Úgy ültem le a számítógép elé, hogy a Haldorádó portál "Pergető Iskola" című gondolatébresztő cikksorozatának orsókról szóló harmadik és negyedik részeihez szólok hozzá a Fórumban. Csakhogy időközben belemelegedtem a dologba, a szöveg egyre dagadt, ráadásul a szemléletesség kedvéért készítettem hozzá néhány képet és ábrát is, így végül kinőtte az írás a hozzászólás kereteit.
Mivel a cikksorozat megelőző írásai már majdnem minden elmondhatót elmondtak a pergetőorsókról, így nem fogom Ádámnál és Évánál kezdeni. Merüljünk alá rögtön a transzcendens szférákba, és vizsgáljuk meg, mitől is van az, hogy egyik orsó szemlátomást szépen, egyenletesen, a másik pedig hepehupásan tekeri fel a zsinórt.
Ezt a jelenséget azzal szokták letudni a szakírók, hogy új orsó vásárlásakor sajnos nincs mód ellenőrizni, vegyünk kipróbált, ismerősünknek már bevált típust, no meg száz szónak is egy a vége, még mindig a Shimanok a legjobbak.
Nem tagadva a tapasztalat fontosságát, és meghajolva a legendás márka vitathatatlan erényei előtt, most inkább a jelenség mögötti okokat szeretném boncolgatni, és ezáltal néhány további lehetséges kapaszkodót nyújtani, az orsóvásárlás előtt álló horgásztársaimnak, akiket megzavar a csillogó-villogó dömping. Nem akarom a mindentudás és csalhatatlanság látszatát kelteni, a leírtakat csupán szerény tapasztalataimra, és arra a tízegynéhány orsóra alapozom, amiket az utóbbi 30 évben összeszedtem és behatóbban megismertem. Szívesen veszek bármilyen kiegészítést, vagy akár ellenvéleményt is. A gépészolvasóktól pedig előre is elnézést kérek a spanyolviasz feltalálása, és a minden bizonnyal hajmeresztően laikus fogalmazásom miatt :).
Egy peremorsó hajtókarját megtekerve a felületes szemlélő csak azt látja, hogy a dob előre-hátra mozog, miközben a felkapókar rendületlenül motollálva tekeri a zsinórt. Minek ekörül ekkora felhajtást csapni?
Robbanómotor és satu
A címbeli két, látszólag nem ide tartozó gépezetet a működési elvek illusztrálása kedvéért hoztam példának, a dobemelő mechanikák két fő típusa ugyanis bizonyos tekintetben a fenti szerkezetekkel analóg. Nézzünk hát mélyebben a fogaskerekek közé!
A hagyományos megoldás szerint a tányérkeréken excentrikusan elhelyezkedő bütyök, vagy körpálya mozgását alakítják át oszcilláló mozgássá egy csúszka, vagy hajtókar segítségével (1. és 2. kép).
| 
|
Ennek továbbfejlesztett változata, amikor nem közvetlenül a tányérkerékről, hanem egy lassító áttétel közbeiktatásával egy másik fogaskerékről veszi át a csúszka az excentrikus mozgást, és továbbítja a dob tengelyére (3. kép). Az átlagos orsók dobjának mozgatása, szinte kivétel nélkül ezen az elven működik. A lényegen nem sokat változtat a továbbfejlesztett "S" alakú csúszka pálya sem (4. kép).
| 
|
A működési elvből adódóan, a dob mozgása a befutott pálya közepén a leggyorsabb, míg a holtpontok közelében lelassul, a dugattyús motorok működéséhez hasonló módon. (grafikon, excenter).
A dob változó sebességű, periodikus mozgása közepette azonban, a felkapókar azonos sebességgel forog, így a dob elülső és hátsó részére a lassú mozgás miatt több, a közepére a felgyorsulás idején kevesebb zsinór jut. Íme az eredmény: (5. kép).
A két szélén púpos, középen horpadt zsinórprofil megfelelő alátöltéssel, vagy "hordó" alakú dobbal többé-kevésbé ellensúlyozható ugyan, de ez inkább csak esztétikai megoldás, ugyanis az alapvető okot nem szünteti meg. Amíg monofil zsinórt használunk, nincs is különösebb baj, a gondok a fonottnál szoktak kezdődni. A dobon lévő "dudorok" valósággal külön életet élnek, főleg a lazán és egyenetlen feszességgel feltekert zsinór esetében hajlamosak egyben leugrani, hát még ha tuskót is cibáltunk közben, és a zsinór az erőltetéstől bevágódott a laza menetek közé. Lágyabb fonott zsinórt (pl. Ultra Cable), még csak véletlenül se jusson eszébe senkinek ilyen rendszerű orsóra feltenni! Saját tapasztalatból mondom, hogy napi 3-4 kiadós gubanc, és a vele járó fogcsikorgatás úgyszólván garantált. A bevonatos, merevebb fonottak (pl. FireLine, Hemingway Futura) ezeken az orsókon is viszonylag béketűrően viselkednek, eleinte zavartalan velük a dobás. Később, ahogy használódik, puhul, kopik, szőrösödik a zsinór, egyre gyakoribb vendégünk lesz a gubanc, és elő kell venni a bontótűt, rosszabb esetben a bicskát is. Ezek a pillanatok előbb-utóbb minden pergetőhorgászt eljuttatnak arra a pontra, hogy nincs mese, venni kell egy Shimanot :).
