A támolygó villantók örökzöld műcsalik. A fa-és gumihalak elsöprő térhódítása idején sem mennek ki a divatból, és mindmáig a csukázás legfogósabb csalijainak számítanak. És milyen jól is van ez így kitalálva, hiszen a wobblerdaráló, gumihalcsócsáló csukafogak nem tudják kikezdeni azt a meggondolatlanul elkapott, csillogó lemezdarabkát, amelybe a bot túlsó végén álló horgász lehelt életet. A blinker olyan csali, amit életre kell kelteni ahhoz, hogy hatásos fegyverré váljon a kezünkben. Ám a pergető horgásznak éppen ez a kihívás a lételeme: túljárni a ragadozó eszén!
Talán nincs még egy olyan márka a támolygó villantók között, amelyet annyira a csukázás szempontjaira szabtak volna, mint a román gyártmányú GIPO kanalakat. Első hallásra merésznek tűnhet ez az állítás, hiszen a román horgászcikk ipar gyakorlatilag ismeretlen hazánkban. Miért éppen a villantóik lennének kiugró minőségűek? Gondoljuk csak végig a dolgot! Ott van nekik a Duna-delta, a mellékágaknak, tavaknak és csatornáknak egy nagy megyét meghaladó kiterjedésű labirintusa. Ez a víz egyebek között a csukák paradicsoma is. Az itteni horgászok nyilván tudnak valamit a csukázásról, így az optimális tesztpályán kialakult helyi módszerekre, eszközökre nekünk is érdemes odafigyelnünk.
Az első GIPO-kanalak éppen a Duna-deltában túrázó horgászok révén kerültek néhány évvel ezelőtt Magyarországra. Ők nem különösebben népszerűsítették „felfedezésüket” sőt inkább hétpecsétes titokként próbálták őrizni, hiszen addig marad igazi csodafegyver egy új csali, amíg kevesen használják, és nem ismerik a halak. Az utóbbi 1-2 évben, az import beindulása óta azonban már a hazai üzletek egyikében-másikában is felbukkantak a GIPO-k. A pergetésben fantáziát látó, élelmesebb horgászboltosok felismerték a bennük rejlő lehetőséget, és ettől fogva egyre több horgász kincsesládájába kerülnek be ezek az új kanalak.
Mostantól a Haldorádó portál kínálatában is megjelennek a GIPO gyártmányok. Ezzel a bevezető cikkel szeretnénk hozzájárulni ahhoz, hogy vásárlóink megismerjék, és minél eredményesebben használják ezeket a villantókat.
A sikeres csukázás - és persze mindenféle horgászat - egyik kulcsa, hogy ott keressük a halat, ahol az tartózkodik. A csuka a partközeli zóna lakója, a sekély, akadós, hínáros vizeket részesíti előnyben. Eszközeink kiválasztásakor tehát a csuka élőhelyét kell elsősorban szem előtt tartanunk, vagyis ott kell megfognunk őkelmét, ahol tanyázik.
Anyag
Köztudomású, hogy csukapergetéshez a vékony anyagból készült villantók váltak be, amelyeket akár félméteres vízben is elhúzhatunk az aljnövényzet maradványai fölött, és nem fogunk velük lépten-nyomon hínárt vagy falevelet.
A GIPO-k anyaga - a fentieket szem előtt tartva - 0,6 - 0,8 - 1 mm vastagságú (vagy inkább vékonyságú?) sárgaréz lemez. A kis lépésekben emelkedő vastagságot nagyon jól ki lehet használni akkor, amikor a sekély után egy kicsit mélyebb vízen próbálkozunk, vagy a feltámadó szél zsinórunk öblébe kapaszkodva nem engedi a kanalat a megfelelő mélységbe alámerülni. Sokszor tényleg csak ezen a pár grammos különbségen múlik a siker, vagy éppen a kudarc, hiszen a pergető horgászat lényege, hogy éppen a kellő mélységben, és a megfelelő tempóban mozgassuk a műcsalinkat.
Színek
A GIPO villantók színezése szorosan összefügg az anyagukkal. A sárgaréz lemez alapra galvanikus úton felvitt bevonat nem csak elnevezésében ezüst, hanem valóban ezüstből van, és nem krómozás, mint a forgalomban lévő műcsalik nagy része esetében. Az ezüst nagy előnye, hogy megtévesztésig hasonlít a víz alatt megcsillanó keszegfélék színére. Emellett az ezüst jó tulajdonsága az is, hogy rövid használat után beérik a színe. A kezdetben fehéren csillogó fém idővel egy fátyolos, sárgás felületi réteget kap, ami még életszerűbbé teszi. Végtére is egy villantónak nem úgy kell ragyognia, mint egy parádéra kiglancolt Harley Davidsonnak.
