A vágódurbincs nem éppen a horgászok kedvence. Kifejezetten „durbincs sógorra” senki sem horgászik, mégis sokszor horogra akad. Néha a nap egyetlen hala lehet, hiszen ha semmit nem fogunk, egy-egy kóbor paptetűtől még halszagú lehet a kezünk. Simogatni mégsem érdemes, de még csak csókot sem ajánlatos nyomni az orrára. Elég szúrós természetű. Ismerkedjünk meg ezzel a tüskebökivel!
A vágódurbincs (Gymnocephalus cernuus L.)
A nép nyelvén: Borholy, cingli, disznóhal, dörgencs, dörgécse, dörgincs, durbancs, durda, görgécse, görgicse, görgőcse, kis dürgencs, lecserlécs, lezsér, maca, paptetű, porhó, sajtszopó, serinc, taknyos lezsér, taknyos maca, tövishal, tüskéshal, vargahal, vaskó, vízidarázs.
A vágódurbincs vizeinkben őshonos euro-szibériai faj, amely Angliától a Kolima folyó vízrendszeréig elterjedt. Hazánkban a gyors folyású patakok kivételével szinte bárhol összefuthatunk vele. Elsősorban a lassabb folyóvizeket és a nyíltabb állóvizeket kedveli. Nagyobb folyóinkban a márnazónában még ritka, lejjebb gyakoribb, a torkolati félsós vizek zónájának pedig névadója. Kis folyóinknak inkább az alsó szakaszán él, a domolykózónában ritka. Az állóvizeken inkább a nyílt, mélyebb, növényzettől mentes részeket keresi, az elmocsarasodó részeket kerüli. A vizek fokozódó szennyeződése legfeljebb a táplálékbázis csökkenésével hat rá negatívan, alapvetően nem zavartatja magát, ha a víz nem éppen kristálytiszta. A lényeg, hogy ne legyen a víz túlságosan zavaros, legyen elegendő az oxigén-tartalma, és ívásra alkalmas kemény aljzatú vízrész fogadja a nászutasokat.
A durbincs egész évben kisebb csapatokban él. Az ivarérettséget 2-3 év alatt eléri. Ilyenkor az ikrások rendszerint nagyobbak a tejeseknél. A nász március végétől egészen május közepéig tart. Ebben az időszakban az ikrákat több részletben, kisebb megszakításokkal rakja le. A ragadós burokban lévő ikrákat védett, oxigéndús mederrészeken szalagokban vagy apró csomókban helyezi el kövekre, vízinövényekre. A kikeléshez a víz hőmérsékletétől függően kb. 14 napra van szükség. Természetes körülmények között egyedül a széles durbinccsal (Gymnocephalus baloni) alkotott hibridjei ismeretesek. (Holcik és Hensel, 1974.)
Táplálékául kezdetben planktonszervezetek szolgálnak, majd fenéklakó gerinctelen állatokra tér át. Legfőbb táplálékát árvaszúnyog lárvák, bolharákok, iszaplakó férgek alkotják. A nagyobb példányok alkalmanként apró ivadékhalat is elragadhatnak.
Növekedését tekintve kimondottan lassan nő, és a korosabb példányok sem mondhatnak magukénak impozáns méretet. Kivételesen 30 cm-es testhosszt is elérhet, de a 15 cm-nél nagyobb példányok már ritkák. Jelentősége szinte csak ragadozóink táplálékhalaként van.
Sokan nem is gondolnák, hogy a süllőnek egyik legfőbb tápláléka akkor, ha élőhelyén előfordulása tömeges. Halgazdálkodási szempontból ezért fontos faj. Jelentős szerepet játszhat a süllő és harcsa étlapján. Ugyanakkor komoly táplálékkonkurense más, vele azonos menüről rendelő halfajoknak (keszegek, ponty, angolna).
Horgászati szempontból tömeges jelenléte nem kívánatos, egyes külföldi vizeken túlzott elszaporodása esetén ritkítják állományát. Ha a durbincs csapat a horgunk közelébe kerül, sokszor lehetetlenné válik a horgászat, nincs az az élő csali, amire ne rágná fel magát. Hiába játszik fontos szerepet a süllő étrendjén, csalihalnak ritkán használják.
Leírása, ismertetőjegyei
Vágódurbincs (Gymnocephalus cernnus L.)
Teste megnyúlt, mérsékelten magas, oldalról összenyomott. Feje és lekerekített orra aránylag hosszú, a szeme nagy. Csúcsban nyíló szája kicsi, fölső álkapcsának vége nem ér a szem alá. Hátúszója hosszú és magas. Elülső részében 11-16 tüske, a hátulsóban 11-15 elágazó sugár számolható. Az úszó hátulsó részének a széle közel egyenes, és ha a vonalát meghosszabbítjuk, az hegyes szögben metszi a faroknyelet. Farokalatti úszója rövid, 5-7 osztott sugár található benne. Hasúszói előre tolódnak, szinte egy vonalban kezdődnek a mellúszókkal. Pikkelyei közepes nagyságúak. Színe barnászöld, apró, szabálytalanul elszórt sötétbarna foltokkal tarkítva. Kis növésű halunk, jól fejlett példányai sem haladják meg a 10-15 cm-es hosszúságot, testtömege csak grammokban mérhető.
Hasonló fajok
Mivel két, védelem alatt álló rokonával könnyen összekeverhető, nem árt, ha tudjuk, hogy e fajok miben különböznek.
Legközelebbi rokona, a széles durbincs hasonlít rá a legjobban, de annak oldalán az apró, sötétbarna pettyekből elmosódó nagyobb foltok, szabálytalan harántsávok állnak össze, és hátúszójának a hátsó része domború szélű, meghosszabbított vonala közel derékszögben metszi a faroknyelet. Másik rokonával, a gyorsabban áramló vizeket kedvelő selymes durbinccsal kevésbé összetéveszthető, mivel annak apróbb pikkelyekkel borított oldalán hosszanti csíkok vannak.
Horgászata
Hiába lehetne jó csalihal, célzottan senki sem horgászik rá. Csalihalként is csak ott jöhetne szóba, ahol rendkívül elszaporodott, ezért a ragadozóknak ismert, könnyen fellelhető préda. A horgászok azonban az ilyen vizeket inkább messze elkerülik. Ahol sokan vannak, nemhogy rá, de inkább tőle nem lehet horgászni. Egyedül egy-két rendkívül haltalan versenyen értékelődik fel őkelme. Néha bizony 5-10 paptetű is helyezést érhet. Húsa egyébként a süllőével azonos minőségű, de mivel még a kopoltyúfedőin is meredeznek a tüskék, ráadásul termetre is aprócska, senki sem feni rá a fogát.
Ha véletlen horogra kerül, óvatosan bánjuk vele, mert ez a kis tűpárna fájdalmas szúrásokkal teheti „emlékezetessé” a napot.
Írta: Polyák Csaba (csabio)
Fotók, illusztrációk: www.fishbase.org, Polyák Csaba
Felhasznált irodalom: Pintér Károly: Magyarország halai, Harka Ákos - Sallai Zoltán: Magyarország halfaunája
