Az egyik legrafináltabb, legtrükkösebb halunkhoz érkeztünk. A folyók rutinos szabaduló művésze, akit nehéz lépre csalni. Vannak gyengéi, amiket ha ismerünk, könnyebb dolgunk lesz. Ahhoz, hogy ezeket kihasználhassuk, meg kell ismernünk őkelmét. Megismerni könnyebb lesz, mint kiismerni. Rögtön kiderül, miért.
Paduc (Chondrostoma nasus L.)
A nép nyelvén: cserkeszpaduc, havasi paduc, jászpaduc, körtepaduc, paduszka, paluc, patic, patim, podvízhal, stenger, tintafosó, tintahal, végsőhal, vésettajkú.
A paduc a folyóvízi könnyűszerelékes horgászok kedvence. Egy roppant szívósan küzdő kis bestiával van dolgunk, de pont ezért szeretjük. Igazi rajhal, azzal az extrával, hogy télen-nyáron horogra csábítható. A folyókon a pér, és a márna szinttáj az ő felségterülete, ahol bandába verődve „legelészik”. Ezek a folyószakaszok Európában szinte bárhol lehetnek, bár a Brit-szigetek és Skandinávia folyóiból e faj teljesen hiányzik. Az Elba vízrendszerében se keressük, de minek is mennénk külhonba, ha horgászni szeretnénk rá? Hazánkban a Tisza, a Duna, a Hernád, a Sajó, a Maros és a Körösök mind-mind híres paducos vizek, de számos más folyónkban is megtalálhatjuk. A víz minőségére nem igazán érzékeny, csak egy dolog érdekli: legyen sodrós, oxigénnel telített a víz, amiben kedvére megdolgoztathatja izomzatát. A paduc ugyanis egy tömény izomhenger, akinek a sodrás a súlyzó, és ha horogra akad, képes megdolgoztatni a mi karunkat is.
A padró egész évben csapatosan kóborol, keresgél a folyók köves-sóderos szakaszain. Különösen felszaporodik a csapatok létszáma az ívási és a téli időszakban. A nagyobbakra itt is jellemző, hogy a nyüzsgő sokaságtól lemaradozva követik a bandát. Egy-egy csapatban közel azonos méretű egyedek tömörülnek.
Ivarérettségét a 2. nyáron elérheti, de az se gond, ha csak a 4. tavasz hoz szerelmet. A nász génekben kódolt időpontja április-május hónapra tehető. Ilyenkor a nagyobb folyókban élő szerelmesek a kisebb mellékfolyókba vonulnak, megszokott nászhelyükre. A sóderos-homokos mederszakaszokon mindig a sodrásban ívnak, soha nem a szélvizekben. (Már ikra alakban is a folyó zabolátlan erejével találkoznak, nem csoda, hogy később mesterien alkalmazkodnak ehhez.)
A kis ivadékok egy-két hét alatt önállóvá válnak, és kezdetben apró zooplanktonnal táplálkoznak. Idővel szinte kizárólagos vegetáriánus életmódra térnek át, hiszen főleg a köveken megtapadt algákból falatoznak, és a mederben sodródó növényi törmelékeket takarítják el. Étrend-kiegészítésként azért apróbb csigákat, rákokat is fogyasztanak, az azonban bizonyos, hogy valamennyi őshonos halunk közül a paduc étrendjében játszanak leginkább szerepet a növényi anyagok. Ezt a különleges táplálkozást hivatott segíteni a többi pontyféle halunknál jóval hosszabb emésztőcsatornája. Különlegessége még, hogy ha felnyitjuk, a hasüreg fekete színű. Sokan, akik nem ismerik ezt a jellegzetességét, rossznak gondolják a halhús minőségét, és undorodva eldobják. Erről azonban szó sincs. A népi nevei között szereplő „tintafosó” nem épp hízelgő elnevezés is utal erre a sajátosságra. Ezt a vékony, fekete hártyát egy késsel könnyedén eltávolíthatjuk. A húsa egyébként szálkás, könnyen széteső, de frissen sütve sokak szerint finom csemege. (Őszintén megvallom, én még nem ettem, mert annyira sportszerű hal, hogy vele szemben mindig kegyelemosztó vagyok.)
A „párduc” éppen sajátos táplálkozási szokása miatt tölt be fontos szerepet a folyók életében. A szabályozások következtében ugyanis számos folyóvizünkben megcsappant a növényi táplálékot is fogyasztó keszegfélék állománya. Ezt a felbillent egyensúlyt állította helyre a paduc állományának erősödése. A természet, (és benne a paduc) teszi a dolgát.