A GIPO-k szerény színválasztéka talán egysíkúnak tűnhet a szaküzletek polcain százféle színben magukat kellető csalicsodák mellett. De valóban szükség van-e erre a színorgiára, vagy inkább a horgászok zsebére megy ki a játék? A GIPO kanalak többségén a csukázás favorit élőcsalijának számító vörösszárnyú keszeg színösszeállítását látjuk viszont. A keszeg többé-kevésbé mindig egyformán csillog, mégis megfogja a csukát. Miért kellene hát az élő csalit utánozni hivatott villantónak kaméleonként viselkednie? Ugyanezen megfontolás alapján nem kell makacsul ragaszkodnunk ahhoz a dogmához sem, miszerint a fényviszonyokhoz kellene igazítani a választott villantó színét. Erre a szabályra egyébként is legalább annyi ellenpélda van, mint ahány esetet az alátámasztására hozhatunk.
Hadd idézzek fel a „túlcsillogó” műcsali riasztó voltának cáfolatára egy friss élményt.
A pergető bajnokság előtti napon a Tisza-tavon horgásztunk. A Borzonat farkánál összefutottunk egy kedves ismerőssel, aki mellesleg a GIPO kanalak terítésébe is besegít. Csákó Gábor „tettestársam” kapott is az alkalmon, és kiegészítette hiányos kanálkészletét. Nyomban fel is kapcsolta az egyik új Siluro-t a zsinórja végére, és ezzel folytatta a dobálást. A kora délutáni, fáradó napsütésben, alig fél méteres vízen cserkésztünk a csukák után. A víz olyan tiszta volt, mint a tenger, az utolsó hínárszál is tökéletesen látszott a fenéken. És bizony tiszta víz ide, napsütés oda, úgy ették a csukák azt a fényes ezüst Siluro kanalat, hogy sokáig megemlegetjük!
Formák
A támolygó villantóknak hosszú évtizedek alatt klasszikus formái érlelődtek ki. Ha valaki nyitott szemmel jár, akkor a GIPO Piscot, Atom, Siluro vagy éppen Irlandeza nevű kanalait régi ismerősként üdvözölheti, de ez nem egyedi dolog a műcsalik világában. Az eredetileg a DAM által kihozott, klasszikus Effzett villantónak úgyszólván minden cég katalógusában megtaláljuk a hű mását, így a GIPO esetében a Piscot (piskóta) kanalat. A Siluro (harcsa) - megtévesztő neve ellenére - megszólalásig hasonlít a csukázás Jolly Jokerének számító Orkla villantóra.
Az Irlandeza esetében már a névben is párhuzamot találunk egy másik ismert Rublex kanállal (Eire = Írország). Az Atom-nak pedig már a nevét sem kell dekódolni, hiszen egyértelmű a hasonlatosság az ABU közismert gyártmányához.
Régebbi, mára feledésbe merült gyártmányokat elevenít fel a Kess (DAM) és a Dolinger kanál. Az ismerős formák mellett azonban egyedi, új kreációkat is találunk. A Pepene (dinnye szelet) szellemes elnevezése egyben alakjára is utal. Hasonló formájú a Painica (kenyérke), hátán két keresztvágással. A Delta, és Flamingo kanalak is a cég saját fejlesztései. Talán eljön majd az idő, amikor klasszikussá válván ezeket a típusokat is másolni kezdik?
Csalivezetés
Azt szokták mondani, hogy a blinkerezés a haladó fokozatot képviseli a pergető horgászatban, és van is ebben némi igazság. Míg a körforgó villantókba, wobblerekbe, gumicsalikba szinte „genetikailag van kódolva” a jó mozgás, addig a kanalak életre keltése nagyobbrészt a horgász ügyességén, rutinján, és kreativitásán múlik. Cserébe viszont nem csak egyféle mozgást, hanem számos variációt kihozhatunk ugyanabból a kanálból. Ezzel azonban nem akarom a kezdők kedvét elvenni a támolygó kanalaktól, vagy misztikus ködbe burkolni a témát. Vegyünk néhány konkrét esetet.
