Tíz üres dobás után elbizonytalanodom. Itt rabolnak egymás hegyén-hátán! És a legjobb "balinos" wobblerem nem kell nekik? Lehet, hogy mélyebben leselkedtek? Vagy messzebb kéne dobjak? Talán valami feltűnőbbre gondoltatok? Megkapjátok!
Hosszúra nyúlt ez a tél. A gondok, a gondolatok megkeményítik az emberek szívét is. Hiányzik a hétvégi boldog horgászat. Még tűrni kell! Vágyódásunk a friss természetillat, a melegedő napsugár, a hideg márciusi szél és az izmos halak küzdelmei után.
A magamfajta szenvedélyes horgász szomorúan lesi az időjárás előrejelzést, hátha csoda történik és beköszönt végre valahára, a várva várt tavasz. De a valóság az, hogy marad a készülődés és a múlt eseményeinek felidézése. A következő kalandom tavaly esett meg velem, talán mások is hasznosíthatnak belőle valamit. Ajánlom minden kedves sporttársamnak, aki várja a tavaszt.
Véget értek a gyűlölt tilalmak. Kedvenc halam ismét fogható. Nem csoda, ha első hosszabbra tervezett kiruccanásom a Tisza-tóra vezet. Holnap munkaszüneti nap! Előbb el kell indulnom, hogy szállásom és csónakom rendben legyen. Sajnos az indulás egyéb munkám miatt késik, de délután már az autópályán találom magam, és kissé a megengedetnél gyorsabban falatom autómmal a kilométereket. Talán még napnyugta előtt vízre szállhatok! Mire Poroszlóra érek, jól elszaladt az idő. Gyorsan döntök. Nem megyek el Füredig. Itt is ismerek néhány biztató kanyart. Irány az első kikötő! Sajnos motoros csónak már nincs, de én nem adom fel. Ismét módosítok a terven, és evezővel vágok neki. Gyorsan kell húznom, mert a nap nem vár. Hogy még nehezebb legyen a dolgom a 6 méteres tiszai ladikban, kapok egy kis ellenszelet. Elmosolyodom, és eszembe jut néhány sportoló barátom, akik a söröskorsó mellől kérdezik: Horgászat?! Az neked sport!?... De nem kívánom őket ide ilyenkor. Csak egyedül a víz meg én...
Tartom az ütemet és közben figyelem a tavat, mert nemsokára elérkezem a kiszemelt területre. Talán itt jó lesz. Körbenézek. Ismerem ezt a részt. A régi patakmeder itt érinti a nagy, nyílt víztükröt, a találkozásukat pedig egy kisebb fűzes sziget, és a nádas teszi hangulatossá. Tudom, hogy egy szerényebb medertörés is húzódik itt hosszan. A víz lassan áramlik Kelet felé. Ha én hal lennék, bizony gyakran járkálnék erre vadászni... főleg ilyenkor a felmelegedő vízben... a hosszú téli koplalás és a fárasztó ívás után... Hiába a horgászathoz jó adag optimizmusra is szükség van. Beinduló, túlzóan szép, rózsaszín fantáziáimból egy hatalmas csobbanás ébreszt, visszarántva a még szebb valóságba, mert azon a ponton, ahol a medertörést sejtem kedvenc zsákmányom, egy balin jellegzetes rablása okozza a zajt. Azonnal szélárnyékba húzódom és szerelek. Ahogy leállok a csónakkal még egy fröccsenés, majd még egy! Na várjatok csak! Mindjárt jövök!
