Bár a nádi pontyhorgászat szezonjának - a következő tavaszig - vége, a Fórumon mégis feltűnik egyszer-egyszer a téma. A kérdések nagyrészt arról szólnak, hogy ez vagy az az eszköz alkalmas-e a nádi pontyozás támasztotta igények kielégítésére. Tán nem lesz haszontalan ezért, ha beszélünk erről, kicsit bővebben. Meg aztán arra is lehetőség nyílik ezáltal, hogy néhány tavaszi-nyári képet csempésszünk az oldalra...
Az esetek többségében úszós horgászatról beszélünk, ahol a végszerelék feltolós, esetleg felfektetős. Mindkét szerelési módról olvashattatok korábban részletes leírást a Haldorádón, ajánlom szíves figyelmetekbe ezeket! Most a bot/orsó/zsinór kérdésével foglalkoznék csupán. Ezek helyes, a körülményeknek megfelelő megválasztása alapvetően befolyásolja horgászatunk sikerét. A következő néhány gondolat talán segíthet ebben.
Az eszközök megválasztására több tényező befolyással van, köztük néhány olyan is, melyre talán nem gondolunk elsőre. Fontos kérdés például, hogy milyen gyakran horgászunk a nádnál? Ha valaki évente csupán egy-két alkalmat szán a módszerrel való ismerkedésre, annak nem ajánlhatok súlyos tízezrekben mérhető befektetést. Felesleges lenne. Az ő számára biztos lesz néhány olyan eszköz, mely más módszerek kelléktárából vehető kölcsön, olcsóbb, esetleg meglévő felszerelései közt is megtalálható. Ha azonban valaki sok időt akar eltölteni a nád előtt, annak szüksége lesz olyan botra/orsóra, mely tartósan elviseli az ennek során fellépő terheléseket.
A „Mikor horgászunk?” kérdése is fontos. A tavaszi időszakban a pontyok táplálékigénye még kisebb, óvatosabban, megfontoltabban táplálkoznak. És gyengébbek. Ez utóbbi megállapítás, bár szerintem logikus, mégis bővebb magyarázatra szorul. A tavasz elején halaink tartalékai fogytán vannak, testtömegük némileg csökkent. A hűvös víz még a gyorsabban felmelegedő sekély részeken sem „pörgeti” fel őket annyira, mint a nyári időszakban. Sommásan fogalmazva (s egyúttal elnézést kérve a téma szakértőitől...) alacsonyabb energiaszinten működnek. Tapasztalataim szerint a tavasszal megakasztott halak védekezése gyengébb. Lassabban mozognak, kevesebb energiát tudnak mozgósítani. Ebből következik, hogy a tavaszi időszak adja a legjobb lehetőséget arra, hogy igazán nagy pontyokat fogjunk a nádban. Az a ponty, mely nyáron vagy ősszel a megakasztás után „köszönés nélkül” távozik, zsinórt szakítva, botot törve, orsónk szerkezetét (s ezzel együtt némileg önbecsülésünket is) rommá zúzva, nos, ellene is eséllyel szállhatunk harcba tavasszal. Így is „ő” indul nagyobb sansszal... Ha tehát nem kifejezetten nagytestű halakra horgászunk, úgy tavasszal egy kevésbé durva felszereléssel is bátran bevállalhatjuk a dolgot.
Kompromisszumra kényszerülünk a fogható halak várható testtömege alapján is. Ott, ahol a fogások nagy részét jellemzően a kisebb, 1,5-3 kg-os pontyok teszik ki, nem feltétlen szükséges a legerősebb motyóval felvonulni. Főképp akkor nem, ha az erős felszerelésen kevesebb kapást tudunk elérni. Ezzel persze azt is tudomásul vesszük, hogy a nagy ritkán beköszönő kapitális példányoknak csupán gyenge edzőpartnerei leszünk. Ha azonban a nagyobb testű halak rendszeresen jelentkeznek horgászhelyünkön, akkor ne vegyük tréfára a dolgot: használjunk erős felszerelést!
Hogyan zajlik a fárasztás a nádnál? Röviden: durván. Kicsit bővebben: a megakasztás pillanatától kezdve elsődleges célunk, hogy a halat eltávolítsuk a növények közvetlen közeléből. Ez a pontyok esetében legtöbbször csak komoly erőszak árán sikerül. A bot karikában, a fék a dobot markoló kezünkkel blokkolva, a zsinór pattanásig feszítve. Ez az állapot kisebb halaknál nem tart sokáig, a nagyobbakkal azonban hosszú másodpercekig elhuzakodhatunk így. Ha sikerül „őt” eltávolítani a nádas/gyékényes szélétől, s a nyílt víz felé veszi az irányt, akkor lehet lazítani: dolgozzon a fék! A ponty tíz esetből nyolcszor a növények közé igyekszik, ott keresve menedéket előlünk. Az amur kevésbé nádba rohanós fajta. Sokszor a nyílt víz felé startol, vagy csak amúgy tehénkedik, hagyja magát vonszoltatni a csónakig. A ramazuri csak aztán kezdődik...
