A szakértő válaszol! – 66. rész

A szakértő válaszol! – 66. rész

Ismét elérkezett az ősz, és lassan már a tél is a küszöbünk előtt kopogtat. Ebben az időszakban megváltozik a természet, megváltozik a halak viselkedése, és nekünk, horgászoknak is változtatnunk kell a praktikáinkon, módszereinken annak érdekében, hogy eredményesek legyünk. Ebben az írásban ezzel kapcsolatban szedtem össze néhány jó témát, illetve egyéb tippeket a hideg időszakban való horgászatokhoz.

Magyari Levente
„Kedves Tamás! Thermo aláöltözék kiválasztásában kérném a segítségedet. Hozzád hasonlóan magas alkat vagyok (192 cm) és nem szeretnék mellényúlni egy olyan típussal, ami derék, kar vagy nadrág hosszban túl kurta (gondolom, nálad sem ritka, hogy ilyen ruhával szembesülsz). Előre is köszönöm!”
Putz Tamás:
Kedves Levente!
Az őszi/téli időszak beálltával, közeledtével rengeteg horgászruházattal kapcsolatos kérdést kapok, de talán mind közül az aláöltözék és a meleg lábbeli azok, amikre a legtöbben kíváncsiak. Számunkra valóban eléggé macerás, nehéz dolog jó horgászruhát találni (szerencsére azért hétköznapi ruhákból más a helyzet), de nem lehetetlen! Köszönöm, hogy konkrétan leírtad, mire vagy kíváncsi, így jelentősen megkönnyíted a dolgomat. Legyen szó bármiről, csak olyasmit szoktam ajánlani, amit jól ismerek és/vagy saját magam is használom, ami ezúttal sem lesz másként! Ha jól emlékszem, valamikor tavaly ebben az időszakban volt egy része ennek a rovatnak, amiben bemutattam egy thermo aláöltözéket, ami számomra a legjobban bevált. Nos, azóta sem találtam jobbat, így kicsit felidézve az akkori írásomat, Neked is bemutatom a Trakker Reax Base alsóruha szettet. 
Ez a típus a vékonyabb aláöltözők legújabb generációja. A kivételes tulajdonságokkal ellátott, kétrészes ruházati termék rendkívül komfortos viseletet és szuper meleg érzést biztosít. Viselhető termo ruhák alsó rétegeként, illetve önállóan is, „pizsamaként” a meleg hálózsákban. A Reax Base Layer kimagasló hőtartóképességgel rendelkezik, de okos tervezésének köszönhetően nem gátolja a bőr légzését. Én konkrétan egy alkalomra sem emlékszem, amikor leizzadtam ebben a ruhámban. További előny, hogy gumírozott derékkal, zipzárral is ellátott, magasított nyakrésszel, valamint pontos varrási illesztésekkel rendelkezik.

- Trakker Reax Base Alsóruha szett

Kedvenc téli aláöltözékem, a Trakker Reax Base szett
Ez a kétrészes ruházat remekül szellőzik és nagyon kellemes viseletet biztosít a thermoruha alá. Én a 2XL méretét használom
A nyakánál egy praktikus cipzárral látták el
Jól látszik, hogy az apró részletekre is ügyeltek, ebben az esetben például arra, hogy a cipzár ne tudja irritálni a bőrt a nyakunknál
Ennek a ruhának tökéletes a szabása, nem egy csuklószellőztető darab!
A dereka is kellően hosszú, megfelelően méretezett, bár én inkább be szoktam tűrni a nadrág rugalmas szegélye alá, szerintem így a legkényelmesebb
Az alsó hossza is tökéletes, pontosan addig ér, ameddig kell, illetve eléggé passzentos, így a hideg szellő sem tud befújni a bokánkhoz!

Lendvai Zoltán
„Szia, Tomi! Kevésbé halasított vízre szeretnék egy etetőanyag tippet kérni. Ha lehet, valami egyszerű, könnyen elkészíthető receptet írj, ami elég egy egynapos feeder pecára!”
Putz Tamás:
Kedves Zoltán!
Kérésedet szem előtt tartva, az alábbi összeállítást javaslom: 
A BlendeX 2 in 1 Eper + Méz egy rózsaszín árnyalatú etetőanyag sárga színű mikropelletekkel gazdagon keverve. Nagyon kellemes, édes ízű és aromájú, szénhidrátos kaja. Különösen fogós a tavaszi, felmelegedő és őszi, lehűlő vizekben. Az egyesületi tavak egyik nyerő keveréke! Ebből elegendő egy csomag egy egynapos horgászatra. Ehhez tökéletes kiegészítő a CSL Tuning Vörös Démon, melynek tiszta, friss, érett szamóca illata tökéletesen harmonizál ezzel az édes keverékkel. Hideg vízben garantáltan tovább erősíti és megnöveli a kosárba töltött etetőanyag hatását. Ennek ajánlott adagolása kb. 150 ml/kg (én szeretek többet használni belőle, s kvázi túlaromásítani a hideg vízi kaját, szerintem sokkal hatékonyabban, nem mellesleg gyorsabban működik így). Apropó, édesség… nemcsak az aromát érdemes fokozni, hanem az ízeket is, a halak ugyanis nagyon jól reagálnak erre ebben az időszakban (is). Utolsó komponensként szórj egy kis Édesítőszert az etetőanyagba! Nem kell belőle sok, nagyjából 10-15 gramm szükséges egy kilóhoz. Sok sikert! ;-)

