Friss szellő fúj az arcomba, de valahogy nem a megszokott az illata, valamiért frissebb a megszokottnál. Igazából fenyőillat keveredik számomra szokatlannal, a tenger illatával. A szemem kinyitva egy kisebb csoda tárul elém, hatalmas sziklák teletűzdelve fenyőfával, a sziklák sok helyen hegyet alkotnak, melyek völgyében egy hosszan elnyúló öböl húzódik, amelynek túlsó végén a Balti-tenger egy apró részlete látszik. Igen ez már Svédország, ahol egy hetet fogunk horgászni, de talán találóbb a „csukákat kergetünk pergetve” kifejezés.
Egy horgásztúra nem csak a horgászat élményéből áll, ezért egy picit korábbról kezdem a beszámolót. Még tavasszal körvonalazódott egy svédországi horgásztúra lehetősége - sokat hallottunk már az ott fogható csukákról, ezeknek az erejét szerettük volna személyesen is megtapasztalni -, ebben az Energofish és az Adventure Fishing volt a partnerünk. Mivel tudtuk, hogy Piotr Piskorski, a Salmo vezére otthonosan mozog ezeken a vizeken, némi tanácsért fordultunk hozzá. A válaszlevél bennünket is meglepett! Kiderült, hogy hasonló időpontban ő is svéd vizekre szervez egy túrát. Rövid egyeztetés után kiderült, egyazon helyre utazunk, sőt az utazást is az Adventure Fishing biztosítja mindkettőnknek.
Innen már nem volt kérdéses, hogy ugyanazon időpontra szervezzük a túránkat Piotr Piskorskival. Az időpont és a hely gyorsan tisztázódott, így már csak a kiutazást kellett megszervezni. A túrán videót is forgattunk, így a sok plusz felszerelés miatt autóval kellett utaznunk, pedig a repülőgéppel sokkal gyorsabb és olcsóbb is lett volna az utazás. Stockholmba a repülőgép nem egészen kettő óra alatt megérkezik, innen egy bérelt autóval 150 kilométeres út után érhetünk Valdemarsvikba. Ezzel szemben Budapesttől gépkocsival a gdynai kompkikötő 1000 kilométer. Innen a komp közel 12 óra alatt ér át Svédországba, a kompból kiszállva már csak egy könnyednek mondható 270 kilométeres út vár ránk, ennek megtétele után érhetünk oda Valdemarsvikba.
Lengyel barátainkkal már hamarabb találkoztunk a gdynai kikötőben, itt felszálltunk a menetrendszerinti kompra, ami lenyűgözött hatalmas méreteivel. Már a jegy kézbevételekor gyanús volt valami, mivel a 666-os szobát kaptuk a kompon, ez pedig normál esetben a hatodik emeletet jelenti. Mikor elérkezett idő és felszálltunk a kompra, kiderült, hogy valóban nem egy magyar szemnek megszokott kompról van szó. A kamionokat és autókat két szinten nyelte el a monstrum, emellett a belsejébe behajtva derült ki, hogy kétszer négy sorban és legalább kétszáz méter hosszan parkolnak az autók. A liften azután feljutottunk a hajó hatodik emeletére, ahol gyorsan megkerestük a kabinunkat és elindultunk felfedezni a hajót. Két étterem, fodrászat, ajándékbolt, játékterem és még rengeteg egyéb szórakozási lehetőség várt minket a tízórás úton. Ám a pókerasztal helyett mi inkább az éttermet, majd - egy forró fürdő után - az ágyat választottuk, mivel igen kimerítő volt az eddig megtett út.
A hajó gyorsan álomba ringatott bennünket, csak reggel ébredtünk a hangosbemondó hangjára, hogy hamarosan kikötünk a karlskronai kikötőbe. Pihenten és várakozással vágtunk neki a hátralévő néhány száz kilométernek. Menetközben már felfigyelhetünk a rengeteg tóra, ami mellett elhaladtunk. Egy idő múlva azt néztük a GPS berendezésünk térképén, hogy mikor lesz végre olyan rész, ahol nincs két kilométeres körzetben egyetlen víz sem… ha nem láttunk vizet a térképen, az is csak pillanatokig tartott. Az út mentén szinte egymást érték a szebbnél szebb tavak, amik közül sok érintetlennek látszott. Nemsokára végre megláttuk a térképen az úti célunkat is, a Valdemarsviki-öblöt, ennek a partján volt szállásunk, egy kempingben.
