A nagy Őn

A nagy Őn

Észrevettem, hogy a keszegnép, egy nádsziget sarkánál folyamatosan fröcsköli a vizet. Nem olyan volt, mint amikor rablás van és megriadnak, inkább ívásra emlékeztető mozgás volt, amely persze a késői időpont miatt kizárt. Érződött a nyugtalanság a vízen, amely talán pár nagyobb ragadozó jelenlétére utalt a közelben. Oda próbáltam dobálni, de sajnos - így utólag viszont hála a jó Istennek - nem sikerült. A körforgó nem tudott addig elrepülni. Ekkor levettem és a barátom (Zatik Sándor) által készített támolygó villantót tettem fel…

Hal kifogója

Csicsák Tamás

Lakhelye

Mátészalka

Kifogott hal faja

Balin

Hal pontos súlya

5.750 gr

Hal testének hossza

67 cm

Legnagyobb kerülete

46 cm

Fogás helye

Apagy, Kenderáztató-tó

Vízterület hasznosítója

Apagyi Horgászegyesület

Fogás időpontja

2003. november 8. 15:00 óra

Horgászmódszer

pergetés

Csali

házi készítésű támolygó villantó

Felszerelés

SPRO CLASSIX TELE SPIN 20-40 grammos pergetőbot, KETTNER DRAGON 4XMC 30 orsó. Az orsón 0,18-as Kamasaki Euromatch zsinór

A nagy Őn partra került

A fogás körülményei

A történetet talán azzal kezdeném, hogy több éves kihagyás után

kezdtem el ismét horgászni. Ennek főleg magánéleti okai voltak. Budapesten éltem 10 évig (iskolák stb.). Persze néhányszor eljártam horgászni, de az erre szánt idő nem nevezhető horgászatnak, inkább csak olyan nosztalgikus kirándulásnak tűnt. Idén nyáron költöztem haza (Mátészalkára) és a Felső-Tisza varázsa ismét lenyűgözött. Annak idején még Édesapám ismertette meg velem magát a horgászatot és ezen belül is a pergetés rejtelmeit.

Rengeteget jártunk együtt horgászni és általában a ragadozó halakat vettük célba. Számtalan gyönyörű nap emléke él szívemben, ezek között voltak eredményes és kevésbé eredményes napok. A Felső-Tisza balin állománya még napjainkban is lenyűgöző. Magának az őnnek a ravaszsága, az erős testfelépítése, a horgon való küzdése - a legszebb élmények közzé emeli kifogását.

Megvallom, hogy még igazán nagyot nem sikerült eddig a napig kifogni, és lám ez is egy olyan helyen történt, ami nem kimondottan balinos víz. Állandó horgásztársammal (Baráth Tibor) ugortunk le pergetni Apagyra. Az itt található tó, inkább pontyállományáról híres, mint ragadozó faunájáról.

Délután két óra körül érkeztünk ki, megváltottuk a napijegyeket és elkezdtünk dobálni. A felszerelésem egy SPRO CLASSIX TELE SPIN 20-40 grammos pergetőbot, azon egy KETTNER DRAGON 4XMC 30-as orsó. Az orsón 0,18-as Kamasaki Euromatch zsinór volt. A pergetést egy 3-as Mepp körforgó villantóval kezdtem el. Észrevettem, hogy a keszegnép, egy nádsziget sarkánál folyamatosan fröcsköli a vizet. Nem olyan volt, mint amikor rablás van és megriadnak, inkább ívásra emlékeztető mozgás volt, amely persze a késői időpont miatt kizárt. Érződött a nyugtalanság a vízen, amely talán pár nagyobb ragadozó jelenlétére utalt a közelben. Oda próbáltam dobálni, de sajnos - így utólag viszont hála a jó Istennek - nem sikerült. A körforgó nem tudott addig elrepülni. Ekkor levettem és a barátom (Zatik Sándor) által készített támolygó villantót tettem fel.

Gyönyörű erőtől duzzadó példány

Az első dobás már kiválóan sikerült, átdobva a feltételezett keszegrajon, elkezdtem az óvatos vontatást. Nem sokat tekertem az orsón és az általam nagyon szeretett boton, két ütést éreztem. A bevágásra azonnal reagált a hal, kettőt csapott a felszínen és ebből már láttuk, hogy nem kicsi, bár fajtáját illetően megmondom őszintén másra gyanakodtunk. Természetesen először csukára, később kívülről horogra akadt egyéb békéshalra gondoltunk. Mi lesz ez? A hal nem igazán akart engedni a távolságból, néha őrületes sebességgel, néha pedig komótosan, lassan húzta le a zsinórt az orsó dobjáról.

Olyan jó öt perc után jött csak közelebb a parthoz, és láttuk, hogy kezd fáradni. A parttól három-négy méterre, a felszínhez közel húzva pillantottuk meg először. Ahogy sikerült kikényszeríteni, hogy fejét a víz fölé tartva levegőt szippantson, szinte pillanatokon belül hasra fordult és megadta magát. A fárasztás közel negyed órát vett igénybe. Az általam oly nagyon kedvelt orsó precíz fékrendszere nem hibázott, és így aránylag könnyen sikerült megszákolni a nagy Őnt, barátomnak Tibornak.

Minden sporttársnak minél több ilyen maradandó élményt kívánok!

Csicsák Tamás

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.