Növekedését tekintve nem a leggyorsabban növő halunk, de fárasztása során nagyságát bőven ellensúlyozza ereje. Egy 50 dekás „kőrágó” felér egy kilós ponttyal. (Sőt, szerintem 2 kilóssal is, persze nem egy igazi folyóban nevelkedett sodrófával.) Maximális testhossza - a szakirodalom szerint - 50 centi körül lehet, és a legnagyobb testtömegként 2 kilogrammot érhet el. Ezt azonban rögtön megcáfolhatjuk, hiszen az abszolút magyar rekordot 1996-ban egy 2,93 kg-os paduc tartja, de a magyar rekordlistán is számtalan 2 kiló feletti példány szerepel.
Leírása, ismertető jegyei
A paduc teste megnyúlt, de formás, áramvonalas, a folyó sodrásához teljes mértékben idomult. Olyan, mint egy tuningolt versenycsónak. Minden porcikája a víz erejének leküzdésére és saját izomerejének kihasználására teszi alkalmassá. Ívási időben az ikrások vaskosabbak. Szája jellegzetesen alsó állású, hasíték alakú. Olyan, mintha valóban egy vésővel csapott volna oda a teremtő (erre utal a vésettajkú paduc elnevezés is). Mindkét ajka erős, de különösen alsó ajka vésőszerű szaruképződménye az, aminek nem állhat ellen semmi, ami a kövekre tapadt.
Sekélyebb részeken oldalra fordulva, (mintha ő lenne a magyar cápa) szedegeti a kövekre tapadt zöld-, és kovaalgákat. Ilyenkor felvillanó, ezüstös oldala könnyen elárulja. A hosszú, előrenyúló orr lekerekített, ami könnyen megkülönböztethetővé teszi a szilvaorrú keszegtől. (A szilvának ugyanis szilvakék színen túl szögletesebb is az orra.)
A farokúszó mélyen bemetszett, mellúszói viszonylag nagyok. A paduc csodás ruhát kapott a földanyától. Teste a háti részen feketészöld, az oldalain ezüstösen csillogó, amit a szürkés-vöröses farokúszó és a vöröses színű úszók díszítenek. Színei ívási időben különösen élénkké válnak. Ilyenkor az ezüstös szín kékbe játszik, úszói élénk narancsvörösre váltanak, a tejeseket pedig nászkiütések díszítik.
Horgászata
A horgászatáról külön könyvet is lehetne írni, így most csak a legfontosabbakra térek ki, de a cikk végén igyekszem összegyűjteni néhány már megjelent írást róla, és van egy olyan érzésem, hogy mivel sokak kedvenc hala, a fórumon komoly eszmecsere fog kialakulni a horgászatát illetően. Mivel én sem tartom magam profi padró vadásznak, a megjelent szakirodalmakon túl néhány barátom ötletét, tanácsát fogadtam meg.
Minden halat ott a legkönnyebb horogra csalni, ahol egyébként is szívesen tartózkodik. Nincs ez másként paduc komával sem. A jó paducos vízszakaszt nehéz igazából meghatározni, hiszen egyaránt szereti az egyenletes, simán áramló, nem túl mély részeket, amilyeneket például a sóderzátonyoknál talál, de kedveli a húzós, vízbe nyúló kövezések nagy szikladarabokkal, gödrökkel tarkított mederszakaszait is. Az igazán jó paducos helyek titkát minden horgász féltve őrzi, de aki korán reggel kimegy a vízpartra, és figyelmesen nézi a víztükröt, az megtalálhatja a paduccsapatokat. A hajnali pancsolás ugyanis halunk kedvenc szórakozása. Ha látjuk ugrani, akkor azon a részen jó esélyünk lehet megfogására is. Aki télen szeretné becserkészni, az a mélyebb részeken keresse, hiszen a nagy paducbandák itt gyülekeznek. (Ez persze nem jelenti azt, hogy csak és kizárólag itt fogható: pl. „Poleman” fórumtársunk is beszámolt arról, hogy téli időszakban a Maros 1,5 méteres vizében is szépen tudta őket fogni.) Egy ilyen találkahely, ha megtalálja, igazi kincsesbánya lehet a télen kiéhezett horgász számára.
A horgászatához a legalkalmasabb az úszós készség, legyen az rakós, bolognai, spicc vagy úsztatásra szerelt matchbot, bár a mai finom rezgőspicces botokkal is élmény rájuk horgászni.
Etetéssel kicsalható a könnyen elérhető 11-15 méteres parti sávba is, csak nem mindegy, mit szórunk neki.
