Az ezüstkárász sokak által üldözött, nemkívánatosnak minősített hal. Nem őshonos, valószínűleg egy átgondolatlan telepítésnek köszönhetően szaporodott el vizeinkben. Mivel rendkívüli alkalmazkodó képességről tett bizonyságot, ma már szinte minden vizünkben találkozhatunk vele. Visszaszorításának ma már szerintem kicsi az esélye, így én elfogadtam olyannak, amilyen. Ha horgászom rá, akkor kifejezetten örülök jelenlétének. Nem kívánok pálcát törni egyetlen olyan élőlény felett sem, akit az emberi meggondolatlanság hozott „hátrányos” helyzetbe, helyette igyekszem megérteni, megismerni őket.
Az ezüstkárász (Carassius auratus gibelio Bloch)
A nép nyelvén: ezüst kínai kárász, jövevényponty, kövi kárász.
Az ezüstkárász megjelenésének, elterjedésének számos homályos foltja van. Két alfajáról tudunk. Az egyik az ezüstkárász kelet-ázsiai formája, (Carassius carassisus auratus), akiből az aranyhalat tenyésztették ki, és mint díszhal találkozhatunk vele. Másik alfaja a nyugati formája, (Carassius auratus gibelio), vele találkozhatunk vizeinkben. Természetes elterjedési területét ma már nehéz meghatározni, hiszen egyes források szerint az ember már a korai középkorban elkezdte terjeszteni, de a halászok sem tettek különbséget a kárász, és az ezüstkárász között. Elsőként Herman Ottó tett róla említést, kövi kárász néven.
Eredeti élőhelyének az Amur folyó vízrendszerét, az Aral-tó vízgyűjtőjét, Szibériát jelöli meg a tudomány. Ez az egyébként sem szűkös élőhely azonban mára hatalmas mértékben kibővült. Napjainkra Európában már csak Írország, Skócia, Normandia, Dalmácia, a Pelopóniszosz, Dél-Olaszország, a Skandináv-félsziget északi és keleti része tekinthető ezüstkárásztól mentes övezetnek. Hogy meddig, azt senki sem tudja, hiszen rendkívül szapora, alkalmazkodó hallal van dolgunk. Hazánkba a Körösök menti halastavakba tógazdasági hasznosításra 1954-ben érkezett az első szállítmány, Bulgáriából, azzal a szándékkal, hogy jól növekedő, a hasvízkórral szemben ellenálló halfajjal gazdagodjunk. (Ezt a dátumot jelölik meg, mint az ezüstkárász honfoglalása, de mint láttuk, már Herman Ottó is leírja.) A hasvízkórral szembeni feltételezett ellenállását a későbbi tapasztalatok nem igazolták. A betegségre hajlamos, annak egyik fő terjesztője, sűrű állományban pedig apróvá korcsosulva igazi gyomhallá vált. 1960-tól szaporodott el tömegesen, főleg telepítéseknek köszönhetően. Hazánktól nyugatabbra a pontyszállítmányokkal érkezett.
Élőhelyének tekinthetjük a lassú folyókat, csatornákat, tavakat, holtágakat. Az állóvizek közül azokat szereti, amelyek még nem mocsarasodtak teljesen el. Az igazi mocsarakat nem kedveli, így a kárásznak itt még van esélye. Ezek a „vizek” azonban megszűnőben vannak, így halunk élettere fokozatosan bővül.
Ivarérettségét 2-3 évesen éri el, szaporodása rendkívül érdekes. Eredetileg kizárólag ikrásokkal lehetett találkozni, a tejes ezüstkárászokról csak az utóbbi években lehetett egyre többet hallani. Hogyan alakult ki eredetileg tisztán ikrás állományból tejes? Egyáltalán hogyan képes szaporodni?
Az ivarérett ikrások más halfajokkal ívtak össze. Ezt nevezzük ivari parazitizmusnak. Az ezüstkárász nőstények felizgatják más pontyfélék (ponty, bodorka, vörösszárnyú keszeg) tejeseit, majd leívnak. (Nem véletlen, hogy áprilistól egészen augusztus végéig termelik az ikrát.) A felspannolt tejesek félrelépnek, és összemelegednek a léha ezüstkárász hölgyekkel. Mire saját „asszonykáik” megérkeznek a kielégült tejeseknek már nem sok energiája maradt.
A következő fajok tejesei minden bizonnyal képesek az ezüstkárász „kakukkfióka” ikráinak fejlődését megindítani: ponty, kárász, bodorka, vörösszárnyú keszeg, réti csík, karika keszeg, dévér.
