A Dunán nyár végétől nagyon jól lehet fogni a csukát. Étvágyánál van, és aránylag könnyű is megtalálni - előszeretettel tanyázik ilyenkor a holtágak sekély vizében. De később, ahogy a víz hűlni kezd, megfogyatkoznak kapásaink. Nincs mit tenni, el kell kezdeni keresni az éhes ragadozót…
Nyár van, a tűző napon tikkasztó a meleg, a ragadozó halak többsége étvágytalan. De nem minden hal tűnik el ilyenkor teljesen. Nyár vége felé már el lehet kezdeni eredményesen keresni a csukákat a holtágakban. A Dunán ilyenkor már indul a szezon.
Vannak holtágak ahol több, és vannak holtágak, ahol kevesebb csuka tanyázik. Ez sok mindentől függ, leginkább attól, hogy melyikben érzik jobban magukat. Minél többet vagyunk a vízen és minél több helyet megpróbálunk, annál előbb találunk rá a megfelelő helyekre.
Szépen lehet ilyenkor fogni a csukák apraját-nagyját. A napszakot illetően a csuka nem annyira rapszodikus, mint a süllő vagy a harcsa. Általában mindegy, hogy hajnalban, délelőtt vagy éppen délután próbálkozunk. Olyan is megtörtént velem, hogy éjszaka kapta el a csuka a harcsának szánt wobblert, és az akasztáskor egyből el is harapta a fonottat (pedig 11 cm-es volt a csali hossza + a csomómentes kötést biztosító drót). Ennél sokkal fontosabb, hogy csendben közelítsük meg a helyet. A csuka 90%-ban a parttól egy-két méterre lapul. A maradék 10%-ban pedig a mederben lévő tuskók, kövek, hínárfoltok mellett áll lesben.
Számomra a legjobban bevált csali ilyenkor a twister és a wobbler. A twistert egyszerűbb a kövek között táncoltatni, és ha el is akad (és nem sikerül kipöccinteni), akkor sem vesztünk olyan nagy összeget. Színek terén az a tapasztalatom, hogy minél rikítóbb legyen a csali, ha zavaros a víz, neonzöld, sárga, piros stb., ha pedig letisztultabb, akkor a természetesebb színeket vegyük elő (fehér, barnás). A csuka általában megpróbálja egyből bekapni a csalit, tehát az sokszor teljesen eltűnik a szájában. Ilyenkor nagyon fontos a harapásbiztos előke. Nélküle az esélyeink szinte a nullára csökkennek.
Mindaddig megtalálhatjuk ezeken a helyeken a csukákat, ameddig el nem kezd hűlni a víz. Ahogy hűl, úgy megy ki a csuka a holtágakból és egyre több lesz a sikertelen próbálkozás. De mit lehet ilyenkor tenni? El lehet kezdeni más halakat keresni, de aki kitart a csukánál, az bizony szép élményekkel gazdagodhat - máshol.
El kell kezdeni keresni őket a holtághoz közeli zátonyokon, zátonyeséseken, mert bizony ide mennek őkelmék. A vízmélység itt általában nem több 1-2, maximum 3 méternél. Minél hidegebb a víz, annál jobban távolodnak a holtágak sekélyebb, táplálékhaltól mentes vízétől a csukák. Ilyenkor már persze sokkal nagyobb terület áll a rendelkezésükre. Nehezebb is megtalálni őket, mert jobban eloszlanak. Az egyedsúly viszont általában nagyobb, mint a holtágakból fogott csukák esetében, mivel a rutinosabb, öregebb példányok is táplálék szűkében vannak, és nem nagyon válogathatnak. Ezeken az új helyeken sokkal kevesebb az akadó, mivel már nem a kövek között bujkálnak, hanem a zátonyok egyenetlenségeikben keresnek leshelyet. Itt már érdemesebb elővenni a wobblereket. Felszíni és mélyenjáró típusokkal is lehet próbálkozni, a vízmélységtől függően. Nekem nagyon bevált a Rapala Glass Shad Rap és Shad Rap wobblere természetes színekben, mert ilyenkor már sokkal tisztább a víz.
Kapástalan időszakban nekem a színek variálása nem hozta meg a várt sikert, viszont egy twisterrel agyondobált részen egy műcsali csere aktivizálhatja a csukákat és az addig süketnek hitt vízből, pl. wobblerrel azonnali rávágást, rávágásokat kaphatunk.
Érdemes hát keresnünk az eltűntnek hitt csukákat, mert gyönyörű környezetben lehetünk és szó szerint nagy meglepetésben lehet részünk!
Szőke Richárd
Fotók: Szőke Richárd
