2012 decemberében elhatároztam, hogy rendezek egy horgászversenyt az iskolánkban tanuló diákjaink számára. Némi információgyűjtés után kiderült, hogy sok gyermek rajong a pecázásért, így megvalósíthatóvá vált egy verseny rendezése, amelynek természetesen kedvenc horgászhelyem, a Benta Horgászpark adott otthont 2013. május 25-én.
A versenyt egy szombati napra szerveztem, így a péntek délutánt és éjszakát én is horgászással tölthettem a horgászpark 7-es taván. Feleségemmel és szüleimmel érkeztem, akik a verseny szervezésében és lebonyolításában is rengeteget segítettek. Miután a tógazdával egyeztettem a másnapi verseny részleteit, megkezdtem a horgászatot. Este hét óra volt, mikor botjaim bevetésre készen álltak.
Gubancgátlós etetőkosaraimba Pelletes Fekete és Junior Carp etetőanyag került. Csaliként Nagy Amur pelletet és főtt kukoricát használtam. Az első kapásra fél órát kellett várnom, egy kárász jelentkezett a fűzött kukoricára.
![Kárásszal indult az este Kárásszal indult az este](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
21 óra körül épp a szerelékes dobozomban turkáltam, természetesen háttal a feederbotomnak, mikor arra a leírhatatlan, csodálatos hangra lettem figyelmes, amit a Spro Long Cast orsóm dobja produkál, miközben egy ismeretlen tépi róla a 22-es Nevis damilt. Bevágás után éreztem, hogy szép hallal küzdök. Kiderült, nemcsak szép, de erős és kitartó is, mivel termetéhez képest igen sokáig tesztelte idegrendszerem. Szerencsémre megadta magát, így ha rövid időre is, de matracra került.
![Első látásra Első látásra](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Hibátlan, 6,5 kg-os töves Hibátlan, 6,5 kg-os töves](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
Az éjszaka csendjét éjfél után nem sokkal ismét az orsó hangja törte meg. Az elkövető egy kisebb amur volt, ami a Nagy Amur Hybrid pelletre éhezett meg.
![Nem tanúsított nagy ellenállást Nem tanúsított nagy ellenállást](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Még mindig a favorit Még mindig a favorit](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
Úgy döntöttem, bevonulok a sátorba és alszom reggel fél hatig, aztán frissen és üdén várom a diákokat és kísérő családtagjaikat.
2013. május 25. Eljött a várva várt nap. Az időjárás kedvező volt, bár a rossz idő sem szegte volna a gyerkőcök kedvét. Reggel 7-kor találkoztunk a büfé előtt. A 10 nevező diák izgatottan várta a sorsolást.
![Elszánt fiatalemberek Elszánt fiatalemberek](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Sorsolásra várva Sorsolásra várva](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
A versenyt a 2-es tavon bonyolítottuk le, ahol egy bottal horgászhattak a versenyzők, fenekező vagy úszós készséggel.
![A verseny helyszíne A verseny helyszíne](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
7:30 Az első horgászhely számának húzását a legfiatalabb diákunk, egy 6 éves kislány kezdte, és a legidősebb, 13 éves fiú fejezte be.
![Lili és apukája a Haldorádós ajándék átvételekor Lili és apukája a Haldorádós ajándék átvételekor](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Szerencsés szám? Szerencsés szám?](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
A sorsolás után minden nevező kapott egy doboz kukoricát, valamint 1 kg Haldorádó Junior Carp etetőanyagot. Tájékoztattam mindenkit a verseny szabályairól, aztán megtörtént a helyek elfoglalása, megkezdődött a szerelékek előkészítése.
8:15 Dudaszóra elkezdődött a hatórás verseny. Az első hal pár perc után jelentkezett egy spiccbotos felszereléssel pecázó versenyzőnél.
![Az első Az első](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
Öröm volt nézni, hogy a gyerekek milyen elszántan és kitartóan horgásztak. A szülők, nagyszülők bátorítva gyermekeiket, együtt izgulva velük vettek részt a versenyen.
![Koncentráció: jeles Koncentráció: jeles](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![A „fagyizás” mesterei A „fagyizás” mesterei](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
Úgy tűnt, sajnos nem sok nemes hal megmutatja meg magát ezen a napon. Kisebb keszegek, kárászok, küszök tették ki a fogásokat, aztán 11:20-kor egy erőteljes kapás után megkezdődött a verseny első igazi kemény csatája.
![A legizgalmasabb pillanatok egyike A legizgalmasabb pillanatok egyike](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
7-8 perc küzdelem után a 4-es horgászhelyen mérlegeltem az első potykát. A csodaszép, egészséges hal 3,3 kg-ot nyomott.
![Az első potyesz Az első potyesz](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
Az eredmény feljegyezve, fotó elkészítve, potyesz visszaengedve…
Gyerekek felpörögtek a nagy fogás után, mindenki fenekezőre váltott és várták a nagy halat. Egy srác kitartott a spiccbotozás mellett, aminek - mint utólag kiderült - meglett az eredménye. Épp a tó másik partján voltam, mikor láttam, hogy a 4-es helyen ismét karikában a bot. Kereken húsz perc telt el Krisztián előző fogása óta. Sikeresen vette ezt az akadályt is, eredménye egy 2,2 kg-os tőponty lett.
![Ezzel a 2,2 kg-os ponttyal növelte előnyét Krisztián Ezzel a 2,2 kg-os ponttyal növelte előnyét Krisztián](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
Nagyszerű hangulatban telt az idő, így szinte észre sem vettük, hogy már csak két óra van a verseny végéig. A dobogó 2. és 3. helyéért szoros küzdelem zajlott Norbi és Lili között, akik a kisebb keszegekből és kárászokból gyűjtöttek össze szép számmal.
Édesanyám közben remek gulyást készített, amit a versenyzők a horgászhelyükön fogyaszthattak el.
![Fenséges illat árasztotta el a tó környékét Fenséges illat árasztotta el a tó környékét](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
Az utolsó egy órában már mindenki elkönyvelte a végeredményt. A verseny végét jelentő dudaszó előtt 5 perccel, a 3-as horgászhelyen Geri megmutatta, hogy az utolsó pillanatban sem szabad feladni. Kitartása eredménye egy fantasztikus fárasztás, majd egy matracon pihegő 2,6 kg-os ponty lett.
![Ez a szép fogás a 2. helyet jelentette Ez a szép fogás a 2. helyet jelentette](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
A dudaszóval sajnos az eső is megérkezett, így az eredményhirdetés kicsit szűkös helyen zajlott, de fedél volt a fejünk felett.
![A verseny győztese és egyben a legnagyobb hal kifogója A verseny győztese és egyben a legnagyobb hal kifogója](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![A 2. helyezett egy Nevis orsóval lett gazdagabb A 2. helyezett egy Nevis orsóval lett gazdagabb](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Norbi és a megérdemelt bronzérme Norbi és a megérdemelt bronzérme](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Nagy volt az öröm a Haldorádós sapkák láttán Nagy volt az öröm a Haldorádós sapkák láttán](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Dominik profi horgász lesz Dominik profi horgász lesz](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
Úgy gondolom, remekül sikerült szombati nap volt, melyen a gyerekek és családjaik kikapcsolódtak és jól érezték magukat a tóparton.
![Jó hangulat a tóparton. Kell ennél több? Jó hangulat a tóparton. Kell ennél több?](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
Köszönöm a kulturált részvételt, a segítséget a tónál dolgozóknak és a tó tulajdonosának. Köszönöm Döme Gábor és a Haldorádó támogatását!
A II. Harrer Pál Horgászverseny következik!