„A domolykó fürge, ügyes és óvatos hal, mely ifjú korában a hegyi vizekben igen magasra felhatol - Benecke 1000 métert mond, de bizonyos, hogy magasabbra is megyen -; nagyon falánk, úgy hogy felcseperedve békázik, s ha szerét teheti, egerészik is, különben rovarevő; a folyóvizet szereti, de azért ott van elevenebb vizű tavakban, sőt a hévizek árkainak még melegebb részében is.” (Herman Ottó: A magyar halászat könyve)
Ha a domolykóról beszélünk, hazánkban többnyire a fejes domolykóról van szó, hiszen testvérétől, a nyúldomolykótól lényegesen gyakoribb, többször találkozhatunk vele. Sokáig a nyúldomolykót és a fejes domolykót egyszerűen „csak” domolykónak nevezték, hiszen nem tartották őket külön fajnak. Ma már tudjuk, hogy két, életmódjában hasonló, mégis különböző halról van szó.
A fejes domolykó (Leuciscus cephalus Linné)
A nép nyelvén: balind, domi, domojka, domorkó, domoskó, egérfogó, fehér hal, fejérkeszeg, fejes hal, fejes ponty, kelény, lógya, nagyfejű keszeg, sütő, száp, telen, tomolykó, tömpekeszeg, törő.
A fejes domolykó megtalálható egész Európában és Kis -Ázsiában. Kontinensünkön a déli országokat, mint Olaszország, Görögország, Portugália elkerülte, innen csak alfajait írták le, és hasonlóan járt az északi régiók közül Írország, Dánia, Skandinávia. Korábban Nagy-Britanniában sem találtuk meg, de sportértéke miatt ma már az egyik legkedveltebb sporthal lett, a célzott telepítéseknek köszönhetően. Előfordulásának keleti határát az Ural, Volga, és Don folyók képezik.
A legtöbb hazai folyóban, patakban találkozhatunk vele.
A domolykó igazi folyóvízi hal. Hegyi patakjaink pisztráng szinttáján horgászati szempontból a legjelentősebb, és az egyik leggyakoribb előfordulású pontyféle, de megtalálhatjuk a nagyobb folyókban is, vagy a hegyvidéki víztározókban. Szereti a tiszta, oxigén dús vizet, jól alkalmazkodik azonban a mostohább körülményekhez is, így a vízszennyezéseket is jobban tűri.
A bővebb vizű patakokban egészen 1500 méteres magasságig is feljut, gyakran a pisztránggal, pénzes pérrel osztja meg otthonát, de megtalálhatjuk a nagy folyamok alsó szakaszán, a dévér szinttájhoz tartozó részeken is. Legszívesebben a márna szinttájhoz tartozó nagyobb patakokban, kisebb folyókban él. Ezek változó vízviszonyait - sekélyebb, rohanós, csurgós, illetve mélyebb, csendesebb részeit - igen kedveli. A folyóvízzel összeköttetésben álló tavakat, tározókat is szívesen lakja, különösen a hegyvidéki, felduzzasztott patakokból született tavakat szereti. Az egyenes partú, ásott csatorna jellegű vizekben is otthonos (pl. Vas megyében a Kis-Rábában)
A folyóvizekben legkedveltebb rejtekei a köves fenekű, tuskós, akadályos részek, az alámosott, padmalyos partok, ahol a kimosott gyökérzet között remek búvó- és leshelyet talál. Szívesen tartózkodik műtárgyak mögött, hidak lábainál, sőt a kisebb vizek utak alatti átvezetéseibe (átereszek) is behúzódik. Többnyire az erősen sodró víz és a visszafelé, vagy alig áramló, part menti víz határvonalán les prédára. A patakokban különösen a nagyobb példányok bújnak meg előszeretettel a kanyarok külső ívének mély gödreiben, a vízbe dőlt fák, kimosott gyökérzet között.
A Dunán, a Tiszán és a Dráván a csipkézett partvédő kövezések kisebb öblei és a ruganyok ráfolyás felőli, gyorsabb vizű felső oldala a fő vadászterülete. Álló, vagy lassan folyó vizekben a hínárfoltok takarásában húzódik meg.
Nem kedveli a kifejezetten mély vizeket, inkább a kisebb mélységek lakója. Két méternél mélyebbre ritkán merészkedik.
A fejes domolykó ivarérettségét 3-4 éves korára éri el, bár a tejesek gyakran már a 2. év után is képesek a nászra. A pezsgő vérű tejesek oldalvonala körül és a fej alatt apró, fehér nászkiütések jelennek meg. A „lányok” május-június környékén rakják le ragadós ikráikat, általában a sekélyebb vizű kiöntések növényeire, de előfordulhat az is, hogy köves aljzatot választanak.
Ha enni kell, a domolykó nem ismer tréfát. A folyóvízi életmód sok energiát emészt fel, amit pótolni kell. Halunk így a táplálkozás terén nem válogatós. Rendkívül falánk, mindenevő haspókkal van dolgunk. Étlapján növények, rákok, csigák, különböző lárvák, férgek, vízi és szárazföldi rovarok, halak és békák mellett még a kisemlősök (egerek, pockok) is szerepelnek.
