A fahalak után vágjunk kissé „keményebb” dologba. Az elmúlt évben sikerült egy hosszú hétvégét együtt eltölteni a barkácsolásban is jeleskedő barátaimmal. Ekkor fogalmazódott meg a gondolat, talán érdemes lenne a villantó kalapálás technikáját megismertetni a jó kézügyességgel megáldott horgászokkal. Benyus, Hori, Zsooti elismerten ügyes kezű és találékony horgászok. Én csak csodálni tudom ez irányú képességeiket. Gondolom, vagyunk így egypáran még.
Mindenkinek van legalább egy olyan támolygó kanala biztosan, ami a szívéhez nőtt, amitől nem szívesen válna meg, amiben megbízik, és ami a legfontosabb: ez AZ a kanál, ami a legtöbb csukát hozta neki. Biztosan azok is sokan vannak, akik olyan támolygót használnak, ami nem kapható horgászboltban, nincs neves gyártója. Valaki valamikor megalkotta, készült belőle pár darab, de a pótlása nagyon nehéz. Ezért is tartom fontosnak Hori barátom írását, mert lehetőséget ad a becses darabok másolatának elkészítésére, annyi darabban akár amennyire szükségünk lehet.
Hossza vajúdás után sikerült Benyussal egyeztetve Horit rávenni, hogy mutassa be, miként is csinálja a támolygó kanalakat.
Tehát klónozás by Hori:
Horgász körökben örökzöld barkács téma a villantó kalapálás. Az alábbiakban egy olyan módszert szeretnék közzétenni, ami az egyedi domborításos módszerrel ellentétben, teljesen egyforma, azonos viselkedésű villantók házilagos sorozatgyártását teszi lehetővé. A nyomóforma elkészítése alig tart tovább, mint néhány egyedi domborítású kanál kalapálása, de ezután már jóval egyszerűbb a klónok kreálása.
A módszer nem saját, mint a fahal faragáshoz is, ehhez is Benyus leírása alapján fogtam hozzá.
Az anyagbeszerzés viszonylag simán ment. Először itthon néztem körül, felhasználható alapanyagok után kutatva, de nem jártam sikerrel. A vastelepen egy "kicsit" hülyének néztek, amikor egy hulladékból kibányászott 2 méteres 40x10-es laposvassal a kezemben azt mondtam, hogy egy 6 centis és égy 8 centis darabot kérek, de miután elárultam nekik mire kell, már csak "megértően" (röhögésüket udvariasan visszafojtva) mosolyogtak. A végén a levágott darabokat szépen le is sorjázták, gondolom nem akartak elveszíteni egy ilyen remek vevőt, ugyanis kértem még egy darab (30x30 centis) bádoglemezt is. (A bádogot kilóra, a vasat méterre. Fizettem cirka 150 forintot.:)
Végül igazuk lett, mert réz lemez készletem kifogyása után, újból meglátogattam a boltot, és jelentősebb mennyiséget vásároltam sárgaréz küszöblemezből, meg rozsdamentes saválló lemezből. Ezt persze már nem úsztam meg olyan olcsón, ott hagytam vagy 3 bolti villantó árát.:)
A nyomószerszámokat laposvasból köszörültem ki. Először körberajzoltam az etalon villantómat, majd flexszel kivágtam, és méretre csiszoltam. Közben többször hasonlítgatva az eredeti formához. A forma negatívja, a nyomószerszám olvasztott ólomba dermesztésével készült.
,"p","98%","k"]
Figyelem!
A sarokcsiszoló, köszörű és áltálában minden csiszológép veszélyes szerszám.
Használatakor védőszemüveg kötelező! (védőkesztyű és füldugó meg ajánlatos)
A nehézfémek és vegyületeiknek gőzei mérgezőek.
Az ólom olvasztását kizárólag a szabad ég alatt végezzük!
[-doboz]
Az ólmot egy 0.8-as alumínium lemezből hevenyészve hajlított dobozban olvasztottam.
A vas úszik az ólmon. A salakot, egy alkalmas piszkavassal (pl. csavarhúzó), félre lehet piszkálni. Meg kell várni, amíg a nyomószerszám is átmelegszik, és újból folyékony lesz az ólom.
Ezután hagyni kell kihűlni.
Ha megdermedt, lehet gyorsítani a kihűlést vízbe mártással, ekkor már nem kell félni, hogy kifolyik, vagy deformálódik a forma.
A kész, megszilárdult forma viszonylag könnyen kijön a dobozból.
Az ólom olvasztását időnként meg kell ismételni, mert az alkalmazott anyag keménységének függvényében, az ólom deformálódik, kopik. 0.8-as sárgaréz küszöblemezből készülő kanalak esetén, azért lehet vagy 100 darabot préselni, mielőtt ezt meg kellene tennünk.
Érdemes egy sablont készíteni, és ezt rákarcolni az alapanyagra. A furatok helyét is érdemes bejelölni, vagy egyből egy pontozóval, vagy először ezt is karcolással.
Nem törekszem a pontos körbevágásra…
…inkább utólag pontosra csiszolom.
Időnként vízbe mártással le kell hűteni.
A sorját is a csiszolókoronggal távolítom el.
Furatok helye bepontozva, mehet a „présbe”.
Nem kell nagyokat ütni, inkább több kicsit, és néha meg kell nézni, nem mozdult-e el a lemez, ha igen, ki kell venni, hajlítani rajta, majd visszatenni.
Félkész állapotban a csukák réme. Ha nem akar kijönni, hátulról rá kell ütni, és „kiugrik” a negatív formából.
Már csak ki kell fúrni…
… lesorjázni a furatot…
… és kész.
Sidollal ki lehet még polírozni, és ezt a fényességet egy vékony lakkréteggel meg is lehet védeni, de tapasztalataim szerint a Tisza vízével patinásított példányok fogósabbak.
És íme a kollekció. Innentől, csak a képzeletünk szab határt a csukák számára készítendő „vasak” számának és formájának gyarapításában. Remélhetőleg az édesvizek farkasai értékelik is majd fáradozásunkat!
