Hogyan építettem első csónakomat, és mit csinálnék másképpen, ha elölről kezdeném? Erről szól a cikk második része, rajzokkal, méretekkel és sok képpel illusztrálva. De mielőtt belevágnánk a rétegelt lemezbe, essünk túl az ilyenkor kötelező intelmeken!
Legfontosabb a biztonság!
Ha csónakot építesz, mindig gondolj arra, hogy egyszer a saját életed (vagy másoké) múlhat az általad készített vízi járművön! Egy csónak biztonsága nem csak a tervrajztól és az építési leírástól függ. Ugyanolyan fontos a beépített anyagok minősége, a kivitelezés módja, és a használat körülményei. Ezért e cikk írójaként nem tudok felelősséget vállalni a leírás nyomán készült csónak építésével és használatával kapcsolatban bekövetkező sérülésért, vagy anyagi kárért.
Bármilyen tökéletesen is építetted meg a csónakod, az felborulhat, elsodródhat, léket kaphat, elsüllyedhet. Kieshetsz belőle, vízbe fulladhatsz, kihűlhetsz. Ezért csak akkor szállj a vízre, ha ismered annak tulajdonságait, tisztában vagy a csónakod használatával és adottságaival, tudod a szabályokat, józan vagy, tudsz úszni, figyelembe vetted az időjárást, és minden egyéb körülményt mérlegeltél.
Te vagy a felelős, vigyázz magadra!
Szabásminta
Az Uncle John-féle terv volt a kiindulási alapom. Szinte mindenben ezt a leírást követtem, kivéve a méreteket. Az eredeti szabásrajz alapján mindössze 25 cm magas oldalak és kb. 70 cm széles fenék jön ki két tábla 244 x 122 cm-es lemezből. Az oldalak magasságát mindenképp meg akartam növelni, tekintettel arra, hogy a hazai szabályozás legalább 20 cm szabad oldalmagasságot ír elő a terhelt csónakra. Sokat morfondíroztam azon, hogy a feneket is szélesebbre kellene venni. Jó ötletnek tűnt az alábbi szabásminta, ami 31 cm magas oldalakat és 80 cm maximális fenékszélességet eredményez, szintén két tábla lemezből kiindulva. A jobb anyagkihasználás mellett további előnye a bemutatott elrendezésnek, hogy a fenék leginkább igénybe vett, középső része egy darabból van, továbbá a fenéklemez és az oldalak toldása nem esik egy vonalba.
Végül mégsem a fenti séma szerint, hanem az alábbi méretezés alapján készült el a csónak. Ennek legfőbb oka, hogy légkamrák beépítését is terveztem, amire már nem lett volna elég a két tábla lemez. Így nagyvonalúbban bánhattam az anyaggal, és egyúttal az oldalak magasságát is 35 cm-re emeltem.
A far- és orrtőkét asztalossal vágattam ki, akácfából. Be kell vallanom, hogy a csónak méreteihez képest kissé túlméretezettnek, és brutálisan nehéznek bizonyult. Ha újra kezdeném, borovi fenyőből készíteném el, legfeljebb 60 x 60-as befoglaló méretekkel. Dönthető tárcsás asztali körfűrésszel házilag is megoldható a kivágás. A munka fázisait jól szemléltetik az Uncle John-féle leírás ábrái.
A bordák 20 x 38 mm akácfa lécből készültek. Valószínűleg elég erősek, és jóval könnyebbek lennének borovi fenyőből. Építés közben jöttem rá arra is, hogy célszerű lett volna a középső borda felfelé álló részeit annyival hosszabbra hagyni, hogy a felfordított csónak stabilan megálljon azon támaszkodva, és csak később levágni a kiálló darabokat a palánk szintjében.
A rétegelt lemez toldása
A rétegelt lemezt mindenképp össze kell toldani valahogy, máskülönben egy tábla hosszúsága csak „öngyilkos” méretű csónakra lenne elég (A Web egyébként tele van ilyen mini lélekvesztőkkel. Aki szörnyülködni akar, keressen rá a „one sheet boat” kulcsszavakkal).
