Amikor megtudtam, hogy én tesztelhetem a Fox feederbotokat, egyből elkezdtem készülni. Képzeletemben kapás kapást ért, és hatalmas pontyóriásokkal küzdöttem a tó partján. Persze a valóság ritkán alakul úgy, ahogy elképzeljük. Ami csak hátráltatni tudott, az most közbejött, volt itt orrtöréstől kezdve hózáporig minden, ami „kellemessé” tudta tenni a horgászatot. Így elmondhatom, hogy egy igazán extrém teszt részese lehettem.
A tesztelés helyszínéül a Maconkai- és a Palotási-víztározót választottam. Ez a két tározó rengeteg felejthetetlen élményt nyújtott már nekem. Bíztam benne, hogy most sem okoznak csalódást. Már minden le volt fixálva, amikor az utolsó utáni pillanatban furcsa és elég kemény pofont kaptam az élettől. Szó szerint, történt ugyanis, hogy a vasárnapi focimeccsen az ellenfél védője eltörte az orromat. Emiatt a következő héten nem tudtam vállalni a horgászatot, szerencsére azonban megkaptam a lehetőséget, hogy egy későbbi időpontban ejtsem meg a pecát. Két hét múlva töretlen lelkesedéssel szálltam fel a Stadionoknál a Jobbágyiba tartó buszra. Furcsa látvány lehettem 20 kg etetőanyaggal és 2 irtó hosszú bottal, de hát egy extrém tesztért mindent! Mire a buszmegállótól a nagymamámhoz értem - itt van a horgász főhadiszállásom - majd leszakadt a kezem, de még így is egyből lázas etetőanyag keverésbe és előkekötésbe kezdtem, ami rá is fért a felszerelésre, mert jó két hónapig parkoló pályára került. Este izgatottan feküdtem le.
Másnap reggel 8-kor már a Maconkai-tározó partján találtam magam. Ezen a napom a Rekord tó halait próbáltam becserkészni. Ahogy leültem horgászni, elkezdett szakadni az eső, ami később havas esőbe majd havazásba csapott át.
Gondoltam, hogy nem lesz egyszerű a halfogás, de hol máshol lenne rá esélyem, mint itt? Így nem kis önbizalommal vágtam neki a tesztelésnek. Tovább fokozta bizakodásomat, amikor első kapásra egy torpedót akasztottam. Az ismeretlen ellenfél csak húzta a zsinórt a dobról. Jó ötperces fárasztás után megkönnyebbült a szerelék. Sajnos kiakadt a horog. Ezen a napon többször is így jártam, nagyon finoman kaptak a halak. A rövidebbik bottal egy fix etetés minden szegletét végigpróbáltam, a hosszabbikkal pedig kerestem a halakat. Itt jól jött, hogy hatalmasat lehet dobni a bottal, hisz így egy helyből szinte az egész tavat át tudtam horgászni, (én voltam az egyetlen elvetemült, aki próbálkozott). A napot bőrig ázva (az ernyőt otthon hagytam) 7 db 30-70 dkg-os dévérrel és egy kisponttyal zártam. Itt igazán nem tudtam meg, mit tudnak a botok.
Másnap már Ádám barátommal együtt a nagy tározó gáti részén próbáltunk szerencsét. A képlet annyiban változott, hogy most már az elejétől fogva szakadt a hó. Ezt a napot már rutinosabban kezdtem: 5 zoknit húztam fel, ezzel csak egy óra múlva fagyott kékre a lábam :)
A halakat a mély részen kerestük. Itt nagyon jól jött, hogy teletömött etetőkosárral tudtam 70-80 métert dobni a botokkal. Csali repertoárunk szinte végtelen volt: a tűzőszúnyogtól egészen a bojliig. Próbálkoztunk mindennel a lebegtetéstől kezdve a Bacardiba áztatott csontin át a nyári favorit pellet + giliszta kombóig. 2 óra tétlenség után leheletfinomat mozdult a spicc! Azt hittem, káprázik a szemem, amikor egy erőteljesebb húzással jelentkezett az ismeretlen ellenfél. Bevágás után éreztem, hogy a botot nem ennek a halnak a kifogására tervezték, de mégse olyan keszeg, amikkel előző nap találkoztam. Kemény 1 perces fárasztás után egy gyönyörű, kiló körüli koi kárászt szákoltam, amit öt percre rá a testvére is követett (ha jól számolom, az összesen 6 kívánság). Ezek után újabb 2 óra kapástalanság következett, amit Ádám tört meg egy kisponttyal.
