Több éve tervezgettünk Józsival, régi gimnazista osztálytársammal egy közös süllőzést, csak eddig nem jött össze. Erről csak én tehettem. Bevallom őszintén, tőlem távol állónak éreztem a rablóhalas horgászatot. Nem mondom, hogy nem pezsdítette meg a vérem egy gyönyörű rablás, vagy sejtelmes burványlás a folyón, vagy sohasem jutott az eszembe, mi lenne, ha megakaszthatnám a horgászhelyem előtt forduló harcsát, de tettekre nem sarkalt. Régi padtársam azonban a tettek embere, különösen, ha süllőzni kell. Mindig rágta a fülem, hogy ugorjak le hozzá egy kis téli gumihalazásra. Ő már elég régóta űzi ezt a sportot, így gondoltam, nem lesz haszontalan, ha tanulok tőle. Több telefonos egyeztetés után december 29-ére tűztük ki a közös peca időpontját. A most következőkért előre elnézést kérek a profi rablóhalas horgászoktól, de remélem nem lesz haszontalan, ha mint teljesen „zöldfülű” írom le első gumihalas élményemet. Hogy ne csak egy lelkes amatőr élménybeszámolója legyen, idézem barátom véleményét, gondolatait, tippjeit a gumihalas horgászattal kapcsolatban.
Az első kérdés, hová menjünk? Gumihalazni lehet tavakon, folyókon egyaránt, bár a tél a tavi horgászatot nem támogatja, legalábbis nem ezzel a módszerrel. Maradt tehát a Tisza. Józsi mindenképpen olyan terepre szeretett volna vinni, ahol könnyen elsajátíthatom a technikát - ne adj’ isten! -, még halat is foghatok. Az ő csónakja Tiszafüreden parkol, de két embernek aprócska, így első nekifutásra egy tágasabbat kellett néznünk. Eszembe jutott, hogy itt a Haldorádón volt egy írás a Tisza-tavi gumihalazásról, ami nekem most pont jól jött. Gyorsan rákerestem, és a hozzászólások között megtaláltam azt a telefonszámot, amire szükségem volt.
Telefonon letárgyaltuk a csónakbérlést, ami helyileg Tiszaderzset jelölte ki tanulmányaim helyszínéül. Józsi bekészítette a csónakmotort, ezzel is csökkentve a túra költségeit. Kíváncsian vártam, mi fog ebből kisülni.
A horgászat előtt rávetettem magam a témára. Megnéztem a horgászboltban, hogyan is néz ki egy gumihal. Legalább 20 fajta szín és méret variációval szembesültem. Az egyik készre volt szerelve, a másikhoz még venni kellett volna valami „fejet”.
Na, ennek is megvan a maga tudománya! - gondoltam.
Nem szeretek teljesen analfabétaként állni a dolgok előtt, így „komoly” előtanulmányokat folytattam a gumihalas horgászattal kapcsolatban. Kiolvasgattam minden témával foglalkozó „szakirodalmat”, átböngésztem a fórumos hozzászólásokat, majd miután teljes lett a káosz a fejemben, tárcsáztam barátomat. Megegyeztünk, hogy minden szükséges szereléket ő biztosít. Legalább nem kell rögtön beszereznem megfelelő botot (matchbottal még nem művelte senki), fonott zsinórt, gumihalat, kapcsot. Ezeket ráérek akkor, ha megtetszik a móka.
A megbeszélt időpontban landoltunk a tiszaderzsi csónakkikötőnél, ahol gyorsan „becsekkoltunk” a nekünk szánt csónakba.
Ami elsőre tetszett, hogy kevés cókmók szükséges a gumihalazáshoz. Józsi egy kis ládikát, két botot, két orsót és egy merítőt hozott csak magával. Az idő a tél ellenére inkább hűvös volt, mintsem hideg, de a meleg téli ruházat azért most is jó szolgálatot tett, főleg, mikor szembesültem a folyón végigfújó hideg széllel. A kormányosi teendőket barátom látta el, így legalább biztonságban kijutottunk a folyóra. (Nekem is van ugyan hajóvezetői vizsgám, csak hajót nem vezettem már ide s tova 17 éve.)
