A szakértő válaszol! – 97. rész

A szakértő válaszol! – 97. rész

Végre megérkezett az igazi tavasz, ilyenkor minden természetszerető ember a szabadba vágyik. Így vannak ezzel a horgászok is, és míg télen, a fagyoskodásban szinte létkérdés volt, hogy legyen kapás, ha már kimerészkedik a pecás, addig tavasszal a spicc megrezdülése már csak amolyan hab a tortán. Nyilván mindenki a lehetőségekhez mérten a legtöbbet teszi azért, hogy eredményes legyen a peca, sőt, ha kell, akkor kérdeznek is, én pedig megpróbálok segíteni. Ezekből a kérdésekből állítottam össze az alábbi írást.

Szabó Gyula
„Kedves, Gábor! Milyen évszakban és milyen halakra ajánlod a Sipi 1, és a Sipi 2 csalikat?”
Sipos Gábor
Kedves, Gyula!
Mióta megjelentek a TORNADO Method World Champion Sipi fantázianevű csalik, meglepően sok kérdés merül fel használatukkal kapcsolatban. Ez nem is csoda, hiszen az elmúlt néhány hónapban a Sipi 1 és Sipi 2 sokáig vezették a Haldorádó eladási listáját. Nagyon megtetszett a pecásoknak a különleges szín- és ízkombinácó, valamint a válogatott méretválaszték, amely egyetlen dobozban megtalálható.
Részben válasz a feltett kérdésre az is, hogy már több tucat olyan levelet is kaptam, amelyek méltatták ezeket a csalikat, hiszen már februárban többen küldtek beszámolókat a sikeres horgászatokról, ami azt jelenti, hogy ezek a csalik már hidegben is működnek. Bővebb válaszom az, hogy 4 évszakos a Sipi 1 és a Sipi 2 is, hiszen a hazai intenzív vizek még télen is csak mérsékelten tisztulnak le, és e method csalikat elsősorban a zavaros vizekhez optimalizáltuk.
A másik kérdésre a válaszom az, hogy minden hal megeszi ezeket a csalikat. Méretükből adódóan ugyanis ezekkel szelektálni nem lehet, de a legtöbb nagy halsűrűségű tavon nem is kell.

Nagyon büszke vagyok a nevemet hordozó csalikra
Feltűnő, osztott színüket a hazai, zavaros vizekre optimalizáltuk
Szelektálni nem lehet ezekkel a csalikkal. Ha nagy hal úszik a kosár fölé, akkor az eszi meg!
A „versenypontyok” sem vetik meg!

Cserepes Kálmán
„Szia, Gábor! Mit gondolsz, milyen tömegű method kosarakkal lehet a legnagyobbat dobni?”
Sipos Gábor
Ez elsősorban attól függ, hogy milyen bottal szeretnél dobni, de mivel távdobás a cél, gyanítom, hogy kifejezetten erre a célra készített botokról van szó. A legtöbb Long Cast jellegű bot dobósúly-tartománya 60-150 gramm körül mozog. Jómagam a távdobó feederbotjaimmal, tehát a By Döme TF Master LC vagy éppen a Gold Serie 420LC botokkal a 100 gramm körüli össztömeget tudom a legjobban eldobni. A célom mindig az, hogy olyan kosarat válasszak, amely megfelel az aktuális időjáráshoz és elsősorban az adott szituációhoz.
Gyakran választom a Haldorádó Dart Metal kosár 60 grammos XL vagy a 65 grammos L változatát. Ezek megtöltve 100 gramm körüli össztömeget jelentenek. Ezeket a méreteket javaslom kipróbálásra.

Gyakran választom távdobáshoz a 60 grammos Haldorádó Dart Metal kosár 60 grammos XL vagy a 65 grammos L változatát
Kedvenc távdobó kosaraim
Ezek megtöltve szép, áramvonalas gombócot képeznek
Ha a legnagyobb távolság elérése a cél, igyekszem a 100 grammos össztömeget meghatározni

Dunai József
„Szia, Sipi! Milyen szakáll nélküli horgokat ajánlanál nagyobb pontyokhoz? Method versenyre lenne szükség rájuk, mert a szabályzat már tiltja a szakállas változatokat!”
Sipos Gábor
Szia, József!
Nos, mióta módosult a Method Feeder OB szabályzata, nagyon sokan kerestek meg ezzel a kérdéssel. Sajnos nincs olyan, hogy tuti horog. Mindenhol más-más fajta válik be a legjobban. Hogy ennek mi az oka, nem tudom. Ugyanúgy pontyra horgászunk vele, mégis az egyik tavon jól működik egy adott horog, míg a másikon már nem. Szerintem ez összefüggésben lehet az adott vízterület lakóinak táplálkozási vehemenciájával vagy az aljzattal, esetleg a zavaró kisebb halak jelenlétével.
Ami nekem termetes halak horgászata során már sokszor bevált, az a KORUM horogcsalád. Ezek a „Barbless” jelzővel ellátott vastaghúsú, erős, masszív, öblös változatok jól tartanak a nagy pontyszájban, viszonylag kevés halvesztésem volt használatuk közben. Ezek közül a kedvencem a Grappler típusú horog, mely egy igazi „húskampó”, és ami fontos, hogy szépen áll vastagabb monofil horogelőkén is! Kísérletezz, próbálkozz ezekkel bátran!

