Huszonöt év és néhány érv a Salmo műcsalik mellett

Huszonöt év és néhány érv a Salmo műcsalik mellett

1991-et írunk… Magyarországhoz hasonlóan Lengyelországban is alapvető változások mentek végbe a gazdaság szerkezetét tekintve. Az ekkor keletkező lehetőséget kihasználva alapította meg Piotr Piskorski és Radosław Zaworski azt a SALMO céget, mely később a világ vezető műcsali-fejlesztő- és -gyártó cégévé lépett elő. Gyors fejszámolást végezve megállapíthatjuk, hogy 25 éve van jelen Európa és a világ horgászvizein, ebből közel 15 éve hazánkban is töretlen népszerűségnek örvend. E sikernek számtalan összetevője van, melyekből tekintsük meg a legfontosabbakat!

Elkötelezettség! Legyen szó a tanulásról, a sportról vagy esetünkben a horgászatról és azon belül a pergetésről, igazán kiemelkedő teljesítményt csak azok az emberek érhetnek el, akik igazán elkötelezetten gyakorolják az általuk nagyra tartott tevékenységet. Így van ez Piotr Piskorski és a Salmo esetében is, aki szenvedélyes pergető horgász lévén a tökéletes műcsalik megalkotására törekszik. Ebben nemcsak teszthorgászok tucatjai vannak segítségére Európában és a tengerentúlon is, hiszen ő halbiológusként teljesen más megközelítésben tudja vizsgálni a ragadozó halak táplálkozását és zsákmányaik viselkedését. Ez egy új műcsali kezdeti stádiuma, a fejlesztések időszaka. Ezt követi a kivitelezés, mely nem jöhetne létre csúcsminőségű technikai háttér és hozzáértő kollégák nélkül. A Salmo gyárat úgy képzeljük el, mint egy mini ökoszisztémát, melyben minden résztvevőnek megvan a maga jelentősége. Mivel mindenki odafigyelve, nagy precizitással végzi a munkáját, a végeredmény egy fenntartható és sikeres manufaktúra, mely értéket teremt a horgászok számára. Kivételes minőségellenőrzésen megy át minden egyes csali, amit itt készítenek, hogy a csalódás lehetőségét teljes mértékben kizárják!

A vízparton született ötletek a tervező asztalon valósulnak meg
A világ minden tájáról teszthorgászok segítik a cég munkáját (a képen Lukácsi Béla, Salmo Hungary)

Sokszínűség! Az évek során rengeteg újdonsággal rukkoltak elő, ezáltal műcsali-palettájuk igen széles. A kínálatban megtalálhatók hagyományos terelőlapkás darabok, a jerkbaitek, a felszíni és a vertikális csalik, illetve a sós vízre alkalmas változatok. A legnépszerűbb változatok közül a Slidernek már-már fanatikus használói vannak a hazai és külföldi csukás horgászok körében. Köszönhető ez eredményességének és annak a rengetek szín- és méretvariánsnak, melyek által minden vízre és időjárási körülményre kapunk megfelelő alternatívát. Kimagasló eredményeket érhetünk el a Hornet használatával is, melyből az egészen pici, sügéres változatoktól a süllős-csukás, átlagos méretű wobblereken keresztül a harcsa horgászatáig megtalálhatunk mindent. Közös tulajdonságuk, hogy a mélyebb vizek ragadozóit ejthetjük el velük. Készülnek belőlük speciális változatok is, mint például a Rattlin Hornet! A hazai balinok kedvence, a Thrill is jól ismert a pergető horgászok körében. Ezeken felül számtalan típust kínál a Salmo számunkra, melyek száma évről évre bővül.

A Salmo csalikkal ilyen csukatáncban lehet részünk
Szokatlan csalikkal sokszor lehet…
… emlékezetes fogásban részünk

Minőség! Nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy az első darabtól az utolsóig egyenletes minőségben tudják wobblereiket a horgászok rendelkezésére bocsátani, valamint arra is, hogy ez a minőség olyan legyen, ami a tartós használat során is megállja a helyét a vízparton. Ennek egyik eleme a műcsali teste, mely olyan speciális szintetikus anyagból készül, ami ellenáll a ragadozók támadásainak, nem törik, nem deformálódik. Ebben a testben fut végig az a fémszál, melyhez a horgok vannak rögzítve, így a fárasztás során biztosak lehetünk abban, hogy a testből kiszakadó horog miatt nem vesztünk halat. A cég ötvözi a csúcstechnológiát a hagyományos műcsali-készítéssel, így alkot egy olyan speciális elegyet, mely egyedivé tesz minden darabot.

Minden egyes dolgozó növeli a wobblerek hozzáadott értékét
Minden egyes legyártott csali ellenőrzésre kerül a Salmónál

Rendszeres vendégei hazánk legnagyobb horgász kiállításainak, a FeHoVa-nak és a HorgászShow-nak, ahol az Energofish standján tekinthetők és vásárolhatók meg a cég termékei, újdonságai. Emellett rendszeres kiállítói az EFTTEX-nek és több, az USA-ban megrendezett horgász show-nak. Ebből is látszik az a munka, mellyel a Salmo kiemelkedik a többi műcsali-gyártó közül. Az első ötletek a vízparton születnek, melyek a tervezőasztalt követően a gyárban valósulnak meg, majd az ilyen kiállítások során válnak ismertté és elérhetővé bárki számára. És mindez a horgászok örömére!

Piotr Piskorski a HorgászShow-n mutatja be csalijait
Csúcstechnika a horgászok szolgálatában
Nagy csali nagy hal! … vagy mégsem?


EnergoTeam

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.