A csukaszezon derekán járva, a pergető horgász kósza gondolatai leginkább a Tisza-tó tuskói, töklevelei táján kötnek ki. Így voltunk ezzel mi magunk is az országos pergető bajnokság második fordulóját megelőző hetekben-napokban. El is határoztuk, hogy horgászlázunk csillapítására a szombati versenyt egy kétnapos bemelegítéssel vezetjük be, ami egyúttal hiányos helyismeretünk foltozgatását is szolgálta.
A verseny legvalószínűbb helyszínét, a Borzonatot szerettük volna tövéről-hegyére végigjárni, és megismerni belőle mindazt, ami ebbe a két napba belefér. Néhány alkalommal már megfordultam ugyan a Tisza-tavon, de a mostoha időjárás mindig elüldözött a szél verte, nyílt pályáról, ezért a „borzi” nem tudta megmutatni az igazi arcát. Most szerencsére másképp látszottak alakulni a dolgok. A www.met.hu lassú lehűlést, de nyugodt, csendes, őszi időjárást ígért. Soha rosszabb csukázó időt! A kedvező előjelek sorát a „derült égből kölcsön hajó” meglepetése folytatta. Barátom csónakja „véletlenül” éppen a Szabics kikötőben pihent. Váratlan elfoglaltsága keresztülhúzta szegény Gábor hétvégi pecás programját, ezért nagylelkűen kölcsönadta a jól felszerelt vízi járgányt, amit ezúton is hálásan köszönünk!
Hiába, nincs az a rossz, aminek valaki ne örülne.
A napijegyváltással, és a csónak vízrebocsátással eltelt a reggel. Tavaszias hangulatú napsütésben hajóztunk át a hatos öblítő zsilipjén. A csatorna zavaros-szürke színnel fogadott, de a Szilas-fokhoz érve már egészen barátságos, letisztult víz örvendeztette meg kis csapatunkat. A reggeli napsütés nem tartott sokáig, de nem bántuk a nap elé húzódó szürke felhők megjelenését, bíztunk a borús időben.
A Borzonat legelején kezdtük el az ismerkedést a területtel. A vízállás még nem érte el a szokásos téli szintet, és a víz hőmérséklete is +10°C fok körül volt, így nem feltétlenül kellett a meder horgászatára összpontosítani. A tuskósor, és a nádfal közötti sáv fél-egy méter mélységű, ággal-boggal átszőtt vize is jó csukatanyának tűnt. Néhány masszív akadót sikerült fognunk az első dobásokkal, de nemsokára beletaláltunk a kellő ütembe. Gábor nagy Orkláját nem sokáig hagyták parlagon a halak. A kis kopogások után egyszer csak kiderült az érdeklődő kiléte is.
A kis krampuszok ugyan nem voltak mindenütt jelen, de ahol rájuk akadtunk, ott sorozatban akadtak a horogra. A csukafogás azonban egyelőre váratott magára, ezért újabb hely után néztünk. A holtágon befelé haladva átváltottunk a bal oldali lapos, tuskós részre. Itt nem volt egyszerű a dobálás, mert a sulyom és töklevél maradványai még kisebb-nagyobb foltokban borították a vizet.
A délután újra napsütést hozott, és a horgászok is megélénkültek. Sokan keresgéltek új és új helyet a kapástalan időszakban. Olyan forgalom kerekedett a Borzonat belső végében hirtelen, mint Karácsony előtt egy bevásárlóközpontban. Úgy döntöttünk, hogy elhagyjuk a forgalmas mederhez közeli, szitává dobált részt, és beljebb merészkedünk a tuskók birodalmába. A sekély, tiszta vízben itt is-ott is láttunk megugró halakat, ígéretesnek tűnt a pálya. Rövid, célzott dobásainkra jó halak indultak rá, és néha egy-egy csukát is sikerült kipenderíteni a sok giz-gaz közül. Kilós-másfeles volt a tipikus méret. Egyszer szokatlanul nagy tolóhullám indult el az egyik tökfolt alól. „Oda nézz, Gábor, mi jön a kanalam után!” A mondat felénél tarthattam, amikor az üldöző támadásra szánta el magát, és rákaffantott a villantóra. A sekély, alig félméteres vízben látványos fárasztás, igazi csukatánc kezdődött. A sok akadály miatt keményen bántam a hallal. Egyébként is aránylag rövid zsinóron kapott, így hamar a csónak mellé került a szép szál csuka. Maradék erejét összeszedve egy váratlan nyilallással átvágott a csónak alatt. Az utolsó utáni pillanatban sikerült kinyitnom az orsót, hogy elkerüljem a bottörést. Az alapjáraton forgó villanymotor lapátja azonban elkapta a zsinórt. Mire észbe kaptam, már késő volt, így a botot félretéve, kézzel húztam a csónak mellé, és emeltem be az utolsó erőfeszítéstől végképp kifáradt csukát.