Nagy halak horgászatához mindenképp erős, öblös, vastaghúsú horgokat használjunk!
A Korum horgok kifejezetten jók a nagytestű pontyok céltudatos horgászatához
személyes kedvencem a Grappler típusú, szakállmentes Korum horog
Az öblös, vastaghúsú horgok a nagy szájban mindenhol találnak megfelelő fogást, és nem tépik szét azt!
Előkötött változatokat is lehet találni a kínálatban

Szekeres Péter
„Kedves, Gábor! Szeretnék keszeges versenyeken indulni, milyen botokat javasolsz partközeli finom pecára?”
Sipos Gábor
Kedves, Péter!
Amennyiben horgászversenyzéshez keres botot, mindenképp a By Döme TEAM FEEDER Gold Serie családból érdemes választani. Ezek közül az „UL”, „L”, vagy „ML” jelzésű pálcák mindegyike alkalmas keszeghorgászathoz, de az igazán leheletfinom, végletekig gyengített keszeges végszerelékekhez a „CL” (Competition Light) botokat javaslom. Ezek kétféle változatban érhetők el a kínálatban, 330 és 360 cm-es hosszakban. A rövidebbel a partközeli zónát lehet nagyon pontosan, gyorsan meghorgászni, míg a hosszabbal a távolabbi régiót lehet pásztázni. E botok kifejezetten a versenyszerű horgászathoz készültek, minden elemüket ennek megfelelően alakították ki.

Az apróhalas horgászat is lehet szórakoztató, és mindenképpen aktívabb elfoglaltság, mint a kivárós pontyhorgászat
A Gold Serie 360CL a 30-40 méteres tűpontos horgászathoz való pálca
A Gold Serie 330CL a legkisebb halak gyors horgászatának elsőszámú fegyvere
A CL botok 0,5-1 és 1,5 oz-s spiccekkel rendelkeznek, így „jelzik még a hal gondolatát is”!
Ezek a finom botok elsősorban a kisméretű kosarak pontos bejuttatására alkalmasak

Ambrus Gergő
„Szia, Gábor! Sokat hallottam már a wafter és a pop-up csalikról, hogy milyen eredményes a végletekig kikönnyített csali method horgászat során. A kérdésem, hogy ha ezek ennyire jók, akkor miért gyártanak még süllyedő változatokat?”
Sipos Gábor
Kedves, Gerő!
A kérdés teljesen érthető, és valóban érdekes jelenség, hogy mennyire ritkán kerülnek képbe a süllyedő csalik methodozásnál. Maga a technika az oka egyébként ennek, ugyanis a legtöbben attól tartanak, hogy a kioldódó etetőanyag vagy pellet miatt a nehéz csali „leül” a kosár aljába, és ott elakad a horog a bordákban. Ez azonban korántsem így történik. A nehéz csalikat, ha a „töltet” tetejére pozícionáljuk, akkor a kaja vagy pelletgombóc oldódása miatt az egy idő után kiszabadul és legurul közvetlenül a kajakupac mellé.
A Haldorádó kínálatában a Legend Pelletek közt is található süllyedő, vagyis sinking változat, amelyet method horgászatok alkalmával is előszeretettel használok, ha nagy pontyot szeretnék fogni, vagy ha valamennyire szelektálni szeretném a halméretet. Előnye a süllyedő csaliknak, hogy nyugalmi helyzetben vannak, nem libbennek fel, nem keltik fel az apróhalak figyelmét, viszont a pontyok könnyedén felszippantják azokat. Szóval, mindenképp érdemes néha a süllyedő csalikra is rápróbálni, mert kellemes meglepetések érhetnek minket!

A Legend Pellet termékcsaládban van pop-up, wafter, és sinking változat is
A sinking, tehát süllyedő változat dobozában három különböző méretű, oldódó csali van
Methodozáshoz a legkisebb, 8 mm-es változatot csalitüskén érdemes felkínálni
Mivel a csali nehéz, érdemes a töltőszerszám aljára tenni, így töltés során a gombóc tetejére fog kerülni
A pelletgombóc kicsit megdagad, feloldódik, a csali pedig legurul a kosár mellé, a pelletek közé
Az ilyen méretű pontyok könnyedén felhörpölik a kicsit nehezebb csalit is

Írta: Sipos Gábor
Fotó: Bank Bálint, Haldorádó archívum, Sipos Gábor

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.