Nyáron a folyó szinte belevész a tározóba, most azonban a téli vízleeresztésnek köszönhetően élesen rajzolódott ki a meder vonulata. A folyón nem mi voltunk az egyetlenek, akik süllőre pályáztak. Gyorsan összeszámoltam a vízen ringó csónakokat. Megdöbbentő szám jött ki. A rövidnek mondható szakaszon közel 60 csónakból szűrték a vizet. Voltak, akik kalózhajónak álcázott, gyors csónakon száguldoztak helyről helyre, míg akadt, aki komótosan evezgetve tette ugyanezt. Ennyit a műanyag tavak, kontra természetes vizek vitáról. Eszembe jutott a Tisza felső szakasza, ahol szerintem összesen van ennyi csónak, de az általam látogatott magántavon sem számoltam soha ennyi pecást. (Néha majdnem a hátamra dobták a gumihalat.) Barátom meg is jegyezte: „Na, itt aztán fel van szántva a meder rendesen!”
Miután elfoglaltuk a barátom emlékei szerinti „tuti helyet”, kezdődhetett a szerelékek összeállítása. Mivel tökéletesen hülye vagyok a témához, folyamatosan kérdezgettem, barátom pedig készséggel megosztotta velem azt, amit ő megszívlelendőnek tart a témával kapcsolatban. Nézzük, melyek ezek!
A bot
Józsi két, egyenként 20-50 grammos pergetőbotot húzott ki a botzsákból. Egyik sem volt drága pálca, de megítélése szerint tudják azt, amit kell. A gumihalak vezetéséhez jobbnak tart egy keményebb, mintsem egy lágyabb akciójú botot. A csontos süllőszájba bele kell tudni húzni a horgot, és a merevebb boton jobban érezni, mennyit húz az ember. Hosszát tekintve 3 méteres pálcákat készített elő, de a hossznak nem tulajdonít túl nagy jelentőséget, bár a rövidebb bottal könnyebb boldogulni a csónakban. Most ilyen van, és kész.
Az orsó
Az orsó legyen megbízható fékkel ellátva, méretét tekintve egy 30-as, 40-es megfelel a célnak. Mivel Józsi fonottal „nyomja”, mindkét orsóján fémdob volt: véleménye szerint a grafit dobokat jobban koptatja a fonott zsinór, mint fém társait. Az, hogy első- vagy hátsófékes, ízlés dolga, bár barátom az elsőfékeseket szereti. Egy régi Sedona és egy Stradic került a botokra. Ez utóbbit gálánsan az én botomra szerelte, de megnyugtatok mindenkit, a másikkal is ugyanannyit fogtam volna.
A zsinór
Az előbb utaltam rá, hogy barátom a fonott zsinórt szereti. Ennek magyarázata az, hogy így sokkal közvetlenebb a kapcsolat a műcsali és a bot között. A fonottnak szinte nulla a nyúlása. Méretét tekintve a 20-ast szereti, mert ez kellően erős, de ha leakad, még eltéphető, vagy a horog kihajlásával kiszabadítható a gumihal. Egyetlen hibája, hogy komolyabb hidegben a fonott összeszedi a vízcseppeket, amik ráfagyva a zsinórra gondot okozhatnak, kivéve, ha olyan fonottat tekercseltünk a dobra, amelyik egy speciális bevonatnak köszönhetően nem szedi fel a vizet. Hangsúlyozta, hogy 20-25-ös monofil zsinórral is űzhető a módszer, ami jelentősen csökkenti a ráfordított pénzügyi keretet.
A gumihal
Elképesztő a választék és a misztifikáció ebben a kérdésben. A méret, a szín mind megosztja a horgászokat. Akadnak, akik különösen nagy jelentőséget tulajdonítanak a gumihal méretének. Minél nagyobb, annál jobb. Ami a mérettől is nagyobb vitákra adhat okot az, hogy milyen legyen a színe. Olvastam/hallottam a fényviszonyokhoz idomuló elgondolást, a víz színét alapul vevő teóriát, a napszak-vízhőmérséklet szerinti magyarázatot. Sorra megosztottam „fantasztikus” lexikális tudásomat barátommal, de ő végtelenül leegyszerűsíti a dolgot. (Én sem szeretem túlbonyolítani az életem.)