A finom rugalmas Berkley pálcára 22-es G-line monofillal töltött Stradic orsót rakok fel. Az általában használt fonottat félre teszem. A balinhoz, érzésem szerint nem szükséges a kemény és gyors bevágás, két okból. Az egyik, hogy kapása olyan erőteljes, hogy éles jó minőségű és nem túl meredek szakállú horgunk esetén szinte önmagát akasztja meg. A másik ok, hogy a szája is sokkal puhább, mint a csontos süllőé, sügéré, vagy csukáé. Ha elkapta, már vége... Nem emlékszem, hogy hagytam volna el wobblerről balint. További két érv szól a monofil mellett ebben az esetben: a hosszabb dobás és a vízben való rosszabb láthatóság. Leendő áldozataim a felszín közelében portyáznak, tehát felúszó wobblerek kellenek ide! Mivel a rapalákra esküszöm és választékom is ebből van a legnagyobb, felteszek egy "küszös" 9S-t. Tíz üres dobás után elbizonytalanodom. Itt rabolnak egymás hegyén-hátán! És a legjobb balinos wobblerem nem kell nekik? Lehet, hogy mélyebben leselkedtek? Vagy messzebb kéne dobjak? Talán valami feltűnőbbre gondoltatok? Megkapjátok! A TD-7 ESH mindhárom igényt kielégíti. Ráadásul bár intenzíven mélyre törő, de felúszó típus, ezért a szakaszos behúzással jól játszhatok a mélységgel is. Az első dobásnál a csali keresztbe fordul a levegőben, és az ellenszél belekap, emiatt a röppálya kissé rövidebb a kívánatosnál. A második már energikusabb és a kis fahal jó ívben tart a kiszemelt területre. Vízre érkezéskor, ahogy elindítom a húzást, belecsap a kis gyilkos. Nem is olyan kicsi! A bot majdnem kifordul a kezemből meglepetésemben. Ez már nem a téli álmatag küzdelem! Ellenőrzöm a féket, mert hirtelen átfut az agyamon, hogy túl finom lehet a zsinórom. Bár a Shimano fékje még sosem hagyott cserben, azért a visszaforgás gátlót kikapcsolom. Így jobban élvezem a fárasztást, hiszen a bal kezem is érzi, amikor ellenfelem pórázt kér. Talán a nyugati állatvédők megszólnak, de én próbálom a tusát elnyújtani. De sajnos a lasszó végén a vad ereje fogy. Utolsó fricskaként még spriccel egyet a csónak mellett. A szembeszél arcomba csapja a permetet. Nem kockáztatok, és merítőhálót tolok alá. Tavaly egy hasonló társa a körömágyamba vágta a drillinget. Vigyázni kell ezekkel az izmos harcosokkal, amint csónakdeszkát éreznek maguk alatt, heves csapkodásban törnek ki! Bár tudom ezt jól, balga fejjel mégsem vagyok képes megakadályozni a hálón okozott gubancot. A horogszabadítás így hosszabbra nyúlik. Lemérem: 48 cm. Haltartóba teszem a későbbi fényképezés miatt. Haza úgysem viszem, de hátha még akad mellé egy-kettő.
Dobok néhányat újra, de semmi. Túl sok volt a szünet? A rablások továbbra is ott harsognak körülöttem. Már éppen csalit cserélnék, amikor jelentkezik a következő. Jóval kisebb, mint a társa, de ez is derekasan küzd. A folytatásban egyenletesen jönnek az őnök. Úgy látszik a napnyugta közeledtével, nem bírták türtőztetni étvágyukat. Fogok még 4 példányt, de igazán nagy nem akad köztük. Kísérletezés képen, és megnyugodva a TD biztos fogósságában, melyhez bármikor visszatérhetek, csalit cserélek. Próbálgatom az SSR-eket és TE-ket, hármat-hármat, de semmi. A következő áldozat egy HJ-10 SD-n veszt rajta. Növeltem a csali méretét, de a bandavezért nem találom: ez is csak negyvenes. Felbátorodva a balinos sikereken süllős vágyaim támadnak. Már elmúlt 7 óra kevesebb a fény, felteszek egy JSR-5 FT-t, és arra gondolok, a csónakkal feljebb húzódva a medertörést kezdem végigkutatni.
A rapala kisebb teste miatt első dobásom úgy kipattan, hogy jó 10 méterrel messzebb fog vizet, éppen a kis fűzfás sziget partjánál. Az első méteren elkapja valami és a befeszülő kantáron keresztül, belefut karomba a hal ereje. Hevesen védekezni kezd. Először süllőre gondolok, de az agresszív rohanás jelzi: ez egy újabb balin. Szépen húz, de a küzdelem sajnos így sem tart két percnél tovább. A kezemhez vezetem és megragadom. Az eddigi legnagyobb: veri az ötvenet. Amikor szákba teszem, látom, hogy szépen összegyűltek. Nehogy egy buzgó halőr lemeszeljen, gyorsan elkészítem a fényképet és elengedem őket. Egyik sem sérült meg, mind rohan vissza a szabadba.
De én még folytatom. Nem mondok le az igazi óriásról. A harmadik vagy negyedik mélyben vezetett csalimra ráhúz egy újabb áldozat. Ez más! Igazolásul megrázza a fejét, és próbál mélyebbre törni. Süllő. Nem védekezik és nem is komoly darab. Azért nagyon örülök, hogy belőlük is foghatok. Megelégedve visszateszem a mai favoritot, a zöld tail-dancert és fogok is vele még két közepes huszárt. Elégedetten csattintom a fényképezőt az újabb kis csapatra, aztán ők is inalhatnak vissza.
Úgy érzem, nem tudom fokozni az élvezetet, megérdemlem a pihenést. Átvillan az agyamon, hogy ma mindegyik fogós rapalám rattling volt, tehát egy kis belső rezgő golyó fokozta az ingert. Lehet, hogy ma ez kellett nekik? Csodás délután áll mögöttem. Fáradtan csomagolok és a rám váró evezésre gondolva, egy kissé lekonyul a kedvem. Szerencsére a szél már elállt. Hazafelé a csodás naplemente újra erőt ad a kikötőig és teljessé teszi ezt a tökéletes horgász élményt.
