Annak ellenére, hogy immár két éve horgászom a „Bokor Spin” pergető botokkal, azt hiszem, ez az első alkalom, hogy egy kicsit beszélek, azaz néhány sort írok is róluk. Nem akarom dicsérgetni, csupán a legutolsó pergető portyám tükrében szeretném a botot egy kicsit bemutatni, de nem titkolt szándékom, hogy akár a vásárlásához is kedvet csináljak azok számára, akik szeretik a könnyed, mégis „ütős”, gerinces, jól teljesítő botokat…
A három különböző méretnek közös jellemzője az a gerincesség, ami véleményem szerint a klasszikus pergető botok legfontosabb jó tulajdonsága. A bevágás hatékonysága, azaz a ragadozó megakasztása nélkül elmarad a siker. A csontos szájú rablóhalak esetében ez elengedhetetlen, de ami ezután jön, a fárasztás, szintén rugalmas, feszes botot kíván. Éppen ezért én nagyon megfontoltam, hogy a bot teste a kis súly mellett a lehető legjobban teljesítsen, semmiképpen ne lágyuljon, puhuljon be a bevágás pillanatában vagy a fárasztás alatt.
Az első évben még csak magam használhattam e pálcákat, de immár egy éve kaphatóak, bárki pergethet velük. Tudnám sorolni, hány ismerős és ismeretlen horgásztársam említette már fel az erejét és a legtöbbször jól megülő bevágást, mint a bot erényét, de inkább máris a legutóbbi dunai élmények felé kanyarodom. A csukázás mellett a balinozás is nagyon eredményes lehet a Bokor Spinnel.
Természetesen partról is cserkészhetünk az őnök után, ám én szeretem a csónakos pergetéseket is. Az ismert haltartó helyeket csendes csorgással közelítem meg. Gyakran felkuporodom a csónak orrára, ha balint sejtek a közelemben, akkor nem mindig állva dobálok, hiszen messzire látnak, érzékelnek. A bottal gerincessége és a megfelelően gondos gyűrűkiosztása miatt igen hosszúakat tudok pontosan is dobni. Ezúttal a 232 centis volt a kezemben. Először egy parti kőszórás mellett csorogtam.
Ujjam balinozásnál mindig a ravaszon van, úgy értem, dobásra készen vagyok. Ha nem látok kishalas vagy balinos mozgást, rablást, többnyire akkor is dobok, lehetőleg csak néhány centiméterre a partszéli akadóktól, kövezésektől. A kezem, ujjaim a bot testét is érik, így közvetlenül érzem a bot és a műcsali munkáját. Minden kisebb-nagyobb kiszögelést, egyenetlenséget szeretek „körülsimogatni”, nem is beszélve a sarkantyúkról, ruganyokról. Ha ezek nem adnak rávágást, akkor a homokos, agyagos partok következnek, itt is őrjáratoznak az őnök.
A minapi kirándulásomon elsőként a nyílt vízen kaptam a rávágást. Szépen dolgozó wobbleremet éppen ki akartam emelni, amikor rövid koppanást, majd azonnal egy riadt kis rohamot közvetített a botom. A bevágásommal tüstént éreztem, hogy csupán egy fiatal balin követte, majd támadta meg a műcsalit. A viszonylag puha fék miatt a gyenge kilós hal elfutott egy keveset és a visszafelé folyó, lassan örvénylő területen fröccsentette fel a habokat. A bot még csak meg sem görbült igazán, persze azért nem érzéketlenül dolgozott. Sőt, néhány rugalmas pumpálás (és néhány fényképezés) után máris felém irányította a halat. A balin kicsit még próbálkozott, de hamarosan elkészült az erejével és ott lavírozott a csónak mellett. Közben a víz együtt sodort bennünket lefelé, én pedig sajnálva, hogy odébb kerülök az esetleg csapatban is vadászó balinoktól, sietősre fogtam a cselekvést. Egy újabb pumpálás után kiemeltem a halat. Még egy fotó a bottal, és máris útjára engedtem az első vendégem.
Ezután óvatosan visszamotoroztam és néhány perccel később már ismét ott dobáltam az előző helyen. A balinok azonban nem respektálták az óvatosságomat, vagy szétzavartam őket, vagy magányos volt az előbbi ragadozó. „Sebaj, még egy pár hely úgyis hátravan”, vigasztaltam magam és csendesen továbbálltam. Nem sokkal később ismét örülhettem, mert egy gyönyörű rábombázást közvetített érzékeny botom. Botot tartó kezem mutatóujja ezúttal is a bot anyagán pihent, csak úgy pendült alatta a rávágás. Azonnal behúztam és máris elégedetten mosolyogtam, mert csak úgy sikított a fékem. „Ez már rendesebb darab!”, nyugtáztam és reméltem, hogy ez a hal már szép íveket görbít majd a boton. Ám mire a fényképezőgépet is beélesítettem, addigra a szebb balin is meglehetősen szelídebbre vette a védekezést. Talán kettőt, ha exponálhattam a felbukkanó halra, miközben a magabiztos Bokor Spin máris elszívta az erejét. Közben persze néhány mélyebb vízi rohamot még produkált, amit élvezettel és magabiztosan paríroztam a szereléssel. Végül egy gyors fotóra becsábítottam a csónakba, és hogy baja ne essék, ezután azonnal visszaadtam a Dunának. Talán két kiló körül lehetett, de izmos testével, hatalmas úszóival, villás farkával egy ilyen hal már torpedóként viselkedik. Már csak ezért sem baj, ha a pergető botunk jól teljesít. Bár egy halat még ezután is fogtam, kedvcsinálónak talán ennyi is elég a legutóbbi, balinos portyámról.
Forrás: Bokor Károly
(X)
EnergoTeam