Ezeknek a fajoknak a spermája csak beindítja az osztódást, de a hímivarsejtek genetikai anyaga az embrió kialakításban nem vesz részt (ezt a szaporodási módot nevezik gynogenezisnek). Az ivadékok csak anyai eredetű géneket kapnak, egymással „egypetéjű ikrek” lesznek, és anyjuk genetikai másai lesznek. De akkor hogyan kerültek elő hím ezüstkárász egyedek? A feltételezés a következő: elvadult aranyhalak leszármazottai, (egy genetikai kísérlet kontroll egyedei) kerültek a Dunába, ezek lehetnek felelősek a hím egyedek megjelenéséért, hiszen ez az alfaj (ill. forma) képes normális, ivaros szaporodásra.
Növekedése is sok tényezőtől függ. A rendelkezésre álló táplálék mennyiségétől és a vízben felszaporodott állomány nagyságától függően változatos egyedsúllyal találkozhatunk. Ahol túl nagy az ezüstkárász sűrűsége, ott apróbbak az egyedek, ellenben ahol ideális a népsűrűség, ott 1-2 kilós méretet is elérhetnek. Mivel ugyanazt szereti, mint a ponty táplálék konkurensként, kétes hírnevet szerzett magának.
Leírása, ismertető jegyei
Oldalról lapított, magas testű hal. Testhosszúsága 2-2,5-szerese a legnagyobb testmagasságnak. Feje a testéhez képest kicsi, csúcsba nyíló szája körül nincsenek bajuszsálak. Hátúszójának legelső, kemény sugara bognártüskét alkot, melynek fogai nagyok, ritkábban állóak, mint a kárásznál. A hátúszó szegélye egyenes, közepén homorú. A farokúszó mélyebben bemetszett, mint a kárásznál. Pikkelyei nagyok, hashártyája sötét színű. Háta sötétzöldes színű, oldalai ezüstös csillogásúak. Páratlan úszói sötétebbek páros úszóinál.
Horgászata
A kárászozás, nagyon szórakoztató. Űzhetjük finom úszós felszereléssel, vagy fenekező cuccal. A felszerelést mindkét esetben érdemes finomra hangolni. Ha úszós bottal horgászunk rá, érdemes a vízoszlop teljes magasságában keresgélni. A lassan ereszkedő, alálebegő csalit előszeretettel ütik el a vízközt kószáló kárászok. Főleg kora tavasszal érdemes őket a víznek ebben a rétegében keresni, bár nyáron is megfigyelhetünk a felszín alatt kóborló csapatokat. Ha itt mozognak, érdemesebb tisztán csonti csúzlizással csalogatni őket.
Ha a fenék közelében horgászunk rá, az eresztéket úgy érdemes belőni, hogy a horog éppen érintse az aljzatot, de ne feküdjön el rajta. Ilyenkor érdemes etetőanyaggal bátorítani őket, de azt tapasztaltam, hogy célszerű az egyszeri, bőséges alapozás után nem háborgatni őket. A gyülekező csapatot a menet közben zuhogó gombócok könnyen szétugraszthatják. Csaliként szóba jöhet a csontkukac, trágya giliszta, kukorica, búza, szúnyoglárva.
Ha a finom fenekezés mellett döntünk, könnyű feederbotot, pickert válasszunk Az előkét érdemes meglebegtetni. A kosárba könnyen oldódó keveréket készítsünk. Etetőanyag tekintetében számos gyártó készített kimondottan kárászra hangolt etetőt, érdemes kipróbálni őket. Én kárászra az olasz etetőanyagokat szeretem használni. A Milo, Trabucco cég „carassias” kajái kimondottan finomak. Ez persze ízlés kérdése, senkit nem biztatok arra, hogy csak ezeket használja. Másoknak más jöhet be.
A kapás többnyire heves, hirtelen rántás, vagy elhúzás.(Kivételt képez mikor annyira finnyásan maszatolnak, hogy csak orrukkal tologatják a csalit.)
Védekezése elismerésre méltó, egy testesebb kárász rohamai pontyéhoz hasonlatosak, még a gyakorlott horgászt is megtéveszthetik. Nemegyszer előfordult velem, hogy védekezéséből ítélve pontyra szavaztam, és szákoláskor ért a meglepetés, ezüstkarcsi volt a tettes.
Rendkívül szívós, sokáig életben tartható, ezért őszi csuka csaliként is érdemeket szerzett magának. Húsa szálkás, de jóízű, vannak, akik a halászlébe mindenképp tesznek kárász aromát.
Írta: Polyák Csaba (csabio)
Fotók: Polyák Csaba, Takács Péter, Sallai Zoltán, www.fishbase.org, Pintér Károly: Magyarország halai
