A Mann’s plasztik műcsalik mintegy húsz évvel ezelőtt az óceán túloldaláról érkezetek meg hozzánk. Bizony, régen találkoztam az első darabokkal, ám az óta nagy kedvenceim lettek. A miértre egyszerű a válasz: sokféle helyzetben eredményesek, sok-sok horgászélményt nyújtottak számomra. Nem a gumik tulajdonságait szeretném ezúttal sorolgatni, inkább a rengeteg halas kalandomból, a fogások adta tapasztalatokból szeretnék felemlíteni. Remélem, ez nem csak kedvet csinál a pergetéshez, hanem hasznos is a kevésbé tapasztalt horgászoknak. Nincsen könnyű dolgom, de segítenek visszaemlékezni a meglévő fotók. Ha rájuk nézek, máris újraélhetem a régi fogásokat. A sok éve tartó Mann’s hűség nem véletlen, a mai napig felejthetetlen élményeket kapok az amerikai műcsalitól. Immár emberöltönyi ideje, hogy elkezdtem a plasztikos pergetést. A kezdetek után hamarosan kézbe vettem a Mann’s tvisztereket, a Shadet, a halas formát is…
Azon az első télen a fehér gumihal adta az első süllőket. Feledhetetlenül izgalmas volt, amint odatöröltek a szűz pályán. Jól emlékszem, kora délután, szép napsütésben partról pergettem. Először egy hosszabb pálcával tapogattam, élő kishalamat vezetgettem. Nem akadt kapás, mégsem álltam odébb. Fogtam a pergető botot, gondoltam, a hosszabb dobás új helyet kutat. A gumi leszállt a fenékre. Érzékeltem a vezetést, de nem úgy, nem olyan pontosan, mint manapság. Néhányat fordítottam csak a hajtókaron, elemeltem az aljzattól a plasztikot, és akkor jött az a bizonyos kemény, rövid ütés. Szinte megijesztett, amint jó súllyal beledurrantott a szerelésbe. A terület akadómentes volt, csak a lépcsős törések tették egyenetlenné a medret. Beakadástól nem kellett tartanom, a halat szépen kikormányozhattam a lábam elé. Dobogott a szívem rendesen, a Mann’s gumi megadta az első szép süllőjét. Még azon a délutánon is fogott halat a gumim, így tüstént felhívta magára a figyelmet.
Már a kezdetekben éreztem, hogy az addig ismert néhány plasztiknál lágyabb, nagyobb mozgáskészségű anyagot ismertem meg. Ezt a tviszterek is nagyon bizonyították, velük is megjöttek az első fogások. Csónakból, folyóvízen nagyon könnyű volt velük pergetni. Nagyon lassan kellett vezetnem, miközben mégis gyönyörűen táncoltak, fogták a süllőket már az első próbálkozások idején.
A fogósságát persze állóvizeken, kisebb-nagyobb tározókon is gyorsan kipróbáltam. Mivel a tavakon nem segíthet a vezetés irányával ellenétes áramlás, itt különösen fontos lett a lassú tempónál, könnyed vezetésnél is beinduló csábos mozgásuk. Mindeközben még sokakhoz hasonlóan esküdtem a fehér és sárga színekre, a legtöbbször ezeket használtam.
Egy-két év után egyre inkább csodáltam, megszerettem a Mann’s gumikat. A külföldi portyákon is főszereplőként kerültek pergető dobozaimba. Az első távoli süllőzésre az első spanyolországi túránkon került sor…
Kora nyári időben érkeztünk helyi ismeretek, tapasztalatok nélkül. Két napig a harcsákra leskelődtünk, de eredmény nélkül, a bajuszosok hallgattak. A harmadik napunk reggelén magamhoz vettem egy kisebb plasztikos dobozt és elindultam süllőre pergetni. Mélyebb területeken kezdtem, barátom csak kísérőként foglalt helyet a csónakban, csupán látni szerette volna, hogy lesz-e kapás a gumira. Félórányi keresődés után egyenetlen, sziklás, köves aljzaton rábukkantam a tüskéshátúakra. Olyan pendülő rávágással jelentkezett az első, hogy azt még a cimbora is észrevette.
Fiatal süllő volt, és mint később kiderült, nem is egyedül rejtőzködött a köves aljzaton. Egymás után jöttek a rávágások, de mindegyik csak zöldes tviszterre. Az Ebró vize nagyon tiszta volt, a zöld színt viszont keményen támadták. Ekkor már komolyabb készletekből válogathattam, és ennek gyakran hasznát is vettem. Jól bizonyította ezt az első kazahsztáni kirándulás is.