- HALDORÁDÓ BlendeX 2 in 1 - Eper + Méz

- HALDORÁDÓ CSL Tuning Vörös Démon

- HALDORÁDÓ Édesítőszer

Egy alap, klasszikus ízvilág, ami tökéletes pontycsalogató hideg vízi időszakban (is)
A BlendeX 2 in 1 Eper + Méz etetőanyag alapvetően egy világosabb, rózsaszín árnyalattal rendelkezik, viszont a Vörös Démon CSL Tuninggal kezelve lényegesen sötétebb, mélyebb bordó lesz az árnyalata. Hideg, letisztult vizekben ez így még fogósabb!
Egy csipetnyi Édesítőszerrel tovább növelhetjük az etetőanyag ízhatását és eredményességét

Borbély Adrián
„Szia, Tamás! Ősszel milyen aromával érdemes a pelleteket tuningolni? Ha egyet kellene választanod, melyiket ajánlanád?”
Putz Tamás:
Kedves Adrián!
Sokszor leírtam már, hogy a fogós aroma nagyban függ attól, hogy hol, mikor, milyen körülmények között szeretnéd használni. (Persze vegyük alapul, hogy ponty a célhal…) Más-más vízterületeken, időszakokban más és más íz lehet igazán fogós. Jelenleg csak abból tudok kiindulni, hogy az őszi, lehűlő és hideg vízi időszakban mi működik igazán jól, az aroma jellegét pedig igyekszem úgy megválasztani, ami egyaránt jó lehet kisebb halsűrűségű vizekre, illetve intenzíven telepített tavakra is. Nos, ez a következő:

- HALDORÁDÓ Carp Syrup - TripleX

A Carp Syrup - TripleX egy különleges, kevert ízvilágú folyékony aroma. A Nagy Ponty, Tintahal és Frankfurti Kolbász kombinációja tökéletes bármilyen hallisztes alapú pelletnek, etetőanyagnak
A sűrű koncentrátum tökéletesen bevonja a pelleteket, amik beszívják az értékes ízeket, illatokat. Ezzel jó eséllyel nem fogsz kapás nélkül maradni!

Kiss Róbert
„Szia, Tomi! Arról kérdeznélek, hogy fluorocarbon előkét mennyire érdemes feederhorgászathoz használni? Tudom, hogy ezek elég vastag és merev zsinórok. Nem durvítja el túlságosan a szereléket? Te használsz ilyet? Ha igen, hogyan?”
Putz Tamás:
Kedves Róbert!
A fluorocarbon valóban ritkábban van jelen a feederes technikáknál használatos végszerelékekben (habár több kiváló feederest ismerek, akik kizárólag ilyen előkékkel horgásznak, nem elhanyagolható sikerrel), mint mondjuk a bojlis pontyhorgászatban, de ez korántsem jelenti azt, hogy ne lenne előnye a feederezésben is! Számomra előkezsinórként jön számításba ez az anyag, egész pontosan combi rig előkéket szoktam fluorocarbonnal készíteni.
A konkrét típus, amit használok – leginkább a nagyhalas feederhorgászatokhoz és tiszta vizű bányatavakon –, az a Korda IQ fluorocarbon előkezsinór 20 lbs változata. Ez egy nagy tisztaságú, kiváló minőségű fluorocarbon előke. Anyagának a vízéhez hasonló a törésmutatója miatt a vízben szinte láthatatlan. A szokványos poliamid monofil zsinórokhoz képest kissé sprőd, ezért nem hajlamos gubancolódásra, és a ponty is nehezebben fújja ki az ilyen előkére kötött horgot. A termék 10, 15, 20 és 25 lbs teherbírású változatban érhető el. A 10 lbs a finom szerelékhez ajánlott, a 15 és a 20 lbs terhelhetőségű univerzálisan használható előkezsinór, a 25 lbs vastag verzió pedig már inkább a kifejezetten merev végszerelék (ún. „stiff rig”) típusok elkészítéséhez alkalmas. Én ezek közül a 20 lbs változatot használom, 0,18 mm-es Braxx Pro süllyedő fonottal kombinálva. Többnyire a Pellet Feeder kosaras végszerelékeknél szoktam a combi riget alkalmazni. Az előke hossza nálam 15-17 cm, melyben mindössze az utolsó 3-4 cm-es szakasz fonott. Az elkészült előke egy további fontos kiegészítője a Korda Dark Matter Tungsten Putty ólompaszta, mely egy speciális, rendkívül jól tapadó és formázható volfrámszármazék. Ebből egy kis darabot le kell csípni és rágyúrni a fluorocarbont és a fonott zsinórt összekötő csomóra. Ezzel optimálisan lesúlyozhatjuk az előkét, illetve a horog befordulását, akadását is segíthetjük vele.

