Talán az egyik legnépszerűbb harcsahorgászati módszer a vertikális harcsázás, annak is a kuttyogatás fajtája. Azonban sokan esküsznek a műcsalis emelgetésre is, ezeken a horgászatokon ezt kombináltuk össze.
A kuttyogatás mint módszer nem egyszerű, hiszen valahogyan működésre kell bírni azt a különös alakú fát. Én sokszor poénnal ütöm el annak az élét, hogy miért nem szólal meg nekem csak tízből párszor a kutty hang, ellenben miért vagyok csurom vizes: „lemerült benne az elem”. Talán nem is véletlen, hogy nem űzik nagyon sokan ezt a módszert, akik pedig „ütik a vizet”, azok többsége már az idősebb generációból kerül ki. A fiatalok könnyebb, gyorsabb sikerre vágynak. Ezért is éli virágkorát a műcsalis vertikálozás, mely során nem bonyolult a feladat, hiszen ennyit kell csinálni: műcsali le, fel, le, fel, le, fel… ameddig el nem fáradunk, le nem akadunk, vagy épp halat nem akasztunk. A harcsabácsi pedig van olyan óvatlan, hogy oda is ver ezeknek a felkínált műhalaknak.
Mielőtt mindenki nekiszalad a folyónak és már kezdi is a le-fel játékot, azért az is hozzátartozik, hogy ha „csak” ennyi lenne a játék, már nem lenne harcsa a vizeinkben. A módszer a Tisza-tóról terjedt el, ahol is betiltották a vontatást, vagy más néven trollingozást, amivel komoly károkat szenvedett a harcsapopuláció. A tiltás következtében robbant be ez a módszer, és sokak szerint sokkal eredményesebb lett, mint a vontatás valaha is volt. A piac hamar feltöltődött az ehhez szükséges műcsalikkal, megjelent a kezdetben aranyáron kapható Sebile, amit úgy vásároltak a horgászok, mintha ingyen lett volna.
Aztán a Sebile ára is normalizálódott, a sikere is megkopott, ugyanis mint fentebb jeleztem, ha csak annyi lenne, hogy le és fel, már nem lenne harcsa a vizekben. A titok ugyanis az, hogy 6 darab le és fel gyakorta bizony kevés, meg kell ismételni akár tízezerszer, hogy talán legyen valami eseményünk, aztán lehet, hogy még sincs, így kezdeni kell újra a tízezret. Szintén népszerű csalik lettek hamar a Mad Cat Clonk Teaser polipjai is.
A vicces, hogy ha a harcsa meg is eszi ezt a furcsa fűszoknyás kinézetű csalit :). A harmadik megoldás a hagyományos jiges vertikálozás, ami szintén fénykorát éli, tekintettel a jóval kedvezőbb árára. Bár ha hozzávesszük azt, hogy olyan jigfejen kell felkínálni a csalit, ami meg is fogja a harcsát, és talán ami még fontosabb, meg is tartja, akkor már azért itt is pörög ám a forintszámláló. Beakadni mindkettővel igen könnyedén lehet, melynek hosszadalmas szabadítási tortúra vagy épp beszakítás a végeredménye. Lehet utána számolni, milyen, amikor egy 3-4-5 ezer Ft-os műcsali bennmarad a fa akadóban, vagy épp kövek között, aztán ezt megismételjük napi háromszor :D. De tudjuk: a jelszó: le… fel…. le… fel….
Nos, visszatérve a nagy harcsák könnyű megfogására… az én újabb komolyabb halamra 5, azaz öt évet kellett várnom. Volt benne bőven le és fel pár darab. Ráadásul, aminek külön örültem, hogy nem beesett harcsa volt, hanem tudatosan harcsára dobott felszerelésre akadt fel, még ha nem is kellett hozzá sokat dobnom, akkor is. Kellően erős zsinór volt a boton, a csali is megfelelően nagy volt, no meg a jighorog is nagyon erős kivitel volt, a halhoz illő. A jigfej méretét is a víz mélységének megfelelően választottam ki, az 50 gramm pont ideális volt a 17 méter mély gödör meghorgászására. Bár lehet, elég lett volna 45 is, de olyanom nem volt. Egy kínosan borzalmasan gyenge horgásznap vége felé közeledtünk, mert egyszerűen a kinézett balinokat nem tudtuk megfogni. Rabolgatott, de csak úgy finnyásan. Felmerült, hogy az alattunk lévő gödörnél dobjunk párat harcsára. „Oké”, mondtam, „dobjunk párat aztán irány haza, mert nagyon unom már ezt a napot”. „Aztán amikor harcsára jiggel horgászunk, azt hogy szoktunk?” ,tette fel Dávid horgászcimborám a kérdést. „Ugyanúgy, mint a süllőre, csak a cucc sokkal erősebb”, mondtam.
