Ugye ismerős az üzenet, amit a mobilra küld az Időkép, hogy „Zivatar a közelben!”? Ameddig bele nem szaladtam néhány bőrigázásba és csattogó villámokkal kísért hazaszáguldásba csónakkal, addig ennek az üzenetnek nem tulajdonítottam nagy jelentőséget. Ám ezúttal az üzenet akkor jött meg, amikor épp engedtem le a csónakot a sólyapályán. Felpörögve a horgászatra, minden bepakolva és pittyen a mobil… na neeeeeee! „Mondjuk azt, hogy nem kaptam meg”, gondoltam.
Mondjuk, többször lehetett hallani, hogy a hét közepén vége a kánikulának és hidegfront vonul végig az országon, de nem nagyon foglalkoztam vele. Sanyi barátommal megbeszéltük, hogy kiugrunk pár órára horgászni. Hogy időt spóroljunk, én letettem a csónakot és elmotoroztam a kiszemelt területre, míg Sanyi már oda jött a tervek szerint. Pont tettem le a csónakot a vízre, amikor megjött az üzenet: „Zivatar a közelben!”.
Igaz, nem kellett nagy jóstehetség a várható időjáráshoz, az égen északnyugat felől ugyanis meglehetősen sötét felhők gyülekeztek. Én már vissza nem csörlőzöm a csónakot, maximum csak keveset tudunk horgászni!
A célhal a bármi volt! Ennek megfelelően állítottam össze a felszerelést is. Vittem magammal jiges süllős/kősüllős, illetve wobbleres domis/balinos cuccot is. Majd kiderül, mire lesz idő, de az utóbbinak szántuk a főszerepet. A balinokat én általában csónakból bármilyen fa, akadó, bokor, uszadék kupac mögött szoktam keresni és leggyakrabban megfogni. Így ameddig cimborámra vártam, el is mentem az egyik ilyen akadóra épült szemétvárhoz.
Sajnos ezt szinte szó szerint kell érteni. A folyó által ukrán területről elhurcolt PET palackok sorra fennakadnak ezeken a természetes akadókon vízi szeméttelepet hozva létre. A teljességhez hozzá tartozik, hogy magyar eredetű hulladék is előfordul benne, de 90%-a cirill betűs palackokból áll. Szépsége egy szem sincs ennek, csupán egy áldásos tulajdonsága van, mivel visszafogja a felszíni sodrást, az ivadék és táplálékhalak előszeretettel állnak be mögé. Ez pedig vonzza a ragadozókat is, mint egy vízi sushi étterem. Bár pont e 2x fél napi horgászat után kellett kicsit újragondolni ezt-azt…
Amíg Sanyi barátom végez a munkával és ki tud jönni, dobtam párat, hátha addig is sikerült fogni valamit. Furcsa volt, hogy a „tuti” szeméttelep nem adott halat, fentről végigdobtam körben, de még csak rámozdulás sem volt, ráadásul rablást se láttam. Pedig itt azért szokott dzsembori lenni, amikor a balinok mozgolódnak.
Viszont alig csorogtam túl a kupacon, következett egy keresztben lévő akadó sor, ami mögé bedobva végül sikerült kapásra bírnom a ragadozót, ráadásul egy szebb balin volt a műcsali túlsó végén! :) Végre halas lett a kezem!
A balin ment vissza a vízbe az uzsonnáját kergetni, én meg ki a partra Sanyi barátomért, aki jelezte, 10 perc múlva ér ide, bár már a telefonban ő is kérdezte, „Megkaptad az Időkép üzenetet?” :) :) „Azt, amelyikben azt írták: Zivatar a közelben!?” „Nem kaptam meg!” :)
Azért, elidőznék ezen a képen egy kicsit! Cimborám mindenre fel van készülve, úgy látom… :) 2 méteres mérőszalag és Horalky csoki! Legközelebb azt le is foglalom tőle, mármint a csokit! :)
Akármennyit is dobáltunk a jónak gondolt helyen, nem tudtunk halat fogni… Mígnem egy olyan területen, amin simán át akartunk motorozni a polárszűrős szemüvegnek köszönhetően két balint vettünk észre a homokpad sekély részein. Napoznak, vagy ott a kaja? A választ nem tudtuk meg, mivel a csónak közeledtére jobbnak látták távozni. Félelmetes tempóval rohantak el a balinok, amiket így látni a sekély víznek köszönhetően különös élmény volt!