A kemping végében voltak a horgászoknak fenntartott faházak, ezek négyszemélyes, konyhával felszerelt kis lakosztályok. A kempingben már várt bennünket a helyi horgászkísérő, Robert Taszarek, aki a lengyel parti pergetők szövetségi kapitánya, nem mellesleg kétszeres lengyel pergető bajnok. Mint fentebb említettem, nem csak Piotr Piskorski tartott velünk. Ott volt még az egyik legprofibb lengyel horgász videós, továbbá a Wiadmosci Wedkarskie horgászmagazin újságírója és egy lengyel horgászcikk-forgalmazó is. Tehát „nem semmi” horgászok közé keveredtünk, mondhatni fel kellett kötni azt a bizonyos gatyamadzagot, Adriánnal kétszeres magyar bajnokként, és VB bronzérmesként nem vallhatunk szégyent.
Gyorsan belaktuk a következő hétben otthonnak számító faházat, és máris a vízre szállás gondolata keringett mindkettőnk fejében. A csónakkikötőhöz egy sziklás lépcső vezetett le, ahol kiválasztottunk egy nekünk is tetsző csónakot, bár mindegyik egyforma nagyságú és 15-ös motorral felszerelt volt. Megkaptunk minden csónakos kiegészítőt is, kaptunk egy térképet is a könnyebb eligazodáshoz. Robertet kifaggattuk, hogy melyek lehetnek azok a helyek, amelyek csukát rejthetnek, majd nekiindultunk megfogni az első Svédországi csukánkat.
Most is érzem azt a bizsergést a kezemben, amit akkor éreztem… vártam már az első rávágást, amit a kezemben lévő bot közvetít felém. A jobb helyeket félórás motorozással érhettük el, de mi nem tudtuk megállni, hogy útközben ne dobjunk néhányat. A csukák pontos tartózkodási helyét nem ismertük, így csak tapogatóztunk ezen a délutánon. Első alkalommal egy törés oldalát vizsgáltuk végig: én egy süllyedő Slidert akasztottam az előke kapcsába, Adrián pedig egy gumihallal próbálta letapogatni a törés oldalát. Direkt nem egyforma csalival horgásztunk, mivel először a megfelelő csalit szerettük volna megtalálni, na és persze a csukákat, azonban úgy látszott, nem a megfelelő helyen álltunk meg, mivel egyórás dobálás sem hozott eredményt. Így továbbálltunk a Robert által javasolt környékre. Ez egy különálló kis tórészlet, bár csak az ottani léptékkel mondható kicsinek, mivel egy körülbelül 100 hektáros területről beszélünk. Ebben néhány sziget volt és jó néhány öböl, amiket ritkás nádas övezett. Az egyik ilyen öböl nádasát kezdtük el dobálni. Az elején a kétméteres vízben teljesen az aljnövényzetig leláttunk, beljebb azonban egyre zavarosabb víz fogadott bennünket. Ekkor egy kicsit elbizonytalanodtunk, ennek ellenére megpróbáltunk minden négyzetmétert áthorgászni, hátha az ilyen részeken laknak a csukák, de itt sem jutottunk kapásig. Utána két sziget előtti területet kezdtünk el vizsgálni, ez egy viszonylag laposabb rész volt olyan bő egyméteres vízmélységgel. Ennek a törésén észrevettük, hogy néhol a törés tetején pezseg a víz a kishalaktól. Természetesen ezután a törés vonalát dobáltuk, és megtörtént végre, amire vártam, egy erős rávágás a Slidereme! Nem nagy csuka volt, de végre megfogtam az első svédországi csukámat…