Ekkor határoztuk el, hogy abbahagyjuk a statikus feederezést, és pergetni megyünk. Én a rövidebbik Horizon botra kötöttem 30 cm fonottat és az egyetlen körforgót, amit a ládámban találtam. 1,5 óra alatt 5 csukát sikerült fogni a bottal, a legnagyobb pont 45 cm volt. Mondjuk ekkora pont kellemesen el is fáradtam a bot súlya miatt. A botokról egyre jobb benyomásokat szereztem, bár sajnos igazi ellenfél most sem akadt horogra.
A harmadik napot a számomra legkedvesebb vízen, a Palotási-tározón horgásztam végig. Sok kapásra nem számítottam, de itt nyugodt körülmények között végezhettem el a dobótesztet. Számításom be is jött, hiszen négy órát ültem a mozdulatlan spiccek mögött. Ekkorra megérkezett két jó barátom, Félix és Tomi is. Hárman estünk neki a botoknak. 50-60-70-80 grammos ólmokkal dobáltunk, és nagyon meglepő eredmények születtek. A rövidebbik bottal 110 métert volt a határ, és ezt a 60 grammos ólommal sikerült elérni. A hosszabbik bottal sikerült a számomra hihetetlen 130 méteres határt elérni, méghozzá a 70 grammos ólommal. A botok simán bírták a 80 grammos ólmot is, bár ezzel már csökkent a maximális távolság. Biztos vagyok benne, hogy a botok bírnának nagyobb súlyt, és bár ezt most nem volt lehetőségem tesztelni, aki szeretne PVA termékeket használni feederezés közben, azoknak tökéletes választás lehet ez a két bot. A dobálós teszthez nagy méretű Long Cast orsót, 25-ös főzsinórt, 35-ös dobóelőkét, 4 unciás spicceket használtunk, és a végére nem éreztük az ujjainkat a -1 fokban :)
És végére hagytam a legfontosabbat, a két botról alkotott véleményemet. Kezdjük a külsőségekkel. A botokat a kemény tok biztosan megvédi a sérülésektől, egyetlen gyenge pontja a teteje, ami nem minden esetben zár megfelelően, de ez csak kekeckedés. A botokat egy selyemvászon tok is védi. A spicceket egy kemény PVC csőben lehet tárolni, ami minden sérüléstől megvédi, de először rendesen megszenvedtem, mire vissza tudtam tenni mind a 4 spiccet. Összegezve, a botok olyan biztonságban szállíthatóak, hogy egy kisebb atomrobbanást is kibírnának.
Miután összeraktam a botokat, két dolog tűnt fel egyből: nagyon-nagyon hosszúak és egy kicsit fejnehezek. Persze ezeket a botokat nem is arra tervezték, hogy folyamatosan kézben tartsák, csak én vagyok olyan elvetemült, hogy pergessek velük :) A botoknak nagyon szép a kidolgozása, a nagyméretű gyűrűk tökéletesen vannak felrakva. A parafa nyél számomra nagyon tetszetős, élmény volt vele horgászni. Az orsótartókba két eltérő méretű orsót tettem, egy 4000-es match orsót és egy extra nagy (10000-es) Long Cast orsót. A kisebbik orsóval nem is volt baj, de a nagyobbik nem tökéletesen illeszkedett a bot testéhez, bár így is nagyon fixen tartott. Egy dolgot hiányolok csak a botról, ez pedig a horogbeakasztó, ami igazán a pergetésnél jött volna jól :) A rövidebbik bot nőtt igazán a szívemhez. Ezzel a pálcával nagyon gyors és precíz horgászatot folytathatunk. Legjobban egy intenzíven telepített tavon és nagypontyos versenyen vehetjük hasznát, ahol sok halat lehet vagy kell gyorsan szákba terelni. Annak szerintem nincs nagy jelentőssége, hogy nem lehet vele akkorát dobni, mint a hosszabbikkal: az a pár 10 méter 100 méter felett mit sem számít :). A hosszabbik botot extrém helyzetekben lehet eredményesen használni, például akadóban való horgászatkor, amikor a nagy halakat nagyon rövid idő alatt kell elfordítani az akadótól, vagy olyan tavon, ahol a halakat csak a legnagyobb dobásokkal lehet elérni. Úgy érzem, ha ezeknek megfelelően választunk a két bot között, akkor biztosan nem érhet minket csalódás.
Bodor András
Képek: Bircsák Félix és Bodor András