Dávidnak (az ő hangja hallható a videóban a harcsa fárasztása során) nem volt harcsázásra megfelelően erős jigfeje, így adtam egy 35 grammost, amit a dobozomban találtam, ezzel a csónak alatt vertikálisan horgászott. Magamnak az 50-es maradt, amit bedobtam a mély területre és onnan léptettem visszafelé, majd párszor csak helyben, vertikálisan megemeltem anélkül, hogy tekertem volna vissza. A folyó úgyis tette a dolgát és mozgatta addig is a csalit, csak helyben mocorogtattam. Az első dobásom egy baromi sekély területre sikerült, így úgy kopogott a hatalmas jigfejem, mint a tégla. Nem is tetszett és alig vártam, hogy visszaérjen a csali. Be a közepére, hajrá! Bevágtam, ahogy bírtam, ami nem volt nehéz, mert az 50 gramm azért húzta lefelé rendesen a 35-ös fonott zsinórt. Az első pár léptetés még sekély területen volt, így az emelések között alig telt el 1 másodperc, majd az idő elkezdett folyamatosan nőni. Megvan a gödör… 2 másodperc… 3… 4… ez az! Lenn vagyok szerintem. Meghúz, megtart, visszaejt… meghúz… tekerés nélkül megtart, majd visszakoppint a bottal ráengedve, rátekerés nélkül. Meghúz, megtart… pont magyaráztam Dávidnak, hogy mit csinálok, amikor egy hatalmas ütést éreztem a túlsó oldalról. „Itt a harcsa!”, mondtam meglepve, amit Dávid, mivel maga elé nézett nem hitt el: „Persze!”, mondta röhögve.
„Tényleg itt van, nézz ide!!!” „Húúúúúb@@@@@@meg”, jött a reakció, hogy ez tényleg hal, ami ráadásul azonnal tépni kezdte le a zsinórt. A MÁSODIK (!!!) dobásra! :D Másodikra… el se hiszem.
Ezzel azért elkezdődött egy negyedórás csörte, ugyanis fel kellett cincálni a mélyből a harcsát. Mivel azonban a súlya – utólag kiderült – 32,23 kg volt, ez komoly huzavonát jelentett.
A harcsa megfogásával a lelkesedés is megnőtt, azonban elkezdtem keresni egy erősebb felszerelést, amivel üldözhetem a harcsákat. Értem ez alatt a botot és az orsót, de egy kritérium volt az ereje mellett: könnyű legyen. Nem akartam fél kilót, vagy még többet egész nap kézben tartani. Régóta szemeztem a multi orsókkal, de egyszerűen nem láttam olyan helyzetet, aminél lenne értelme a használatának. Nos, úgy érzem, megtaláltam. A jelszó: VERTIKÁLIS HARCSÁZÁS! Ugyanis ilyenkor a le és fel mozgatást mindig a mederviszonyoknak megfelelően végezzük. Ahogy sekélyebb lesz, fentebb tekerjük, de ahogy mélyül, engedni kell a zsinórt. Ilyenkor hagyományos peremfutó orsónál mi történik? Felkapókar kinyit, zsinór leenged pár menet, majd visszatekerjük azt a többletet, amivel több ömlött le, mint kellene. Multis orsóval ezzel szemben, amint érzékeljük, hogy elvesztettük csalink alól a feneket, a kioldó gombot benyomjuk, és már száguld is le a csali a fenékig. Amint megérinti azt, a zsinór lepörgése – jól beállított dobfék esetén – azonnal megáll, elég csak visszakapcsolni a gombot és már horgászhatunk is. Mindezt egy kézzel, könnyedén. Tényleg könnyedén. Ez most viccesnek tűnhet, de mint fentebb írtam ez nem 6 darab le és fel, hanem sok száz vagy ezer mozdulat. Minél kényelmesebb és hatékonyabb a felszerelés, annál könnyebb ezt kivitelezni.
Amikor ez a cucc meglett, jöhetett a felavatás, amibe Oláh Peti horgászbarátommal együtt vágtunk bele. Ő segített a megfelelő orsó kiválasztásában is, mert ebben nekem totál semmi tapasztalatom nem volt. Az általa javasolt Shimi Grapplernek hosszabbak a hajtókarjai, így még kényelmesebb vele a horgászat. Ezért is javasolta nekem ezt a párost, nagy érték, ha olyan ajánl felszerelést, aki tapasztalatból teszi azt!!! Ráadásul mivel Peti igen jól muzsikál a kuttyogató fán, kombináltuk a vertikális pecát a kuttyogatással. A végszerelék ugyanis tökéletesen megfelelt ennek az elvárásnak, de a kapást nem a vízen sodródva és letett bottal vártuk, hanem kézben tartva tapogattuk a feneket, a felett felkínálva a csalit, vagy épp a felúszó harcsa elé betéve a nadálycsokrot.
A játék tökéletesen sikerült. Sok harcsa került ideiglenesen a csónakba, melyek között volt sok növendék is, de akadt 1-2 szebb példány is. Félelmetesen jó érzés, amikor a nadálycsokrot „buzerálja” a harcsa, és mindezt a pergető botnak köszönhetően a tenyerünkben érezzük.
Péter tökélyre fejlesztette a radaron látott harcsa megfogását. Kedvencem volt, amikor mondta: „Ott van a szája előtt a csali, a fenéért nem eszi meg????!!!!!” Ahogy ezt kimondta, megrándult a botspicc és megfogta a harcsát. Mivel előtte volt a radar, engem is instruált, mi történik odalenn a kuttyogatása hatására, hova emeljem, vagy épp engedjem a csalit.
Az eredmény nem maradt el, egy nagyon-nagyon jó horgásznapot zártunk, sikerült egy szebb hallal felavatni az új vertikális felszerelést, jöhetett a nagy műcsalis vertikálozás vagy a partdobáló harcsázás…
Íme, a nagy harcsám megfogásának pillanatai, illetve a felszerelés avatása videó formájában:
