Írásaimban már sokszor említettem a bősi vízierőmű alvízcsatornáját. Szeretném most egy másik oldaláról is bemutatni, hiszen nem csak dévérkeszegjeiről és pontyairól híres ez a pálya, hanem csodás süllőiről is. Egy élménydús és eredményes, pergetéssel eltöltött horgászat tapasztalatait osztom meg most Önökkel.
Horgászataim közben már sokszor találkoztam kollégákkal, akik könnyű pergetőbotokkal felszerelve sétálgattak a parton és dobálják a tarkábbnál tarkább gumihalakat, twistereket. Eddig nem szenteltem kellő figyelmet a pergetőhorgászatnak és így felmérni sem tudtam hatékonyságát kedvenc pályánkon.
Igazán kíváncsi akkor lettem, amikor a barátaim üzletében hallottam a híreket, néhány nagytestű süllő kifogásáról. Elkezdett érdekelni a dolog, s elhatároztam, hogy utánajárok. Megkerestem Árpi barátomat, akiről tudtam, hogy megrögzött pergetős fajta. Megkértem, hogy avasson be eme kitűnő módszer titkaiba. Megbeszéltük, hogy elkísérem egy horgászatra, hogy megfigyelhessem miként is működik ez valójában.
Mint tudjuk, nagyon hosszúra nyúlt az idei ősz, s csak nagyon későn, szinte csak december második felében érkezett meg az első hó. Mi is egy ilyen szép téli napon indultunk portyánkra. Árpi, mint főhorgász és jómagam, - mivel nem volt időm bebiztosítani egy pergetőbotot - mint néző. Nem terveztünk hosszú horgászatot, hiszen mindketten munka után voltunk. A régi jó dévéres pályán indult a horgászat. Az előző horgászatok tapasztalatai alapján Árpi tudta, hogy az élénk színű twisterekre számíthat. Most is egy hasonlóval kezdte.
Nem is kellett sokat dobálni, talán a tizedikre már rávágása volt. A sütyik tehát jelen voltak. Újabb pár dobás után a sárga twistert fehérre cserélte. Azt hiszem ez még jobban tetszett a süllőnépnek, hiszen egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy a bot nagyon görbül. Egy jó másfeles került elő a vízből.
Egy kicsit feljebb költöztem a partról, hogy ne zavarjam a halakat a mocorgásommal. Kissé arrébb is telepedtünk. Jót tett a helyváltoztatás. Pár dobás után, két újabb rávágást érzékelt Árpi, de egyik sem akadt meg.
- Ígéretes hely! - szólt oda barátom.
De mennyire! Még meg sem emésztettem, amit mondott, már húzta is elő az újabb fogast. Méretileg hasonlót az előzőhöz. Szépen csendesen bilincsre akasztotta, s már repült is az újabb twister. Ezúttal egy piros duplafarkúval próbálkozott. Kicsit furcsállottam, hogy nem költöztünk arrébb, de később kiderült, hogy miért. A két rávágás ugyanis más-más irányból jött. Alapos munkával próbálta becserkészni a második rávágás helyét. Az igyekezet azonban hiábavaló volt. A piros szín nem passzolt a halaknak, és talán a dupla farok sok volt nekik. Nem is erőltette tovább. Javaslatomra egy teljesen új dolgot próbáltunk ki. Egy általam beszerzett, a STORM cég által gyártott gumihalat szerelt fel. Ennek is a legnagyobb méretű "aranyhal" (GFR) változatát.
Újra végigdobálta a jónak vélt helyet. Kisvártatva jelentkezett a következő áldozat. Az előzőeknél valamivel nagyobb, mint végül kiderült, közel háromkilós példány. Volt ennek az akasztásnak egy érdekes oldala is. Mindannyian tudjuk, hogy mielőtt a süllő elnyelné áldozatát, fordít rajta egyet-kettőt. Így történt ez most is. Árpinak pont egy ilyen fordításba sikerült belehúznia, mert a gumihal hátán található horog a süllő alsó álkapcsába akadt meg. Az élet produkálja a legfurább dolgokat.
Továbbálltunk. Sajnos az új hely nem a legmegfelelőbb választásnak bizonyult. Röpke fél óra alatt, majdnem 10 műcsalit vesztettünk, a rendkívül akadód részen. Visszatelepedtünk az előző hely közelébe. Talán az ötödik bedobásnál tartott Árpi, és szólt, hogy már megint elakadt. Megint valami sziklát fogott. Ahogy próbálta a szereléket kiszabadítani, egyszer csak a "szikla" megindult. Húzott megállíthatatlanul. A fék csak sikított, mígnem egyszer csak elhallgatott. A szikla lemaradt. Álltunk egy darabig szótlanul. Árpi életének süllője lehetett volna (ha az a volna ott nem volna). A húzásból ítélve kapitális példány lehetett. Nem volt mit tenni, tovább próbálkoztunk. Volt még egy fél órácskánk. Ezalatt már nem sok említést érdemlő esemény történt. Sikerült akasztani egy alig méretes példányt, ami azonnal vissza is került a vízbe. Hadd nőjön még egy kicsit. Lassacskán összepakoltunk és hazamentünk. De a bemutató, így is a vártnál jobban sikerült.
Másnap (a sikeren felbuzdulva) Árpival már én is a vizet vallattam, de a dolog érdekessége, hogy az előző napi nyerő helyeken egyetlen árva kapást sem tudtunk kicsikarni. Szinte hihetetlen, hogy mekkora különbség volt a két nap között. Pedig "mindössze" annyi történt, hogy 30 centivel lentebb engedték a vizet. A horgászatunk azonban nem volt "eredménytelen", mert Sanyi barátom horgászüzletében kapható összes jónak vélt szilikon csodát felvásároltuk, és ezek jelentős részét beszaggattuk. Megszámolni sem mertük mennyi maradt a vízben. Hát ilyen is van, kétszer ugyanabba a folyóvízbe nem lehet lépni! A horgászat végén úgy éreztem, hogy a talán más műcsalival is érdemes lett volna próbálkozni. A különböző wobblerek jutottak az eszembe. Elhatároztam, hogy beszerzek ezekből is néhányat. Az újabb sikeres vagy sikertelen próbálkozásról majd beszámolok.