A fentiekből is látszik: a felszereléssel szemben támasztott igények igen magasak, hisz komoly erőhatások érik. A botnak képesnek kell lennie egy ereje teljében lévő, néhány kilós jószágot „megemelni”, s mindezt úgy, hogy csupán 8-15 méter a távolság köztünk és a hal között. Az orsó háza, szerkezete is jelentős terhelést kap, a zsinór legapróbb hibája, sérülése pedig a hal biztos elvesztéséhez vezet.
Milyen hát a jó bot a nádi horgászathoz? Sokféle lehet. Mint azt korábban is írtam, a bot tömege, súlyeloszlása, gyűrűzésének minősége számunkra nem meghatározó. A pálca az idő nagy részében a csónakdeszkán pihen, nem a kezünkben tartjuk. A gyűrűk sincsenek folyamatos terhelésnek kitéve. A gyűrűkkel kapcsolatban csak annyi a kívánalom, hogy sérüléstől, berágódástól mentesek legyenek, mert ha terhelés közben ezt „megtalálja” a zsinór, akkor annak gyors vége lesz. Én magam kifejezetten kedvelem a kicsit nehezebb botokat, mivel azonos hossz és dobósúly mellett a nagyobb tömeg nagyobb falvastagságot sejtet. A nádi peca során fellépő hirtelen, jelentős erőhatások miatt nagyobb bizodalmam van azokban a nyelekben, amikben van anyag.
Teleszkópos, két- vagy háromrészes? Allround, bojlis, surf, telematch? Tulajdonképp mindegy, bár azért itt igaz a némileg kifacsart mondás: az egyik jobb, mint a másik... Úgy gondolom, hogy a növények közt horgászva a dobósúly minimuma 80 gr körül van. Ennél gyengébb botot használni nem célszerű. Igen, magam is fogtam már nád mellett matchbottal pontyot, idén pedig a párom a szemem láttára varázsolt ki a nád elől két kisebb (1,2-1,5 kilós) bajuszost egy telematch bottal (azért az sem volt „gyerek” 60-as dobósúlya miatt...) és direktben használt 16-os zsinórral. Ezek az esetek akkor fordulhatnak elő, amikor a hal nem a növények közt keres menedéket. Ilyenkor akár a legfinomabb felszereléssel is ellenfelek lehetünk. De ezek az esetek elég ritkák, a finomszerelékes technikák a nádasnál horgászva csak a kisebb testű halak, keszegfélék, kárászok ellen hatékonyak. Az első karakánabb ponty „végez” velünk.
A teleszkópos botok 4-6 toldást tartalmaznak 3,5-4 méteres hossz esetén. E miatt akciójuk kevésbé egyenletes, másrészt pedig a toldások egyben hibalehetőségek is, gyengítik a pálca erejét. Ezzel együtt a teleszkópos botok is alkalmasak a feladatra, csak - egyetértve egy jeles szakírónk véleményével - célszerű ezeket dobósúly tekintetében kicsit túlbiztosítani. Egy 3 librás (legyen az egyszerűség kedvéért 90 grammos) kétrészes bot helyett teleszkópos rendszerű esetén válasszunk 120 vagy 150 grammos pálcát. Erősebb változatban, mondjuk egy kétrészes, 200 grammos bot kiváltására egy 300 grammos teleszkópos nyelet javasolnék. Nádi horgászataim során eddig egyetlen botot törtem. Ez egy 3,6 m-es, 120 grammos, teleszkópos pálca volt (nagyot szól ám az ilyen...). A nyélrész után következő tag tört el, rögtön a bevágás pillanatában. A törés kiindulópontja a toldásnak az a része volt, melyet egyébként nem látunk, mert az alsó tag vége takarja. Jól láthatóak voltak rajta a korábbi berágódások nyomai, melyeket a két tag közé került apró szennyeződések okoztak. Érdemes a teleszkópos botok tisztán tartására fokozatosan ügyelni, s időről időre a végdugó lecsavarása után vízzel átmosni az átlapolt részeket is. Így elkerülhető, vagy hosszú időre elodázható az ilyen balesetek kialakulása.
