Akik figyelemmel kísérik a Haldorádó háza táján történő eseményeket, azoknak nem újdonság a Team Feeder bot- és orsócsalád, hiszen már több kisfilmben is láthatták a nagyobb botokat, hogy miként is képesek felőrölni a nagytestű pontyok és amurok erejét. De mi a helyzet a széria kisebb tagjaival? Vajon azokat csak a finom keszeg- és pontyhorgászathoz fejlesztették? Vagy képesek ennél többre is? Ennek próbáltam meg utánajárni.
Hogy egész pontos legyek, a széria legkisebb tagját szerettem volna kipróbálni, mivel ha ezzel a pille könnyű 2 méter 70 centis bottal is ki tudok fárasztani egy nagyobb testű halat, akkor már nem is kérdés, hogy a többi képes-e rá. Kicsit féltem attól, hogy esetlegesen kárt teszek a botban, vagy eltöröm, de aki a nevét adta ezekhez a botokhoz - Döme Gábor -, személyesen is meggyőzött arról, hogy ezek a botok kifejezetten ponty horgászatához lettek kitalálva és ne tévesszen meg a filigrán megjelenés, a lakkozás alatt egy kellően erős bottest lapul, ami akár egy termetesebb uszonyossal is felveszi a küzdelmet.
Két horgásznapot szántam a bot kipróbálására. Az elsőt az Akasztói Horgászpark Új Extrataván ejtettem meg, míg a másodikat egy közeli magántavon. Egyik vízen sem kellett 50 méternél többet dobni, így bőven elegendőnek bizonyult a 2,70-es méret és a maximum 35 grammos dobósúly is, amit igaz, egy jó 10 grammal túlléptem, de ez nem okozott gondot a pálcának.
Tetszett, hogy a legtöbb gyártóval ellentéten a Spro ennél a szériánál 3 gyűrűközt is megfestett, ami kevés fénynél is jól láthatóvá teszi a spicceket, illetve könnyebb a szemnek is megtalálnia, nem keresi állandóan azt a tekintetünk, hogy merre is van a bot vége.
A gyűrűk sem aprók, így a nyárfapihe vagy egyéb zsinórra tapadt anyag sem fog gondot okozni fárasztáskor. A dobóelőke csomója is könnyebben kiszalad rajtuk.
A rövidebb botok nagyon emlékeztetnek engem az angol „bomb” feederbotokra. Rövidek, könnyűek, erősek. Az orsótartó felső része neoprén borítású, és ez a felső rész tekerhető is. Így akár vizes kézzel is jó fogást találunk rajta, valamint könnyen tisztítható.
Természetesen hiába lenne a kezemben a legjobb bot, ha nem lenne hozzá megfelelő, strapabíró, de könnyű orsó. A 2013. évi Nevis újdonságot, a Snipe Feeder orsót tettem fel a botra 40-es méretben. Ez az orsó méretben és árban is jól passzol a bothoz. Kíváncsi voltam rá, mivel olyan új megoldásokat találtam rajta, amiket eddig ekkora Nevis orsókon nem.
A fékcsillagban egy nagyméretű gumiharangos tömítés kapott helyet, hogy se esőben, se esetleges vízbe esés után ne tapadjon le az orsó féke, illetve ez a finom por bejutását is gátolja, amit megköszön a technika a tartós használat során.
Megtetszett a vastag cső felkapókar és a nagyméretű, de sekély fémdob. Mivel ezen a horgászaton nem akartam nagyon finomítani a felszerelésen, 22-es zsinórral töltöttem fel a dobot, amiből kereken 100 méter fért fel rá. És hogy a zsinórunk ne csavarodjon, az orsó egy nagyméretű zsinórvezető görgőt kapott, ami szépen forog már a legkisebb terhelés alatt is.
Az orsó háza hagyományos meghajtást takar - így maradhatott az orsó hátsó traktusa ilyen vékony. A zsinórral feltöltött dobon jól látszik, hogy a zsinórkép megfelelő. Kell is, hogy jól rakja a damilt, mivel a nagyobb dobjának köszönhetően jó pár méterrel megnő a dobótáv, és ez csak könnyen lepörgő zsinórral lehetséges.
Már csak az volt a kérdés, hogy a bot és az orsó jól passzol-e egymáshoz és jó, kezes felszerelést ad-e, vagy egy csapnivaló csuklófájdító összeállítást sikerült kreálnom? Erre a kérdésre csak egy képpel tudok válaszolni, íme:
Kézbe véve még inkább egyértelmű a válasz. A bot-orsó páros súlypontja nagyon közel esik az ember csuklójához, így egy gyorsan és pontosan kezelhető összeállítást kapunk, amivel élmény dobni, jól irányítható, nem lötyög a kezünkben. Pár dobás után már jól tudtam kezelni.
De ennyit a száraz tényekről. Elsőként az akasztói sziki pontyok tették próbára botot.
A nagy pontyok reményében csakis pelleteket és kukoricát használtam. Alapozó etetésként és a nap folyamán is a Vad Szilva Pellet Packot csúzliztam, illetve tömtem a Banjóm tányérjába. Arra gondoltam, hogy a nagy halak több kaját is igényelnek, így az előkészített pelletek közé féldoboznyi Vad Ponty ízesítésű édes csemegekukoricát kevertem. Igaz, hogy egy édeskés, de egyben fanyar ízvilágú keverék árasztotta illatát a vödrömből, de a halaknak tetszett ez az összeállítás.