Másnap hajnalra olyan sűrű köd ereszkedett le, hogy a biciklit neki lehetett volna támasztani. A „fal mellett tapogatva” óvakodtunk be az öblítő csatornán, és a kis oldalágon, ám a nyílt terepre érve elvesztettük szemünk elől a viszonyítási pontokat. Mivel se GPS, se iránytű nem volt nálunk, kénytelenek voltunk a víz mélységére hagyatkozni a tájékozódásban. A lassú haladás a távolságérzékelésünket is megzavarta, így csak sejtettük, hogy valahol a Szilas-fok tájékán járhatunk, de hogy innen, vagy túl vagyunk-e, azt nem tudtuk eldönteni. Egy-két megfeneklés után leállítottuk a motort, és próbáltunk a hangok alapján navigálni. Nem lettünk okosabbak. Először egy német ajkú csapatba botlottunk, akik megunhatták a ködben való bolyongást. Találomra megálltak a semmi közepén, és próba-szerencse alapon be is dobáltak a vakvilágba, bár az úszóikig se láthattak el. Egy bennfentesnek tűnő, magányos horgászt is követtünk egy darabig, de kisült, hogy ő is éppúgy eltévedt, mint mi magunk. Végül sikerült a nádszegélyt megpillantani, és egy ismerősnek tűnő, jellegzetes tuskó alapján azt is belőttük, hogy visszafelé kell elindulnunk. Pár elhúzó motoros hangja, és a felzavart víz nyomán haladva végre-valahára elénk tárult a várva várt nádfolyosó!
Kisebb hajtásokat vettünk észre a nád mellett. Gábor gyorsan kivarázsolt pár szép sügeret, és kisbalint, mielőtt tovább mentünk volna a Borzonat felé. Az előző nap bevált sekély oldallal kezdtünk, de az első kapást mégis a mederszéli sulymosnál sikerült kicsikarni. Gábor beeső Gipo kanalát „kérte el” egy szép csuka.
Percek alatt szállt fel a sűrű köd. A napsütésben a horgászok is nekibátorodtak, még az előző napit is meghaladta a népsűrűség. Hozzánk hasonlóan sokan készültek a versenyre, a pötrétei fordulóról ismerős arcokat láttunk lépten-nyomon. Még egy-két kisebb csukát kivettünk a hínárosból, utána nézelődősre vettük a figurát. Az úszós horgászok sündisznóállásain keresztülszlalomozva felderítettük a Borzonat farkát is. Visszafelé jövet úgy döntöttünk, hogy csendesebb pálya után kellene nézni délutánra. Toronyiránt becéloztuk a csapói holtágat, és a tuskókat, hínárfoltokat kerülgetve pásztáztuk végig a sekély vizet. Ahogy a Nap alább szállt, a csukák étvágya is megjött. Sikerült becsapnunk néhány tarka foltos rablót, nem is a legaprajából. A második vagy harmadik kettes csukája után Gábor kijelentette, hogy a csukázás talán még a süllőzésnél is jobb móka, különösen itt, a Tisza tavon :-)
Jó hangulatban zártuk a pénteki napot is. Szállásunkon gyors halpucolást csaptunk, és egy szalonnás-fokhagymás csukapörköltet rittyentettünk vacsorára. Kívántuk már a meleg kanalat a szánkba, no meg vacsoravendégeket is vártunk. Endrődy Balázs, és barátja tette tiszteletét nálunk, akik szintén behorgászták a pályát a verseny előtt. Persze mi másról is folyt volna a szó az asztalnál a vörösbor mellett, mint halakról, horgászélményekről, és a másnapi versenyről, ami elé mindnyájan bizakodva tekintettünk.
