Minden erőmmel azon voltam, hogy sikerüljön összehozni néhány ipolyi horgászatot. Nem titkolt szándékom a domolykózás, domolykócsalik bemutatása volt. Három alkalommal sikerült lejutnom rövid időn belül. Mindháromszor más-más arcát mutatta a szeszélyes folyó…
Első alkalom. A villámlátogatás.
2010. július 12. A vízállás Nógrádszakálnál 70 cm. Ez azt jelenti, hogy gázolásra alkalmas a folyó.
Reggel 8-kor kiváltottam a napijegyet, és ha már horgászboltba keveredtem, vásároltam pár apró wobblert. Reméltem, ezekkel is sikerül pár domit lépre csalnom.
Megérkezésemkor Rohanó, koszos víz fogadott. „Nem annyira vészes!”, próbáltam hitegetni magam. Összeválogattam pár csalit, amit szerettem volna bevetni, és belegázoltam a folyóba.
Éppen elértem a víz közepét, mikor az egyik szemközti bokor alól nagy loccsanással elindult egy hal, és hátúszójával félkörívet rajzolva a felszínen egyenesen a lábamnak úszott. Kicsit meglepett a dolog, mert ilyet még sosem tapasztaltam. Gondolkoztam is, mi lehetett, talán egy őrült balin?
Dobáltam a langókat, bokrok alját, sodorvonal szélét, de semmi. Egyedüli izgalmat az okozta, hogy a víz iszonyatos erővel tolt. Féltem, hogy elveszítem az egyensúlyomat és másodszorra már nem áll mellém a szerencse, ha megmerül a fotómasina. Pár héttel ezelőtt ugyanis a Tarnán sikerült megtöltenem vízzel. Mikor észleltem, gyorsan kiszedtem az akkukat, majd néhány napig a kocsiban hagytam, hadd száradjon. Lassan eltűnt a víz az optikából. Aztán ahogy félve ismét bekapcsoltam, csodák csodájára működött.
Úgy döntöttem, nincs értelme kockáztatni, mert ha van hal a pályán, azt már régen kiszúrtam volna. Vert seregként visszaballagtam az autóhoz.
„Gondolkozzunk, Béláim! Talán a befolyó mellékágnál lehet keresnivalóm, mintha picit tisztább vizet láttam volna benne… Milyen szerencse, hogy nálam van az erősebb felszerelés.”
Ismét összeszedek pár műcsalit, olyanokat, amikkel a nagyobb sodrást is meg tudom horgászni. Először wobblerrel horgászom a helyet, más-más helyről, több szögből dobálva is áthúzom a sodorvonalon, a két víz találkozásánál a műcsalit. Semmi. Lassan indulni kéne, de mintha szétugranának a snecik a víz tetején pont a sodorvonalnál. Rendben, még próbálkozom! Csalicsere. A 8 centis gumihal 13 grammos fejjel eléri a feneket és lassan emelgetve közelítem a helyhez. Legalább 10-15 dobás után elakadásszerű ránehezedést kapok. A kemény bevágás után érzem, hogy hal van a horgon, de nem mozdul, csal lassú lüktetés jelentkezik a mélyből. Emelem, szól a fék, a hal még mindig ugyanott, egy helyben. Lehet, hogy akadó? A dobra ráfogva még nagyobbat beleemelek. Ez már elég, hogy meginduljon. Jellegzetes hangon fütyül a fonott a gyűrűk között, ahogy a hal eléri a sodrást és kéri a zsinórt. 10-15 métert nyer, aztán átjön a magyar oldalra és ismét lelapul a fenékre. „Talán harcsa?!”
Nem hagy gondolkozni, újra kitör, a sodráson keresztül vissza a szlovák oldalra, egy magas part alá áll be. A kishalak kiugrálva térnek ki az útjából amerre jár.
„Legalább megláthatnám, mivel van dolgom...”
Ismét ráfogok a dobra és megpróbálom elmozdítani. Lassan elindul, de mikor a sodrásba ér, megsokszorozódik az ereje és nem bírom tartani. Amennyire lehet, terhelem. Hirtelen áttöri a felszínt és dupla szaltót mutat be.
Csuka! Rendben, most már nem szabad ugráltatni, türelmesen ki kell fárasztani. Hagyom a sodrásban tornászni, figyelve a terhelést, ne legyen akkora, hogy ugrásra késztesse. Egy homokpadon állok a kanyar belső ívén. Merítőnek se híre, se hamva. Nem baj, majd magamhoz húzom, aztán a kis vízben tarkófogással megragadom. Néhány szál vízinövény van ugyan a homokpad szélénél, de nem jelent problémát: a fonott zsinór vágja, mint a borotva.
