Nevis Ryder Spin - a dobás és fárasztás bajnoka

Nevis Ryder Spin - a dobás és fárasztás bajnoka

A Nevis Ryder Spin 270 bottal átélt közös történet indulhat akár onnan is, ahol egy másik sztori befejeződik. Arra a hétvégére folyóvízi horgászatot terveztem. A bottal érkező posta épp az előkészületek utolsó pillanatában érkezett. A gyors kicsomagolást követően egy rövidke szemrevételezés után jöhetett az indulás, hiszen a felszerelés többi eleme már adott volt. Úgy éreztem, az előttem álló horgászatban nem kell csalódnom, a többi pedig továbbra is - mint mindig - főként rajtam múlik.

A meghorgászni tervezett folyók környékén lakó barátom javaslatára a Hármas-Körös békésszentandrási szakaszát céloztuk meg. Első nap minden tökéletesre sikerült, kivéve azt a picinyke zavaró tényezőt, hogy az eső szinte megállás nélkül esett. Halak éppen jövögettek, főként csuka, süllő, kősüllő (utóbbi itt teljes védelem alatt áll), de mind aprócska volt. A méretek miatt az esőben a fotózást nem erőltettem. Másnap a hajnali derengés újra a folyóparton talált. Később a nap elzavarta a kialakult sűrű párát és vígan szórta rám a sugarait. Fogytán lévő kevés horgászidőm vége felé egy szűk kétkilós csukesszel zárhattam le az első közös tapasztalatokat.

Aztán a megcsillanó napsütésben elégedetten nézegettem a bot rubinvörös blankját. „Nem is olyan rossz bot ez!”, gondoltam.

A bot adatai:

Hossz (cm) : 270
Dobósúly (g): 30-60
Anyag: IM8 karbon
Akció: B
Gyűrűk száma (db): 6 (kéttalpú)
Nyélborítás: parafa (teljes egészben)
Tagok száma: 2
Orsótartó típusa: csavaros
Szállítási hossz (cm):140
Tömeg (g): 284
Nyélhossz (cm): 56,5
Orsótartóig (cm): 40
Keverőgyűrűig (cm):60,5
Gyűrűk belső átmérője (mm): 24; 14,3; 11; 7,5; 6,6; 6,5
Spicc átmérő (mm):2,5
Egyéb: horogbeakasztó fül
Ár (Ft):8 990

Orsónak nem is tehettem mást rá, mint a tesztelés során már megismert Nevis Snipe 4000 modellt. Zsinórnak 15-ös fonottat használtam, műcsalinak pedig főképp balinólmokat, kanalakat, tvisztereket és gumihalakat próbáltam.

Első benyomásként a bot tetszetős külalakjából mindjárt érződik, hogy nem egy szokványos darab. Sugárzik belőle valami erő. Kézbe véve e sejtett, szunnyadó erőről meg is győződhetünk, mert valóban rendelkezik vele!

Maga a bottest a dobósúlyhoz és a B akcióhoz mérten rugalmasnak mondható, a spiccrész viszonylag hamar merevvé válik.

Az orsótartó formatervezett, egyedi kialakítású, ami tökéletesen illeszkedik a kézbe

A parafa nyél hossza számomra és a bothoz képest is megfelelő hosszúságú. Átmérője nem egyenletes, az egyharmad résznél kissé leszűkül, előtérbe helyezve a kétkezes dobások komfortját. A záródugó végtelenül egyszerű, tartós kialakítást kapott.

A gyűrűk elosztása a két bottesten megszokott elrendezésű. Az alsó tagon 1, a keverőgyűrű, míg a felső tagon a többi 5 helyezkedik el. A nagy átmérőjű keverőgyűrű megfelelő távolságra helyezkedik el az orsótartótól, és ha a hat darab gyűrű arányát is figyelembe veszem, akkor azok is jó elosztást kaptak. A kéttalpú gyűrűk hibátlanul rögzülnek a bothoz.

A bottest egész jól kiegyensúlyozott, a súlypontja 14 cm-re helyezkedik el a nyéltől. A blank tradicionális kialakítású, de szinte élénk bordó színű, rajta a spirálban futó szál jól kivehető. A fényben megcsillanó feliratok tovább növelik a bot esztétikáját. A megbújó apróbb részletek is igényes kidolgozásúak. A toldás egyszerű, megerősített, összedugós kialakítású.