Surfbotot jó szívvel nem ajánlanék senkinek a nád elé. Jellemzően kényelmetlenül hosszúak, és a nagyobb dobósúlyú darabok túlzottan merevek. Horgásztam már ilyennel (4,20 m-es, 200 grammos), s egy 4 kilós bajuszost kis híján vízisízni tanítottam meg vele. E közben azonban úgy éreztem magam, mint a Clark Ádám hajódaru, egy hídelem beemelése közben: fájt tőle a karom, meg a derekam. Az erősebb telematch botok sem kifejezetten nádi pecára termettek. Teleszkópos mivoltuk mellett akciójuk és csúszógyűrűik miatt sem tartom őket megfelelőnek. Egy-egy alkalommal természetesen megteszik, de sokat ne várjunk tőlük: nem bozótharcra tervezték őket.
A 3 librás vagy erősebb bojlis botok viszont a nád előtt is megállják a helyüket, magam is ilyeneket használok. Azért jelentős különbségek mutatkoznak az azonos tesztgörbével rendelkező botok között. Céljainkra a merevebb, gyorsabban felkeményedő pálcák jobban alkalmasak. A távoli dobásokhoz kialakított hosszabb nyélrész sokaknak zavaró lehet, nekem azonban kifejezetten hasznos. A fárasztás során a combomhoz támasztva jelentősen megkönnyíti az életemet. Bármennyire is szeretem őket, az kétségtelen, hogy még a keményebb bojlis botok is - nagy terhelés alatt - szinte az orsótartóig hajlanak. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy a megakasztás után a nagyobb hal a bot hajlása miatt akár egy méterrel is távolodhat tőlünk. Sokan ezért nem ajánlják a bojlis pálcákat a nádi horgászathoz. Egy hagyományos építésű, erős bot, mondjuk B akcióval, hasonló hosszban néhány 10 centivel kevesebb játékteret enged a halnak. Nem tűnik soknak, de egy nádbokor tövében megakasztott ponty esetében ez a plusz távolság már más megvilágításba kerül.
Én mégis e pálcák mellett tettem le a garast, elsősorban azért, mert előszeretettel horgászom a nádban fonott zsinórral. A fonott nyúlása ezen a távolságon gyakorlatilag nulla, s egy merevebb bottal párosítva már túlzottan rugalmatlan lesz a „rendszer”. Többen azért nem használnak fonottat, mert tapasztalataik szerint ezzel sok az elvesztett hal. A rugalmatlan zsinór miatt sokszor szakad ki a hal szájából a horog, egyúttal komoly sérüléseket okozva a neki. Meggyőződésem és tapasztalatom szerint e problémára megoldást jelent egy rugalmasabb bot, mely a rövid távolságon is képes tompítani a fellépő nagy erőhatásokat.
A hagyományos kialakítású kétrészes botok is remekül használhatók a nádnál, bár kerülni javaslom a kifejezetten spiccakciós pálcákat. Szerencsére ebben a magas dobósúly-tartományban inkább a B, esetleg a C akció jellemzőbb.
A bot hossza tekintetében én a 3 és 4 méter közöttieket tartom jónak. A rövidebb botok már túlzottan merevek, s a hal irányítása is nehézkesebb velük. A hosszabb pálcákkal kényelmetlen a horgászat, mondjuk egy 4,5 méteres bot végébe csimpaszkodó 5-6 kilós pontytól sérvet fogunk kapni. Aktív testépítők, súlyemelők, birkózók és utcai harcosok esetében a felső határ rugalmasabban értelmezhető.
Az orsóval szemben alapvetően két követelmény fogalmazható meg: legyen masszív, robosztus szerkezetű, fékje pedig működjön egyenletesen, megbízhatóan még erősebb beállítási tartományban is. E követelményeknek - a peremfutó orsók közül - a nagyobb méretű orsók természetszerűen könnyebben képesek megfelelni. Nagyobb átmérőjű dobjukról könnyebben pereg le még a vastagabb monofil zsinór is. Magam is használtam 40-es méretű orsót a nádnál, de jobb szívvel ajánlom mindenkinek az 50-es, 60-as, 70-es méretkategóriát. Ha az ideális orsót keresem, úgy az elsőfékesek felé hajlik a mérleg nyelve, melyek a nagyobb méretű féklamelláik miatt megbízhatóbban működnek a keményebb tartományban. A hátsófékes orsók előnye lehet, hogy ezeknél a tengely végigér az orsó házán. A hátul elhelyezett fék okán ott is kap egy támasztást, ezzel az erőhatásoknak jobban ellenálló szerkezetet kapunk.
