A Tarcal határában fekvő Kengyel-tó sokáig csak egy teljesen ismeretlen tavacska volt számomra. A Tokaji hegy tetejéről jól látható patkó alakú vizecske kicsinek és jelentéktelennek is tűnt sokunknak; híreket sem lehetett hallani róla sokáig, és horgászni sem lehetett rajta. Azonban a tó 2014-ben, 8 évnyi szünet után, ismét megnyitott a horgászok számára. Ez már önmagában is izgalmasnak hangzott, de hamarosan hihetetlenül szép halfogásokról is érkeztek hírek. Egyre több 5 kilogramm fölötti csuka, jókora harcsák, pontyok, amurok és busák kerültek horogvégre. Nyilvánvalóvá vált, hogy a tónak kivételes halállománya van, egy kapitális hal kifogásának reménye benne van minden horgászatban. Engem - mint pergető horgászt - természetesen a csukák vonzottak Tarcalra, no meg az újdonság ereje, az ismeretlen felderítése. Elkezdtem hát tesztelni a tavat, és rá kellett jönnöm, hogy a Kengyel-tó nem csak egy „egyszerű” tó, hanem egy izgalmas horgászvíz, ami rengeteg megfejtésre váró titkot rejt.
A Kengyel-tó egy 50 hektáros vízterület Tarcal község peremén. Vízmélysége 1,5 és 2,5 méter közötti. A tóról kivételesen szép kilátás nyílik a Tokaji-hegyre. A víz nádfallal szegélyezett, számos öböllel, hal „kifutóval”, nyílt vízen található nádszigetekkel tagolt. Nádtorzsák, ágak és egyéb természetes akadók megtalálhatók benne. A tó kapitális harcsái által kifürdött és bedöntött bokrok, nádtorzsák jelzik számunkra, hogy hatalmas halak élnek ebben a vízben.
A tó az országban elterjedt intenzív halgazdálkodási tevékenységtől mentes. Jó természetes szaporulattal rendelkezik. Legfontosabb halfajai a ponty, a kárász, az amur, a compó, a csuka, a süllő és a harcsa.
Kisebb-nagyobb kihagyásokkal, több alkalommal meglátogattam a tavat bízva abban, hogy talán nekem is ad egyet óriásira nőtt ragadozóiból. Sajnos igazán nagy, öt kiló feletti csukát nem sikerült fognom, azonban minden évszakban megcsodálhattam a rejtélyes tavat, megismerhettem egy kicsit jobban, és kapás nélkül egyszer sem maradtam.
Nyáron látogattam meg először a tavat. Mivel nem rendelkeztem helyismerettel és előzetes tapasztalatokkal, csak megérzéseimre hagyatkoztam. A nagy meleg nem volt előnyömre, de azért sikerült megismerkednem a Kengyel-tó szépséges csukáival. Ekkor még elsősorban könnyű támolygókkal, körforgókkal és wobblerekkel próbálkoztam, és a villantók bizonyultak fogósabbnak.
Az első nekifutás után pihentettem a tavat, hiszen tudtam jól, hogy nem a nyári melegben fogja megmutatni igazi arcát. Aztán október 19-én itt rendezték meg a Csónakos Pergető OB harmadik fordulóját. A verseny előtti edzéseken is sok szép csukát fogtak a versenyzők, és így volt ez a verseny ideje alatt is. Abba a szerencsés helyzetbe kerültem, hogy a versenyen is részt vehettem, habár nem versenyzőként, hanem versenybíróként, mérlegelőként figyelhettem meg közelről profi pergetőinket.
Természetesen a versenyzők nem tétlenkedtek, és a verseny ideje alatt két méteres krokodilpofájút is fogtak, és habár három mérlegelő csapat volt a tavon, az egyik kapitális ragadozót pont mi mérlegeltük társammal. Óriási élmény volt látni ezt a csodálatos halat, és azt, hogy milyen adrenalin-bombát robbantott kifogójában.
Persze a verseny után pár nappal őrült módjára siettem a tóra. Több jó napot is eltöltöttem a Kengyelen, barátaim és én magam is sok csukát fogtunk, de az „öreg” nem akart kijönni. Az átlagos - kilós, másfeles - csukákból szép számmal fogtunk egész ősszel, de nem tudtunk beütni egy nagyobbat sem.
