Manapság rengeteg wobblerrel találkozhatunk a piacon, ezek között vannak, amelyek legendásan jók a harcsapergetésre. A Salmo wobblerei közül eddig még kevésről hallottam, hogy eredményes lett volna harcsahorgászat során. Való igaz, a Salmo nem elsősorban harcsára szánja csalijait… de a 2006-os Salmo kupán láttam Piotr Piskorski bemutatóját, amiből bennem leginkább a Skinner néven ismert Salmo modell hagyott nyomot. Rendkívül intenzív mozgását látva úgy éreztem, mintha eleve harcsázásra találták volna ki. És ez persze csak egy típus! Ezért is határoztuk el, hogy kipróbáljuk a Salmo egyes típusait a harcsák ellen.
A próba helyszíne természetesen ismét a harcsapergetés Mekkája, a Pó folyó volt.
Minden típust képtelenség lett volna kipróbálni a harcsák ellen, ezért a tapasztalatainkból kiindulva csak néhányat próbáltunk ki. Elsősorban a Skinner, a Whitefish és a Boxer látszott leginkább alkalmasnak erre a célra. Mivel ezeket eredetileg nem harcsapergetéshez fejlesztették, az egyébként jó minőségű horgokat és kulcskarikákat kénytelenek voltunk erősebbre cserélni.
Igazából a nyáron, egy rövid túra alkalmával már tettünk egy előzetes próbát. Akkor a Whitefish és a Boxer már bizonyított. Az újabb túra első napján is először e két típussal kezdtük a harcsák idegeit borzolni. Adriánnak a Whitefish volt a kedvence. Ebből a 13 JDR típust alkalmaztuk, tehát tizenhárom centis mélyebben járó (bevontatásra 1,5 méterre merülő) változatot. Első látásra a csőrét találtuk a leggyengébb pontjának. Meglepetésünkre azonban jó pár kritikus akadás esetén, melyek során más wobblereknek simán letörik a csőre, a Whitefish terelőlapja sértetlen maradt.
A csuklója sajnos - bármely más kétrészes műcsalihoz hasonlóan - ennek sem megfelelő erősségű a harcsákhoz, ezért sokszor kellett korrigálni a megfelelő mozgás érdekében. Viszont leselejtezni egyet sem kellett az egyhetes túra alatt, pedig több jelentkező is megpróbálta tönkretenni.
Tehát az első nap kizárólag a Whitefish-t tettük nyúzópróbára… és fogtuk is vele a harcsákat szépen sorjában. A Boxert méltatlanul mellőztük, pedig - ahogy már említettem - az előző túrán jó pár harcsa gerebenfoga belesajogott annak hármashorgaiba. Második nap nálam a Skinner 15 centiméteres változatának tesztelése következett. Sokat nem kellet várni az első jelentkezőre…
Méretre nem egy óriás, de a Skinnernek nem kellett sokáig ázni érintetlenül a Pó folyó vízében, sőt ezután nekem ugyanannyi akcióm volt, mint két társamnak együttvéve. Ezért nem kellett sokat várni, hogy Laci is Skinnerre váltson. A nagyobb harcsa azonban még mindig váratott magára. A következő nap viszont megtört a jég! Egy kövezés mellett csúsztunk el, ahol egy szinte láthatatlan langó képződött. Ide sikerült bepöccintenem az egyébként tekintélyes súlyú (52 grammos) Skinneremet. A wobbler megindítása után mintha egy homokzsákba akadtam volna, olyan elnehezedést kaptam. Azonnal reagáltam egy erőteljes bevágással, amire egy tekintélyes farokcsapást kaptam válaszul.
Itt kezdődött kettőnk harca, amelyről videó is készült:
Most már biztosak voltunk benne, hogy imádja a Skinnert a harcsa. Persze a fárasztás során nem csak a harcsa, de én is alaposan elfáradtam. Ilyenkor már szinte félve dobál tovább a horgász, nehogy rövid időn belül egy hasonló példánnyal akadjon össze. Ennek eredményeképpen elsőre sikerült izomból egy nagy kőre dobnom melytől eltört a Skinnerem, viszont a testben végigvezetett erős drótszál egybetartotta a wobblert, ráadásul mozgásában sem volt semmi kivetnivaló. Ezután, talán a harmadik bátortalan dobásomra, iszonyú erejű rávágást kaptam. Bevágáskor azonnal éreztem, hogy ismét nem apróssággal hozott össze a sors. Ez a hal az előzőnek azonban csak jelenthetett a 37 kilogrammjával.
Ezután nyugdíjaztam a GT színkódú Skineremet, és a túra végéig már az RT színűvel dobáltam, na nem mintha a harcsáknak igazán számítana a szín. Ezt is hasonlóan habzsolták. Egy ígéretes szakaszon előfordult, hogy három másodperc különbséggel akasztottunk harcsát Laci és én.
A Skinnerek kiválóan bírták a kiképzést, kivéve persze, ha „sikerült” véletlenül egy kőnek dobni. Azt azért nem igazán szereti egy wobbler sem. Az utolsó napon már csak Adrián volt adós egy nagyobb harcsával, azonban az éjszaka közepén sikerült becsapnia egy 50 fölöttit.
Összegezve tapasztalatainkat, ezen a túrán egyértelműen a Skinner bizonyult nyerőnek. Sokszor az volt az érzésünk, hogy igazából nem is csukára, hanem igazából harcsára van kitalálva ez a csali. Valószínű egyébként a nagyobb falatokra, például csefalóra vadászhattak a harcsák is, ezért tetszett nekik ennyire a Skinner. Azonban a Whitefish és a Boxer is kitűnő harcsa csali lehet. E wobblerek további előnye lehet, hogy a harcsák számára még ismeretlenek, és az újdonságok sokszor csodákra képesek.