Kihúzom a lábamig, a horog a szája szélében. Átütötte a pofáját, de tudom, hogy nem szabad hibázni, mert könnyen megszabadulhat az egyágú jigtől. Meg sem próbálom elkapni, ahogy meglát, lehúz 10 métert a dobról. „Hadd vigye!” Ismét kipumpálom, most már csak 5 méterre tud visszatörni, a következőnél 3-ra. Itt az ideje a kiemelésnek. Teljesen kifordítom a fáradt halat a part menti sekély vízbe és a fenékhez nyomva keresek biztos fogást a tarkóján. Éppen átérem. Ahogy emelem, érzem, hogy van súlya rendesen.
Még mindig a torkomban dobog a szívem, és alig látok az adrenalintól. Madarat lehetne velem fogatni. Nagy léptekkel viszem ki a partszéli dús fűre, hogy lefotózzam, megmérjem. Amint leér az oldala, egyből kirázza a jiget - most már nem bánom.
Készítem a képeket, sajna segítség nélkül nincs könnyű dolgom. Egy határkőre téve időzítővel próbálok használható fotókat produkálni, kevés sikerrel. Búcsú előtt még mérlegre akasztom, ami 4,54 kg -ot mutat. Visszaengedéskor hamar erőre kap és eltűnik a zavaros vízben. Nincs okom maradni, inkább a Tarnán kergetem a domolykókat a nap hátralévő részében…
Második alkalom. A négy elszánt csukavadász.
2010. augusztus 14. A vízállás Nógrádszakálnál 70 cm, ami az előző nap özönvízszerű eső miatt a nap végére 120 cm-re emelkedik.
Csörög a telefon:
- Viktor, az Ipolyon fogják a csukát! Nincs kedved lejönni? Lenne egy srác, Peti, aki ismeri azt a részt, de még nem régóta perget. Jön még Karcsi és én, te lennél a negyedik.
Pont a szabadságom alatt ne tudjak időt szakítani erre a felkérésre? Két kocsival érkezünk a helyszínre, amiket a gát tetején hagyunk. Gyors öltözködés után lemegyünk a partra.
Normális horgász már innen visszafordult volna, olyan zavaros és átláthatatlan volt az Ipoly. Viszont ahogy körbenéztünk, élt a víz: rablás rablást követett. Elkezdtünk pergetni. Szinte az első dobásokra volt rávágás, de egyik sem akadt jól.
A part szélénél, a lassú vízben álltak a csukák, onnan rontottak rá a jól vezetett csalikra. A fiúk sorban kezdték fogdosni a halakat. A vékony, hosszúkás ezüstszínű kanalak voltak a nyerők. Karcsi egy szép domival indított, ami a folyó közepén vágott rá az Orklára. Nekem is megvoltak a rávágásaim, így kitartottam a mélyre törő Frisky-nél, csak a színét változtattam néha. A többiek szépen szedegettek, én meg csak számoltam a rávágásokat. Már tíz fölött tartottam kapásból, mikor a többiek 5-6 csukánál jártak. Végül megtört a jég, és két egymást követő helyen is sikerült partra terelnem egy-egy csukát.
A reggeli felhőket gyorsan eloszlatta a nap. Én meg mellesben vágtam neki a túrának, hátha… 2 órára már slattyogott a csizmám, pedig nem ázott be. Természetesen a víz is az autóban maradt, így még kellemesebb volt a gyaloglás. Kicsapódott az arcomra a só a veríték mentén, de mindezek ellenére nagyon élveztem a horgászatot.
Ha előtte borítékolta volna valaki, hogy 7 csukát fogok, nagyon boldog lettem volna, de így kicsit szomorkás voltam, ugyanis ha minden harmadik halam kiveszem, bőven 20 fölött foghattam volna. Ahogyan Géza meg is tette. Be kellett látnom, a kanalaknak nincs ellenfele az ilyen zavaros vízben.
Egyszerűen úgy magával ragadott a horgászat, hogy alig készítettem képeket. Nem baj… legközelebb, ha jövünk, kattogtatok és kanyarítok egy jó kis beszámolót, mert ide vissza kell jönni és revánsot kell venni a vad csukákon.
Harmadik alkalom. Mentőöv az árvíz ellen.
2010. augusztus 18. A vízállás Nógrádszakálnál 220 cm. Az özönvízszerű esőzés meghozta hatását.
„Múltkor is nagy volt a víz, mégis evett a hal rendesen. Mi baj lehet?” A parthoz közeledve láttuk, hogy az út két oldalán vízben állt a rét. Megálltunk, egy idősebb pecás haladt el mellettünk.
- Adjisten, Bátyja! Az eső még nem húzódott le a rétről? - mutatok a mellettünk lévő részre.
- Dehogy, fiam, ez az Ipoly, ki van áradva 2 napja.
Legörbült orcámról a mosoly. Hát… azért nézzük meg a langósabb részeket, hátha kiállt oda a csuka. Sajnos azonban akkora részeken állt a víz, hogy lehetetlen volt megtalálni a halakat (és az sem biztos, hogy étvágyuknál voltak).
Sebaj, van itt pár holtág, azokat érdemes végigjárni! Kocsiba pattantunk és tempósan megközelítettük az elsőt. A látvány, ami fogadott nem volt szívderítő: zavaros víz mindenhol. Nem kímélte az ár a holtágakat sem, halakra utaló jelet alig látunk… de ha már itt vagyunk, végigdobáljuk becsülettel minden sarkát, de még koppintásig sem jutunk. Szomorkásan kullogtunk vissza.
- Most mi legyen?
- Nem maradt más, csak a Robinson-szigetek.
- Remélem, ott nem túl magas a víz.
- Meglátjuk.
Tiszta víz, üres part fogadott minket. Megváltottuk a napijegyeket és nekifogtunk dobálni. Rablásokra lettünk figyelmesek, ami bizakodásra adott okot. Sügérmintás gumihallal próbálkoztam, amire elemi erejű rávágást kaptam, de nem akadt meg. Géza a sikereken felbuzdulva szintén gumira váltott, és szinte az első dobásra fogott egy szép csukát… aztán a másodikra is, és kisvártatva még kettőt.
Nekem egy újabb rávágáson kívül nem jutott több. El is hagytam a helyszínt, megnéztem mi van a csatornákon. Forrt a víz, a rablások egymást érték. Sajnos apró csukák csinálták a kalamajkát. Egy-egy töklevél mellett 2-3 kaszakő is rejtőzködött. Először ezüstszínű orklával sikerült fognom egy retúr csukát, majd Salmo Pike wobblerre váltottam. Nem volt ritka, hogy több rávágást is kaptam egy behúzásra. Ez valahogy nem az igazi. Próbáljuk a nagyobbakat elcsípni a tavon!
Nagyobb gumihal kerül a kapocs végére. Emelgetem a fenéken, mikor ismét erős rávágás érkezik, ám a hal rövid fárasztás után lemarad. Mérgemben kisebbre cserélem a csalit. Egy 8 centis „fire tiger” színűvel kezdem vallatni a vizet. Egyszer csak pár méterre tőlem komoly súly nehezedik rá. A bevágás jól ül. Ahogy emelem, látom is, hogy egy jóféle csuka van a horog végén. Talán meg tudom szákolni, mielőtt elkezd pánikolni. Lenyúlok a merítőért és alátolom. A merítőben már hiába csapkod.
„Kolléga, légyszi’ készíts pár fotót!” Kattog a gép, nem számítottam ilyen szép halra, 3,17 kg a súlya.
Következő dobás után várom a koppanást, ami jelzi, hogy leért a csali a fenékre és lehet indítani. Koppanás helyett ismét egy ránehezedős kapást kapok. A hal jól védekezik, jó kettesre saccolom. Hasonló húsban van, mint az előző, csak kicsit rövidebb. Készítek pár fotót, majd visszaengedem őt is.
- Viktoooor! Gyere, hozd a merítőt is - szól Géza, hangjából ítélve jó halat akaszthatott. Mikor odaérek szép krokodil rója a köröket előtte. Egyáltalán nincs még kifáradva.
- Hadd úszkáljon még.
Lassan kezd fáradni, ahogy a közelbe ér, megszákolom és gratulálok a halfogónak. Kis híján 4 kiló. A horog jól akadt. Érdekes módon a 8 centis gumira érkezett, sok társával egyetemben.
Próbáltam a nap folyamán nagyobb méretű csalival szelektálni, de nem fogtam se többet se nagyobbakat, csak a kicsik gyakrabban levették a nagy csalik farkát.
Nagyon eszi a csuka a gumit, kicsik és nagyobbak egyaránt. Nehéz döntés, de szeretném kipróbálni a Pulse botot sügérezés közben.
Botot váltok, előkerülnek a mini jigek, mini twisterek. Hamarosan érkezik az első sügér. Nem nagy, de tudatosan sikerült becsapnom. Milliónyi ivadék közt paradicsomi állapot ez nekik. Megtalálom a megfelelő jig méretet (2-3 g) és a mélységet, ahol a sügérek bandáznak. Ezután MINDEN dobásra van kapás! Sokszor 4-5 rávágást kapok egy bevontatás alatt. Nagyon élvezem a helyzetet. Hasonlókat csak a Duna-deltás videókon láttam.
Itt az idő, ideje pakolni! Nehéz szívvel hagyom abba a pecát.
A számok magukért beszélnek: 10:00-tól 16:30-ig Gézának kb. 30 csuka, nekem 20 csuka 70 sügér.
Kecskés Viktor (victorcnr)
Fotók: Kaszás Géza, Kecskés Viktor