Ami nem maradhat ki a kajából, nem más, mint az áztatott, kinyomkodott kenyér. A padró imádja a kenyeret. Sokan kizárólag kőre kötött veknivel etetnek, vagy a beáztatott kenyérhez rozslisztet, agyagot, vakondtúrást használnak kötő-nehezítő anyagnak. Ha etetőanyagot keverünk, ezt vegyük figyelembe. Nagyon sok recept van, mindenki másra esküszik, de talán alapigazság, hogy ha 1-2 órán belül nem jelentkezik az etetésen, akkor valószínű, hogy vagy a keverék nem megfelelő, vagy éppen akkor egy fia paduc sem kószált a környéken. Van, aki a vakondtúrásra esküszik, azaz nélküle az etető semmit sem ér. A Dunán paducra is a márnás kaják válnak be, a két hal ízlése nagyon hasonló. A sajtos, folyóvízi etetők egy kis áztatott kenyérrel könnyen elcsábítják. Az áztatott kenyér adagolásánál arra kell ügyelni, hogy a túl sok kenyér könnyűvé teheti az etetőt. Általánosságban 5 kilónyi száraz keverékhez 1-2 kiló áztatott kenyeret célszerű keverni. A ragasztását megoldhatjuk PV-1-el vagy rozsliszttel (de utóbbival óvatosan bánjunk, könnyen csirizessé teheti a kaját!). A nehezítéshez agyagot, kavicsot használhatunk. A nehéz gombócok buffanó hangja nem zavarja el halainkat, így ha szerencsénk van, hamar ráállnak az etetésre. Halaink nem fognak mozdulni, amíg tart az ingyen konyha, ezért a ráetetés mindenképp szükségessé válik. Az, hogy ki milyen ütemben etet, szokás dolga. Lehet folyamatosan, kisebb adagokban, de lehet 30 percenként nagyobb gombócokkal is pótolni a hiányt. A horogra csonti, trágyagiliszta, kenyérrózsa kerülhet. Ez utóbbi megéri a vele járó macerát, mert zömében a nagyja kedveli. Van egy, a „La Sirene X21” termékcsaládhoz tartozó lebegő kenyér, amivel kiküszöbölhetjük a sok újra csalizást. Ez a termék állítólag megszólalásig hasonlít a „házi” kenyérrózsához, azzal a jelentős különbséggel, hogy sokkal tovább tart a horgon.
A módszerek annyira sokfélék, hogy külön fejezetet megérne a rakós botos horgászata, a melles csizmával vízben álló úsztatásról nem is beszélve. Ami talán mindegyik módszerben azonos, hogy a csalit szinte mindig fenék közelében kínálják fel. Hol szabadon úsztatva, néha vissza-visszatartva, hol teljesen megállítva, ahogy az a folyóvízen szokás. Kapása rendkívül gyors, az úszón többnyire kettős lerántásként, vagy lassú elmerülésként jelentkezik. Ide kellenek a jó reflexek, és a képesség, hogy meg tudjuk különböztetni a fenéken meg-megakadó szerelék miatt bukdácsoló úszó mozgását a rafinált kapástól. Sok gyakorlással mindenki belejön, és egy paduc megakasztása csak az élmény kezdete. A paduc nem teketóriázik, ha megakasztottuk, vinné a cuccot is. Végső erejéig küzd, és sokszor ő kerül ki győztesen a csatából. Ennek oka a kemény szájszél, amiben nehezen ül meg a horog. Érzi ezt ő is, és jellegzetes fejrázásaival igyekszik kiköpni azt. Mindig kihasználja a sodrás erejét, így igyekezni kell mihamarabb onnan kivezetni, de arra ügyeljünk, hogy ne kényszerítsük idejekorán a felszínre, mert olyan zuhanyban lehet részünk, aminek a lelépő paduc az okozója. Hosszú haltartóban sokáig életben tartható, de kánikulában, szűk börtönben hamar elpusztulhat.
Horgászatának ezer apró trükkje van. Az alábbi írásokban néhányra fény derülhet, de remélem, a hozzászólásokban is sok hasznos tanácsot olvashatunk majd. E rafinált hal horgászatában még nekem is van tanulni valóm, hiszen célzottan ritkán horgászok rá, többnyire az általános folyóvízi keszegezés közben állnak rá az etetésemre. Ezt persze egy perecig sem bánom, hiszen remek partner. Ajánlom mindenkinek!
Őszi paducok
Paducozzunk télen is!
Dunakilitin horgásztam
Írta: Polyák Csaba
Fotók, illusztrációk: Gazza (Sivák Fishing Team),
www.fishbase.org,
Polyák Csaba,
Takács Péter
