Mindenekelőtt azt szeretném leszögezni, hogy profi pergetőknek valószínű nem lesz sok meglepetésben része e cikk elolvasása során. Reményeim szerint azoknak fogok segítséget nyújtani, akik szeretnék végre megfogni első balinjukat peregetve! Előző írásomban azt a kijelentést tettem, hogy azzal fogunk halat, amivel dobálunk, de nem mindegy, mennyit kell ahhoz a halhoz dobálni! Néhány történettel színesítve próbálok egy olyan 4 csaliból álló készletet a kezetekbe adni, amivel bátran neki lehet vágni a nagy feladatnak!
A legegyszerűbb az lenne, ha simán leírnám a típusokat, de emlékszem, milyen gondban voltam az első csalijaim vásárlásakor. Ezek kis körforgók voltak, mivel kispatakos dzsungelharcosként léptem a pergető horgászok népes táborába. Jobb híján kénytelen voltam első pergetett balinomat egy fekete nullás Mepps Agliával becsapni…
Mintha csak tegnap történt volna! Melles csizmámnak még csak a beszerzésén dolgoztam, így parton ácsorogva vártam társamra, aki legyezve eredt az ipolyi domolykók nyomába. Ahogy nézegettem a kristálytiszta vizet, hirtelen előttem egy csapat „domolykó” állt meg egy kisebb gödörben. Ekkora domikat még sohasem láttam! A felszökött adrenalintól remegve dobtam eléjük, és nem kellett kettőt sem tekerni az orsón, egyikük máris ott ficánkolt a horog végén. Előtte csak képen láttam ekkora balint. Csodáltam tökéletes alakját, ahogyan cikázott. Fárasztás után bilincsbe vertem a kb. kettes őnt, úgy vártam társam, hogy készíthessünk róla néhány képet. Sokan sétáltak arra, csodálták a gyönyörű halat, még a környékbeli kiskocsmából is érkeztek páran, hogy megnézzék a zsákmányt, de „sajna” nekik már csak annyit tudtam mondani: a hal elúszott. Döbbent, értetlen arccal, néhány megjegyzéssel, hogy nem értik, miért tettem ezt, vonultak vissza az ivóba.
Sajnos a fénykép már nem igazán felel meg a modern idők elvárásainak, de talán némi viszonyítási alapot nyújt:
Persze ettől még nem váltam megszállott balinvadásszá, de elkezdtem olyan csalikat vásárolni, amikkel egyre sikeresebb lehettem túráim során. Ritkán hallani az Ugly Duckling wobblerekről, mégis sokáig csak ezekben hittem, vásároltam is belőlük jó párat. Más csalit nem is akartam használni, hiszen ott volt a jól bevált, míg egyszer „szerencsémre” otthon maradt a pergető mellényem egy peca alkalmával. „Hát, a folyópartról haza már ne megyek”, gondoltam, és elkezdtem kutatni a dobozomban: 1-2 „kispados” műcsali volt a mélyére eltemetve, ezeket annyira nem tartottam halfogásra alkalmasnak, hogy nem is hordtam magamnál, mikor dobálni mentem. A sors viszont kész helyzet elé állított, és bevetésre kerültek a cserejátékosok. Nehéz elhinni, de egyik legjobb napom volt, amit azóta sem nagyon sikerült megismételni. Szép domik, balinok és csukák ragadták el a nekem nem tetsző mozgású „nóném” műanyaghalakat.
Kicsit messziről indulok neki az állóvízi balincsali témának, de talán sokaknak lehet segítségére, hogy azok a csalik, amikkel a kis folyókon, patakokon hihetetlen eredményeket értem el, rendre csődöt mondtak állóvízi körülmények között.
Az áttörést egy 11 centis S Jointed hozta, amit egész napos dobálás vége felé akkor kapott el egy balin, mikor a parthoz közelítve bele-bele rántottam, így tanulmányozva, hogyan viselkedik ilyenkor. Ha már a kétrészes csaliknál tartunk, szeretném bemutatni az általam kreált válogatott első tagját: Salmo Frisky 7 RD.
Jól dobható, pontosan tudjuk akár nagy távolságban is prezentálni. A vízréteg legfelső rétegében marad nagy bevontatási sebesség mellett is. Kétféle csőrtípussal van forgalomban, a válogatottba én a Z csőrűt delegáltam.
Következő csapattag bemutatása előtt egy kis sztorizás: szürkületben süllőre dobáltam, mikor mellettem egy bedőlt fánál valami mozgást észleltem, közvetlenül a lábam mellett. Először még nem is tulajdonítottam neki nagyobb jelentőséget, de mikor nemsokára ismét egy burványt láttam ugyanott, már beindult a fantáziám és úgy, ahogy kitekertem a 12 centis Sandra twistert, beengedtem a fa mellé és a bottal elindítottam magam felé. Ahogy a nagykönyvben meg vagyon írva: hopp, és kopp! Egy ifjú harcos szinte teljesen elnyelte azt, pedig „őnkelme” még méretes sem lehetett (ennyit az óvatosságról).
Második a csapatban egy klasszikus, a Shallow Shad Rap SSR-7 SD. Közepes hatótávolságú, de a hatótávot kompenzálja, hogy úgy vonzza a halakat, mint a mágnes. Gyakorlatilag egy jolly joker a kezünkben. Vigyázzunk, nehogy egy csuka martaléka legyen, nekem jelen pillanatban nincs is ilyen a csalis dobozban (7 cm SD színben), mert egy kb. 30 centis kroki kereket oldott vele. Úgy rávágott, hogy nem is éreztem az ütést, csak belazult a fonott, utána megállt velem szemben, mintha azt akarná mondani: „Látod, hiába a fonott zsinór, csukára illik feltenni a drótelőkét is!”. Azóta igyekszem betartani ezt.
Ismét egy rövid történet: nyílt víz felé dobáltam Salmo Pike wobblerrel csukát remélve. Természetesen közben figyeltem a vizet, nem hiába: éppen az orrom előtt komótosan úszott el egy balin! Mielőtt még bosszankodni kezdhettem volna a nem megfelelő csali miatt, nagy burvánnyal eltűnt, majd a következő pillanatban már koppant is a kb. 4-5 méterre lévő csukaimitáción, bizonyítva, hogy rossz csali nincs!
Harmadikként egy igazi speciális távcsalit szeretnék prezentálni: SPRO HS ASP Jiggin’ Spinner. A 4 centis 21 gramm tömegű, ezzel óriási távolságok elérhetők. Egyre viszont figyeljünk, a horog sajnos gyakran beleakad a farokrész karikájába.
Negyedik a sokakban kételyeket ébresztő SALMO Thrill TH7 BMB, ami szintén a távoli rablások elérésére való. Tipp: nem kell félni a tempótól, amikor a leggyorsabban tekerjük, még rántsunk is bele! Hány balin kapja el a fenekező horgászok horgát, mikor kifelé húzzák a felszerelést? Mindenki tudja, milyen tempóval tekerik ilyenkor az orsót… Szóval tempóra fel!
Remélem, sikerült néhány kérdésre válaszolnom. Várom a további kérdéseiteket, hozzászólásokat, és észrevételeket!
Végezetül: a kivétel erősíti a szabályt, rossz csali nem létezik, csak finnyás halak, ezt senki ne feledje!
Kecskés Viktor (victorcnr)
(Saját képek)