A horogra pedig édes ananász fluo pellet és vad ponty kukorica szendvicse került - természetesen fűzve.
Akasztón bizony akár 10 kiló feletti ponty is tiszteletét teheti a horgon, így reménykedve, de egy kicsit félve is vágtam be az első kapásnak, ami még a reggeli órákban jelentkezett.
Az erőszakos kapást követően - ami majdnem lerántotta a botot a ládámról - olyan ellenállást éreztem, amit csak ritkán van szerencsém. Éreztem, hogy jó hallal van dolgom, így egy kicsit szigorúbban bántam vele, a megszokottnál erőseb fékkel fárasztottam, de ezzel mit sem törődött. Szempillantás alatt lopott tőlem több ízen is 10 méternyi zsinórt.
A bot folyamatosan pulzált a kezemben, és amikor már biztos kézzel tartottam, egy röpke szempillantást vetettem rá. Ilyen ívben még nem láttam botot hajlani. Szinte ösztönszerűen nyúlni akartam az orsó fékjéhez, hogy lazítok rajta, mert így két darabban viszem haza a pálcát. De a hal sunyi, erőszakos kirohanásai miatt meggondoltam magam. A parti nádfaltól féltem is, hogy majd ott a nádtorzsákra feltekeri magát, de szerencsémre nem történt ilyen.
Ritkán tarthatok ekkora pontyot a kezemben, így persze, hogy fülig ért a szám.
Sajnos beigazolódott a gyanúm, miszerint napközben nem nagyon kell kapásra számítanom. Délutánra azonban újra bátrabban keresgéltek, főként a kisebb egyedek.
A bot - mint láthattátok - képes volt egy több mint 7 kilós pontyot kifárasztani, így ez a másfeles példány sem jelentett neki problémát, de nagy élmény az ilyen méretű potykák megfogása is vele.
Csakis a nádfalhoz közel dobva volt esélyem kapást kicsikarni a szeszélyes őszi időjárásban.
Ez volt az aznapi utolsó halam, egyben a legnagyobb is. Ilyen gyönyörű, egészséges tőpontyok lakják az új extra tavat. Mindenféleképp ellátogatok ide, ahogy időm engedi.
A második napon a keceli Kenderföldi-tóra látogattam el, ahol jó 6 órám volt a halfogásra. Mindent bele kellett sűrítenem ebbe a kevéske időbe. Mivel a Pellet Pack fele megmaradt, és sajnáltam volna kidobni, itt is a vad szilvást tálaltam fel a halaknak.
Régebbi horgászatok alkalmával találtam a túlparthoz közel egy kis platót, ahol semmi iszap nincs. Ebből gondoltam, hogy talán az itt elvonuló, és keresgélő halak fürödhették keményre a mederfeneket. Egyetlen gond a hellyel az, hogy közel van a parthoz, ahol fűzfák ágai lógnak a vízfelszín fölé. Mindenféleképpen laposan és nagyon pontosan kellett dobnom. Nagy segítségemre volt az orsó zsinórklipsze. Kiakasztás nélkül biztosan feldíszítem a fák lombkoronáját pár horoggal és előkével.
Az alapozást követően nem sokkal egy beleúszás jelezte, hogy odaértek a halak. Onnantól le sem vettem a szemem a botról, nehogy lekéssem a kapást. Nem sokáig kellett várnom, a felkínált csalik hamar gazdára találtak.
Míg Akasztón a kikönnyített oldódó pellettel csalizott horog volt a nyerő, addig itt a süllyedő, de oldódó, erősen fűszeres, borsos és fokhagymás-halas pelletek adtak halat.
Ahogy beálltak a halak az etetésre, egyre élvezetesebbé vált a horgászat. Hal halat követett, és egyre csak gyarapodott a zsákmányom. Igaz, hogy két gyönyörű pontyot fogtam, de nekem akkor is az a tömzsi ezüstkárász jelentette a nap fénypontját.
Két nap alatt volt szerencsém alaposan kipróbálni a felszerelést, és azt kell mondanom, hogy a vártnál is jobban megtetszett ez az összeállítás. Ez a rövid, de erős, gyors csillapítású pálca szépen helytállt a nagy pontyok fárasztása esetén is, emellett megfelelően érzékeny is volt ahhoz, hogy a keszegek apró kapásait is közvetítse. Élmény vele a horgászat, főleg egy jó futású, masszív, de könnyű orsóval - amilyen ez a Snipe Feeder 40-es. Idehaza nagyon kevesen űzik a feederezést ilyen vagy hasonló felszereléssel, pedig mennyivel egyszerűbb és kezelhetőbb egy method végszerelék vagy egy kisebb etetőkosaras ezzel, mint egy hosszabb bottal!
Meglepően precízen tudtam vele dobni. A szerelék laposabb íven szállt és így jobban meg tudtam tervezni, hogy hova fog beesni. Egy hosszabb bottal dobva a végszerelék inkább felfelé tart és jóval magasabbról kezd el zuhanni, ami csökkentheti a pontosságot. Bátorítok mindenkit, hogy próbálja ki a rezgőspicces horgászat e válfaját is: meglepetések tömkelege fogja érni azokat, akik bíznak ezekben a rövid nyelekben!
Haszilló István
Fotók: H. I. és Decsi Lejla