Az ősz folyamán szintén a kanalak működtek igazán jól, de már a wobblereket is megették. Az egyhangú, folyamatos bevontatás helyett a twitch és jerk típusú, pöcögtetett, rántásokkal vezetett és szünetekkel tagolt vezetési stílus hozott szép eredményeket. Barátom, Balázs egy szép őszi napon csúnyán leiskolázott tökélyre fejlesztett pöcögtetős wobbleres technikájával, amíg én villantókkal próbáltam tartani vele a lépést.
Aztán egészen nagyméretű wobblerekkel is sikerült akciókat elérnünk. Például a 12 cm-es Nevis Flexi Perch swimbait is sok halat adott. E wobblernek rendkívül élethű a mozgása, lassan vezethető, jól reagál a húzásokra, rántásokra, és megállítva csak nagyon lassan süllyed, így sekély vízben is jól alkalmazható.
Ahogy haladtunk bele az őszbe, úgy fogtuk egyre jobban a süllőt a Tiszán, így a tavi csukázás egyértelműen háttérbe szorult. Jó néhány hét telt el úgy, hogy miden szabadidőmet a folyón töltöttem. Aztán decemberben bezavarosodtak a folyók; először a Tisza szőkült be, majd pár nappal később a Bodrog is követte példáját. Nem maradt más számunkra, ismét a környező tavakat vettük célkeresztbe. Adta magát a dolog, hogy ismét a kapitális halakat rejtő, titokzatos Kengyel-tavat vallassuk, amíg be nem fagy.
Roli barátommal is tettünk egy-két kísérletet a tavon, és habár a hideg vízben igen jól ettek a krokodilpofájúak, az „öregek” még mindig nem kerültek horogvégre. Tudtuk jól, hogy a nagy csukák annyira szeszélyesek és kiszámíthatatlanok, hogy megfogásukhoz nagyon sok időt kellene eltölteni a tavon. Sajnos azonban az a heti egy-két alkalom nem bizonyult elégnek.
Próbálkoztunk különböző időpontokban pergetni a tavon, délelőtt, délután, hajnalban, szürkületben. A nagy csukák kapásidejét kiismerni azonban eddig még nem sikerült. A változó időjárási körülményeket is figyelembe vettem. Borús időben és verőfényes napsütésben is horgásztam a vizet. A fagyos őszi napokon jók voltak a hajnalok és a szürkületi órák is. A fényváltás órái, és úgy általában véve a változó fényviszonyok jó hatással vannak a tó ragadozóinak kapókedvére.
Sajnos a Kengyel-tó is - mint minden állóvíz a környéken - január elején befagyott. Megérkezett az igazi tél és megóvta tőlünk a halakat egy ideig. Persze a tavon engedélyezett a lékhorgászat is, így aki a léki csukázást szereti, az itt jó eséllyel foghat komoly méretű csukákat lékről is.
Én már jó ideje nem horgászom természetes csalétkekkel, csak műcsalikkal, és azért ez nem egy egyszerű műfaj a jégen (bár nem is lehetetlen), ezért én inkább megvárom az olvadást. Ha lesz horgászható felület a tavon, akkor biztos, hogy visszatérek majd, mert még adósom a Kengyel-tó egy nagy csukával. Elégedetlen azonban nem vagyok, mert ezen a tavon akkor is élmény horgászni, ha a halak épp akkor nem is a legaktívabbak.
Igazi folyóvízi horgásznak tartom magam. Amikor csak engedik a folyók, én mindig őket választom, és nem igazán tud elcsábítani egy állóvíz sem. A Kengyel-tó azonban más. Amellett, hogy gyönyörű helyen fekszik, és maga a tó is nagyon szép, van benne még valami titokzatosság. Nem adja magát könnyen, és szinte sohasem mutatja ugyanazt az arcát. Rendkívül rejtélyes és sokoldalú víz, kiszámíthatatlan és szeszélyes halakkal, és azt hiszem, ez teszi annyira érdekessé számomra. Nem baj, hogy nem könnyű víz, nem baj, hogy sokszor mostoha, én így szeretem! Remélem, még sokáig ilyen marad…
Írta: Szalai Gábor László
Fotók: Szalai Gábor László
