Ember tervez, Isten végez! Hiába szerettem volna a domolykós cikk második részét megalkotni, a természet erői mindig az utamba álltak. A nagy árvíz levonulta után, mikor végre a vízállás megközelítette a bűvös 100 centimétert, felcsillant a remény és hívtam Géza cimborámat, hogy ha ráér a hétvégén, megtámadhatjuk a folyót. Mire ő visszakérdezett: „Nem hallgatod a híreket? Ma ismét harmadfokú az árvízkészültség.” Megnéztem a vízállást: 1 nap alatt 2,5 métert emelkedett az Ipoly. Esetleg homokzsákot pakolni mehetünk, a horgászattal még egy jó darabig várni kell…!
Gyorsan kell egy B terv!
Ha más nem, hatásvadászként szidom a rabsicokat, meg a szemetelőket, az mindig bejön. :) Viccet félretéve, panaszra semmi okom, hiszen cirka 2 hónap alatt több halat fogtam (pergetve) mint tavaly egész évben! Végignéztem pár hete a fogási naplómon: süllőkből van a legtöbb. Plasztikcsali látható a szájukban a képeken. Két kiló fölötti alig akad köztük. Keresem a nagyokhoz vezető utat. Amíg nem érkeznek meg, lefinomítottam a szerelésem az apróbbakhoz.
A nagy szívfájdalom, hogy kevés volt benne a balin. A sügér és harcsa rubrikákban nem szerepelt bejegyzés. Ezt orvosolni kellett! A recept egyszerű, minél több időt kell a vízparton tölteni, meg kell próbálni váltani, a megszokott, bevált módszerektől eltérni.
Szívesen járom a természetet, még pecabot nélkül is. Csodálom az élővilágot. Szinte családtagként követem nyomon a kis vöcskök fejlődését. Nemrég még három tojás lapult a móló mellett a nádasban. Aztán eltűntek. Sokan azt beszélték, elvitte őket a róka vagy harcsa kapta el a csibéket. Aztán pár hét múlva már libasorban követték a szüleiket. Most meg már akkorák, hogy szinte csak a színükben különböznek tőlük.
Remélem a sok eső jó hatással lesz a folyók halállományára. A folyamatos áradás, a magas vízállás remek lehetőség az ivadékoknak a túlélésre. Csak a szúnyogokra ne lenne ilyen hatással ez az idő… a vérszívók mindenhol hemzsegnek. Nem tudom, mi befolyásolja őket, de engem nagyon szeretnek. Sajnos a kullancsok is. Felkészületlenül nagy könnyelműség lenne a partra menni. Hosszúnadrág, lehetőleg hosszú ujjú felsőrész, sapka, szúnyogriasztó spray, amivel óránként fújom arcomat, kezeimet.
Erőltettem a sügérhorgászatot apró forgókkal, mini plasztikcsalikkal és wobblerekkel, de rendre kudarcba fulladtak ez irányú próbálkozásaim, pedig kapások tömkelegét csikartam ki akadók mellett. Még a látott halakat sem sikerült becsapnom, noha voltak köztük kapitálisak is! Sokat gondolkoztam, mi lehet a fő ok? Nem volt nehéz kitalálni, hogy bizony a nem megfelelő jig a sok üres rávágás forrása. A megfelelő méret beszerzéséig sem tétlenkedtem, tovább vallattam a sügértanyákat. Sikerült süllőt, kövest is elővarázsolnom, de ezek mindig a nagyobb gumicsalira kaptak.
Egyik ilyen alkalommal esett meg, hogy lassan emelgettem a gumihalat, azt hittem leakadtam, aztán elkezdett lassan körözni kis területen. Próbáltam emelni, ahogy a „pilincka” bírta, ekkor elindult. Két olyan kanyart csinált, hogy mindkétszer azt hittem, leakadt, ugyanis nem tudtam tartani a kontaktust. Mikor végre sikerült megtartani és folyamatosan terhelni, elindult tőlem távolodva. Mint a gőzös, úgy robogott. Az első másodpercekben felszökött az adrenalin bennem, ugyanis közvetlenül előtte jött ugyanonnan egy süllő. Szinte láttam magam előtt a kapitális halat, amikor kiugrott és könyörtelenül döntött romba minden illúziót. Tisztán látszott, hogy egy potyka a tettes. Lehúzott kb. 20-25 méter zsinórt, aztán megállt, kicsit állóháború alakult ki. Egy métert nyertem, ugyanannyit visszahúzott… Végül sikerült alátolni a merítőt. Fotó után sértetlenül úszhatott vissza a többiekhez ívni. A kaland tesztnek jó volt, a finom bot jól vizsgázott!
Elítélendő dolog a külső akasztás. Aki perget, óhatatlanul is beleszalad az ilyen nem kívánt akciókba. Mindenesetre, ha az lenne a feladat, hogy akasszunk kívülről egy halat, igencsak össze kellene szedni magunkat (a balinólmok és pilkerek között azért szoktam látni érdekességeket)! Sok hozzá nem értő így is gereblyézéssel vádol minket. Valószínűleg a nagyméretű, sokszor háromágú horgok miatt alakult ki ez a téves kép, hogy a pergetők sokat fognak kívülről. Pedig ha kicsit utánanéznének, tudnák, hogy egész más felszerelésigénye van a két ágazatnak. Úszózás, feederezés közben sokkal több halat szoktam kabátba fogni.