Az Ili folyó inkább a harcsáiról ismert, de húsz évvel ezelőtt nagyszerű süllőpergetéseket is megélhettem rajta. Ott lett kedvencem a Mann’s Swimmin Grub. A háborítatlan területeken a kisebb, kilósforma süllők szinte minden fazonra kaptak, ám én nagyon szerettem volna szelektálni. Inkább kevesebb, de nagyobb méretű hal fogása volt a cél. Amilyen jó tesztpályát találtunk a folyó mellékágában, három hét után ki mertem jelenteni (magamnak persze), hogy a hernyótestű, korongfarkú gumi valóban nagyobb halakat ad.
A homok sodródásától kissé zavaros vízben nagyon élt a fehér szín. Bár rugalmas, ellenálló a Mann’s műcsalik anyaga, alaposan összeharapdálva hoztam haza őket. Ha már a határon túli pergetéseket és a hőskort említem fel, bizony, nem feledhetem a Duna-deltás gumizásokat sem. Nagyon sokszor kisegített a Sulina-ágban is a jó gumi. Amikor nem sikerült fenekező vagy egyéb kishalas módszerekkel megfogni a süllőt, akkor jött még a plasztikos pergetés is.
Nagy előnye volt a módszernek, hogy elég gyorsan több helyet is végig lehetett fésülgetni vele. A Duna alsó végén, tőlünk nagyon messzire is sokszor bizonyítottak a bevált modellek. A strapabíró, jó mozgáskészségű gumikat a gyártók nagyon eltalált színekben kivitelezték. Öröm volt a világos, neonos vagy narancsos sárgák közt válogatni. Tisztától a zavarosig minden vízhez találhattam megfelelőt.
Természetesen a legtöbb tapasztalatot azért idehaza, a mindennapos horgászatok alkalmával szerezhettem. Hogy milyen univerzális tud lenni egy-egy Mann’s gumi, azt több váratlan és jó néhány célzottan pergetett harcsa is bizonyítja. A Merenyei-tározón például váratlanul, süllőre vezetgetett tvisztereimre vágott rá egy-két bajszos. A finomabb szereléssel az akadómentes vízen illett megfognom ezeket a nagyobb halakat is. Nagyon csábos tánca lehet az apró tviszternek, ha a kapitális harcsák is utána mozdulnak.
A hosszú időszak megtapasztalásai közt azért szerepel az is, hogy plasztikban is sokszor bizonyít a „nagy műcsali – nagy hal” elmélet. Immár a mi Dunánk emlékei, élményei, hogy milyen sokszor adott nagy halat, a már „minden mindegy” alapon kapocsba akasztott arasznyi Mann’s Shad.
Itthon történt, hogy egy fél délután egyetlen rávágásunk sem volt egy ismert süllőtartás oldalán. Végül hazamenetel előtt egy nagyméretűre cserélt, tizenöt centis gumira csak rárobbant egy nagy süllő. Ott, ahol számtalanszor végigvezettük a kisebb méretű gumihalakat.
A régi fényképek eszembe juttatják a konkrét eseteket. Ám ezek a halak, a sok pergetés mutatta meg, hogy melyek az eredményes modellek. Melyek a megfelelő, figyelemfelkeltő méretek, a csábos színek. A kapásokon, fogásokon keresztül volt minden megtapasztalható. Ha már a színeket említem, akkor azért a kombinációkról sem feledkezhetek meg. Ugyanis süllőre a csillogó zöld és sárga, csukára pedig a pirossal kombinált sárga szín sokszor nagyon fogós.
Átlagos víztisztaságnál ezek nagyon eredményesek. Mivel a Mann’s gumikkal jól fogható csuka is szóba jött, az Action Shadet is fel kell említenem. Kishalas teste mögött nagy veretéssel, lobogósan hullámzik a farok Ez a csukáknak, fekete sügéreknek kibírhatatlan.
Nem tudtam megállni, hogy egy picit ne kapkodjak bele az ajánlásokba, hisz azt szeretném, hogy a tapasztalatokkal még nem rendelkező pergetőknek egy kis segítséget is jelenthessenek e sorok. Pedig valóban csak azt szerettem volna elmondani, hogy milyen régóta, vagy talán azt is, hogy miért kedvencem a Mann’s gumi. Ha ismét rápillantok a képekre, röviden azt válaszolhattam volna: mert nagyon eredményes vele a plasztikos pergetés.
Szerző: Bokor Károly
EnergoTeam