Sok esetben nincs szükség különleges fortélyokra, eredményes lehet a közepes sebességgel való húzás is. A Tisza-tavon gyakran megforduló ismerősöktől hallottam, hogy az órák óta eredménytelen dobálásba belefáradva odébb villanymotoroztak, és eközben a maguk után húzott Siluro kanállal több balint, sőt esetenként csukát is fogtak.
A behúzás sebességének variálása is bevált módszer. Ha elég mély hozzá a víz, akkor akár néhány másodperces szüneteket is beiktathatunk a tekerésbe, a feszes zsinór íve mentén hullajtva alá a kanalat. Gyakran a lefelé libegő, majd újraindított villantó mozdulata váltja ki a csuka támadó reflexét. Persze eközben tudni, érezni kell a vízmélységet, hogy még fenékre érés előtt, de a fenékhez minél közelebb ugrasszuk meg a süllyedő csalit.
Az egyenetlen tempójú mozgatásra a bottal is rásegíthetünk. A spicc időnkénti rövid megrántásával menekülésszerű, cikázó mozgást kölcsönözhetünk a villantónak.
Esete válogatja, hogy éppen melyik figura jön be. Érdemes variálni, trükközni, és nem leragadni egy gépiesen ismételt mozdulatsornál. De nem csak a csalivezetés, hanem a kanalak cserélgetése is lehet a siker záloga. Az ember hajlamos a jól bevált, sok halat fogott műcsalijához ragaszkodni, és ezzel a halakat is előbb-utóbb gyanakvóvá teszi az agyonhasznált villantóval szemben. Különösen a gyakran dobált pályákon, pl. a Tisza-tó favorizált részein fordul elő, hogy egy-egy felkapott műcsalival már csak elvétve lehet halat fogni. Szintén Tisza-tavi példa, a közelmúltból: barátom már fél napja lyuggatta a vizet jól bevált, „standard” Siluro és Piscot blinkereivel, eredmény nélkül. Végül felkötött egy vadonatúj Dolingert, ami pár dobás után meghozta a csukát, ugyanazon a lehorgászott pályán, ahol az ismert kanalakra már rá se hederítettek a ragadozók.
A GIPO kanalak sokfélesége a vezetési módok széles skáláját teszi lehetővé. A keskenyebb formák inkább gyorsabb húzásban válnak be, míg a könnyű, széles kanalakkal szinte egy helyben állva is hitelesen imitálhatjuk a tétován kóválygó, sérült kishal vonagló mozdulatait.
Van még egy trükk, amit az akadós, benőtt pályán horgászóknak mindenképp érdemes kipróbálni, ha a belógó ágak miatt nem lehet elég közel dobni a vélt búvóhelyhez, vagy a töklevelek takarásában sejtjük a lapuló csukát. A vízre érő villantót felfelé tartott botunk lassú leengedésével kísérve szinte besiklathatjuk a bokor tövéhez, vagy a hínár széle alá. Ilyen módon nem csak magunk felé húzva, hanem tőlünk távolodva is csalogatóan mozgathatjuk villantónkat. A GIPO nagy domborulatú, széles, és könnyű modelljei a legalkalmasabbak erre a figurára. A hátán lavírozva, lassan süllyesztett kanállal néha olyankor is célt érünk, amikor sem a beeső, sem a húzott vasra nem mozdul rá a lusta, vagy gyanakvó rablóhal.
Saját tapasztalatok
Bár a fent leírtak túlnyomórészt személyes élményeimen alapulnak, végezetül saját gyakorlatom is összefoglalom néhány sorban. Ismerőseim jól tudják - és talán egyik-másik írásomból is kiderül - legszívesebben saját készítésű műcsalikat használok, a GIPO kanalakkal azonban kivételt teszek. Azon szerencsések közé tartozom, akik már a „zseb-import” idején hozzájutottak néhány darabhoz, amelyek azóta is szépen gyarapodó gyűjteményem megbecsült darabjai. Mindig van GIPO abban a 4-5 tagú „halkereső válogatottban” is, amikkel az első fogásig kóstolgatom a vizet. Ezüstfehér csillogásuk miatt a GIPO-k lépnek elő első számú választottá alkonyat idején, vagy ha kevésbé átlátszó, opálos vízen horgászom. Már jó néhány csukát köszönhetek annak, hogy jókor, jó helyen kötöttem fel GIPO villantót.
Jó szívvel ajánlom hát ezeket a kanalakat minden csukapergetőnek, aki még nem próbálta őket. Aki pedig már túl van az első találkozáson, az biztosan át fogja rendezni a műcsalis dobozát, hogy helyet szorítson benne néhány új GIPO blinkernek.
