Fórumaink egyikét olvasgatva érdekes hozzászólásra lettem figyelmes: télen eredménytelen volt sporttársunk, pedig ugyanazokat a helyeket, ugyanazokkal a műcsalikkal (wobblerekkel) vallatta, ahol nyáron eredményes volt. Kérdése arra tért ki, egyáltalán érdemes-e télen pergetőbotot venni a kézbe?
Először nem akartam hinni a szememnek. Nem tudom, ki hogyan áll vele: a halak máshol találhatóak meg télen, és egészen máshol nyáron. Persze, akinek kevés ideje van kergetni, keresgélni őket, az nem nagyon fog, hacsak nem bejáratott vízen, vagy pedig helyi, "bejáratott" ismerőssel nem horgászhat. Télen ragadozóink a békés halak vermelése miatt nem a megszokott helyükön foghatóak - bár kivétel nyilván itt is akad. Megfigyeléseim, tapasztalataim a Körösökről származnak, de ismerőseimmel beszélve a Dunán, és feltételezem, a Tiszán is hasonló lehet a helyzet.
Miért jó a tél?
Mert kisvíz lesz a folyókon, és a békéshal elvermel. De hogyan teszi ezt a folyóinkon? Az a megállapítás, hogy a vermelő hal a fenékre vonul, esetleg ott az iszapba fúrja magát - már - nem helytálló. Folyóinkon biztosan nem. A békéshalak ilyentájt hatalmas rajokba, bandákba verődnek össze, és lustán, lassan kavarognak a víz alsó régiójától nemritkán a vízoszlop tetejéig. Miért érdemes ezt megszívlelnünk? Mert a ragadozók, a legtöbb esetben a halrajok körül vannak, szintén kisebb csapatokban, bandákban. Persze ne úgy képzeljük el süllőéket, méginkább csukáékat, mint a sneciket: ők nem tartanak sem szoros köteléket, sem pedig rajt maguknak. Ellenben a táplálékhalak nagyfokú egy helyre koncentrálódása miatt kénytelenek kis területen összeverődni.
Miért jó ez a horgásznak?
Mert, ha megtalálja a bandát, akkor a környéken következő alkalommal is jó eséllyel indulhat pergetni, a halfogás reményében. Persze az időjárás, pláne a vízállás erősen bejátszhat, de a kiindulópont már meglesz. Amire érdemes vigyázni: csak barátoknak, közeli ismerősöknek említsük helyeinket, különben a mohó és kapzsi, korántsem veszélytelen gereblyések kikaparják a környék összes halát! Ez, kedves Olvasók, sajnos tapasztalat...
Mire kell figyelni?
Bár kétségtelen, hogy a ragadozók, a kajájukat követve úszkálnak, azért elmondható, hogy a süllő, csuka, harcsa, de még a balin is a vizek középső, gyakrabban legalsó harmadában kószál, prédára várva. Mivel békésebb társaik elsősorban a mélyebb vizeken telelnek, eme vizek középső, és alsó harmadának meghorgászására a nem ritkán jelentkező erős sodrás miatt a támolygók, körforgók, wobblerek gyakorlatilag alkalmatlanok. Azért, mert a felsorolt műcsalik bedobásuktól számítva csak a vontatási szakasz kis részét teszik meg kívánt mélységben - ez főleg a wobblerekre igaz. Ezért kell twister (már ahol még lehet vele fogni...) és gumihal. Hisz ezeket megfelelő nagyságú ólomfejjel szerelve lehorgászható a kívánt vízoszlop teljes magassága, akarom mondani: mélysége.
Mi a helyes technika?
Körülbelül az, amit már leírtam az állóvízi gumihalazásnál. Nyilván twisterrel folyamatosabban tekerjük a hajtókart, míg gumihalunkat még erősebb sodrásban is érdemes a következőképpen megültetni: itt, folyón nem a kart elengedve lebegtetjük-süllyesztjük a gumihalat, hanem botunkat a körülbelüli 9-10 órás (normál vontatás-állású) szintről a zsinórt nem orsózva ejtsük vízszintesre, esetleg még lejjebb, hogy spiccünk érintse előttünk a folyót. Persze ez több figyelmet, és gyakorlatot, a kapás megfogása pedig szerencsét is kíván.
Néhány támpont, ami azt hiszem, segíthet: közepesen lassú, avagy közepes áramláshoz - ami nyilván más a Hármas-, vagy a Fekete-Körösön, mint a Tiszán, Dunán - 11-13 centis gumihalhoz mi 9-10-11 grammos fejméretet választunk. Érdemes a gumihalakat az új módon megtalpalni. Tehát: horog a hasba, nem a faroktőbe, vagy a derékba! Érdemes és ajánlatos a legkisebb méretű Owner, Gamakatsu vagy hasonlóan megbízható márkájú horgot megvásárolni, és azt rögzíteni fonott zsineggel az ólomfej horgának szemére, és nem a szemébe hurkolva. Miért a szemére, és nem a szembe? Mert a hajlított fülnek van egy kis rése, amin keresztül bizony "megszökhet" a fonott, a kis drillinggel. Jobb esetben ez csak elakadásnál jelentkezik, de jaj, ha egy jobb süllő vész így el...
Amire figyeljünk még: a fonott zsineg a drillingig legyen feszes, különben, ha csak ez a horog akad, akkor nem akad. Miért is? Mert a laza zsinegen hiába akasztunk, a megakadó horog, mire kifeszül a kis darab kóc, már nem biztos, hogy jó szögben áll. Érdemes megszívlelni...
A kapás süllőnél általában vagy ráülős, vagy meg erősen koppanós. Ha szinte durran a botspicc, akkor vagy balinunk akadt, vagy pedig kabátba lőttünk valamit. Ez sajnos előfordul télen. Csuka még mindig a parthoz közelebbről akad, mint süllő, a balin meg a visszaforgókban, víztöréseknél akad sűrűbben. A kisebb ragadozók is odavernek a relatíve nagy műcsaliknak, tehát a 6-7 centis méretű gumihalakat akár el is felejthetjük: a formás kis retúrok gyakran a nagyokat is az ólomfejig benyelik...
Aki szereti a magányos, gondolkodós horgászatokat, felkapott helyre ne menjen: vagy a gereblyés brigádok fenyegető jelenléte, vagy a vidám téli süllőzők, megszállott gumihalazók hada fogja horgászatát kísérni a "jó" helyeken. Néha kellemetlen meglepetésekben lehet részünk: a nappali fagyok mínusz 4-7 Celsius-fokig teszik lehetővé a horgászatot, persze nem fonott, hanem monofil zsinórral. A fonottal teli dobot csak akkor tegyük föl, ha legalább +1-2 fok van. Még így is fagyni fog gyűrűinkbe a víz. Tartós hidegek beköszöntekor, mint minden frontnál, jobb eséllyel indulunk a víznek. De ha a tartós éjjeli fagyok nem hagynak alább, akkor lehet, hogy mi vonulunk kényszerű, téli pihenőre, avagy lékhorgászatra: a beálló, majd befagyó folyók nem teszik lehetővé a további pergetést. Ilyenkor jut idő a karbantartásokra, át lehet rendezni a műcsalis dobozokat, vagy csuka, esetleg süllő reményében meglátogathatjuk valamelyik csatornánkat, holtágunkat lékről próbálkozva.