- KORDA IQ fluorocarbon előkezsinór 20 Lbs

- HALDORÁDÓ Braxx Pro 0,18 mm

- KORDA Dark Matter Tungsten Putty Weed

Sok sikert kívánok, szívesen olvasom majd a tapasztalatokat, eredményeket! ;-)

A Korda IQ fluorocarbon 20 lbs változata és a 0,18 mm-es Braxx Pro süllyedő fonott szuper alapanyagok egy „feederes combi rig” elkészítéséhez
Ezt a előkét leginkább a nagyhalas feederhorgászatokhoz és tiszta vizű bányatavakon használom

Tóth Kornél
„Szia, Tomi! Így, az ősz közepén már gondolom, lezártnak tekinthetjük az amurszezont. Hogy sikerült idén? Láttam néhány szép fogásodat (ezúton is gratulálok hozzájuk), de gondoltam, megkérdezlek róla bővebben is. :-) Milyen tapasztalatokat sikerült idén szerezni, mik a tervek a jövőben?”
Putz Tamás:
Kedves Kornél!
Igen, mostanra már jelentősen lehűltek a vizek, és bár fognak még néhol amurokat, az álló- és folyóvizek többségén november elejére már nem jellemző, hogy a célzott amurhorgászat eredményes lenne. Nagyon köszönöm, egészen jó volt az idei év amurok szempontjából! :-)
Az egyéni rekordomat (18,02 kg) ugyan nem sikerült idén megdönteni, de mindenképpen pozitívumként könyvelem el, hogy 7 különböző vízterületen sikerült 10 kg fölé menni, valamint 15 kg feletti példányból összesen hármat tarthattam a kezemben. A 2020-as év sok furcsaságot hozott, és sok minden kimaradt belőle, amit terveztem, de hála az égnek a nagy amurok nincsenek a listán! :-) Jövőre új stratégiával, új tapasztalatokkal gyarapodva próbálom ismét átlépni a 20 kg-os álomhatárt!
2020-as tapasztalatok… Röviden és tömören összegezve a lényeget: ez a tigrismogyoró éve volt! 2004-ban, vagyis 16 évvel korábban vásároltam életem első üveg főtt, csalizó tigrismogyoróját. Tulajdonképpen kb. akkoriban kezdett bejönni hazánkba ez a csali, akkoriban kezdték megismerni és használni a horgászok. Azóta nem telt el úgy év, hogy ez a csali ne lett volna jelen a táskámban és ne használtam volna, viszont soha olyan látványos sikereket nem hozott eddig, főleg amurhorgászat terén, mint idén! Hogy lehet ez? Egyrészt szerintem köszönhető a csalik fejlődésének és annak, hogy az eltelt idő során a sikerült olyan módszereket, praktikákat is kidolgozni, amik nagyságrendekkel hatékonyabbá teszik e csalit, mint korábban… Ennek egészen biztos, hogy lesz jövője, folytatása és fejlődése a következő év(ek)ben. Sok ötlet van a fejemben, jelenleg is több tigrismogyorós projekten dolgozom, de ezt egyelőre nem szeretném elkiabálni. :-)
Ami szintén az idei év egyik meghatározó tapasztalata volt, az a horgok élezésének, fenésének jelentősége! Ez alapjaiban változtatta meg a gondolkodásomat az amurhorgászathoz használatos szerelékek, előkék kapcsán. Bárcsak hamarabb kipróbáltam volna ezt! Döbbenetes eredményessége annyira meggyőzött, hogy mostanra eljutottam oda, hogy a jövőben már kizárólag kézzel fent horgokkal horgászom amurra (is)! Ehhez többféle lehetőség áll a horgászok rendelkezésére, léteznek kiváló gyárilag fent típusok, illetve többféle precíziós fenő is, amelyekkel magunk is elkészíthetjük a tökéletes horgokat. Az utóbbihoz szükséges némi gyakorlás, illetve kézügyesség, de mindenképpen megéri vele foglalkozni, mert ez a tudás garantáltan az előnyödre válik! A kézzel élezett horgok kegyetlenül jól akadnak, szinte kijelenthető, hogy nem hibáznak! Ezzel kapcsolatban egyébként tervezek készíteni egy külön bemutató írást és videót is, amiben részletesen elmagyarázom a téma a részleteit.

Nagy kedvencem az amurhorgászat, minden évben elsősorban e halaknak szentelem a nyári szezont
Az idei év egészen eredményes volt, sok élménnyel és új ismerettel gazdagodtam
A legnagyobb amurom ez a 15 kg feletti példány volt, amit a Mátravíz horgásztóból sikerült kifognom
2020 a tigrismogyoró éve volt! Rengeteg értékes tapasztalatot gyűjtöttem a használatával kapcsolatban
Szintén az idei év egyik meghatározó tapasztalata volt a horgok élezésének, fenésének jelentősége! Ez alapjaiban változtatta meg a gondolkodásomat az amurhorgászathoz használatos szerelékek, előkék kapcsán!

Írta: Putz Tamás
Fotók: Császár Bence, Takács Péter, Putz Tamás

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.