Szerinte a színnek nincs akkora jelentősége, mint azt sokan gondolják. A közel 10 méteres mélységben, egyébként sem látni semmit. A süllő a rezgést érzékeli, amit a gumihal farka vált ki. Ha ügyesen elé táncoltatjuk a gumihalat, ráveti magát akkor is, ha hupilila, vagy bugyirózsaszín.
A hideg vízben a süllő meglapul a mederben, és várja az óvatlanul elé kerülő kishalakat. Ha táplálékot érzékel, nem nagyon van ideje megvizsgálni, milyen ruhát húzott. Ha elvéti a prédát, lehet, hogy csak napok múlva van újabb esélye. A színek inkább nekünk, horgászoknak szólnak. Természetesen az ő dobozában is ott lapulnak a neonzöld, fehér, vörös és még ki tudja milyen színű herkentyűk, de maximum arra figyel, hogy világos vagy sötét árnyalatút csatoljon fel. Leginkább azért vásárol ilyeneket, mert ezeket lehet kapni. Mi a horgászatunk során egy vörös hátú, csillogó zöld mutánst használtunk, annak ellenére, hogy körülöttünk a legtöbben borzalmas neonzöld, vagy sárga gumikkal dobáltak.
A gumihalak nagy része nem rendelkezik horoggal. Ezt a horgot - vagy ahogy itt nevezik, fejet - nekünk kell belehúzni a gumihalba. Ezek a fejek többféle méretben készülnek. Van közöttük 10 grammos, de található 30 grammos fej is. Ezeknek az ólommal egybeöntött horognak a rendeltetése az, hogy a gumihalat minél előbb a megfelelő mélységbe süllyesszék, és biztosítsák az optimális csalivezetést. Azt, hogy milyen sodráshoz, mélységhez melyik méret a megfelelő, a tapasztalatok birtokában, vagy néhány próba után kitapasztalhatjuk. A mi horgászatunk idején 20 grammos fejek kerültek a gumihalakba. Józsi a legtöbb gumihalát „megpatkolja”, azaz egy kisebb hármas horgot erősít a gumiba húzott fejhez. Ennek magyarázata az, hogy ha a süllő véletlenül csak „utánakap” a műcsalinak, nem slukkolja torokra, a farok felől támadó „predátort” is érje meglepetés. Az esetek többségében a sütyi nem viccel, és mélyen benyeli a gumit, de kivételek mindig vannak. Sokan nem szeretik ezt a plusz horgot, mert ezáltal megnőhet a külső, úgynevezett kabátba akasztás esélye, de barátomnak csak elvétve fordult elő ilyesmi a plusz horoggal.
A gumihalat egy számomra újszerű karabinerbe csatolta. Ami meglepő volt, hogy nem használt csomót. A fonott zsinórt egy hurokkal akasztotta a csatba, majd többször körbetekerve rögzítette. Teljes erőmből próbáltam letépni a gumihalat, de minél jobban erőlködtem, annál jobban megszorultak a menetek. Mivel a gumihal nem pörög, nincs szükség a csapágyas forgóra. Itt is győzött az egyszerűség.
Nézzük magát a technikát!
A gumihalazást lehet partról is művelni, de a legélvezetesebb a csónakból történő horgászat. Ekkor vagy magában a mederben horgászunk, vagy megkeressük azokat a kövezéseket, amelyek haltartóvá nemesedtek. Mindkettő más technikát igényel. Nézzük az elsőt, amiért mi is jöttünk, nevezetesen a mederhorgászatot. Ekkor a csónakból folyás irányával megegyezően dobjuk ki a gumihalat, majd a nyitott felkapókarú orsóról engedjük, hogy a gumi leérjen a meder aljára.
