Rekordlista margójára

Rekordlista margójára

Fodor Sándor négy rekordlistás pontyáról készült beszámolót tegnap olvashatták. Ígéretünkhöz híven megkerestük a sporthorgászt és most, kicsit részletesebben is bepillanthatunk a nem mindennapi fogások kulisszatitkaiba. Tartsanak velünk, érdemes!

Először is gratulálok a nagyszerű fogásokhoz. Igazán gyönyörűek voltak a halaid. Mióta horgászol bojlival?

Régóta horgászom, de a bojlis horgászatot tekintve még gyerekcipőben járnak tapasztalataim. Alig három éve próbálkozom a "csodagolyókkal" kisebb nagyobb sikerrel. Eddig szinte kizárólag gyári, kész bojlikat használtam. De figyelemmel kísértem a témával kapcsolatban megjelent írásokat és elemzéseket. Nagyon sok információt és receptet sikerült letöltenem az Internetről is. Ezeket csiszolgatva készítettem el saját, igen fogósnak bizonyult bojlimat is.

Ha nem tévedek Pelzer alapanyagok felhasználásával készítetted el a "fogós bojlidat"?

Így van! Megvallom őszintén, sehol nem találtam annyi hasznos és értékes információt, mint a Haldorádó Áruházban. Megérdemli a dicséretet csapatod, mert nagyszerű munkát végzett. Még egy kezdő bojlizó is eligazodik a szükséges alapanyagok, aromák, kiegészítők vagy a kész bojlik felhasználása terén. Hiszen elegendő információ van minden termékhez és felfedeztem olyan dolgokat is, amelyről fogalmam sem volt. Gondoltam, ha még ezek kaphatók is, megér egy próbát. Így kerültem kapcsolatba a Pelzer anyagokkal, amelyek használata nagyon egyszerű. Az alapanyagok jó minőségűek, frissek és könnyű bojlit készíteni belőle.

Köszönjük a dicséretet, de szívem szerint azt mondanám, váltsunk témát, mert a kutya nem mossa le rólunk, hogy ez nem egy fizetett hirdetés. Had kérdezzem meg, ha nem titok, miből állt végül össze a kész bojli?

Nem véletlenül nektek juttattam el elsőként rekordlistás halaimról készült beszámolómat. Ennyivel én is tartozom a segítségért. A receptem nem titok! A következő alkotóelemekből áll:

,"s","75%","k"]- 1 kg Pelzer Blue Mussel mix (kagyló ízesítésű alapkeverék)
- 2 teáskanál Bait boster (étvágygerjesztő)
- 10 ml Maxamino (aminosav, étvágyfokozó és emésztést segítő szer)
- 6-8 ml Édesítő
- 8 ml Pelzer liquid sensation flavours Blue mussel (kék kagyló folyékony aroma)
- 20 ml Fish oil blend (halolaj), amelyet étolaj helyett használtam
- 10 db tojás

[-doboz]

Nem túl kevés ez a mennyiség?

A száradástól függően kb. 1,5 kg bojlit lehet így nyerni. Tavasszal, amikor a víz hőmérséklete 10 C fok körül van, nem eszik a hal iszonyatos mennyiséget, illetve hamar jól lakik. Három napnál többet nem töltöttem el egyetlen alkalommal sem. A kapott bojlimennyiséget, amely állagát tekintve közepesen kemény volt, három részre osztottam. Minden nap egyszer, azonos időben ezt beszórtam. A Hotedrán ismerik és keresik a halak a bojlit, ezért sem kell nagy mennyiség.

A kiszemelt vízre hogyan bukkantál?

Én az Alföldön, Soltvadkerten lakom és ismerőseimtől szereztem tudomást róla. Amikor megpillantottam, a festői szépségű Dráva holtágat, azonnal beleszerettem. Igazi érintetlen vadvízi rengeteg, megannyi természetes haltanyával. Sokan járnak ide (külföldről is!) bojlizni. Szívesen látott vendég a vándorhorgász. A helyiek nagyon vigyáznak vizükre és halaikra.

Ha jól tudom, te minden haladat visszaengedted?

Igen! Gondolkodás nélkül és boldogan tettem ezt, mert így tudom, hogy máskor is van esélyem a gyönyörű halak kifogására. Az ide látogató, általam ismert horgászok mindegyike hasonló módon cselekszik. Kinézik azokat a "húshorgászokat", akik elviszik a kapitális pontyokat. Nagyon sok szép hal él a vízben, de akár egyetlen év alatt ki is ürülne, ha mindenki elvinné őket. Egy 20 kilós ponty 10-14 éves lehet és mennyi mindent megélt már, hogy megörvendeztethessen egy-két szerencsés horgászt. Az éjszaka folyamán kifogott halakat nagyméretű pontyzsákba tettem, majd reggel mindegyiket lemértük, sebfertőtlenítővel (Pelzer First Aid) a horog ütötte sebet és pikkelysérüléseket befújtam, majd lefényképeztük, lefilmeztük és visszahelyeztem a vízbe őket. Nagyszerű érzés!

Fogtál már hasonló méretű halakat?

Egy 13,4 kg-os ponty volt az eddigi rekordom. A mostani sikerhez nyilvánvaló a jó felszerelés és a kiváló bojli mellett, nagy adag szerencse is kellett, de jó helyen megfelelő időben voltam. Alig várom, hogy ismét a vízparton ülhessek.

További sikeres folytatást kívánunk!

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.