Ritkaságszámba mennek az úgynevezett „vérpontyok”, amik felveszik a kishalat, halszeletet, és néha odavernek a wobblernek is. Elégtétel volt számomra, hogy nem sokkal az ominózus eset után sikerült egy kb. 1,5 kilós potykát fognom szabályosan szájba akasztva. Koppanós rávágással érkezett, aztán húzta a féket veszettül. Lövésem sem volt, mi lehet, amíg meg nem láttam. Izgultam, hogy nehogy kívülről legyen akadva, de a fárasztás közben látszott, hogy a száj környékén van a horog. Szákolás után szemügyre vettem: a horog a szájüregen belül szabályosan akadt. A kis Pulse is remekül vizsgázott fárasztásból.
A teszten felbátorodva bátran terheltem pár nap múlva a CW pálcát. Automatikusan a dobra ráfogva emeltem a leakadás után. Szerencsétlenségemre valami ággal sikerült közelebbi kapcsolatba kerülnöm, mert ahogy ráemeltem, éreztem egy rúgást. Erre még jobban belehúztam. Reccs… túl erősnek bizonyult a 16-os zsineg.
A keverőgyűrű fölött pár centire adta meg magát, eltörött botom… és baj nem jár egyedül: kézzel húztam a zsinórt, amíg be nem szakadt. A törött első tag, lassan végigcsúszott a meglazult zsinóron és méltóságteljesen merült alá a sötét mélységbe az orrom előtt.
Hiába kaptam meg a jigfejeket, nem volt mivel kipróbálni. Törtem a fejem, milyen utódot kéne beszerezni. Végül sikerült magam rábeszélni egy Berkley Pulse 180 cm hosszú, 2-8 g-os valóban ultra light pálcára. Először egy jó kilós süllőn sikerült az új jövevényt kipróbálni. Meg voltam elégedve. A pillekönnyű bot kellően merev volt az akasztáshoz. Aztán ahogy a mesében a varázspálca teljesít kívánságokat, úgy váltotta valóra sügéres álmaimat a kipróbálás napján. Egy nádfal mellett emelgettem az apró twistert, mikor villámként vágott rá egy „vérszomjas” ragadozó nagyot rántva a finom spiccen. A bevágás ült, a hal teljesen eltüntette a csalit. Fülig érő szájjal fotóztam életem első CÉLZOTTAN fogott sügérét.
A balinokat sem hagytam békén, a finom kis pálcával élvezetes fárasztani őket. Ökölszabály: napkelte vagy napnyugta! Bátran tekerve. Napközben még az orruk előtt csábítóan eltáncoltatott csalit is hajtűkanyarral honorálják, lehet az bármilyen szuper herkentyű. Mikor szűnnek a fények, a beesés keltette csobbanás felé veszik az irányt. Mondanom sem kell, a nagyobbak rendre mellévágtak, vagy nem akadtak jól. De ahogy a mondás tartja: „A lepényhal megy elöl, a remény hal meg utoljára!”.
A harcsa… Álmaim hala. Próbáltam minden ismert pergetési technikát bevetni, felszínen, mélyben, vízközt, vassal, fával, gumival és műanyaggal, mindhiába. Képes voltam éjszakákon át erőltetni a harcsás csalikat anélkül, hogy egy rávágást kaptam volna. Egy tiszai harcsásnak panaszkodtam munkahelyemen, hogy képtelen vagyok megtalálni őket. A görcsös próbálkozás nem szülhet sikert, ha van olyan bajszos, amit nekem szánt a horgászszerencse, úgyis meg fogja találni a csalimat. Ezután megszüntetem a célzott harcsapergetést! Aznap délután a vízparton etettük a szúnyogokat Kaszás Géza barátommal. Gumihal a zsinór végén, lassan emelgetve, süllők után kutatva vizsgáljuk a töréseket. Túl voltam az első kövesen. Rutinszerűen dolgozik a kéz, nem is figyelünk, inkább teóriákat állítunk fel, hol lehetnek a nagy halak. Felidézzük azokat a feledhetetlen pillanatokat, amiket nem lehet elégszer meghallgatni, átbeszélni. Jó társaságban gyorsan telnek a percek. A nap fényesen ragyog, még nem érte el a fák koronáját 19 óra körül járhat az idő. Egyszer csak torkomra fagy a szó. Hirtelen elnehezedett a szerelés, reflexből bevágok, a válasz lassú forgolódás a fenéken.
„Nem lehet igaz, megint egy külsős ponty…”, villant át az agyamon. Fordult még párat szinte egy helyben, aztán az addig csendes felszínt egy farok törte át. „HARCSA! Ez nem lehet igaz! Gyorsan a merítőt!” (Természetesen ilyenkor nincs elérhető távolságra, jól jön a segítség.) Még egy kör, még egy kör, csak türelem és - igen! Szákban a nem várt hal.
A boldogságom leírhatatlan, pedig csak egy kölyök néz velem farkasszemet a merítőből. A horog mélyen a szájában, jó helyre akadt.
Az idei év eddig a kis halakról szólt, remélem, azért be fog esni egy-egy jobb is! Mert aki a kicsit megbecsüli, a nagyot megérdemli ;)
Kecskés Viktor (victorcnr)