A második gyakorlati próba a környékemen lévő csatornákhoz vezetett. Ott főként tvisztereket dobáltam 5-6-7 grammos fejjel, a plasztikok méreteinek függvényében. A sokadik dobást követően valami épphogy belepiszkált az egyik farkát csóváló élénk színű tviszterembe. Az újradobás előtti szemrevételezésnél a műcsalin meg is találtam a tettes okozta apró fognyomokat. A tett vélhető helyszínénél távolabbra dobtam a plasztikot és az előző sebességnél lassabban kezdtem meg a bevontatást. Már majdnem a part előtt járt a műcsalim, mikor egyértelmű kapás érkezett. A kapás erejétől zsinórom egy pillanatra oldalra kitört. Bevágásom nem késlekedett, éreztem, hogy a horgom ül. A hal egy picikét felém lendült, majd kitört oldalra és megkezdődött a tánc. A csatorna vize aránylag sekélynek mondható, így a rövid küzdelem szinte végig a felszínen játszódik. A megindulás pillanatában tudtam, hogy nem egy hatalmas a hal, de a csatorna jellegéhez képest ugyancsak jónak mondható. A bot gyönyörűen utánanyúlt a védekező prédám minden fejrázó manőverének és hamar felőrölte az erejét. Orsóm fékje eközben végig néma marad. A süllő utolsó mozdulatával oldalra feküdt, majd végül a kezembe siklott.

A fotózás után új helyre léptem. A beálló egész hosszan ki volt taposva, így a csalit messzebbre is el tudtam dobni. Szemben egy kisebb gyékénycsoport szűkítette le a csatorna medrét. Biztató pálya. A tvisztert eldobtam, amennyire tudtam. Megvártam, hogy feneket érjen, majd megkezdtem a bevontatást. Emelt spiccel húztam, hogy a féreg a meder felett haladjon. Kisvártatva elém került a plasztik és a vízben előtűnt az alakja. Néztem, ahogy táncol a farka. Egy pillanatra eltűnődtem, mi készteti a ragadozó halakat arra, hogy ezt a fajta csalit megtámadják, mikor hirtelen a féreg mögött a semmiből egy hosszúkás hal jelent meg, és mire teljesen felfogtam volna, mi történik, már a fárasztás pillanatainak éltem. Valószínűleg nemcsak én lepődtem meg a hihetetlen gyors támadástól, hanem a halam is. Borzasztó nagy ribilliót csapott a csatorna vizében. Minden létező trükköt bevetett a szabadulása érdekében. Többször kiugrotta vízből, szinte folyamatosan a pofáját rázta, mellettem öngyilkos módon a partoldalba fúrta magát… úgy védekezett, mintha soha nem adná fel a harcot. A csatorna keskenysége miatt kénytelen voltam rövid pórázon tartani, így néha a fékem is meg-megszólalt, de lassacskán halam mozdulatai elsimultak. Mikor biztosra vehettem, hogy teljesen kifáradt, tarkón ragadtam. Végeredményben a bot újra egy - a lehetőségekhez képest - szép kifogott csukával pózolhat a fényképezőgép előtt.

Mivel az ördög nem alszik, horgászni meg kell, még a tesztre szánt időbe belecseppent egy utolsó csatornai süllő. Ez ugyanúgy gumiféregre kapott, mint a korábban megfogott halak.

A botról összességében: e pálca ereje és karaktere révén kiváló arra, hogy folyón, illetve nagyobb távolságra horgásszunk vele. A rugalmassága miatt - természetesen a műcsalik súlya függvényében - óriási távolságokat érhetünk el vele, nagyon jó dobási tulajdonságokkal rendelkezik. A fonott és a monofil zsinór is zavarmentesen siklik ki a minőségi gyűrűk között. Igazi dobóbot. A gyűrűk számát elsőre keveselltem, de a horgászatok során a bot akciójához és jellegéhez mérten nem éreztem ennek hátrányát. A kipróbált műcsalik mozgását jól lehet vele érzékelni és az apróbb kapások sem maradnak észrevétlenek.

A megakasztott halak fárasztása során könnyű volt tartani a folyamatos kontaktust, a tesztek során halat nem veszítettem a bottal.

Hátrányaként a súlyát említhetem, de a hozzá illő orsóval alkotott együttes kedvező helyre kerülő súlypontja miatt a bot saját tömege a horgászatok során másodlagos szemponttá vált. Kedvezőtlen tapasztalat volt az is, hogy a csatornákon alkalmazott alsó lendítéseknél kifejezetten kényelmetlennek tűnt a bottal való horgászat. Ez valahol érthető, mert nem erre a célra fejlesztették - a jó dobóbot előnyei itt nem is érvényesülhetnek.

Kiválóan alkalmazható nagyobb távolságok elérésére, amikor például messze tartózkodik a hal. Meglepően jól dobható vele a különböző súlyú balinólmos-műlegyes készség, a nagyobb jigfejjel szerelt plasztik csali és a klasszikus folyóvízi villantó-típusok garmadája, a megakasztott hal fárasztása pedig felejthetetlen élményeket nyújt a bot kedvező tulajdonságai miatt.

Írta: Gyöngy László (gyongylac)

Product catalogue

Haldorádó
Cataloque

The Haldorádó 2025 product catalog has been published, turn to it!

Visit Cataloque
2021 Széchenyi napelem

10seconds until we redirecting you to the payment page.