Természetesen a sodrás leemel némi plusz zsinórt, de idővel kitapasztaljuk azt az időt, amíg leér a gumihal a fenékre. Miután ez megtörtént, addig feszítjük a „húrt”, amíg nincs közvetlen kontaktus a gumi és a bot között. Ekkor kezdődhet a móka. A botot oldalra tartva, enyhén felfelé irányuló húzással elemeljük a gumit a medertől. A húzás hosszával, és annak „meredekségével” lehet szabályozni a gumi útját. Van, aki hosszan meghúzza, van, aki csak aprókat „pöccint” a halon. A lényeg, hogy a húzást követően egy megtorpanás következzék. A medertől elemelkedett gumihal ekkor egy ívet leírva igyekszik a meder felé. A boton remekül lehet érezni, mikor a gumi újból leért a meder aljára. Egy kis gyakorlás után ezt a spicc rezdüléséből is észrevehetjük. Ekkor kezdődik elölről a játék, s folytatódik egészen addig, amíg a pálcát már annyira előre hoztuk, hogy nem tudjuk tovább emelni a csalit. Ekkor a botot visszafordítjuk a kiinduló pozícióba, miközben felcsévéljük a meglazult zsinórt, és újra felvéve a kontaktust kezdhetjük előröl.
Ha a gumi már „alánk” ért, egyszerűen kitekerjük, és újat dobva folytatjuk. A kapás a süllő esetében egy erőteljes koppintás, ránehezedés. Ekkor kell egy pillanatnyi kivárás után egy határozott mozdulattal bevágni. Ami ezután következik, azt mindenki másként éli meg. (Engem teljesen lenyűgözött, mikor barátom süllője először törte át a felszínt.)
A másik módszernél a csónak mellett leengedett gumihalat táncoltatjuk a bot föl-le mozgatásával. Ez a mártogatás-tapogatás mozdulataira emlékeztetett. Ezzel a technikával főleg a kövezéseket lehet szépen végighorgászva megkeresni a süllőket, de sokan a mederben is alkalmazzák ezt a „cincálást”.
Ennyi kiképzés után, már alig vártam, hogy kézbe vehessem a botot. Az első, úgynevezett „Figyelj, megmutatom a gyakorlatban!” dobásnál figyeltem Józsi mozdulatait. Az én botommal tartotta a bemutatót. Néhány lassú gumihal-szamba után barátom hirtelen bevágott. Azt hittem, nekem tart előadást, hogyan is kell bevágni, de a bot görnyedése gyanút ébresztett bennem.
- Csak nem halat akasztottál elsőre? - kérdeztem.
Józsinak az arcára volt írva a válasz. A bot remekül közvetítette a süllő fejrázásait. A hideg vízben hosszú harcra nem kellett készülni, így a merítőt kézbe véve vártam a korai vendéget. Sokáig nem kellett várnom, gyönyörű süllő nyitotta szét a víz tükrét. Szája sarkába akadva fityegett a gumicsoda. Rögtön az első dobásra sikerült egy szép, 3 kiló körüli süllőt fogni!
Kell ennél jobb gyakorlati bemutató? Jó fél órán keresztül hajtogattam, hogy ezt nem hiszem el. Nagyon örültem a halnak, még jobban, mintha én fogtam volna.
Józsi is meglepődött a gyors halfogáson, mert nem ez a jellemző. Igaza lehetett, mert szorgalmasan végigdobálva a napot, nem is volt több jelentkező, de a fertőzéshez elegendő volt a korai vendég. Nagyon élveztem a gumihalazást, bár néha azért elfáradva csüccsentem a csónak deszkájára. Igaz, hogy én nem fogtam most semmit, de láttam, a módszer hatékony, csak gyakorolni kell.
Lehet, hogy az egyik, matchezéshez használt orsóm fém dobjára fonottat kellene csévélnem?
Fejemben már a következő, felső Tiszán esedékes horgászat járt. Egy barátommal (aki most súlyos gyomorrontására miatt nem tudott eljönni) már meg is hívtuk Józsit egy közös kurzusra. Kíváncsiak leszünk, hogy ott, ahol igazából senki sem űzi ezt a módszert, milyen fogadtatásra találnak a gumiherkentyűk. Bízom benne, hogy az idő is lehetővé teszi majd a horgászatot, és ha kitartó leszek, legközelebb már személyes élményként tudom megírni első gumihallal fogott süllőm történetét.
Írta: Polyák Csaba (csabio)
Fotók: Polyák Csaba, Bajzáth József
Ábra: Polyák Csaba