Több eseményt nem sikerült elkönyvelnünk aznap, így hittünk az Időképnek és a szemünknek: visszavonulót fújtunk azzal a jelmondattal, hogy vasárnap délelőtt restart! Döntésünk helyességét hazafelé hallottuk csak, miszerint Budapestet szinte lerombolta a vihar és az özönvízszerű eső! Bár igaz, hogy a tényleges vihar csak este 9 után ért ide keletre!
Vasárnap a horgászat terve ugyanaz volt, mint előző alkalommal: pár balin/domi fogása. Az se baj, ha jó pár, mondhatni sok… és lehetőleg nagy méretűek! :) Nagy tapasztalat volt a korábbi pár óra, miszerint a balinok ezúttal nem az akadókban és azok alatt/felett/mellett, hanem inkább a homokon vannak. Ennek ellenére azért csak megdobtuk az akadókat is Sanyi barátommal, de az eredmény hasonló volt, mint legutóbb.
Egyetlen halat sem tudtunk fogni a korábban, tiszta víznél kiváló akadók mögül. Csak pislogtunk Sanyival, hogy mi van most? A víz ugyanis napok óta ilyen „se nem tiszta, se nem koszos” volt. A legutóbbi árhullám már rég levonult, nyári a vízszint, viszont mégsem tisztul olyan mértékben, ami jó lenne.
Van az az állapot, amit „márványosnak” hívunk, amikor nagy koszfoltok úsznak még, de egyre több a tiszta vízfolt, de ilyen sem volt még. Ez lenne ugyanis a legjobb barátaim szerint, akik a nagy balinokat mindig ilyenkor csípik el. Ez most olyan, mint egy felvizezett kakaó, egyenletesen koszos, kb. 10-15 cm átláthatósággal. Majd alakul valahova, vagy jobb lesz, vagy elromlik, de ez a se-se állapot nem ideális.
Nekiálltunk tehát a követ dobálni, történjen már valami. Sanyinak viszonylag hamar jelentkezett is az első hal egy domi képében, ami egy nem nekik szánt BSM színű Wise Minnow-ra szaladt rá. Kétszer is megütötte vontatás közben, majd a kimondottan lelassított csalit fogta meg pechére. Cimborám már nem egyszer előadta ezt, hogy tempós húzásra gyártott süllyedő csalit etet meg domikkal.
Ezúttal is bejött, majd fogott hirtelen még egyet… meg még egyet…
Mivel nekem a kék Wise Minnow csöppet leharcolódott, egy duci, de azonos színű wobblert tettem fel, amivel végül én is megfogtam a halakat. Tetszett nekik e kék/ezüst csillogása.
Pihenés gyanánt nekiálltam lecserélni a horgot a Wise Minnow-on, mert a domizás után menni akartunk „kirándulni” kicsit fentebb is a folyón, ahol még sejtettünk balinokat, mivel sekély homokpadok voltak fentebb is. Végül ott is sikerült 2 balint horogra csalni, mindkettőt közvetlenül a part mellől.
A horgászatra szánt idő nem sokkal dél után lekettyent, a délután a gyerekeké, így motoroztunk vissza a kikötőbe. Ha jellemezni kellene ezt a 2x fél napot pár szóval, annyi lenne: nehéz, de megérte!
Írta: Takács Péter
Fotók: Koperveisz Sándor