A hossztoldásnak talán a legmunkásabb, bár az eredmény szempontjából kétségtelenül az egyik legkorrektebb módja a ferde lapolás. Az átlapolás hossza az anyag vastagságának kb. 8-szorosa legyen. A lemunkálást Uncle John nyomdokain járva végeztem el, célszerűen az összes darabot egy menetben. A toldandó darabokat a szebbik felükkel fektettem egymásra, 5 cm eltolással. Legalulra egy pozdorjalap került, munkaasztal gyanánt. Az egyes lemezeket néhány vékony bognárfejű szöggel rögzítettem az alaplaphoz, illetve a soron következő lemezhez olyan módon, hogy a szögek ne legyenek útban a gyalulásnál. Legfelül egy hulladék darabbal zártam a sort.
A fentinél frappánsabb megoldás is létezik egyébként a ferde lapolásra, amelyhez egy kézi körfűrészre és egy vezetősablonra van szükség.
Az összeragasztást a lapolásnál is használt pozdorjalemezre fektetve végeztem. Legalulra egy műanyag fóliát terítettem, leragadás ellen. Az egyik lapot pár szöggel rögzítettem, hogy ne csússzon el. Az összefekvő ferde felületeket először híg epoxival alapoztam, majd Aerosillel sűrített műgyantával kentem be. Ezután a darabokat egymásra helyeztem, és gondosan eligazítottam, hogy egy vonalban legyenek. A felső darabot is leszögeltem elmozdulás ellen, majd egy nehezékkel lepréseltem.
A panelek toldása egyébként a ferde lapolásnál sokkal egyszerűbb módszerrel is megoldható.
Az egyenes széleket össze kell ragasztani, és a toldás vonalában mindkét oldalon lefedni epoxis üvegszövet szalaggal. Részletek itt találhatók (5. ábra).
Összeállítás
A hosszadalmas előkészítő munkálatok után végre eljött az összeszerelés ideje! A csavarok helyét előre kifúrtam a palánkon és az orrtőkéken, hogy könnyebb legyen összeállítani a darabokat.
Behelyeztem a középső bordát, majd helyükre próbáltam az 1-5, utána pedig a 2-4 bordapárokat is. A bordáknak a csónak szűkülő irányába néző éleit - többszöri próbálgatással - ferdére gyalultam olyan módon, hogy pontosan, hézagmentesen illeszkedjenek az oldalakhoz (az 1-5 bordáknál kb. 4 mm-t, a 2-4 bordáknál kb. 2 mm-t kellett levenni). A tőkéket és bordákat először csak csavarokkal rögzítettem az oldalakhoz, majd hosszas nézegetés és többszöri ellenőrzés után össze is ragasztottam.
A feneket - az oldalakhoz hasonlóan - először csak csavarokkal rögzítettem a bordákra, majd oda is ragasztottam.
Miután a fenék ragasztása megkötött, már valamivel bátrabban hozzá lehetett nyúlni a csónakhoz. A következő lépés a fenék és az oldalak találkozásának megerősítése volt. Mivel az üvegszövet nem szereti az éles töréseket, a sarkos részeket előbb le kell kerekíteni.
Belülről Aerosil-műgyanta keverékkel töltöttem ki a sarkokat. A masszát egy levágott sarkú, erős nejlonzacskóból (a tejeszacskó bevált) nyomtam rendeltetési helyére - mint ahogy a tortát szokás díszíteni - és műanyag kanállal simítottam el (1). A kitüremkedő felesleget célszerű még lágy állapotban lekaparni, mert később százszor nehezebb! Az üvegszalagot ugyanebben a menetben, a még lágy gyantára is felvihetjük. Így sok munkát megtakaríthat magának az ember, de az első csónakomnál ezt még nem tudtam. Megvártam, amíg megkeményedett a gyanta, utána csiszoltam, portalanítottam, stb. Első próbálkozásnál - amíg az ember ismerkedik az anyagokkal - talán célszerűbb is szakaszokra bontani a folyamatot, de egy kis szervezéssel szépen megoldható egy munkafolyamatban az ív kiglettelése és az „üvegezés” is.
Külső borítás
A belső élek üvegszalagos ragasztása jó bemelegítő gyakorlat a nagyobb munkához annak, aki először bánik ezekkel az anyagokkal.
Az üvegszövet műgyantával való átnedvesítését alapvetően kétféle módon szokták végezni. Az egyik módszer, hogy szárazon felterítik a szövetet a teljes borítandó felületre, majd erre felviszik a gyantát, ami néhány perc alatt beivódik a szálak közé, és lehatol a fáig. Ennek a módszernek az az előnye, hogy egy darabban van az üvegszövet, nincs rajta toldás, viszont a szövet átitatása nagyobb gondosságot igényel.
A másik megoldás (ez a gyakoribb), hogy először bekenik a fát, arra fektetik a szövetet, elsimítják, majd felülről is megkenik még egy réteg gyantával. Így könnyebb a textil átitatása, viszont csak szakaszosan lehet haladni, akkora darabokban, amivel egyszerre bánni tudunk.
Akár így, akár úgy műgyantázunk, ezt a munkafázist legjobb egy nekifutással végigcsinálni (és persze előtte kikapcsolni a telefont :-)). Célszerű segítővel dolgozni, aki segít felteríteni a szövetet és bekeverni a gyantát.
Egyszerre 300 - 500 g gyantát kevertünk be, ez bizonyult kezelhető mennyiségnek. Jó tudni, hogy az epoxi kötése hőtermelő folyamat, ezért érdemes minél hamarabb szétteríteni a gyantát, mert a keverőedényben a saját melegétől nagyon hamar kötni kezd. Az első csónakom építésekor műanyag simítóval és ecsettel dolgoztam, a másodiknál áttértem a rövidszőrű plüss hengerre. Mindkét módon nagyjából azonos eredményt lehet elérni, de a henger annyiban célszerűbb, hogy kevésbé ragacsozza össze magát az ember.
A szerszámok mosogatásával felesleges vesződni, mert többe kerülne az aceton, mint egy új ecset vagy henger.
Utolsó simítások
A légkamrák kialakítását a munka végére hagytam. A maradék rétegelt lemezből szabott teli bordáknak 20 x 20-as lécből készítettem keretet, bár simán be is ragaszthattam volna egy kis üvegszövetes erősítéssel. Az orr-rész belső peremére is 20x20-as lécből fabrikáltam ütközőt, ami az orrborítást tartja. A gyalu ismét fontos szerephez jutott, itt már minden ferde, semmi nem áll derékszögben! Hajósboltban vásároltam csavaros, műanyag fedeleket (nem olcsó, 3 ezer Ft volt darabja!), mert a biztonsági funkció mellett vízmentes rakodótérként is hasznosítani akartam a légkamrákat.
A dörzslécet 16 x 35-ös fenyőlécből készítettem. A szegőlécnek nem csak esztétikai, hanem statikai szerepe is van, merevíti a palánk felső szélét. Nem egyszerű ilyen hosszú, egyenes, görcsmentes léchez jutni. Nekem is toldanom kellett, amit - a rétegelt lemezeknél már begyakorolt - ferde lapolással oldottam meg. A két oldalon párhuzamosan haladva, egyszerre kell a léceket felerősíteni, máskülönben deformálódhat a hajótest. A felszerelésnél kénytelen voltam csavarozáshoz folyamodni. Nemhogy nekem nem volt, de talán a világon sincs annyi szorító, amivel 10 méternyi lécet 20 centinként oda lehet fogatni :-) A száraz illesztés után természetesen epoxival ragasztottam fel véglegesen a léceket.
A belső szegélynek szintén van merevítő szerepe, de nem létfontosságú. Nekem megtetszett ez a távtartós, áttört megoldás, mert nem csak esztétikailag dobja fel a csónakot, hanem praktikus is. Jó fogás van rajta, és bármit hozzá lehet kötni, ami nem hátrány egy horgászcsónaknál.
Az üléseket - a kenukhoz hasonló módon - a belső szegélyre függesztve szereltem fel. Az akácfa keretet 6-os kapupánt-csavarok tartják, seprűnyélből esztergált darabok a távtartók. A keretet rövidáruboltban vásárolt gurtnival fontam be.
A szabadon maradó, műgyantával nem lefedett fafelületeket először terpentinnel hígított lenolajjal avattam be (isteni fenyőillata volt!), majd száradás után 3 réteg csónaklakkal kezeltem.
A tagolt belső szegély lakkozása különösen macerás munka. Valahol a Neten ajánlotta valaki egy fórumban, hogy az ilyen zegzugos, szűk helyeket ecset helyett egy plüss festőhengerből vágott, félujjnyi csíkkal érdemes lakkozni, amit rászögel az ember egy vékony lécre. És tényleg! Remekül működik!
Használatbavétel előtt érdemes egy hetet várni, hogy jól megszáradjon a festés, lakkozás, és irány a víz!