Az orsó tehát - lehetőleg - legyen fémházas, erős, precíz kidolgozású. Ez utóbbi körülmény a tartósság szempontjából fontos, hisz a pontos illesztések tartósabban állnak ellent a nagyobb erőhatásoknak. Nem fog kotyogni, lötyögni a kurbli egy-két szezon eltelte után sem. A zsinórfektetés precizitását nem tartom elsődlegesnek, így szerintem a csúszkás dobemelő mechanizmus is megfelelő. Csupán néhány méter madzag van kint, az orsót nem tekergetjük éjt nappallá téve. Némi egyenetlenség a zsinórprofilban igazán nem okozhat problémát. Előfordul, főképp fonott zsinór használata esetén, hogy a komoly kézitusa során a feszes madzag bevágódik a dobra felcsévélt menetek közé. Ekkor, legyen bármilyen jó is a fék, az orsó blokkolni fog, s kézzel kell rásegítenünk, ha épp a megiramodó halnak adnánk zsinórt. Fontos! Soha ne a zsinórt próbáljuk húzni, mindig a dobot forgassuk meg kézzel. A feszes zsinór súlyos sérüléseket okozhat! Egy pillanatra meglazuló, hurkot vető madzag lehetséges következményeibe pedig jobb bele sem gondolni… A zsinór ilyenfajta megszorulása a legigényesebb zsinórprofil mellett is előfordul.
A fék szerepét sokan lebecsülik a nádi horgászatban, pedig szerintem ez hiba! Igaz: teljesen zárt öblökben, olyan helyen, ahol nincs mód szabad vízterület felé vezetni a halat, valóban nincs szerepe. Leblokkolod a féket - ha tudod - és emeled a pontyot, mint a daru. Ami jön, az a tiéd, ami nem, az megy. Én többnyire kerülöm az ilyen helyeket, szívesebben horgászom ott, ahol mód van a szó eredeti értelmében vett fárasztásra. Amennyiben van út a nyílt víz felé, akkor a féket nem célszerű betonkeményre állítani. Ha blokkolni szükséges, hogy a hal ne szaladhasson a nádba, bal kézzel megmarkolom a dobot, s azzal akadályozom meg, hogy az orsó zsinórt adhasson. Amint kifordult a veszélyes zónából, a dobot elengedem, s a fék adagolhatja a madzagot. Ha nem így teszek, nem biztos, hogy elég gyorsan ki tudnám a féket lazítani. Nincs annál bosszantóbb, mint mikor félig már győztünk, s akkor veszítjük el a halat. Az erőltetéstől kiszakadhat a szájából a horog, vagy a leblokkolt fékkel, nem egész két bothossznyi zsinórral, szinte magunk rántjuk a csónak alá a halat. Láttam már nemegyszer ilyet, sőt magam is követtem el hasonló hibát.
A zsinór kérdésében megoszlanak a vélemények. Van, aki fonottat használ, van, aki a monofilra esküszik. Én mindkettőt használom, a fonottat gyakrabban. Feltételezésekbe bocsátkozom akkor, amikor azt mondom, hogy a nádasban/gyékényesben mozgó halak számára zsinórunk - legyen az egyszálú vagy polifil - nem lesz gyanús. Olyan környezetben vannak ugyanis, ahol megszokták a keresztbe-kasul álló szálakat. Ezt bizonyítja (bizonyítja?) az is, hogy a nádban horgászva a beleúszás jelensége, vagyis az, amikor a hal testével hozzáér a zsinórhoz, néha fél méterre is magával cipelve egész szerelékünket, elég gyakori. A növények közti folyosókban, a szálak közt bujkálva a halak megszokhatták a szálak jelenlétét, illetve azt, hogy testük ezekhez hozzáér. E gondolatsor mentén mondom azt, hogy a halaknak mindegy. A horgásznak azonban nyilvánvalóan nem!
A fonott lágyabb, azonos teherbírás mellett vékonyabb. Rendkívül tartós, egy 100 méteres tekercs legalább két, esetleg három szezonon keresztül is kitart. Ez utóbbi megállapítás mellett megjegyzem: minimum 50 méter csomómentes madzagot tartok szükségesnek a nádi pontyozáshoz. Ennyinek legalább az orsónkon kell lennie! Ez a kint lévő zsinóron túl további 30 méter tartalékot jelent az alátétzsinórig, mely nálam jellemzően alacsony árkategóriájú 40-es monofil. Miért fontos ez? Mert bár az esetek többségében a fárasztás tőlünk maximum 20 méteres távon belül zajlik, jó sorsunk összehozhat valami matuzsálemmel. Ekkor jól jön, ha nem kell bevetni a fárasztás során az alátétmadzagot. A fonott lágyságát én két szempontból tartom fontosnak: egyrészt könnyebb dobást tesz lehetővé, másrészt a horgot felvevő hal számára kisebb ellenállást jelent, mint egy 30-40-es méretben már elkerülhetetlenül merev (illetve merevebb) monofil.
A fonott zsinór természetesen hátrányokkal is rendelkezik. Meglehetősen drága. Nincs szükségünk ugyan valami bevonatos pergetőzsinórra, de a „hagyományos”, olcsóbb fonott madzagok esetében sem úszható meg a dolog 2.500 Ft alatt egy 100 méteres tekercsnél. Ha gubancot csináltunk, a nedves fonott zsinór valóságos istencsapása. Amíg sikerül a bogot lazán tartani, addig van némi remény, de ha megfeszült, ott már általában csak az olló segít. A fonott madzag, mivel nem nyúlik, sokkal jobban igénybe veszi a felszerelés többi darabját: horgot, botot, orsót. Azok számára, akik ritkán horgásznak a nádnál, vagy felszerelésük kevésbé strapabíró, mindenképp a monofilt ajánlom! És az is kétségtelen, hogy a fonott madzag jobban látszik a vízben. Néhány bekezdéssel korábban már elmondtam, hogy ezt én - itt - nem tartom hibának, mégis többen hátrányának tartják. Ha látom a halak jelenlétét, de nem veszik fel a csalit, magam is megpróbálom a monofilt, hisz orsóim pótdobjain ilyen zsinór van. Nekem eddig nem sikerült tetten érnem azt az előnyt, ami a monofil kevésbé feltűnő voltából származik…
A zsinórok vastagságáról. Monofil esetén - a felszerelés erősségétől, a körülményektől függően - 0,25-0,40 mm közöttit javaslok, vastagabbat csak extrém körülmények között. Ha végszerelékünket úgy állítjuk össze, hogy azon csak egy csomó, a horogkötés legyen, úgy a 0,40-es madzag 10 kilót meghaladó szakítószilárdsága a legtöbb esetben elég kell legyen. Fonottból a 0,15-0,25 mm közötti méret ajánlható. Az erősebb fonott zsinórok megkívánják a strapabíró botot, orsót. Ezt vagy jelentősen túlbiztosított felszereléssel (magas dobósúlyú bot, nagyméretű orsó), vagy jó minőségű, s egyúttal drága eszközökkel tudjuk biztosítani. Döntsön ki-ki belátása és pénztárcája szerint.
A sok szócséplés után néhány konkrét javaslat a felszerelés összeállítására, csak a bot/orsó/zsinór hármasra koncentrálva:
Kisebb tömegű (maximum 4-5 kilós) halakra horgászva, esetleg tavaszi pecára:
Bot
- 3 librás, 3,6 m-es, két- vagy háromrészes, szívósabb „bojlis” bot vagy
- 80-100 grammos, 3,5 m körüli, kétrészes, B vagy C akciós hagyományos pálca vagy
- 120-150 gramm körüli, 3-3,6 m-es, B vagy C akciós teleszkóp.
Orsó
50-es, 60-as méretű első- vagy hátsófékes, masszív peremfutó orsó, lehetőleg fém dobbal
Zsinór
- 15-ös, hagyományos fonott vagy
- 30-as monofil.
A saját felszerelésem: Cormoran CORTEC de luxe 3,6-m-es, kétrészes, 3 lbs tesztgörbéjű bot, SPRO Rock W/S 650 elsőfékes orsó, egyik dobján Kamasaki Dynemax 15-ös süllyedő fonott zsinór, a másikon 30-as Gorilla monofil.
„Bozótharcos” felszerelés, nagyobb testű halakra:
Bot
- 5 librás, 3,6 m-es, kétrészes „bojlis” bot (spooding) vagy
- 150-200 grammos, 3,5 m körüli, kétrészes, B vagy C akciós hagyományos pálca vagy
- 250-300 grammos, 3-3,5 m-es, B vagy C akciós teleszkóp.
Orsó
60-as, 70-es méretű első- vagy hátsófékes, masszív peremfutó orsó, lehetőleg fém dobbal és házzal
Zsinór
- 20-25-ös, hagyományos fonott vagy
- 35-40-es monofil.
A saját felszerelésem: SPRO Strategy 3,6 m-es, kétrészes, 5lbs tesztgörbéjű bot, Shimano Spheros 6000FA elsőfékes orsó, egyik dobján Kamasaki Dynemax 0,25-ös fonott, a másikon 0,40-es Gorilla monofil.
Jó vadászatot mindenkinek!
Czender Miklós (bogyo)