A hegyi patakokban előszeretettel vadászik a vízbe hulló, vagy a víz felett röpdöső rovarokra. Ott, ahol a vízpartot gyümölcsfák szegélyezik, hamar megszereti a vízbe hulló gyümölcsöket, cserebogár rajzáskor pedig szinte megőrül. A kisebbek csapatosan, folyvást portyázva, míg a nagyobb példányok egy leshelyhez kötve, magányosan vadásznak. A domi nagymértékben képes alkalmazkodni az adott élőhely nyújtotta menühöz, így annak függvényévben növekedési ütemében is eltérések lehetnek.
Általánosságban igaz, hogy az egymást követő években 7-10 centimétert képes növekedni. Ötödik évében elérheti az 50 cm testhosszt is. Hosszú életű halfaj, akár 12-14 éves kort is megérhet. Kedvező körülmények között 6-8 kilóra is megnőhet, de nálunk a 3 kilónál nagyobb példányok már ritkának számítanak. A hazai rekordlistát egy 1987-ben, a Duna gönyűi szakaszán kifogott domolykó uralja 6250 grammal. Méretkorlátozással nem védett hal, de akik szeretik, tisztelik ezt az óvatos halat, és - a jövő domolykó nemzedékére gondolva - inkább az élményért horgásznak rá.
Leírása, ismertető jegyei
A fejes domolykó (Leuciscus cephalus Linné)
Teste hengeres, oldalról csak enyhén lapított. Feje viszonylag nagy, a homlokrész széles. Csúcsba nyíló, vagy kissé felső állású szája nagy, szeglete túl van a szem első szélénél a hal hossztengelyére húzott merőlegesen. A hátúszó szegélye egyenes, vagy kissé domború, ami a nyúldomolykóhoz hasonlítva a legfeltűnőbb megkülönböztető bélyeg. A farokúszó a rokonokénál kevésbé mélyen bemetszett. Pikkelyei nagyok, sötéten szegélyezettek. Háta feketés vagy barnászöld, az oldalak vízterületenként változóan ezüstös, aranyos csillogásúak. A hasúszók és a farok alatti úszó vörösek, a többi úszó sötétszürke. A fiatal példányoknál minden úszó szürkés színű.
A nyúldomolykó (Leuciscus leuiscus Linné)
Megnyúlt testű, karcsú halfaj. Testalkata kevésbé vaskos, mint egy azonos méretű fejes domolykóé, ami a fejre különösen igaz. Úszói fontos támpontot adnak a megkülönböztetéshez. A nyúldomolykó farokúszója mélyen, élesen bemetszett. A farok alatti úszó és a hátúszó szegélye homorú, amik a fejes domolykónál domborúak. Pikkelyei kisebbek, háta feketés, oldalai ezüstösek. Farok alatti és hasúszójának töve sárgás-vöröses árnyalatú, a többi úszó szürke.
Horgászata
A domolykó nem annyira küzdeni tudásával, mint inkább horogra csalásának nehézségével szerzett érdemet magának. Rendkívül óvatos, rafinált hal. A nagyobb példányok különösen óvatosak, így őket horogvégre csalni igazi kihívás. A rejtekhelyeinek megtalálása, megközelítése, a megfelelő csali kiválasztása, kapásra bírása, majd a nehéz terepen történő fárasztása emeli őt a „sporthalak” közé. A domolykózás sokak szerint művészet, a pisztrángozással egy szinten említendő.
Domolykóra valóban az összes horgászmódszerrel horgászhatunk (talán a kuttyogatás kivétel).
A megválasztandó módszert inkább az adott víztípus határozza meg. A patakokban, kisebb folyókban, csatornákon a legyezés, pergetés a legsportszerűbb módszer, de úszós vagy finom fenekező módszerrel is lépre csalható. A lágy, de mégis felkeményedő botokkal történő úszózás különösen az angoloknál közkedvelt. Ehhez a módszerhez speciális botokat is készítenek, amiket a gyártók „Chub” (= fejes domolykó) felirattal látnak el. A botok hossza többnyire 3, 7-3, 9 méter között változik.
Az egy szál horoggal történő úsztatás, ejtegetés mind izgalmas kalandot ígérnek. A nagy domivadászok szerint horgászata állandó figyelmet, óvatosságot és kreativitást igényel. Aki nyitott szemmel járja a vízpartot, és figyeli, milyen rovarok, bogarak repülnek a víz felett, észreveszi, hogy milyen gyümölcsfa hullajtja érett termését a vízbe, nagyobb eséllyel pályázhat őkelmére. A módszerek annyira sokfélék, és speciálisak lehetnek, hogy ennek leírására „domolykózós szaktudás” hiányában nem vállalkozom, de szívesen olvasom az erről kialakuló diskurzust itt, a fórumon.
Írta: Polyák Csaba (csabio)
Fotók: www.fishbase.org, Gazza, Pintér Károly: Magyarország halai