Most gondoljunk egy satura, amelynek szorító pofái egy-egy körültekerésre ugyanannyival közelítenek egymáshoz. Ugyanezen az elven alapszik a dobemelés másik alaptípusa, a csigatengelyes (angolul "worm shaft") szisztéma, aminek a lelke egy nagy emelkedésű, végtelenített menettel ellátott tengely (6-8. kép).
| 
|
| 
|
A csigatengely rovátkáját követve ballag oda-vissza az a csúszka, ami a dobtengelyt mozgatja. A dob mozgása mindvégig arányos a rotor forgási sebességével, (grafikon, csigatengely), ebből adódóan egyenletes lesz a zsinór felcsévélése is (9. kép).
A kép magáért beszél, és a látványon túl a használat közben szerzett tapasztalat is meggyőző volt számomra. Ugyanis próbaképpen, puszta kíváncsiságból feltettem a Shimano Power Aero FGT 3000 orsóm egyik dobjára a régóta sutba dobott tekercs Ultra Cable-t, legalábbis azt a felét, ami a sok kaszabolás után megmaradt belőle. Persze a biztonság kedvéért a másik dobon ott lapult a táskában a jól bevált FireLine is. Három horgászat után kezdtem elhinni, hogy nem véletlenül kerülnek el a gubancok, és gondolatban bocsánatot kértem a sok átokért, amelyekkel a gyártótól a boltosig illettem az Ultra Cable-lel kapcsolatban az érintetteket, és persze agyba-főbe dicsértem a kis ügyes Shimanot is.
A Shimanon túl persze számos gyártó alkalmazza a csigatengelyes dobemelő rendszert, de inkább az árlista felső végén tanyázók között kell keresgélnünk ezeket az orsókat. Másrészről viszont azt sem hallgathatom el, hogy nem minden Shimano orsó ilyen rendszerű, a katalógusokban az "Aero Wrap" jelzés utal erre a csévélési szisztémára.
Remélem, az eddigiek alapján egyértelművé vált, hogy a jó vagy rossz zsinórprofil nem az ördögtől való dolog, hanem az orsó dobemelő szerkezetének működési elvéből következik. Nem kell tehát mindenáron neves márkákhoz ragaszkodni, hiszen a feltörekvő gyártók gyakran ugyanolyan, esetleg még jobb műszaki paramétereket biztosítanak alacsonyabb árfekvés mellett. Úgyhogy ha netalán megtetszik egy soha nem hallott nevű orsó, nem feltétlenül kell bizalmatlannak lennünk vele szemben Elég egy pillantást vetni a boltban a kiszemelt orsó "robbantott" rajzára, hogy megtudjuk, alapvetően milyen zsinór felrakási képet várhatunk az adott darabtól. A nehezén ezzel túl is lennénk, de az emlegetett ördög szokásához híven ott bujkál, a részletekben is.
Még néhány apróság, amire érdemes figyelni.
A pergetők okkal kedvelik a hosszított dobú orsókat. De vigyázat, egyik-másik gyártmány esetében a magas dob csak "optikai tuning". Felbiggyesztik ugyan a hosszú dobot az orsóra, mert ez a menő, de a dob által bejárt út hossza akár 5-6 mm-rel rövidebb is lehet, mint a dobon lévő mélyedés szélessége Ezáltal a dob első és/vagy hátsó részére kevesebb zsinór jut (10. kép).
A széli menetek, oldalsó támasz híján lazán, bizonytalanul állnak, előbb-utóbb gubancot dobunk. Ha orsóválasztáskor biztosak akarunk lenni a dolgunkban, érdemes megmérni a dob holtpontjai közötti távolságot, és összehasonlítani a spulni hasznos szélességével. A különbség a spulni javára ne legyen 2-3 mm-nél nagyobb.
Gondoljunk csak vissza egy pillanatra az excenteres mechanikára! A dobemelés mértékét az excenter kerék mérete határozza meg, ami viszont nem növelhető egy észszerű határon túl, mert "kinőné" a hajtómű házat. A csigatengelyes rendszer jóval szélesebb dobemelési tartományt biztosít, ezáltal lehetővé teszi a hosszított dobok korrekt használatát, miközben megőrzi a hajtómű kompakt felépítését is.
A dob kúpossága
A monofil zsinórok egyeduralma idején a távdobáshoz kifejlesztett orsókat hosszú, enyhén előre keskenyedő, kúpos dobbal készítették. Az előre szűkülő, kúpos forma kétségkívül akadálytalanabb zsinórlefutást biztosít, de a fonott zsinórok hajlamosak leugrani az ilyen alakú dobról, különösen, ha az túl is van töltve. Kedvezőbb a párhuzamos, hengerpalást-szerű alak. Újabban előre szélesedő, kúpos dobú orsók is léteznek (pl. Daiwa).
A dob alá, a tengelyre kis alátéteket helyezve bizonyos mértékig befolyásolni tudjuk a kúposság jellegét. A Shimano pergetőorsóihoz gyári tartozékként adják ezeket az alátéteket (11. kép). Ilyen korrekcióra csak elsőfékes orsóknál van lehetőség, de az alátöltő zsinór kézi feltekerésével kedvünk szerinti profilt alakíthatunk ki hátsó fékes orsóknál is.
Bízom benne, hogy írásommal sikerült besatíroznom egy-két kisebb fehér foltot, és hozzá tudtam segíteni néhány horgásztársat a tudatos orsóválasztáshoz, és néhány - általam sajnos bejárt - zsákutca elkerüléséhez is.
