Néhány sikertelen éjszakai pergetés után az ember úgy érzi, hogy az eddig bevált dolgok egy csapásra megváltoztak. A legbeváltabb helyek talán kiürültek? A legfogósabb műcsalik érintetlenek maradtak és leghegyesebb horgok is tompának bizonyultak, a finnyásan kapó süllőknél. Bíztam benne, hogy ezen az éjszakán végre másként lesz, vagy mégse...
Zsolt barátommal, csónakkal vágtunk neki. A süllőkeresés sajátos módját választottam, hogy megbizonyosodjak róla, van-e értelme beváltnak hitt helyeink vallatásának. A megérkezést oltári nagy pancsolás és búvárkodás követte. Zsolt cimborám szavaival élve, harmadik típusú találkozásom volt, de nem is egy! Kár, hogy a fotómasinám nem alkalmas rá, hogy víz alatti képeket is készítsek vele. Szóval, a harmadik típusú találkozás a vízben az olyan, hogy az ember búvárszemüveggel a fején úszkál nyerő helyein, s próbálja megtalálni kedvenceit, a süllőket.
És láss csodát, egyszer csak a vízben, az ember orra előtt lebzsel egy tüskés hátú, a fenékhez lapulva, vagy a nádtorzsák közé húzódva. Hát, csak lestem, mégis itt vagytok?! Mindenesetre az első süllőt jól megijeszthettem, mert menekülni kezdett, azonban a menekülési útját felém vette, aminek az lett a következménye, hogy ordítva hátráltam ki a torzsos hely mellől a csónak felé, miközben prüszköltem a le- és félrenyelt vizet. Barátom csak nevetett. Mindenesetre a rapszodikus fogások ellenére, a látottak azt bizonyították, hogy a süllők ott vannak, ahol mi keressük őket. Vadul készültünk az esti pecára.
9 óra előtt kicsivel indultunk neki. Szúnyog volt temérdek, rablás, mozdulás már közel sincs annyi... Bár a szúrós hártyásszárnyú-had, engem nem zavart különösebben, mert a méhészsapkámmal nem tudtak megbirkózni. Megérkeztünk az első bíztató helyre. 2-3 éve innen fogtuk a legtöbbet. Lemacskáztunk, s a nád mellett próbáltuk vezetni a wobblereket. Mindketten SSR-ekkel dolgoztunk, újabban csak ezek a fogósak, esetleg a Zsolt által birtokolt HSSR típus. A 70 centis süllőjét is ezzel fogta nemrég. Nálam SSR 7 G, társamnál SSR 7 S remeg a karabinerbe bújtatva.
Minden idegszálammal a műcsali mozgására koncentráltam. Csodák csodája koppintásom van, meg is akad! Esélytelenül csobogott előttem, a rövid pórázon horogra gyógyult süllőcske. Tán még 30 centi sincs. Azért lefényképeztem, aztán megszabadítom a fogós műcsali Owner-horgaitól, majd visszatettem a vízbe.
Ezen a helyen több rávágás nem volt, sem nekem, sem Zsoltnak. Tovább álltunk hát. Okulásunkra szolgált, hogy az éjjel végiglátogattuk a legtutibb helyeket, pontosabban csak kettőt, mert a "legeslegjobb" helyen alvós pontyhorgászok fészkelték be magukat, nem kis bánatunkra, mégis hal nélkül maradtunk. Még 11 óra sem volt, amikor feladtuk. Majd hajnalban, határoztuk el. Addig még aludni is lehet néhány órácskát. Visszaindultunk a telek felé. Bebújtunk a lakályos kis faházba, kis eszem-iszom, beszélgetés, tervezgetés, miegymás, majd jól behunytunk.
Barátságtalanul korán, fél 3-kor pittyegntek-csörögtek a mobilok: Felkelni! Nyűgösen búvok ki fekhelyemről, inkább aludnék még... De aztán persze lelkesen indulok ki az ajtón. Távolról dörgött és villámlott, tehát az idő változatlan maradt. Egy jó kis eső, az nagyon kéne már. Ismét ladikba szálltunk, Zsolt evezett, így enyém lett a gyors csónakrögzítést követő első dobás. Ami persze eredménytelen maradt… Zsolt viszont, egy szokásos "hoho mit fogtam" kijelentéssel tudatta velem, hogy halat akasztott. Süllő, olyan jó kilónyolcvanas!
Persze a nagy sötétségbe, meg izgalomban mindketten kettő fölöttinek taksáltuk. Reményvesztetten dobáltam tovább wobbleremet, eddig nem kívánta meg egyetlen sütyi sem. Nem túl beszédes a felszín, ezért az SSR-t CDSR-re váltottam le, egy RO-ra. Lassan vezetve, kis spiccugratásokkal pásztáztam a torzsák tövét, kezdett már erősen derengeni a borult égbolt, amikor elakadtam. Lassan vezettem, nem is húztam a fenéken igazán, mégis elakadtam. Nem értettem mi történt. A bivalyerős Technium bottal belehúztam, mire a nagy torzsa megindult lassan! Ember, ez süllő! Sajnos, néhány másodpercig volt csak az enyém, lefordult a ki tudja, mekkora süllő, még mielőtt egy bármilyen fejrázást is kaphattam volna tőle. Hát ez nem lehet igaz! Váratlanul ért a ráülős kapás, emiatt léphetett meg az öreg.
Néhány újabb dobás után, alig élő rávágás félét közvetített a spicc. Ebbe már csak azért is jól belehúztam! Süllő! Nanana, nem szaladsz te semerre, koma - mondtam a pórul járt halnak, mikor is őkelme szintúgy lefordul, mint az előző. Hát ilyen már nincs! Ez nem volt akkora, mint az előző, jó kettesnek saccoltam. Egye meg a fene. Tán valami átok ül rajtam? Percek múlva az átok megtört, egy alig kilós, vagy inkább még kisebb süllőt fogtam végre, odaragad a CDSR horgaira.
Halunk már volt, bár nagy bennünk a csalódás, és emiatt is búcsút vettünk a helytől. Még megnéztünk két közeli helyet, ám a balinokon kívül semmi nem zargatta a kishalat, ergo nem fogtunk süllőt. Akkor a hajnali pergetésről ennyit. Miközben Zsolt kifelé evezett, én a halakat nézegettem, és arról faggattam a cimborát, hogy akkor melyik részre is üljünk le meccselni egy nagyot. Hátha, az sikeresebb lesz.
Csákó Gábor /charon24/
