtalálhatjuk.
Különösen kedveli a mesterséges víztározókat, ahol az állandóan cserélődő víznek köszönhetően bőséges táplálékot talál. Elsősorban nyílt vízi, kisebb-nagyobb csapatokban járó, úgynevezett raj hal, bár a leggyakrabban a parthoz közel találkozunk vele. A vízi növényzettel sűrűn benőtt területeket elkerüli, ide még menekülés esetén sem vetődik. Az ívási ideje erősen függ az időjárástól. Az ivarérettségét 2 éves korában elérő küszök akkor kezdenek a nászhoz, mikor a víz hőmérséklete eléri a 15 Celsius fokot. A változékony időjárásnak köszönhetően az ívás eltarthat egészen a nyár közepéig is. A küszök ikráikat a homokos-kavicsos aljzatra rakják, ekkor szinte pezseg a víz. Az ikrák kikelésének ideje 3-4 nap, amennyiben a 20 Celsius fokos vízhőmérséklet garantált. A kikelő ivadékok csapatokba verődve keresik táplálékukat.
Jellemzően ekkor az azonos időben kikeltek verődnek egy csapatba. Táplálékuk elsősorban zooplankton, kisebb részben lebegő algák. A nagyobb egyedek már előszeretettel zsákmányolják a vízre hulló rovarokat, lárvákat. Ez utóbbiak csak akkor esnek áldozatul, ha a medertől felemelkedve a víz felsőbb régiójába kerülnek. A küsz az aljzatról nem vesz fel táplálékot.
A küsz, nem egy Góliát a halak között. A kifejlett példányok általában 15-20 centisre növekednek, a legnagyobb testhosszt 25 centire taksálja a tudomány.
Leírása, ismertetőjegyei
Megnyúlt, oldalról erősen lapított testű hal. Hátvonala kevésbé, hasvonala kissé jobban ívelt. Orra hegyesedő, szeme nagy. Szája felső állású, a hasítéka ferdén fölfelé irányul. Hátúszójában 8 osztott sugár találhat, és a hasúszók tövénél jóval hátrébb, a test félhosszán túl kezdődik. Farkalatti úszója hosszú, szegélye enyhén homorú, kezdete a hátúszó alapjának végével esik egy vonalba. Pikkelyei közepes nagyságúak, ezüstös színűek.
Horgászata:
A snecizés egy fokon szórakozás, magasabb szinten művészet. A versenyhorgászat hőskorában olyan tökélyre fejlesztették egyes versenyzők, hogy más halra szinte nem is horgásztak. Ha kellő tömegben élt a vízben, komoly versenyeket lehetett vele nyerni. A jobb versenyzők 1000 darabos fogása nem számított ritkának, ami ha súlyra mérjük, bizony 14-15 kiló is lehetett. 1976-ban, hogy a versenyzőket rászorítsák a keszegek horgászatára, a snecit száműzték a versenyekről, azaz nem számított az értékelhető halak közé. Mára már normalizálódott a helyzet, és egy magyar bajnoki cím is köszönhető volt neki. (ifj. Gyulai Ferenc köszönheti neki és remek helyzetfelismerésének első magyar bajnoki címét.) Horgászversenyeken mindig kézközelben vannak a sneciző pálcák, hiszen sokszor menekülő útvonalnak is tekintik horgászatukat. (Sohasem fogom elfelejteni azt a luxemburgi versenyzőt, aki a Madunicei EB-n a lába előtt vadászott az aprócska küszivadékokra.)
Akik nem versenyszerűen űzik a horgászatot, szintén szerethetnek snecizni. A rablóhalas horgászok kedvenc csalihalának számít, annak ellenére is, hogy nehezen lehet életben tartani. Könnyen sérül, a fogságban hamar elpusztul. A süllőnek ellenben egyik legkedveltebb csemegéje. Éppen ezért nem árt, ha könnyen, gyorsan beszerezhető a szükséges mennyiség. Ennek egyik módja a csalihalfogó hálóval történő vízszűrés. Ha sok van belőlük, és a víz sem túl tiszta, eredményes lehet, bár sokszor kellett édesapámat horoggal fogott snegóval kisegítenem.
A snecizéshez kevés dologra lesz szükségünk. (Most nem a versenyzők szemével mérjük a snecizést!) Egy 3-4 méteres spiccbot, 10-12-es damil, aprócska úszó, néhány sörét és egy 18-20-as méretű horog. Ha látjuk a szélvízben a gyűrűzésüket, akkor etetés nélkül is hamar megszedhetjük a napi süllőzéshez szükséges mennyiséget, ellenkező esetben magunk elé kell csalnunk őket. A legegyszerűbb sneciző kaja, ha egy kevéske kukoricalisztet, zsemlemorzsát összekeverünk, és csak annyira nedvesítjük meg, hogy még éppen eldobható legyen. (Egy kis tejporral felturbózva már olyan felhőt képez, hogy eltéved benne a sneci, de kaphatóak speciálisan nekik kevert gyári mixek is.)
Az apró, csipetnyi kaját folyamatosan szórva hamarosan megjelennek. A horogra a sneci méretének megfelelő csalit tűzzünk. A csontik apraja, a pinki mind nyerő lehet. A horgászat technikájánál a sneci táplálékszerzésénél olvasottakból indulunk ki. Mivel kedveli a vízre hulló rovarokat, nekünk is ezt kell imitálnunk. Az ólmokat egy láncba összehúzva kell bedobni a szereléket. A vízbe csapódó kis ólomfüzér hangja a snecit egy vízre hullott rovarra emlékezteti, így rögvest a zaj irányába indul. Ha nincs hamarosan kapásunk, érdemes újra dobni, vagy a csalit a vízben egy oldalra irányuló húzással meglibbenteni. A sneci sokkal jobban szeret a mozgó csalira rástartolni, mint a mozdulatlanul lebegőre. Kapása heves, a csali sokszor emiatt felcsúszik a damilon. (Egy kis műanyag csövecskét érdemes ennek megakadályozására a horog szárára felhúzni.) A kifogott példányokkal óvatosan bánjunk, ne szorítsuk meg túlságosan őkelmét, mert ezt rosszul viseli. Ha szeretnénk „viszonylag” sokáig életben tartani, cseréljük minél gyakrabban a csalihalas vödrünkben a vizet. A kellő mennyiségű oldott oxigén hiánya gyors pusztulását okozhatja.
Írta: Polyák Csaba (csabio)
Fotók, illusztrációk: www.fishbase.org, Pintér Károly: Magyarország halai, Polyák Csaba
Felhasznált szakirodalom: Pintér Károly: Magyarország halai, Harka Ákos-Sallai Zoltán: Magyarország halfaunája, Szarka László: Versenyhorgászat
